A bor illata gazdag és sokrétű: fekete tea, ribizli, piros bogyós gyümölcsök, virágok, földes jegyek és fűszerek egyaránt felfedezhetők benne. Kóstoláskor élénk, vibráló savakkal találkozunk, amelyeket hosszú, fanyar, piros gyümölcsökre épülő lecsengés követ, ahol a fűszeres és zöldes tónusok újból megjelennek. Ez egy rendkívül izgalmas és lenyűgöző tétel, amelynek jelenlegi sav- és tanninszerkezete idővel további fejlődést ígér.
A színe leginkább a sillerre emlékeztet, hiszen fehér és kék szőlő is került bele, az íze pedig üdítően tiszta. Nem nagy formátumú, nem nehézkes, nem egy divatos gyümölcsbomba, mégis minden megvan benne, amiért szeretünk bort inni. Egy boldogabb világban ez lenne az a mindennapi bor, ami ott állna a kenyér mellé az asztalon.
"Édesapám borát, gyermekkorom első, meghatározó borélményét idézem vissza ezzel a borral. Öreg, szórt telepítés vegyes szőlőfajtái egybe szüretelve, egyszerűen, az ősi hagyomány szerint elkészítve, a végső arcát a cabernet franc adja. Kisebbik fiam Vencel ezt kóstolva megjegyezte, hogy jó inni, majd a nagyobbik Vince elmerengve válaszolta “Inni jó!” Három éves fiam így ösztönösen megfogalmazta azt, amiért generációk óta dolgozunk. Illatában a meghatározó az érett gyümölcsösség (fekete cseresznye, fekete r
A család örömére, a nászutunkra félretett pénzből vettem ezt a területet, “muszáj” volt, első látásra szerelem, ahol a világ számomra kitágul és épp belefér ebbe az alig két hektárba. E kicsiny birtok számunkra azóta is az együttlét, a kihívás, a boldogság újra megújuló jelképe.Nos, az ilyen borok mutatják meg igazán, mennyire helye van a cabernet franc-nak Villányban. Sokrétű, vastag és komplex bor, maga a megtestesült gyümölcsösség, hordófűszerek díszítik. Fokozatos, hosszúra nyúló, emlékezetes lecsengé
Keddi Kóstoló csapatunk véleménye: 91 pont *****(2024 okt.) Mit jelent ez a pontszám?A darázsölyv a magasban szárnyal, de a földből táplálkozik. Magasra törve köröz az égen, de újra és újra vissza kell térnie, hogy a földből kaparja ki a betevő falatot. Azóta is ez a szimbolika vésődött belém: Végtelen körforgás ég és föld között. Mint a bortermelő, aki a földből él, a földdel dolgozik, s a szőlőből bort készít, ami megemeli a lelkünket, szellemünket. Az Ég és föld között szimbolika nem csak a birtok fi