Anthony Ryan: A fekete ének keménytáblás könyv (Hollópenge-duológia 2.) KIFOGYÓ CÍM

Anthony Ryan: A fekete ének keménytáblás könyv (Hollópenge-duológia 2.) KIFOGYÓ CÍM

Anthony Ryan A fekete ének keménytáblás könyv (Hollópenge-duológia 2.)
Nem kell az elismerésed. Csak a halálodat akarom.
Anthony Ryan nagy sikerű Hollóárnyék-trilógiájában Vaelin Al Sorna minden fantasy olvasó egyik kedvenc hősévé vált.  Ebben a kötetben, A farkas üvöltése folytatásában története méltó lezárást kap.Vaelin Al Sornát egykor a királyság legnagyobb harcosaként ismerték, mielőtt végleg letette volna a fegyvert. Legalábbis reményei szerint. Ugyanis egy jóslat, és az aggasztó hírek a tengerentúlra vezették, hogy megkeresse az asszonyt, akit valaha szeretett. Vaelin ott belebonyolódott Kehlbrand Reyerik, a Sötétkard háborújába, aki istennek képzeli magát, és fanatikusokból olyan sereget gyűjtött maga köré, amely az egész világra fenyegetést jelent. Úgy tűnik, senki sem állhat ellen hódító hadjáratának. Kivéve talán Vaelint, akinek viszont hadai egy csúfos vereség után szétszóródtak. Ám az egykori várúr közben visszaszerzi a sötét varázslatot, amely páratlan képességgel ruházta fel a csatában. De a vér éneke mintha megváltozott volna noha ez a háború szinte megnyerhetetlennek tűnik, a Vaelint irányító ének mindennél jobban áhítja ellenségei vérét
Írta Anthony Ryan
fordította Matolcsy Kálmán
472 oldal
műfaj  fantasyméret 142198 mmkeménytáblás
ISBN 978-963-470-238-2

megvesz
Anthony Ryan: A farkas üvöltése keménytáblás könyv (Hollópenge-duológia 1.) KIFOGYÓ CÍM

Anthony Ryan: A farkas üvöltése keménytáblás könyv (Hollópenge-duológia 1.) KIFOGYÓ CÍM

Anthony Ryan A farkas üvöltése keménytáblás könyv (Hollópenge-duológia 1.) Olvass bele ide kattintva A farkas üvöltése beleolvasó A NAGY SIKERŰ HOLLÓÁRNYÉK-TRILÓGIA FOLYTATÓDIK Vaelin Al Sorna élő legenda. Seregei élén birodalmakat taposott a porba, és komoly áldozatot hozott azért, hogy megmentse az Egységes Királyságot a biztos pusztulástól. Mostanra már visszavonult, csendes életet él, a háború borzalmait maga mögött hagyta örökre. Azonban a suttogva terjesztett pletyka, mely szerint egy Acélhordának n

megvesz
Anthony Ryan: Az áruló (Szentek és zsiványok 3.) keménytáblás könyv előrendelés

Anthony Ryan: Az áruló (Szentek és zsiványok 3.) keménytáblás könyv előrendelés

Anthony Ryan Az áruló (Szentek és zsiványok 3.) keménytáblás könyv előrendelés várható megjelenés március Fergeteges lezárásához érkezett a mesteri történetmesélő, Anthony Ryan Szentek és zsiványok-trilógiája Alwyn, az Írnok hosszú utat tett meg idáig. Fattyúnak született, útonálló zsiványnak állt, immár pedig lovag és Lady Evadine Courlain legbizalmasabb tanácsadója. Rengeteg csatát nyertek meg együtt, és az Írnok segített úrnőjének rendet tenni a szétforgácsolódott királyságban. Azonban Lady Evadine már

megvesz
Anthony Ryan: A mártír (Szentek és zsiványok 2.) keménytáblás könyv

Anthony Ryan: A mártír (Szentek és zsiványok 2.) keménytáblás könyv

Anthony Ryan A mártír (Szentek és zsiványok 2.) keménytáblás könyv Halálos viszályok és ősi titkok taszítják a világot háborúba a mesteri történetmesélő, Anthony Ryan lehengerlő, kalanddal és intrikával teli Szentek és zsiványok-trilógiájának második kötetében. Alwyn, az Írnok élete örökre megváltozott. Az egykori zsivány immáron Lady Evadine Courlain kémmestere és védelmezője, aki a nemes hölgy démoni apokalipszisről hírt adó látomásainak hála kiérdemelte a hívők fanatikus tiszteletét. Azonban Evadine e

