Az első kör Te magad vagy

Az első kör Te magad vagy

A legtöbb ember rossz helyen keresi a sikert.

Abban hisznek, hogy a szponzoruk vagy a csoportjuk felelős azért az eredményért, amit elérnek. Randy Gage ebben a forradalmian új könyvében megtanítja, hogyan veheted át az irányítást és vállalhatsz felelősséget network marketing sikeredért.

Megmutatja, hogyan hozd lendületbe az üzletedet, és teremts olyan példát, amelyet az egész csoportodban másolhatnak.

Felfedezheted, „hol lakik” valójában a másolódás, és hogyan használd azt csoportod forgalmának, vezetőid elkötelezettségének, valamint jutalékcsekked összegének a növelésére.

A „csapgyökér” kifejlesztésétől, a helyi rendezvények alulról felfelé való reklámozásától, a távolsági vonalak építésétől, a vezetőkkel való konzultálásig bezárólag megtanulod az eredményesség mérföldköveit, amit aztán a csoportodban követni tudnak.

Meríts erőt Randy meglátásaiból, és hozz létre egy nagy és sikeres network marketing üzletet, amely évről évre komoly jövedelmet termel! A könyv egyszerű, de szókimondó stílusa mellett teljesen cégsemleges, így kiváló eszköz arra, hogy megoszd csoportod tagjaival, ezzel másolódást teremtve akár szintek százain keresztül!Szerző: Randy Gage
Kiadó: Bagolyvár Kiadó

megvesz
Főzd magad!

Főzd magad!

Kriszta évek óta harcol az ipari adalékanyagoktól és mesterséges aromáktól hemzsegő készételek ellen. Jelszava: készíts el inkább mindent saját magad! Főzd magad! című, gyönyörű képekkel illusztrált könyvében megmutatja mennyire egyszerűen készíthetjük el azokat az ételeket, amelyeket eddig a boltok polcairól pakoltunk a bevásárlókocsinkba. „A legfrappánsabban és legegyszerűbben ennyit tudok mondani: szerelem első látásra. ... Csodálatos fotók, tömör, de tökéletes receptleírások – mint ahogy ezt már Do

megvesz
Válaszd a boldogságot

Válaszd a boldogságot

"Mivel a VÁLASZD A BOLDOGSÁGOT! című könyvemet vetted a kezedbe, azt gondolom, kézenfekvő az első kérdésem: Te boldog vagy? Hadd segítsek a válaszhoz annyit, hogy ha gondolkoznod kell rajta, akkor jó eséllyel inkább nem... ​ Bármi is a válaszod, biztos vagyok benne, hogy szeretnéd jobban érezni magad a saját bőrödben, az én feladatom pedig az, hogy megmutassam, ez miként lehetséges. Az utóbbi években rengeteget foglalkoztam ezzel a témával. Ennek legfőbb oka

megvesz
A nagy átalakulás

A nagy átalakulás

Amikor elkezdtem írni ezt a könyvet, az egyik legfontosabb szempont volt, hogy érthető legyen az üzenet, amivel jobbá tudom tenni az életedet, és az átalakulásod elkezdődhet. Hosszú évekbe telt, mire rájöttem arra, hogy a legfontosabb dolog az életünkben nem más, minthogy mennyire tudjuk szinten tartani a belső lelki harmóniánkat. Persze ez a legnehezebb. Ugyanakkor, ha valaki megérti az érzelmek összefüggéseit, hogy mi miből ered, mi mire van hatással, sokkal könnyebben boldogul az életben. Első

megvesz
The Garden Party and Other Stories - Level 5 (erős haladó szint) - cd pack

