„Hahó, emberek! Ne higgyétek, hogy csak nektek lehetnek barátaitok! Nekünk is vannak cimboráink, akikkel mindig számíthatunk egymásra. Például amikor ki kell szedegetni a kullancsokat a másik hátából, vagy szólni, ha jön az oroszlán, hogy megegyen vacsorára, vagy éppen összefogni, hogy elkapjuk az ebédre valót. Ebből a könyvből megismerhetitek az állati jó cimborákat!"
Ez a vicces rajzokkal gazdagon illusztrált könyv különböző állatfajok közötti kapcsolatokból mutat be 35 példát, köztük közeli és távoli barátságokat, továbbá a másikon való élősködést.
A pásztorgémek például olykor vízibivalyokon lovagolnak, és miközben a bőrüket tisztogatják, a közelgő veszélyre is figyelmeztetik őket. Az aranysakál gyakran szegődik magányos tigris nyomába, hogy aztán alkalmanként jelezze „barátjának”, ha zsákmányállatot észlel. A tigris elejti a zsákmányt, majd miután végzett az evéssel, átengedi a maradékát a sakálnak.
Az illusztrátor szerző mindegyik kapcsolatnak két oldalpárt szentelt. Az elsőn azt mutatja be, hogy milyen mókás dolgokat gondolhatunk az állatokról, ha emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, majd a következő oldalpáron elképzeléseink nagy részét megcáfolva ismerteti a nem kevésbé érdekes tényeket arról, hogy milyen is az állatok kapcsolata valójában.
Ez a kedves könyv remek kiegészítő olvasmány lehet a gyerekek számára, amikor biológiaórán a populációk közötti kölcsönhatásokról (mutualizmusról, kommenzalizmusról és parazitizmusról) tanulnak.
IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!
Repülnek, akár a sólyom, úsznak, mint a rája, futnak, mint a gepárd, másznak, mint a gekkó – az Állati Hősök mágikus állati képességekkel rendelkező szuperhősök. És van valami a birtokukban, amit az alattomos Bestiális Csávók mindenképpen meg akarnak szerezni… Aiko képes a legmeredekebb falakon is felrohanni, ha vele van Nelson, a varázserejű gekkója. De hogyan tudná meghiúsítani, hogy az Állati Hősöktől elrabolják a szuperhőserejüket? Szumátra őserdejében kell túljárni a gonosz Bestiális Csávók
Repülnek, akár a sólyom, úsznak, mint a rája, futnak, mint a gepárd, másznak, mint a gekkó – az Állati Hősök mágikus állati képességekkel rendelkező szuperhősök. És van valami a birtokukban, amit az alattomos Bestiális Csávók mindenképpen meg akarnak szerezni… John képes a víz alatt lélegezni, és szuperül úszik, ha vele van a rájája, Wesley. De vajon képes-e egyedül felvenni a harcot a Bestiális Csávókkal? Az Atlanti-óceán kellős közepén haladéktalanul szüksége van a barátai segítségére…
Mojo szélvészgyors, ha együtt van Dantéval, a gepárdjával. De pusztán a sebessége elegendő-e ahhoz, hogy megállítsa a gonosz Bestiális Csávókat? Az egyiptomi sivatagban rémisztő felfedezésre jut: a Bestiális Csávók megnövelték bandájuk létszámát... Repülnek, akár a sólyom, úsznak, mint a rája, futnak, mint a gepárd, másznak, mint a gekkó – az Állati Hősök mágikus állati képességekkel rendelkező szuperhősök. És van valami a birtokukban, amit az alattomos Bestiális Csávók mindenképpen meg akarnak szerezn
A Far Cry 6 helyszínéül szolgáló Yara vidékein minden segítségre szükséged van a zsarnok Antón Castillo ellen, köztük néhány állati partnerre is. Ez a fekete hátterű póló bemutatja, milyen állati segítők kísérnek el utadon a Ubisoft alkotásában.
A Far Cry 6 helyszínéül szolgáló Yara vidékein minden segítségre szükséged van a zsarnok Antón Castillo ellen, köztük néhány állati partnerre is. Ez a fekete hátterű póló bemutatja, milyen állati segítők kísérnek el utadon a Ubisoft alkotásában.
