Beleolvasok
Valószínűleg ittál már Coca-Colát, vagy vásároltál egy IKEA-áruházban, netán megnéztél egy Disney-filmet. De ha mégsem, szinte biztosan van számítógéped, kerestél már a Google-on, és regisztráltál a Facebookra. Gondolnád-e, hogy ezek a cégek ilyen-olyan okokból a világ legveszélyesebb vállalatai közé tartoznak?
Ez a kötet – melyet két felkészült és több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező finn újságíró írt – a világ 50 legveszélyesebb vállalatát mutatja be, melyek méretük és befolyásuk miatt döntő hatással vannak arra, hogy milyen lesz a jövőnk. Ez ugyanis a szerzők szerint nem a választásokon dől el, nem a kormányüléseken vagy a parlamentben, de még csak nem is a nemzetközi megállapodásokon, hanem az óriásvállalatok termékfejlesztő laboratóriumaiban és sarokszobáiban. Megtudhatjuk, miért olyan hatalmas ezeknek a vállalatoknak a növekedési potenciálja, és miért olyan vonzók a befektetők számára, miközben veszélyeztetik a szabad választást, a magánéletet, a környezetet és a demokráciát. Ne feledjük azonban azt sem, hogy rajtunk múlik, kinek adjuk át az adatainkat, honnan vásároljuk az eszközeinket és a tárgyainkat, kinek a szolgáltatásait vesszük igénybe. Többé nem elég, ha csak önmagunkkal foglalkozunk, és szemet hunyunk afelett, ami máshol történik. A világ mára olyan bonyolulttá vált, hogy mindannyiunknak többet kell megtudnunk róla.
„Újságírók vagyunk, vagyis újságíróként, és nem szakértőként, kutatóként vagy befektetési elemzőként hoztuk meg a döntéseket. Azokat a vállalatokat választottuk ki, amelyek a legnagyobb hatással voltak ránk. Sok gazdasági területről csak egy-egy céget választottunk, amelyen keresztül bemutatjuk az egész ágazat működési mechanizmusait, jellegzetességeit – és a veszélyeit is. Azok, akik szeretnék részvényekbe fektetni a pénzüket, akár befektetési segédletként is használhatják a könyvünket: ötvenes listánk több olyan vállalatot is tartalmaz, melyeknek a listán elfoglalt helyzete és működési módja biztosítja, hogy a jövőben is a befektetők kedvencei legyenek. A szupervállalatok sikere mögött álló legfontosabb okok feltárása több fejezet fő témája. A kiválasztott vállalatok veszélyességét három fő kritérium határozza meg: a környezetre, a jól működő piacgazdaságra és a demokráciára jelentett veszélyek.
A témák egy mondatban foglalhatók össze: jövőnket a mesterséges intelligencia és a tőke szövetsége fogja meghatározni. A könyv további része a Kína és az Egyesült Államok közötti világhatalmi versenyre összpontosít. A harc nem kevesebbről szól, mint a demokrácia, az emberi jogok, a szólásszabadság és a jogállamiság jövőjéről. Ahhoz, hogy megnyerjék ezt a versenyt, a demokráciáknak olyan modellt kell találniuk, amelynek segítségével a technológia által a lakosság számára biztosított jólétet a kínai modellnél igazságosabb módon tudják elosztani.
Megpróbáltunk találni egy könyvet, amely megvilágítja, mekkora veszélyt jelent néhány hatalmas óriásvállalat a demokrácia alapjaira, hogyan lenne képes megingatni fontos alapintézményeket, és mekkora befolyással bír a környezetre. Egy olyan könyvet, amely a világgazdaságot és a jövő nagy problémáit az egyes szereplők szemszögéből mutatja be, vagyis onnan, ahol manapság minden fontos kérdés eldől.”
A koboldok véletlenül elindították a világ legveszélyesebb hullámvasútját, és most száguldás közben kell alá építened a pályát. Vajon sikerülni fog, vagy lesz csattanás a vége?
Vakmerő pilóták vagytok a Galaxis leggyorsabb, legveszélyesebb és legőrültebb versenyén. Beérsz a célba?
A tomboló tenger hat szigetén épült fel a világ legveszélyesebb tanodája: a Gonosz Bestiák Sulija. Csak fajtájuk legjobb példányait veszik fel ide: fenséges leopárdokat, mérges skorpiókat és harapós cápákat, de az olyan különleges srácokat is, mint Noël, ha megállják helyüket a felvételi vizsgán. Noël múltja csupa talány. Mostani élete pedig maga a katasztrófa. Jövője: olyan kaland, amely az életébe kerülhet. Amikor ráadásul még az iskolából is kicsapják, úgy tűnik, hogy ennél nagyobb balszerencse már
A tomboló tenger hat szigetén épült fel a világ legveszélyesebb tanodája: a Gonosz Bestiák Sulija. Csak fajtájuk legjobb példányait veszik fel ide: fenséges leopárdokat, mérges skorpiókat és harapós cápákat, de az olyan különleges srácokat is, mint Noël, ha megállják helyüket a felvételi vizsgán. Még sosem volt ennyire izgis egy suli! Noël egy leopárdtól tanulja meg, hogyan kell küzdenie vadmacskaként. Egy imádkozó sáska magyarázza el neki, mi mindent kell tudni a halálos mérgekről. Csak egyetlen oktat
Kincsvadászat… milyen izgalmas! – gondolja Mono, a kis majomkölyök, és útnak indul, hogy megkeresse édesanyja számára a világ legdrágább kincsét. De hogy néz ki egyáltalán egy ilyen kincs, és hol található? Szívmelengető mese a szeretetről és arról, hogy a világ legdrágább kincse ezerszer értékesebb a világ minden aranyánál.