The Garden Party and Other Stories - Level 5 (erős haladó szint) - cd pack

Katherine Mansfield 9 történetét tartalmazza ez a könyv, ráadásul most CD-t is adunk hozzá, amelyen a szöveget meg is hallgathatod! Mennyire csodás dolog első alkalommal szerelembe esni! Milyen izgalmas is az első randira menni egy 18 éves lánynak! De az élet lehet kegyetlen is, főleg, ha fiatal és tapasztalatlan vagy, és egyedül utazol éppen át Európán ... vagy ha éppen egy állás nélküli énekes vagy és bérleti díjat kellene fizetned. Az Európában és Új-Zélandon játszódó kilenc történet szórakoztató

megvesz
Radikális újjászületés

Radikális újjászületés

A tartalmas, hosszan tartó boldogság kulcsa a folyamatos megújulás. Ezért vállalnod kell, hogy időről időre új kihjvásokat állíts magad elé. Hátra kell hagynod a régi éned, és újra meg kell alkodnod saját magad jobb verzióját. A boldogság és a jólét az egyre nehezebb kihívások keresésének eredménye. Az út pedig a probálkozásokon és a folyamatos fejlődésen keresztül vezet. Ez azt jelenti, hogy először is fel kell tárnod azokat a gondolatokat, amelyek befolyásolnak téged (akár tudatosan, akár tudat

megvesz
A vezető 21 nélkülözhetetlen tulajdonsága

A vezető 21 nélkülözhetetlen tulajdonsága

Válj olyan emberré, akit mások szívesen követnek! Miről álmodozol? Legmerészebb elképzeléseidben milyen tevékenység közben látod magad? És vajon mi áll közted és az álmod között? A válasz a vezetés. „Minden a vezetésen áll vagy bukik, de a vezetés elméletének ismeretével még csak félig nyertük meg a csatát. A vezetés megértése és a tényleges vezetés két különböző dolog.” A kulcs, mellyel a vezetés elméletét értő emberből a valós világ sikeres vezetőjévé alakíthatod magad, a jellem. A jellemedben rej

megvesz
A visszapattanás művészete

A visszapattanás művészete

"Mi az a(z üzleti) reziliencia? Az a képesség, hogy bármilyen nehézség esetén rugalmasak tudjunk maradni. Ahogy a fának sem mindegy, hogy viharban hajlik vagy törik, úgy neked és a vállalkozásodnak sem lesz mindegy, hogy padlóra kerülsz, vagy megerősödve jössz ki egy válságból. Néha túl nagy hangsúlyt fektetünk a külső tényezőkre, és túl kicsit önmagunkra - holott vezetőként, vállalkozóként a kulcs a mi kezünkben van. Csakis rajtad múlik, hogy felvértezed-e magad a nehézségek ellen. A visszapatt

megvesz
Nyerő Páros könyvcsomag

Nyerő Páros könyvcsomag

Nyerő Páros könyvcsomag Szeress agyalás nélkül! Nem kellesz eléggé? Ha nem ír, nem keres, rád törnek a félelmek, agyalsz és őrlődsz? Ugyanaz ismétlődik a párkapcsolataidban? Találj vissza önmagadhoz, és a párkapcsolatod is rendeződhet! Önismereti könyveinkkel fedezd fel önmagad, a benned lévő szeretetet és korlátokat, és légy boldog! Szerezd be! Sok-sok felismerés, görbe-tükrök, önismereti technikák segítenek a harmónia megtalálásában! Szeretve szeretni I Szeretetből, szerelemből létezel. És a boldogság,

megvesz
Szenvedéllyel vagy szenvedéssel?

Szenvedéllyel vagy szenvedéssel?

Ez a könyv rólad szól. Nőről és férfiról, párkapcsolataidról, az életedről. 27 fejezeten, és 24 idézeten át fedezheted fel önmagad. Új szemszögből láthatsz rá gondolataidra, érzéseidre a fájó mélypontjaidon vagy a legszenvedélyesebb szerelmeidben. A könyv segít önmagadra találni a szeretet, szerelem teljességének élményében, a gondok közötti kiutak keresésében, döntéseid felvállalásában, az elengedés folyamataiban, valamint nőiséged vagy férfiasságod megélésében. Rátalálhatsz az ész és a szív békés összha

