Vágni és azonnal mulcsozni - ezt tudja az AS-Motor Mindentnyíró a legjobban. Strapabíró klasszikus, amely 63 cm vágásszélességben gyönyörűen levágja akár a 70 centiméteres gazt, még akkor is, ha szűk helyen kell dolgozni, vagy enyhén emelkedik a terep, mivel a háromkerekű koncepciójának, illetve kiegyensúlyozott motorjának köszönhetően rendkívül jól manőverezhető. A kétütemű motor kenése a motor helyzetétől független, ezért a megdöntött motor miatt bekövetkező motorkárosodások kizártak. Ez a 2T motor fő előnye a 4T motorhoz képest. Az AS-Motor által fejlesztett és (Németországban) gyártott kétütemű motor a világ egyetlen fűnyíróra szerelt kétütemű motorja és megfelel a vonatkozó 97/68/EK kipufogógáz-irányelvnek. Az AS-2T motor alapkivitelben EasyStart funkcióval van felszerelve. A CDI digitális gyújtásrendszerrel felére csökken az indításhoz szükséges sebesség, ami lényegesen megkönnyíti a fűnyíró indítását. A 2T motor nagy nyomatéka biztosítja, hogy az AS 26 2T ES teljesítménye ne csökkenjen még a magasabb fűben sem. Az optimális motorvédelmet a hármas főtengelycsapágy biztosítja a kés csúszó tárcsájával kombinálva. A kétütemű motorra jellemző nagy sebesség és nagy nyomaték megfelelő teljesítményt nyújt még magasabb fűben is. A háromszoros főtengely csapágyazás a késen lévő csúszó tárcsával együtt biztosítja a motor védelmét idegen testekkel való ütközés esetén. A 3 kerekes koncepciónak köszönhetően az AS 26 2T ES különösen mozgékony. A forgó első kerék rögzíthető a lejtőn történő nyíráshoz. Így megakadályozható a gép oldalirányú „lefordulása”. A kezelőkar magassága szerszám nélkül beállítható. A nagyteljesítményű kétütemű motornak és az 63 cm-es vágási szélességnek köszönhetően, a területteljesítmény akár 1500 m² /h is lehet. AS 26 2T ES akár a 70 cm-es fűmagasságot is képes kezelni. A vágási magasság beállítása 55-80 mm között lehetséges. Az első keréken négy magassági szint, a hátsón kettő található.
Az AS 63 2T ES kétütemű motorral rendelkezik, ahol a motor kenéséhez szükséges olaj a benzinben van, ezért a meredek, dombos területeken is remekül használható a gazvágó. Automatikus rögzítőfék is van a gépen, ami szintén a biztonságot fokozza, mert ha a gép kezelője elengedi a biztonsági kart, akkor a gép azonnal megáll. A vezetőkar oldalra kifordítható, így a falak, kerítések, sövények melletti gazvágás is kényelmes, biztonságos.
Az AS 66 2T ES kétütemű motorral rendelkezik, ahol a motor kenéséhez szükséges olaj a benzinben van, ezért a meredek, dombos területeken is remekül használható a gazvágó. Automatikus rögzítőfék is van a gépen, ami szintén a biztonságot fokozza, mert ha a gép kezelője elengedi a biztonsági kart, akkor a gép azonnal megáll. A vezetőkar oldalra kifordítható, így a falak, kerítések, sövények melletti gazvágás is kényelmes, biztonságos. Ez az AS-Motor gazvágó 5 sebességes váltóval és 1 hátrameneti fokozatta
Az AS 63 4T BS négyütemű motorral rendelkezik, ezért elsősorban sík vagy enyhén dombos területek vágására, gondozására ajánlott gazvágó. Automatikus rögzítőfék is van a gépen, ami szintén a biztonságot fokozza, mert ha a gép kezelője elengedi a biztonsági kart, akkor a gép azonnal megáll. A vezetőkar oldalra kifordítható, így a falak, kerítések, sövények melletti gazvágás is kényelmes, biztonságos. Az alábbi videókon a 2-ütemű gépet mutatom be, de ez a négyütemű gép is hasonló módon dolgozik, csak nem
Az AS 65 4T BS négyütemű motorral rendelkezik, ezért elsősorban sík vagy enyhén dombos területek vágására, gondozására ajánlott gazvágó. Automatikus rögzítőfék is van a gépen, ami szintén a biztonságot fokozza, mert ha a gép kezelője elengedi a biztonsági kart, akkor a gép azonnal megáll. A vezetőkar oldalra kifordítható, így a falak, kerítések, sövények melletti gazvágás is kényelmes, biztonságos. Ez az AS-Motor gazvágó 5 sebességes váltóval és 1 hátrameneti fokozattal rendelkezik, így a vágás során m
