Általános: kúszó, több méter magasra is megnövő gyümölcstermő, melynek neveléséhez támaszték, támaszrendszer szükséges.
Magyarországon a legtöbb helyen biztonságosan termeszthető - kb. -23 fokig bírja a téli hideget - olyannyira, hogy ahol a kései csemegeszőlő megterem, ott jó helye van a kivinek is.
Származás: őshazája Kína. Az ázsiai országból 1904-ben Izabell Fraser, egy lányiskola igazgatója révén került Új-Zélandra. Néhány évtizeddel később, miután az ország a kezdetben "kínai egres", "dinnyécske" névvel illetett gyümölcs legnagyobb termelőjévé vált jellegzetes, nemzeti madarukról, a kistermetű, barna kiviről nevezték el.
A ’Domino’ fajtát a przelewicei (Lengyelország) Dendrológiai Kertben, nyílt megporzású kivik közül szelektálták.
Hajtásrendszer: erős növekedésű, kb. 5-10 m magasra csavarodva terjedő, évi növekedése akár 2-3 m is lehet. Levele nagy, szív alakú - de a Lucy fajtáénál kerekdedebb -, 8-10 cm hosszú, fogazott, csupasz felületű, szőrözött fonákú, piros levélnyelű.
Termőképesség: nőivarú fajta, melynek szüksége van porzóra, 6-8 termős egyed mellé elegendő egy hímivarú.
Az ültetés után kb. 3-4 évvel terem először, azt követően rendszeres és bő hozam jellemzi. Május-júniusban bontja krémfehér, a levelek hónaljában elhelyezkedő, 1-2 cm átmérőjű, illatos virágait.
Porzó: ’Weiki’.
Gyümölcs: október elején szedhető, utóérő, tehát a teljes érettség előtt kell szüretelni, közepes vagy nagy méretű (kb. 3-3,5 cm átmérőjű, 10-14 g), ovális-gömbölyded alakú. Héja vékony, sima, zöldesbarna, éretten a napos oldalán barnáspiros. Húsa zöld, tömör, kellemesen édes-savanykás, nagyon ízletes, egzotikus, mézes aromájú és illatú.
Felhasználható friss fogyasztásra, konyhai feldolgozásra (dzsem, befőtt, ivólé, gyümölcssaláták, sütemények).
Talajigény: a morzsalékos, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, üde, enyhén savanyú talajt kedveli.
Fény- és hőigény: félárnyékos, szélvédett fekvés ideális a számára, ezt telepítésénél vegyük figyelembe. Óvjuk a tűző naptól és a mélyárnyéktól is.
Vízigény: nagy, rendszeres öntözést igényel, mivel gyökerei sekélyen helyezkednek el, inkább gyakrabban, kisebb vízadagokkal locsoljuk, mint ritkán, de akkor bőven. A pangó vizet nem tolerálja.
Gondozás: ha hajtásai vízszintesen nőhetnek sokkal több termést hoz, ezért támrendszerét érdemes így kialakítani. Metszése egyszerű, mivel kezdetben a törzs kinevelése és megerősődése végett a tőről kinövő sarjakat kell eltávolítani, később pedig csak hajtásválogatásból és esetleges ritkításállból áll. A letermett vesszőket kell lecserélni az éves vesszőkel.
Általánosságban véve nem érzékeny kártevőkre és kórokozókra, biogyümölcsként is nevelhető.
Fontos tudni!
Kifejlett magasság: 5-10 m, de a támrendszer és művelésmód adja meg a végső méretét
Sor- és tőtávolság: 2-2,5 x 2-2,5 m
Termésérés: október
Vízigény: nagy
Fény- és hőigény: közepes
Termés felhasználhatósága: friss fogyasztás, konyhai feldolgozás (dzsem, befőtt, ivólé, gyümölcssaláták, sütemények)
Védett tartalom
Az Actinidia arguta 'Purpurna Sadowa' - Piros mini kivi (Termős) főbb jellemzői: A piros mini termős kivi, azaz a ’Purpurna Sadowa’ fajta gyorsan magasra felfutó, mutatós lombú és bőségesen termő növény, melyet érdemes kertünkbe is ültetni. A kivi pirosas (sokszor a napos oldalon vörös, az árnyékos oldalon zöld) színű gyümölcsei 4-5 cm-esek, ősszel, október elején már szüretelhetjük az érett bogyókat! Hámozás nélkül, héjjal együtt fogyasztható! Rendkívül egészséges növény, jótékony hatásai közismertek.
