Hét döntés, mely meghatározza a személyes sikert.
Erről szól ez a rövid, mégis sorsfordító könyv, melyben egy csodálatos történet segítségével fontos életvezetési tanácsokra lelhet minden útkereső ember.
Andy Andrews, aki a New York Times egyik tudósítójának méltatása szerint „szép csendben Amerika egyik legbefolyásosabb emberévé vált,” több sikerkönyv szerzője, és a világ legnagyobb szervezeteinek keresett szónoka. Az Egyesül Államok négy különböző elnökének felkérésére tartott beszédeket, és számos katonai támaszponton is felszólalt világszerte. Andy gyakran megjelenik a CNN és a Fox News adásaiban, valamint az ABC Good Morning, America című műsorában.
Az utazó ajándéka eredményesen ötvözi az önsegítő és a regényirodalmat. Sodró lendületű, ugyanakkor pozitív gondolkodásra nevel.
Példaértékű mű, mely építő tanácsaival segít felülkerekednünk életünk útjának nehézségein.
Hányszor gondoltál arra, amikor tükörbe néztél, hogy „minden tökéletes”? Elégedett vagyok a munkámmal, fizetésemből pedig még álmaim életstílusát is finanszírozni tudom. Munkatársaim is tökéletesek, mindannyian ugyanúgy képzeljük el a sikert. Üzletem vagy cégem pedig alig várja, hogy kihasználhassa a lehetőségeket, és piacvezetővé nője ki magát. Soha? Nos, akkor itt az ideje, hogy változtass. Újrateremtsd az életed! Lehet, hogy radikálisan hangzik, mert valójában az is. De ami még fontosabb, meg
A rendhagyó Csehország útikönyv elkészítésének célközönsége minden olyan utazó, aki elsőként látja meg e szép országot, de a sokadszorra odautazó is számtalan érdekességet és újdonságot talál kötetünkben. A látványosra tervezett kiadvány segítségével az utazók sokrétűen, az eddigi útikönyvektől eltérően fedezhetik fel Csehország természeti és épített csodáit, gyógyfürdőit és számunkra oly vonzó gasztronómiáját, ételeit és italait. Útikalauzunk különlegessége a pontos és változatos leírások mellett a megle