megvesz
Anthony Ryan: A pária (Szentek és zsiványok 1.) keménytáblás könyv

Anthony Ryan: A pária (Szentek és zsiványok 1.) keménytáblás könyv

Anthony Ryan A pária (Szentek és zsiványok 1.) keménytáblás könyv Olvass bele ide kattintva A pária beleolvasó Alwyn, a zsivány Albermaine viszály sújtotta királyságába született. Az éles eszű és a pengével is ügyesen bánó Alwyn nem is vágyik másra, csakis a szabadságra, amit az erdő nyújt neki tolvaj cimborái társaságában. Azonban elárulják, ezzel új mederbe terelik életét egy vérrel és bosszúval kövezett útra, ami végül egészen a király seregéig vezeti őt.Evadine Courlaine úrnőt démoni, az apokalipszis

megvesz
Anthony Reynolds: League of Legends - Romlás keménytáblás fantasy regény

Anthony Reynolds: League of Legends - Romlás keménytáblás fantasy regény

Anthony Reynolds League of Legends - Romlás keménytáblás fantasy regény Olvass bele ide kattintva League of Legends - Romlás könyv beleolvasó Sodró lendületű regény minden idők egyik legnépszerűbb videojátéka, a League of Legends és az elsöprő sikerű Netflix-sorozat, az Arcane univerzumában   Camavor kegyetlen birodalom véres örökséggel. Lovagjai nyomában pusztítás és halál jár. Kalista, a tehetséges harcosnő azonban változtatni akar ezen. Amikor fiatal és önhitt nagybátyját, Viegót megkoronázzák

megvesz
Martha Wells: Az Öldöklő-naplók 1-4 keménytáblás könyv akciós csomag!

Martha Wells: Az Öldöklő-naplók 1-4 keménytáblás könyv akciós csomag!

Martha Wells Az Öldöklő-naplók 1-4 keménytáblás könyv akciós csomag Tartalmazza Kritikus rendszerhiba, Mesterséges sors, Trójai protokoll - Kilépési stratégia

megvesz
Mark Lawrence: A lány és a hegy (A Jég könyve 2.) keménytáblás könyv

Mark Lawrence: A lány és a hegy (A Jég könyve 2.) keménytáblás könyv

Mark Lawrence A lány és a hegy (A Jég könyve 2.) keménytáblás könyv Az Abeth világán a jég az úr. És a Fekete Szikla. A Fekete Szikla papjai nemzedékeken át a hegy gyomrából irányították a jégtörzsek sorsát. Rejtőzködő istenüknek, mágiájuknak és felhalmozott vaskészleteiknek köszönhetően a papok uralmát soha senki sem kérdőjelezte meg. Yaz lesz az első. Elveszítette barátait, és cserébe csak ellenségekre lelt. Fel kell kapaszkodnia a hegyre, és dacolnia a rejtett isten hatalmával.  Ha ezt sikerü

megvesz
Bán Mór: Az emlékek kútja (Hollófiak 2.) keménytáblás, illusztrált könyv

Bán Mór: Az emlékek kútja (Hollófiak 2.) keménytáblás, illusztrált könyv

Bán Mór Az emlékek kútja (Hollófiak 2.) keménytáblás, illusztrált könyv Ma is áll egy mélységes mély kút Hunyad várának udvarán, s van annak a kútnak egy fájdalmas-szép legendája. Eszerint a kutat Hunyadi János török foglyokkal ásatta, azzal az ígérettel, hogy ha készen lesz, szabadon engedi őket. Ám a kút melletti kápolna falába a foglyok egyike török feliratot vésett Vizetek van, de szívetek nincs. Ki írta ezt oda Milyen történet sejlik fel a múlt ködéből Erről szól a HOLLÓFIAK sorozat új kötete, mely s