Az Actinidia arguta 'Rogow' - Édes mini kivi (Termős) főbb jellemzői: A lengyel nemesítésű ’Rogow’ fajta gyors növekedésű, magasra felfutó növény, melyet érdemes kertünkbe is ültetni. A kivi zöld színű gyümölcsei kb. 3 cm-esek, szeptember végén, október elején már szüretelhetjük az érett bogyókat! Hámozás nélkül, héjjal együtt fogyasztható! Rendkívül egészséges növény, jótékony hatásai közismertek. Diétázóknak különösen ajánlott fogyasztása: egy szem alig 40 kalóriát tartalmaz! Nem csak gyógyhatású, de
Az Actinidia arguta 'Weiki' - Porzós kivi főbb jellemzői: A ’Weiki’ fajta gyors növekedésű futónövény, melynek beszerzése nélkülözhetetlen termős kivi palántáink mellé kertünkbe. Ő maga nem hoz gyümölcsöt, de amellett hogy a női ivarú példányok beporzását végzi, az egyik legdekoratívabb kivi fajta is egyben. Rendkívül egészséges növény, jótékony hatásai közismertek. Diétázóknak különösen ajánlott fogyasztása: egy szem alig 40 kalóriát tartalmaz! Nem csak gyógyhatású, de zsírégető, magas tápértékkel és
Az Actinidia 'Jumbo' – Termő kivi főbb jellemzői: nagy terméssel rendelkező kivi fajta gyümölcsei kopaszok és nagyon finom édes ízűek kiváló porzója a 'Tomuri' porzós kivi Fontos információ! Ahhoz, hogy a termő kivi példányok gyümölcsöt hozzanak, mindenképpen szükséges porzó kivi fajta telepítése is! Egy porzó kivi 3-4 termő kivi megtermékenyítéséhez elegendő. Kertészetem kínálatában természetesen az adott termő fajtákhoz való porzó kivi típusokat is megtalálja!
Az Actinidia arguta 'Lucy' – Kivi főbb jellemzői: Az Actinidia arguta 'Lucy', más néven a 'Lucy' mini kivi a kivi (Actinidia) a küllőfolyondár félék családjába tartozó nemzetség. Közös tulajdonságuk, hogy kúszó, csavarodó hajtásokkal terjedő gyümölcstermők, a nevelésükhöz támaszték, támaszrendszer szükséges. Kedvelik a félárnyékos, párásabb környezetet. Kétlaki növény, ami azt jelenti, hogy a növények vagy hímneműek vagy nőneműek. Egy nőnemű növény, mint a 'Lucy', megtermékenyítéséhez hímnemű po
Az Actinidia kolomikta 'Adam' – Mandzsu aktinídia főbb jellemzői: Az Actinidia kolomikta 'Adam', mint porzós (hím) kivi fajta, egy gyors növekedésű, lombhullató 3-4 méteres magasságot is elérő kapaszkodó cserje,az Actinidia arguta kivi fajtáknak igen megfelelő porzója. Támrendszert igényel. Bár az 'Adam' nem termel gyümölcsöt, dekoratív levelei nagyon látványosak. A levelek fehéres-rózsaszínes foltokkal tarkítottak, ami különleges és szemet gyönyörködtető megjelenést biztosít. Ez a színválto
Az Actinidia arguta 'Ken's Red' - Bíbor mini termős kivi főbb jellemző Jellemzői: A kivi (Actinidia) a küllőfolyondár félék családjába tartozó nemzetség. Közös tulajdonságuk, hogy kúszó, csavarodó hajtásokkal terjedő gyümölcstermők, a nevelésükhöz támaszték, támaszrendszer szükséges. Kedvelik a félárnyékos, párásabb környezetet. Jellemzően kétlakiak, vagyis a hím és a női virágok más-más példányon találhatóak, de számos öntermékeny kivifajtát is ismerünk már. Magyarországon biztonságosan termes
Az Actinidia 'Geneva' – Japán, mini termős kivi főbb jellemzői: Az Actinidia 'Geneva', vagyis a 'Geneva' mini kivi, a kivi (Actinidia) a küllőfolyondár félék családjába tartozó nemzetség. Közös tulajdonságuk, hogy kúszó, csavarodó hajtásokkal terjedő gyümölcstermők, a nevelésükhöz támaszték, támaszrendszer szükséges. Kedvelik a félárnyékos, párásabb környezetet. Kétlaki növény, ami azt jelenti, hogy a növények vagy hímneműek vagy nőneműek. Egy nőnemű növény, mint a 'Geneva', megtermékenyítéséhez
