Szabadulószoba jellegű társasjáték a messzi-messzi galaxisban.
A dobozba több 100 négyzetméternyi kalandot zsúfoltak az alkotók! Választhatsz három különböző nehézségű történet közül: retteghetsz Noside rejtekhelyén, csíphatod el a Tombstone expresst, vagy ha igazán profi vagy, akkor merészkedhetsz be Óz birodalmába! Az Unlock sorozat harmadik tagját egyedül, vagy akár öt társaddal együtt is játszhatod, és ne tévesszen meg a cím: ha sosem találkoztál még Unlock játékkal, akkor is ugyanúgy fogod élvezni ezt a darabot. Kalandra fel!
A Bosszúállók forgatókönyvén módosítanánk, és nem Thanos gyűjtené a Végtelen Köveket, hanem Te. A Splendor Marvel társasjátékban pontosan így fog történni, a kövek segítségével pedig a szuperhősöket és a szupergonoszokat is szolgálatodba állíthatod. Ebben a stratégiai társasjátékban nem szükséges Doctor Strange ellen megküzdened a kövekért, és „A gyűjtő” kollekciójában sem kell kutakodnod utánuk, viszont egymás ellen kő keményen kell majd vetélkednetek!
Ebben a T.I.M.E. Stories utazásban az Antarktiszra utazunk méghozzá az 1904-es évbe, amikor az Endurance-expedíció megpróbált átkelni a Déli-sarkon, de elbukott. Most nekünk kell sikerrel járni és megküzdeni a -40 fokos hideggel és talán természetfeletti erőkkel is.
T.I.M.E. Stories (Time Stories) társasjáték Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok Kártyajátékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 16590-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
A T.I.M.E Stories második időutazása egy csendes amerikai kisvárosba repíti a játékosokat, ahol egy különös kór ütötte fel a fejét. A feladatuk, hogy kiderítsenek minden részletet – és hogy megmentsék Marcyt. És természetesen a jövőt... A játék a T.I.M.E Stories kiegészítője, csak azzal együtt játszható.
2-4 fő 30 perc 10 éves kortól magyar nyelvű kompetitív, absztrakt Kinek tetszene? - akik szeretik a gyors taktikai csörtéket (és a Marvel univerzumot) Kinek nem tetszene? - akik nem szeretnének 2-3 körrel előre tervezni Milyen világban játszódik? - absztrakt játék, de a grafika a Marvel univerzumból idéz meg karaktereket Mi a különlegessége? - egyszerű szabályok, ezernyi lehetőséggel - teljesen nyílt játék: mindent lát mindenki, nincsenek titkok - gyorsuló játékmenet, él
Játékos szám: 2-6 fő Játékidő: 60 perc Kor: 12+ Nyelv: angol Típus: családi játék a világ felfedezésének élményével Mechanizmusok: kézmenedzsment, közös piac, draftolás, push your luck, szettgyűjtés Ha bevédőznéd: 159 db 63,5x88-as védő Kinek tetszene? Aki szeret előre tervezni, megfontolni a döntéseit és mozgatja a felfedezés öröme. Kinek nem tetszene? Aki valami nagyon komplex játékra számít vagy nem fogja meg a 19. századi felfedezős téma. Milyen világban játszódik? A vilá
Pörgős, gyűjtögetős taktikai játék. Szerezd meg a drágaköveket, vásárolj kártyákat, nemeseket, és győzz! A játékosok reneszánsz ékszerkereskedőkként drágaköveket bányásznak, eszközöket és üzleteket vásárolnak, miközben igyekeznek a városi nemesség kegyeibe férkőzni. A kövekből azonban igencsak kevés áll rendelkezésre, a megvásárolható fejlesztéskártyákra a többiek is fenik a fogukat, és a nemesek sem paroláznak holmi messziről szalajtott szerencsevadászokkal... Taktika, kombinálás, Splendor!
Mit kell tudni a játékról? Unlock! Kids – Mesebeli kalandok gyerekeknek Kooperatív társasjáték, az Unlock játékcsalád kimondottan gyerekeknek készült változata, melyhez nincs szükség telefonos applikációra. A játék 3 történetet tartalmaz, 2-2 kalanddal. Szabaduló szobák ihlette kooperatív, együttműködös társasjáték, melyben a cél megoldani a rejtvényeket, fejtörőket, ügyesen összekombinálni a különböző tárgyakat és annyi csillagot gyűjteni, amennyit csak lehet. A játék 3 történetet tarta
Mit kell tudni a játékról? Inori társasjáték Gyönyörű grafikájú, munkáslehelyezős társasjáték 10 éves kortól, melyben a játékosok erőforrásokat gyűjtenek, amiket felajánlanak a Szent Fa szellemeinek és szívességjelölőket szereznek. A játék 4 évszakból, vagyis 4 fordulóból fog állni, a játékosok egyesével kerülnek sorra egészen addig, amíg el nem fogynak a felajánlásjelzőik, ez jelenti egy forduló végét - ilyenkor kiértékelődnek a kártyák és visszaszerezhetők a támogatásjelzők. Egy játéko
Mit kell tudni a játékról? Splendor Marvel társasjáték Állíts össze egy szuperhősökből álló, verhetetlen csapatot, és akadályozd meg Thanost, hogy véghezvigye gonosz tervét! A játék során válogatunk a Végtelen kövekből, majd a Marvel-univerzum szereplői közül csapatot toborzunk. Ők segíthetnek nekünk még erősebb hősök és helyszínek megszerzésében, amelyek együttes ereje által magunkhoz ragadhatjuk a Végtelen Kesztyűt, és ezzel együtt a győzelmet. A mai napig nagy népszerűségnek örvendő
Mit kell tudni a játékról? Unlock! Star Wars Az Unlock! egy szabadulószobás, nyomozós, rejtvénymegoldós játék, melyet játszhatunk egyedül és 1-6 fővel is. Az Unlock Star wars játék során nincs szükség másra, csak a kártyákra és egy ingyenesen letölthető applikációra, ami nyomokat szolgáltat, kódokat ellenőriz, és jelzi a fennmaradó időt. Az app letöltése után nincsen szükség internet kapcsolatra. A Star Wars Escape Game három új kihívás elé állítja a játékosokat, melyekben rengeteg akcióval, d
Mit kell tudni a játékról? Splendor társasjáték Happold el a drágaköveket a többi kereskedő elől, vásárolj ezekből kártyákat, és szerezd meg a nemesek kegyeit! Többszörösen díjnyertes társasjáték. Számos nemzetközi díjat nyert. A Splendor egy igazi családi társasjáték, amiben kicsi a szerencse szerepe, inkább a játékos jó taktikai és kombinációs képességén, előre gondolkodásán múlik a játék kimenetele. A Splendor egy zseton-gyűjtő gyorsasági kártyajáték. A játékosok reneszánsz kor
Mit kell tudni a játékról? Skull társasjáték Különleges grafikájú blöffölős és kockázatvállalós kártyajáték 10 éves kortól, melyben a cél játékban maradni és úgy felfordítani a lent lévő korongokat, hogy ne legyen rajtuk koponya. A játék célja, hogy a játékosok benn maradjanak a játékban, vagy két fordulót is megnyerjenek. A játékos a körében vagy korongot helyez lefordítva a játékostáblájára, vagy pedig licitál arra, hogy szerinte hány lefordított korongot tud felfordítani úgy, hogy ne legye