Prince of Persia

Prince of Persia

Prince of Persia ismertető
Perzsia hercege egy újabb kalanddal tér vissza, ezúttal jóval barátságosabb köntösben mint eddig.
A Ubisoft felismerve annak jelentősségét, hogy az eddigi részek a 16 éven felüli korosztálynak szóltak, most egy barátibb koncepcióval folytatja perzsia hercegének történetét.

A kardozás háttérbe szorult az új részben, helyette viszont rengeteg varázslatos kalandban lesz részünk, melyhez társunk Eika lesz. A pályák nagyrészt ügyességi feladatokból állnak majd, melyeken a két főhős egymást segítve evickél át.
A látványos grafikánál kiemelten ügyeltek arra, hogy az erőszakot mellőzzék, így a fiatalabb korosztály is bátran nekivághat Perzsia Hercege legújabb kalandjainak.

Érdekel milyen is a játék? Nézd meg ezt a Youtube-os videót róla:

A termék használt, ám: 

forgalomba helyezés előtt átvizsgáltuk, leteszteltük és a ez alapján 100 %-osan működöképes.
Csomagolását és tartozékait tekintve lehetnek hiányosságok (pl. kiskönyv, borító)
A terméken használat nyomait fedezhetjük fel
minden esetben számlát adunk róla
részletes információ kérhető róla (kiadás pl. greatest hits, essential / állapot, stb a konzol.fanatics@gmail.com email címen, melyre minden esetben fényképes állapotleírást küldünk. 

megvesz
Prince of Persia: The Forgotten Sands

Prince of Persia: The Forgotten Sands

Prince of Persia The Forgotten Sands ismertető A Prince of Persia The Forgotten Sands folytatja a Herceg történetét egy vérbeli és intenzív akciójáték képében, ami visszatérvén a sorozat gyökereihez, ezúttal is a szüntelen és látványos akciókra, valamint természetesen a különféle fejtörőkre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Főhősünk oldalán így Perzsia legszebb helyszínein kalandozhatunk, miközben hajmeresztő mutatványokat hajthatunk végre szédítő magasságokban, a harcok során pedig félelmetes, gyakran term

megvesz
Microids: Syberia 3 (PlayStation 4)

Microids: Syberia 3 (PlayStation 4)

Mer lj el a Beno t Sokal ltal megalkotott egyed l ll an műv szi vil gban, tele vadonat j kalandokkal s eml kezetes karakterekkel. Most elősz r teljesen h rom dimenzi s helysz neket fedezhetsz fel, ami vadonat j j t k lm nnyel aj nd koz meg, melyet Inon Zur (Syberia 2, Fallout, Dragon Age, Prince of Persia) al festőzen i m g hangulatosabb tesznek. Ha szereted a kalandj t kokat, a Syberia 3 eg szen biztosan el fog var zsolni a klasszikus s modern elemeket egyedi st lusban vegy tő j t kmenet vel.

megvesz
Daemon Prince minifigura

Daemon Prince minifigura

Frissítsd fel Warhammer játékod egyedi új karakterrel és figurával! Szerezd be a szörnyűséges Daemon Prince-ről megformált minifigurát és egészítsd ki legendás gyűjteményedet most!

megvesz
Little Prince - Funko POP! figura - The Prince

Varázslatos, kb. 10,8 cm magas vinyl figura A hercegről , melyet A kis herceg című könyv ihletett. a Funko POP! Könyvek.

megvesz
Dark Souls - Prince Lothric póló Velikost: XXL

Prince Lothric önmagában talán nem a legerősebb főellenfél, de testvére, Lorian oldalán már igazi kihívást jelent, bár ehhez valószínűleg már hozzászoktak a Dark Souls-rajongók. Csapj le erre az emlékezetes testvérpárt ábrázoló pólóra te is!

megvesz
Dark Souls - Prince Lothric póló Velikost: XL

Dark Souls - Prince Lothric póló Velikost: L

Dark Souls - Prince Lothric póló Velikost: M

Prince of Persia The Lost Crown (PS4)

Prince of Persia The Lost Crown (PS4)

Ugorj bele egy stílusos, és izgalmas akció-kaland platformerbe, amely egy perzsa mitológiai világban játszódik, ahol az időt, és teret kedvedre manipulálhatod. Játssz Sargon-ként, és fejlődj kardforgató csodagyerekből egy rendkívüli legendává, ahogy mesteri szintre emeled akrobatikus harctudásod, új időváltoztató erőket, és egyedi szuperképességeket szerzel. ENGEDD SZABADJÁRA BELSŐ HARCOSOD Használd az időváltoztató erődet, harci képességeidet, és ügyességedet, hogy halálos kombóiddal legyőzd az idő

megvesz
Prince of Persia The Lost Crown (PS5)

Prince of Persia The Lost Crown (Switch)

Prince of Persia The Lost Crown (XONE | XSX)

Walt Disney Word 50th Anniversary - Funko POP! figura - Minnie Mouse on Prince Charming Regal Carrousel

Aranyos, kb. 13,7 cm magas vinyl gyűjtőfigura Minnie egér a bájos herceg királyi körhintán a Funko POP! Disney.

megvesz
Harry Potter and the Half-Blood Prince

Harry Potter and the Half-Blood Prince

Harry Potter and the Half-Blood Prince ismertető Ismét egy interaktív kastélyban tölthetjük majd játékos óráinkat, ahol ha kedvünk tartja, elindulhatunk kviddicsezni, beülhetünk az érdekesebbnél érdekesebb tanórákra, mellette pedig természetesen a könyv és a film alapján készült kalandokban is elmerülhetünk, ami Harry hatodik évét meséli el a varázslóiskolában. Ha magad is szeretnéd átélni a híres varázslótanonc és kis barátai könyvben, valamint hamarosan filmen is megismert kalandjait, akkor karikázd b

megvesz
The Chronicles of Narnia: Prince Caspian (német nyelvű)

The Chronicles of Narnia: Prince Caspian ismertető Az ma már nem szokatlan, hogy a sikeresebb mozifilmekből játék is készül. A népszerű Narnia Krónikái sorozat második részéből, a Prince Caspian-ból Xbox 360-ra készült videojáték. A történet szerint a mi világunkban egy év telt el az első rész (Az Oroszlán, a Boszorkány és a Ruhásszekrény) eseményei óta, ám Narnia mesevilágában ez nem kevesebb, mint ezer évet jelent. Ott már jelentősen megváltoztak a viszonyok, a gonosz Miraz király uralkodik.A király m

megvesz