megvesz
Szenvedéllyel vagy szenvedéssel? e-book

Szenvedéllyel vagy szenvedéssel? e-book

Szenvedéllyel vagy szenvedéssel? e-book. EPUB formátum! Olvasásához e-book olvasóra, vagy a telefonodra, számítógépedre telepített e-book olvasó applikációra lesz szükséged. Ezek az applikációk elérhetőek a Google Play áruházban, vagy az App Store-ban. Ez a könyv rólad szól. Nőről és férfiról, párkapcsolataidról, az életedről. 27 fejezeten, és 24 idézeten át fedezheted fel önmagad. Új szemszögből láthatsz rá gondolataidra, érzéseidre a fájó mélypontjaidon vagy a legszenvedélyesebb szerelmeidben. A könyv s

megvesz
Szeretve szeretni

Szeretve szeretni

Szeretetből, szerelemből létezel. És a boldogság, amit keresel Te magad vagy. Egyszerűen csak éld meg önmagad! Éld meg azt, aki vagy! Ehhez persze tudni kéne, ki is vagy valójában. Az életed néha átláthatatlan, szövevényes feladathalmaznak tűnik, amiben szüntelen keresed önmagad. Az elméd eltakarja előtted valódi szeretet lényedet. De az elme nem kihagyható a földi létezésből, a "játékból". Ezért fontos őt és "működéseit" megismerned. Így találhatsz rá az ész és a szív békés összhangjára, harmonikus egyen

megvesz
Párkapcsolati játszótér - 250 perc hanganyaggal

Párkapcsolati játszótér - 250 perc hanganyaggal

Párkapcsolati játszótér című könyv + 250 perc ajándék hanganyag. Vigyázat! Mélyvíz, csak úszóknak!Féltékenység, megfelelési kényszer, kisebbségi komplexus, érzelmi zsarolás, nárcizmus? Elég a játszmákból? Végre boldog kapcsolatot akarsz? Láss rá arra, milyen játszmákat futtat a tudatalattid ... és a párodé! Fedezd fel magad a párod tükrében az önismereti könyv és a 250 perc hanganyag segítségével! Szerezd be a könyvet! Sok-sok felismerés, görbe-tükrök, önismereti technikák segítenek a harmónia megtalálásá

megvesz
Ami igazán számít

Ami igazán számít

Ez a könyv adott nekem erőt, hogy megalkossam a változtatásokhoz szükséges tervet és stratégiát. És ahhoz is, hogy napjaimat többé már ne a sürgős teendők köré szervezzem. Mert napjaink során minden sürgősnek tűnik. Sürgős a telefon, a hangposta, az email, hogy csak igazán néhányat említsek. Ezek a dolgok mások számára kétségtelenül fontosak. És ha te magad nem vagy tisztában azzal, hogy hová akarsz eljutni az életed során, mások prioritásai fogják meghatározni a te életed irányítását is. Azok az embe

megvesz
Peep inside the Zoo

Peep inside the Zoo

Az első állatkerti látogatásra készülve vagy az ott szerzett élményeket felidézve, mindenhogy élmény lapozgatni ezt a kedves kis könyvet, mely garantáltan a gyermekünk egyik kedvence lesz! A bájos rajzok még szerethetőbbé teszik a könyv szereplőit, akiket az apró lyukakon keresztül vagy a felhajtható fülek alatt leshetünk meg. Labdázó fókák, az anyjukkal játszadozó oroszlánkölykök, hosszú nyakú zsiráfok, fürdőző elefántok, gyönyörű pillangók, úszkáló pingvinek, hintázó majmok, papagájok invitálják felfede

megvesz
Szeretve szeretni e-book

Szeretve szeretni e-book

Szeretve szeretni e-book. EPUB formátum! Olvasásához e-book olvasóra, vagy a telefonodra, számítógépedre telepített e-book olvasó applikációra lesz szükséged. Ezek az applikációk elérhetőek a Google Play áruházban, vagy az App Store-ban. Szeretetből, szerelemből létezel. És a boldogság, amit keresel Te magad vagy. Egyszerűen csak éld meg önmagad! Éld meg azt, aki vagy! Ehhez persze tudni kéne, ki is vagy valójában. Az életed néha átláthatatlan, szövevényes feladathalmaznak tűnik, amiben szüntelen keresed

megvesz