Álom és valóság

Álom és valóság

Szerintem az ember soha nem tudja, mi minden lehetséges még. Minden pillanatban fel lehet ébredni abból az álomból vagy álomkórból, amiben éppen vagyunk. És óriási meglepetés érhet minket, mert onnan látjuk, hogy addig aludtunk. 

Szerző: Feldmár András
Kiadó: HVG Kiadó

megvesz
Álmoskönyv

Álmoskönyv

Krúdy Gyula, az álomfejtő „Hosszú, csendes esték munkája ez a könyv. Amely estéken a forgatott sárga lapok mögött feltünedeznek félig-meddig porrá válott öregasszonyok arculatai, akik falusi ifjúságomban, pattogó tűz mellett oly jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak, mint akár a valóságos életnek. Inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak.

megvesz
Felejtsd el a Lajost! - Szele Anna

Felejtsd el a Lajost! - Szele Anna

Miközben a szerző rávilágít a harmincas évei elején járó Grét mindennapjaira, vívódásaira, érzelmeinek csapdáira, sejtelmesen beleszövi a mesébe a főhősnő kalandjait, élményeit, életének ellentmondásait. Az izgalmas történetet végig átszövi a markáns humor, amely által a mai magyar valóság még áttetszőbbé válik.  

megvesz
A csavar fordul egyet

A csavar fordul egyet

Henry James klasszikus regényében új nevelőnő érkezik egy angliai vidéki kastélyba. Ez akár egy idilli nyitókép is lehetne, a nyugalmat azonban gyorsan megtörik a rejtélyek: mi történt a korábbi alkalmazottakkal, s miféle titokzatos idegenek járnak a kastélyban? Hátborzongató látomások kísértenek, a múlt rejtélyes, a jelen baljós, a valóság és a képzelet határán járunk, és a csavar néha fordul egyet… Filmekből is ismerős regény A regénynek számos filmes feldolgozása van, melyekben szerepelt többek

megvesz
Rém? Álom? Kapitalizmus!

Rém? Álom? Kapitalizmus!

Nyakunkon az újabb válság. Vagy ez még mindig a régi? Ki tudja? Ahány közgazdász, politikus, elemző, annyiféle magyarázat. Teljes a bizonytalanság. Azt azonban már tapasztaljuk, a bajok elől mi sem menekülhetünk. És most mit tegyünk? Mi jön a válság után? Álomkapitalizmus vagy egy rémálom válik valósággá? Hogyan készüljünk az új időkre? Lehet egyáltalán erre készülni?  Az első lépés, hogy szembenézünk a realitásokkal! Ebben segít Kocsi Ilona könyve, mely 18 vállalatvezető, szociológus, elemző vélemé

megvesz
Üzleti évszakok

Üzleti évszakok

„Egy régi közmondás szerint okos ember más kárán tanul. Én ezt pozitívra fordítva úgy mondanám, hogy tanuljunk más hasznán is.” (Idézet a szerző bevezetőjéből)   „Károlyi László az üzleti valóság talaján két lábbal áll, de látóköre nem csak a lába előtt heverő banánhéjra terjed ki, noha gyakorló vezetőnél ez igen fontos képesség, hanem a nap állására és a csillagok járására is: ez pedig – ha lehet – még fontosabb annak, aki jó irányba akarja vezetni a rábízottakat.”  Bod Péter Ákos egyetem

megvesz
Kreátorok

Kreátorok

Már nem pusztán álom, hogy egy jó ötlettel és egy laptoppal bárki elindíthatja világmegváltó cégét. Korszakalkotó változásoknak lehetünk tanúi. A legújabb termelési eszközök - a digitális gyártástól az online gyári szolgáltatásokig - mindenki számára hozzáférhetővé váltak. Nem kétséges, a nyílt forráskódú tervezésnek és a csináld magad gyártásnak köszönhetően néhány éven belül a globális gazdaság új szereplői, a kreátorok veszik át a bitek uralmát. Ahogy korábban a világháló a tömegmédia egyeduralmának ve

megvesz
Üzleti kaméleon

Üzleti kaméleon

Az üzleti kaméleon filozófia A hatékony és eredményes működés alkalmazkodva a lehetőségekhez – ez az üzleti kaméleon filozófia. Ez az elvárás az, amit egy vezetővel szemben megfogalmaznak. Ehhez viszont nem gépek, nem is pénz, hanem jó vezetői döntések és egy jó csapat kell. Tehát az eredmény és hatékonyság kulcsa az ember, az üzleti kaméleon logikában gondolkodó menedzser. Bod Péter Ákos Károlyi László könyvéről „Károlyi László az üzleti valóság talaján két lábbal áll, de látóköre nemcsak

megvesz
A canterville-i kísértet

A canterville-i kísértet

A kötet címadó írása Oscar Wilde egyik legismertebb és legelismertebb műve, A canterville-i kísértet „a világirodalom legmulatságosabb kísértethistóriája” (Szerb Antal), „a komikus fantasztikum és a szatirikus valóság mesteri keverése” (Hegedűs Géza). Az Alinea Kiadó Klasszik sorozatának tizennyolcadik könyvében – mely egyben a harmadik kötet Oscar Wilde műveiből a Dorian Gray arcképe és A boldog herceg elbeszélésválogatás után – most újabb klasszikus műveket adunk közre. A több filmfeldolgozást is meg

megvesz
Hogyan indulj el a saját utadon?

Hogyan indulj el a saját utadon?

Varga Vivien útkeresését számos kitérő jellemezte, kipróbálta magát gyorséttermi kiszolgálóként, volt asszisztens, területi képviselő, pultos egyaránt. Végül a gyermekekkel való foglalkozásban, a babaúszás-oktatásban talált rá arra az örömteli munkára, ami irányt mutatott álmai megvalósításához. Az első Stilianos Babauszoda megnyitását követően édesanyaként vált uszodavezetővé, franchise rendszergazdává. A Stilianos egyszemélyes vállalkozásból nőtt franchise hálózattá. Amikor Vivien huszonnégy évesen, t

megvesz
12 szék

12 szék

Üldözés a hajdani Szovjetuniójában Ippolit Matvejevics elhunyt anyósa ülőgarnitúráját üldözi, pontosabban az egyik székbe rejtett kincset. Önjelölt segítője, Osztap Bender, a „nagy kombinátor” egy megnyerő szélhámos. Hőseinknek nem szegi kedvét, hogy nem tudni, hová került a 12 szék és melyik is rejti az ékszereket, amelyekre más is vadászik. Kezdetét veszi egy városokon átívelő komikus hajsza a húszas évek Szovjetuniójában. Kincsvadászat a régi és az új rendszer különös figuráival, ahol nemcsak a tört

megvesz