A tomboló tenger hat szigetén épült fel a világ legveszélyesebb tanodája: a Gonosz Bestiák Sulija. Csak fajtájuk legjobb példányait veszik fel ide: fenséges leopárdokat, mérges skorpiókat és harapós cápákat, de az olyan különleges srácokat is, mint Noël, ha megállják helyüket a felvételi vizsgán. Noël élete úgyszólván tökéletesen zajlik. A titkos szigeteken minden tanóra vérbeli kaland, és még sosem akadtak olyan klassz barátai, mint most. De amikor váratlanul eljut hozzá nyomtalanul eltűnt édesanyja
A világkormányok vezérei közös döntést hoztak a fegyverkezés megszakításáról, de a valóságban mindenki a következő háborúra készül. Ebben a kiegészítő játékban te döntheted el, hogy a világ békében vagy háborúban marad-e. A játék újítása az 5 fejezetből álló kampány, ami közösen felépítendő célokat tartalmaz. A lezárófejezetben te határozol arról, hogy a világ a háború vagy a béke útjára lépjen. A kampány végén extra projekt kártyák a jutalom. A választás a tiéd, hogy a világ jövője békés vagy háborús leg
Fedezd fel a világ zászlóit és országait a Zászlók a világ körül társasjátékkal! A 200 kártyán keresztül ismerd meg bolygónk különlegességeit és zászlóit, és helyezd el őket a megfelelő kontinensen! A játék során kalandra indulhatsz és tanulhatsz egyaránt, melyhez a doboz tartalma: 200 kártya, 6 kontinens tábla, világtérkép és magyar nyelvű játékszabály. Hajrá, válassz egy zászlót és fedezd fel a sokszínű világunkat!
A Peremvidék, a Star Wars galaxis legtávolabbi és legvadabb vidéke, titkok és veszélyek birodalma. Az óriási bolygóközi térképen a galaktikus központtól távol eső területek és elhagyatott bolygók százait fedezhetjük fel. Itt, az elhagyatott határok és a romos űrállomások között, rejtőznek a legveszélyesebb alvilági alakok és csempészek, akik az adósságok, a bosszú és a sötét tervek hálójában sodródnak. Ennek a hatalmas világnak jár még a bővítés!
Ezzel az ötletes és egyszerű játékkal gyerekjáték a tanulás - ebben az esetben a világ országainak, és nevezetességeinek megismerése. Tudod, hogy hol található a Machu Pichu, vagy hogy melyik madarat nevezték el az új-zélandiak? A Világ országai logikai játék 71 gyönyörűen ábrázolt kártyát tartalmaz, amelyek a világ legszebb és legérdekesebb helyeit mutatják meg! Játékszabályok: A játék célja, hogy tanulmányozz egy kártyát 10 másodpercig, majd válaszolj a kártya alapján a kérdésre. Ha a válaszod helyes,
A bubble tea sose volt még ilyen finom… és cuki! A bubble tea – néha buborékteának vagy gyöngyteának is nevezik – az 1980-as években Tajvanról indult, és meghódította az egész világot. A világ nagyvárosaiban újabb és újabb bubble tea üzletek jelennek meg, előttük hosszan kígyózó sorokkal. A Kawaii Café Bubble Tea című könyvben a MILK+T alapítói megmutatják neked, hogyan készíthetsz otthon természetes összetevőkből tejes, gyümölcsös és egyéb különleges teákat, valamint fagyis italokat. Elmagyarázzák az al
Framework - Egy keret a világ! Vásárold meg most, 11990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Hogyan vált Donald Trump a világ legártalmasabb emberévé? Klinikai szakpszichológus unokahúga, Mary L. Trump leleplező portréban tálal ki az amerikai elnökről és mérgező családjáról. A könyv, amelyet a Trump-klán sem tudott betiltatni, két hónappal az amerikai megjelenés után már magyarul is elérhető. Ez a könyv bennfentes perspektívából nyújt betekintést Donald J. Trump lelkivilágába és az őt kinevelő mérgező családi környezetbe. Mary L. Trump klinikai szakpszichológusként és Donald Trump unokahúgakén
Merülj el az Alpok hatalmas hegyi termőföldjeiben a Farming Simulator kiegészítőjével. Alkosd meg a farmodat egy teljesen új környezetben, amit az alpok idili környezete inspirált. Új márkák és több mint harminc új gép mutatkozik be köztük pl.: Rigitrac SKH 150, Aebi CC 66 és Aebi TT 281+, valamint Lindner Unitrac 122 LDrive. A legújabb mezőgazdasági szimulációs játék idén a grafikus motor teljes megújításával tér vissza, hogy a leglebilincselőbb és legélethűbb grafikát és effekteket, valamint a vala
Age of Mayhem ismertető: A világ a LEGION uralma alá került, a gonosz Urak Ligájanak nem titkolt szándéka, a világ nemzeteinek elnyomása. Ezeket a bűnöző lángelméket és a jelmezes megalomániásokat meg kell állítani, minden áron!