Az Actinidia arguta 'Ananasnaya' – Édes mini kivi (Termős) főbb jellemző Jellemzői: A kivi (Actinidia) a küllőfolyondár félék családjába tartozó nemzetség. Közös tulajdonságuk, hogy kúszó, csavarodó hajtásokkal terjedő gyümölcstermők, a nevelésükhöz támaszték, támaszrendszer szükséges. Kedvelik a félárnyékos, párásabb környezetet. Jellemzően kétlakiak, vagyis a hím és a női virágok más-más példányon találhatóak, de számos öntermékeny kivifajtát is ismerünk már. Magyarországon biztonságosan term
Az Actinidia deliciosa 'Atlas' - Porzós kivi főbb jellemzői: Az ’Atlas’ porzós kivi bokor akár 10 méter magasra is felfuthat. Vesszői nagy méretű, szív alakú leveleket hord, támrendszerre futtatva hamar hűs árnyékot biztosít majd kertünkben. Ő maga nem hoz termést, de nélkülözhetetlen a termős példányok megporzására, melyeken így terem a lédús, ízletes kivi, ami rendkívül egészséges, jótékony hatásai pedig közismertek. Diétázóknak különösen ajánlott fogyasztása: egy szem alig 40 kalóriát tartalmaz! Ne
Az Actinidia arguta 'Issai' - Öntermékeny Kivi főbb jellemző Jellemzői: A kivi (Actinidia) a küllőfolyondár félék családjába tartozó nemzetség. Közös tulajdonságuk, hogy kúszó, csavarodó hajtásokkal terjedő gyümölcstermők, a nevelésükhöz támaszték, támaszrendszer szükséges. Kedvelik a félárnyékos, párásabb környezetet. Jellemzően kétlakiak, vagyis a hím és a női virágok más-más példányon találhatóak, de számos öntermékeny kivifajtát is ismerünk már. Magyarországon biztonságosan termeszthető a l
Az Actinidia pilosula – Dekoratív kivi főbb jellemzői: Az Actinidia pilosula-dekoratív kivi, egy látványos és vonzó évelő futónövény, amely az Actinidia nemzetség tagja. Ez a fajta különleges a díszítő értékű levelei és virágai miatt. Hím ivarú, így gyümölcsöt nem terem, díszítő értéke miatt ültetjük. Különlegessége a levelei színezetében rejlik. A levelek zöldek, szélük mentén fehér vagy rózsaszín foltokkal, ami igazán egyedi megjelenést kölcsönöz a növénynek. Tavasszal és kora nyáron a növény
Az Actinidia deliciosa 'Hayward' - Termős kivi főbb jellemző Jellemzői: A kivi (Actinidia) a küllőfolyondár félék családjába tartozó nemzetség. Közös tulajdonságuk, hogy kúszó, csavarodó hajtásokkal terjedő gyümölcstermők, a nevelésükhöz támaszték, támaszrendszer szükséges. Kedvelik a félárnyékos, párásabb környezetet. Jellemzően kétlakiak, vagyis a hím és a női virágok más-más példányon találhatóak, de számos öntermékeny kivifajtát is ismerünk már. Magyarországon biztonságosan termeszthető a l
Az Actinidia deliciosa 'Tomuri' - Porzós kivi főbb jellemző Jellemzői: A kivi (Actinidia) a küllőfolyondár félék családjába tartozó nemzetség. Közös tulajdonságuk, hogy kúszó, csavarodó hajtásokkal terjedő gyümölcstermők, a nevelésükhöz támaszték, támaszrendszer szükséges. Kedvelik a félárnyékos, párásabb környezetet. Jellemzően kétlakiak, vagyis a hím és a női virágok más-más példányon találhatóak, de számos öntermékeny kivifajtát is ismerünk már. Magyarországon biztonságosan termeszthető a le
A Jégvarázs kedvelőknek lett kitalálva ez a remek játék! A dominó a Jégvarázs II. szereplőit ábrázolja színes képeken, ezek felkeltik a gyermek figyelmét. A dominó játék fejleszti a logikát és az ügyességet is. A lapok kartonból vannak. Csomagolás tartalma: 28 darab dominó lap és játékszabály Csomagolás mérete: 18 cm x 11,5 cm x 3,5 cm A játékot egyedül, de akár többen is játszhatjátok. 4 éves kortól ajánlott!