Az Acer palmatum 'Arakawa' – Japán juhar főbb jellemzői:
Habitus: 6-7 méter kifejlett magasságú fajta, melynek lombszíne kihajtáskor és a nyár folyamán zöld színű, ősszel pedig vörösre színeződik. A levelek szeldeltek. A fajta rücskös kérgű juharként is ismert, mivel a kérge szemölcsös, repedezett hatású.
Virág: Virágai nem jelentősek. Május-júniusban nyílnak.
Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag, enyhén savanyú talaj ideális a számára.
Fényigény: Félárnyékos fekvést igényel. Lombszíne csak ekkor mutatja meg igazi színeit.
Vízigény: Közepes vízigényű növény, a talaját óvjuk a kiszáradástól, de ne öntözzük túl.
Gondozás: A metszéssel kompakt méretben tartható növények közé tartoznak az ujjas vagy japán juharok, azonban alapvetően metszésük nem szükséges. Betegségekkel szemben ellenállók, de a száraz körülményeket nehezen viselik, így erre fordítsunk figyelmet.
Társítás és elhelyezés a kertben: Az ujjas juharok vagy közismert nevükön japán juharok egy igazán változatos színeket és formákat felvonultató növénycsoport, ahol a zöld lombú fajtáktól a sárga, narancs, piros, bordó, sőt többszínű, tarka levélzetű fajtákig széles skálán mozog a választék.
Ez az, ami miatt biztosan megtaláljuk méretben és színben, sőt formában a kertünkbe leginkább illő példányt. Az 'Arakawa' japán juhart érdekes megjelenésű kérge miatt rücskös kérgű juharnak is nevezik, nem hiába, hiszen a szemölcsös, repedések által tarkított kéreg a lombhullást követően lesz igazán izgalmas látvány.
Társításba helyezve vegyük figyelembe 6-7 méteres kifejlett magasságát, melynek köszönhetően kiváló háttérnövény lehet a kertben. Telepítsük vegyesen a bordó lombú 'Garnet' japán juharral, mely lombszínével alkot kontrasztot, előterüket pedig töltsük fel évelők és cserjék alkotta vegyes összeállítással.
Ehhez válasszuk a rózsaszín, labdaszerű virágzatot nevelő 'Pink Annabelle' cserjés hortenziát és a rózsaszín virágszínű, fehér szirom szegélyű 'Kermesina' azáleát. Az évelők közül a társítás külső szegélyére telepítsük a lágyszőrű palástfüvet és a zöld-sárga levélszínű 'Frances Williams' árnyékliliomot.
Társításra javasolt növényfajták:
Acer palmatum 'Garnet' - Japán juhar
Alchemilla mollis - Lágyszőrű palástfű
Azalea japonica 'Kermesina' – Azálea
Hosta 'Frances Williams' – Árnyékliliom
Hydrangea arborescens 'Pink Annabelle' – Cserjés hortenzia
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 6-7 m
Kifejlett szélesség: 5-6 m
Ültetési tőtáv: 3-4 m
Virágzási idő: Május – Június
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Nagy fényigényű
Lombhullató: Igen
Méhlegelő: Igen
Felhasználási terület: vidéki kert, ázsiai kert, évelő ágyak háttérnövénye, szoliter
(ejtsd: ácer palmátum) Szállítási méret: 60-80 cm magas Kiszerelés: 3 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: ácer sirásavánum, palmátum) Szállítási méret: 20-40 cm magas Kiszerelés: 3 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! A Méret és Kiszerelés változatoknál használt rövidítések Jelmagyarázata.
Az Acer palmatum 'Shojo Shidare' – Japán juhar főbb jellemzői: Az Acer palmatum 'Shojo Shidare' egy különleges és látványos japán juhar fajta, csüngő habitusú juhar, az ágai lefelé hajlanak, elegáns és festői megjelenést kölcsönözve neki. Ez a forma különösen alkalmas hangsúlyos elemként kertekben. Levelei egyediek, mélyen szeldeltek, tavasszal élénk vörös vagy bíbor színűek, nyáron mélyebb bíborra vagy barnás vörösre változnak, majd ősszel a levelek ragyogó vörösre vagy narancsra fordulnak. Ez a
(ejtsd: ácer pszeudoplatánusz) Szállítási méret: 100-120 cm magas Kiszerelés: 7,5 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: ácer kámpesztre) Szállítási méret: 8-10 cm törzskörméretű bokorfa Kiszerelés: 30 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető
(ejtsd: acer platánoidesz) Szállítási méret: 120-140 cm magas törzsre oltott Kiszerelés: 12 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: ácer rubrum) Szállítási méret: 200-250 cm magas Kiszerelés: 6 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: acer rubrum) Szállítási méret: 100-120 cm magas Kiszerelés: 5 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: ácer negundó) Szállítási méret: 120 cm magas törzsre oltott Kiszerelés: 10 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: ácer platánoidesz) Szállítási méret: 120-140 cm magas törzsre oltott Kiszerelés: 12 literes kertészeti konténerben Közeg: tápanyagban gazdag kertészeti földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: ácer siraszavánum) Szállítási méret: 100-120 cm magas Kiszerelés: 5 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
(ejtsd: ácer kárpinifólium) Szállítási méret: 40-60 cm magas Kiszerelés: 1,5 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! A Méret és Kiszerelés változatoknál használt rövidítések Jelmagyarázata.
A Pieris japonica 'Rosalinda' – Babérhanga főbb jellemző Habitus: Dús, elágazó, bokros habitusú örökzöld cserje, amelynek kifejlett magassága nem haladja meg a 100 cm-t. A hajtásai felfelé törők. Terebélyes bokrot képez. Levelei közepesen nagyok, épszélűek, kihegyezett csúcsúak lándzsások. Színük kihajtáskor vörös, majd később zöldre változik. Virág: Április-májusban hozza illatos, púderrózsaszín, csüngő, harang alakú virágait, amelyekből dús, sok virágból álló fürtöket képez. Talajigény: La
A Fagus sylvatica 'Purpurea Nana' – Bükk főbb jellemző Habitus: Kompakt növekedésű, 3-4 méteres kifejlett magasságú és 2-2,5 méter szélességű díszfa. Koronája kezdetben felfelé törekvő később kiszélesedő, inkább kerek habitusúvá válik. Levelei oválisak, sötét bordó színűek, ősszel bronzos árnyalatúra színeződnek. Virág: Zöldes árnyalatú, jelentéktelen virágai április-májusban nyílnak. Termés: Termése makk, melyet felnyíló kupacs vesz körül. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő kép
Az Acer japonicum 'Aconitifolium' – Vörösvirágú juhar főbb jellemzői felnőtt korában is csupán 2-3 méter magas lassú növekedéssel rendelkező lombhullató kis fácska, vagy bokor nagy levelei szeldeltek, melyek ősszel gazdag színkavalkádban pompáznak a sötét bordó színtől egészen a narancsvörös árnyalatokig érdekessége, hogy lombfakadás előtt, kora tavasszal vörös színű, sárga porzós virágok borítják be a kopasz ágakat félárnyékos helyre ültesse, itt érzi magát a legjobban tal