megvesz
Adrian Tchaikovsky: Az Éden kapui keménytáblás könyv KIFOGYÓ CÍM

Adrian Tchaikovsky: Az Éden kapui keménytáblás könyv KIFOGYÓ CÍM

Adrian Tchaikovsky Az Éden kapui keménytáblás könyv Olvass bele ide kattintva Az Éden kapui beleolvasó Úgy hiszed, a Föld biztonságos...   Lee és Mal, a két jó barát hobbiszörnyvadászok. Akkor is éppen különös lényekről szóló mendemondáknak jártak utána a Bodmin-lápvidéken, amikor valami túlságosan is valóságosra bukkantak, és az útról egyedül Lee tért vissza. Most, négy év után az eltűnt Mal váratlanul megjelenik de hol járt eddig, és mi történt vele Dr. Kay Amal Khant, a kormánynak dolgozó fiz

megvesz
Victoria Schwab (V. E. Schwab): Verity szörnyei (Egy kegyetlen dal, Egy sötét duett) duológia akc...

Victoria Schwab (V. E. Schwab): Verity szörnyei (Egy kegyetlen dal, Egy sötét duett) duológia akc...

Victoria Schwab (V. E. Schwab) Verity szörnyei (Egy kegyetlen dal, Egy sötét duett) duológia akciós csomag

megvesz
John Gwynne: A rettenet árnyéka (Vér és csont 1.) keménytáblás könyv

John Gwynne: A rettenet árnyéka (Vér és csont 1.) keménytáblás könyv

John Gwynne A rettenet árnyéka (Vérből és csontból való 1.) keménytáblás könyv Olvass bele ide kattintva A rettenet árnyéka beleolvasó John Gwynne, az epikus fantasy méltán elismert szerzőjének új trilógiája A harcos angyalok, a Ben-Elim faja egykoron győzedelmeskedett egy nagy hatalmú démonhorda felett, így most ők uralják a Kivetett Földeket, acélos szigorral fenntartva a békét és a rendet. A déli vidéken a forrófejű Riv minden erejével igyekszik Ben Elim békefenntartói közé kerülni, csakhogy véletlenül

megvesz
SZÉPSÉGHIBÁS John Gwynne: A rettenet árnyéka (Vér és csont 1.) keménytáblás könyv

Andy Weir: A marsi keménytáblás könyv

Andy Weir: A marsi keménytáblás könyv

Andy Weir A marsi keménytáblás könyv Olvass bele ide kattintva A marsi beleolvasó AZ UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGATOTT FILMET. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET.Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark a Marson ragad. Még arr

megvesz
Anthony Ryan: A láng légiója (Draconis Memoria II.)

Anthony Ryan: A láng légiója (Draconis Memoria II.)

Olvass bele ide kattintva A láng légiója beleolvasó TARTALOMAz ébredő tűz folytatása, a varázslattal és kalandokkal átszőtt Draconis memoria-trilógia második része, A vér éneke New York Times-bestseller szerzőjétőlA hatalmas Vashajó Kereskedelmi Szindikátus birodalma működtetéséhez és védelméhez évszázadokon keresztül a sárkányok véréből nyert elixírekre és a véráldottak különleges képességeire támaszkodott.Egy korábban legendának hitt elsöprő erő váratlanul felébredt korokon átívelő álmából, és legmohóbb

megvesz
Conan kegyetlen kardja 4. keménytáblás képregény KIFOGYÓ CÍM

Conan kegyetlen kardja 4. keménytáblás képregény KIFOGYÓ CÍM

Conan kegyetlen kardja 4. keménytáblás képregény Harc, szenvedély, küzdelem egy barbár élete mindig a pengéje élén táncol Minden idők legkedveltebb barbára visszatér a kimmériai Conan pedig ezúttal sem finomkodik, rendet teremt a kardjával, ha kell, vagy követi zabolátlan vágyait, hódít csatatéren és háremhölgyek szerájában egyaránt. Semmiféle démon, szörny, boszorkány vagy mágus nem állhat meg előtte, hiszen egykor azt jósolták neki, saját karja erejével szerez magának koronát. Ő pedig makacsul menetel

megvesz