A Far Cry 6 helyszínéül szolgáló Yara vidékein minden segítségre szükséged van a zsarnok Antón Castillo ellen, köztük néhány állati partnerre is. Ez a fekete hátterű póló bemutatja, milyen állati segítők kísérnek el utadon a Ubisoft alkotásában.
A Far Cry 6 helyszínéül szolgáló Yara vidékein minden segítségre szükséged van a zsarnok Antón Castillo ellen, köztük néhány állati partnerre is. Ez a fekete hátterű póló bemutatja, milyen állati segítők kísérnek el utadon a Ubisoft alkotásában.
A Far Cry 6 helyszínéül szolgáló Yara vidékein minden segítségre szükséged van a zsarnok Antón Castillo ellen, köztük néhány állati partnerre is. Ez a fekete hátterű póló bemutatja, milyen állati segítők kísérnek el utadon a Ubisoft alkotásában.
Repülnek, mint a sólyom, úsznak, mint a ráják, futnak, mint a gepárd, másznak, mint egy gekkó – az Állati Hősök szuperhősök mágikus állatok bőrébe bújva. És van valami a birtokukban, amit az alattomos Bestiális Csávók mindenáron el akarnak tőlük rabolni… Pepe képes repülni, ha együtt van Hórusszal, a sólyommal. De vajon sikerül-e kiszabadítaniuk Mojót és a gepárdját a végtelenül gonosz Bestiális Csávók fogságából? Az Andok hegység egyik alvó vulkánjánál életveszélyes kalandokba bonyolódnak... IDE KA
Jungle Brunch - Állati Zaba társasjáték A JUNGLE BRUNCH - ÁLLATI ZABA könnyed, gyors, szórakoztató családi kártyajáték. A dzsungelben mindenki nagyon, nagyon éhes - de találnak elég ételt az állataitok? Miközben a legfinomabb falatokat keresitek, fél szemeteket állandóan a ragadozókon kell tartanotok. Fussatok el a tigrisek elől és figyeljétek az eget, mert odafent keselyűk köröznek: számukra ti jelentitek a legfinomabb csemegét!Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok
Ravensburger 15042 - Állati arcok- 500 db-os puzzle Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Puzzle-ok 500 db-os puzzle-ok Állatok témájú puzzle-ok Szabadulós játékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 3590-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Játékosszám: 1-5 fő Játékidő: 30 perc Kor: 8+ Nyelv: magyar Típus: rajzolós, állatos, kompetitív
Az ember azt gondolja, ő talál fel mindent, valójában jócskán van mit tanulnia az állatoktól, akik különféle problémamegoldó módszereket és hihetetlen anyagokat fejlesztettek ki, hogy évmilliókon át létezni tudjanak. Hihetetlen építményeket alkotnak, szuper anyagokat állítanak elő, és testük alakja lehetővé teszi, hogy a levegőben, a vízben és a szárazföldön is egyaránt könnyedén közlekedhessenek. Mindent újrahasznosítanak, így gyakorlatilag semmiféle szemetet nem termelnek. Ebből a könyvből olyan szu
Fedezd fel a díjnyertes Fauna társasjátékot, ahol játszva tanulhatsz az állatvilágról! Tegyétek próbára tudásotokat az érdekes kérdésekkel, és mérkőzzetek meg egymással az állati kalandokban! A játék tartalmaz 180 állatkártyát, tippkockákat és értékelőkockákat a győzelemért. Gyűjtsd a legtöbb győzelmi pontot, és legyenél te a játék végső győztese!
Fedezd fel az emlősök hihetetlen világát e gazdagon illusztrált foglalkoztató segítségével. Találsz benne lélegzetelállító információkat, állati fejtörőket, szuper matricákat, sőt még kihajtogatható posztert is! Készülj fel a kalandra! Az élvezetes feladatokkal teli könyv önmagában és a Gyerek Állatenciklopédia foglalkoztató füzeteként is remek szórakozást nyújt.