Az AS 73 4T BS négyütemű motorral rendelkezik, de a kisegítő olajsási technológiájának köszönhetően helyt áll a mertek domboldalak gondozása során is, így kifejezetten dombos területek vágására, gondozására ajánlott gazvágó. Automatikus rögzítőfék is van a gépen, ami szintén a biztonságot fokozza, mert ha a gép kezelője elengedi a biztonsági kart, akkor a gép azonnal megáll. A vezetőkar oldalra kifordítható, így a falak, kerítések, sövények melletti gazvágás is kényelmes, biztonságos. Ez az AS-Motor ga
A szárzúzós vágóegység 52 db Y késsel dolgozva vágja és darálja le a füvet, a gazt, akár 1,3 méter magasságig. A vágás magasságát egészen alacsonyra állíthatjuk (10 mm) így szinte teljesen tarvágást képes végezni, ami a növényzet, a gaz későbbi kihajtását eredményezi. 5 előre és 1 hátrameneti sebességfokozata révén mindíg a végzendő feladhoz állíthatjuk be a haladási sebességet, ezzel garantálva a maximális hatékonyságot. Az irányítókart magasságában is lehet állítani, de oldalra is kifordítható, amivel a
Nagy méretű, 15 liter úrtartalmú üzemanyagtartállyal látták el, hogy ne kelljen a munkát a gyakori tankolások miatt megszakítani. A vezetőülése hosszirányban állítható, így minden alkatú vezető megtalálhatja a számára legideálisabb vezetési pozíciót. A haladási sebességet fokozatmentesen lehet állítani előre menetben 0 - 9 km/óra, hátramenetben pedig 0 - 7 km/óra között, így precízen lehet kiválasztani az ideális haladási sebességet a gaz magasságának és sűrűségének megfelelően. A vágás magasság
A szárzúzós vágóegység 40 db Y késsel dolgozva vágja és darálja le a füvet, a gazt, akár 1 méter magasságig. A vágás magasságát egészen alacsonyra állíthatjuk (10 mm) így szinte teljesen tarvágást képes végezni, ami a növényzet, a gaz későbbi kihajtását eredményezi. 5 előre és 1 hátrameneti sebességfokozata révén mindíg a végzendő feladhoz állíthatjuk be a haladási sebességet, ezzel garantálva a maximális hatékonyságot. Az irányítókart magasságában is lehet állítani, de oldalra is kifordítható, amivel a l
Hidrosztatikus bozótvágó egykéses vágófedélzettel, differenciálzárral és üzemi fékkel négy keréken, ideális magas fű, bokrok és cserjék vágására lejtőkön és egyenetlen talajon. A Grillo Climber 7 biztonságosan felmászik a lejtőkön, és nagyon hatékony a benőtt, elhanyagolt területek, mezőgazdasági területek és pázsitok karbantartásában. A rendkívüli manőverezhetőség, a sima kormányzás és a sebesség lehetővé teszi, hogy a gép gyorsan és hatékonyan dolgozz
Nagy méretű, 15 liter úrtartalmú üzemanyagtartállyal látták el, hogy ne kelljen a munkát a gyakori tankolások miatt megszakítani. A vezetőülése hosszirányban állítható, így minden alkatú vezető megtalálhatja a számára legideálisabb vezetési pozíciót. A haladási sebességet fokozatmentesen lehet állítani előre menetben 0 - 8 km/óra, hátramenetben pedig 0 - 6 km/óra között, így precízen lehet kiválasztani az ideális haladási sebességet a gaz magasságának és sűrűségének megfelelően. A vágás ma
A gép ismertetőjének letöltéséhez kérem kattintson ide »»
A gép ismertetőjének letöltéséhez kérem kattintson ide »»
A PTO KIT segítségévél eszközöket szerelhet fel (pl: seprőgép, magas gazvágó vagy hótoló) Estate és Tornado 6-7 sorozatú fűnyírótraktorokra, a vágószerkezet leszerelése nélkül.
A PTO KIT segítségévél eszközöket szerelhet fel (pl: seprőgép, magas gazvágó vagy hótoló) Estate és Tornado 6-7 sorozatú fűnyírótraktorokra, a vágószerkezet leszerelése nélkül.
A Remarc KM Domus X seprőgép nagyon hatékony a felületek tisztításában és a hómentesítésben. A 70 cm széles kefe három pozícióban állítható, így garantált a gyors, egyszerű munkavégzés. A HONDA motor egy csendes erőforrás, így alacsony a gép zajhatása.