Barakka társasjáték
A nagyvezír nemcsak legendás harcos, hanem kitűnő játékos hírében is állott, azonban az uralkodót gondok nyomasztották, mert legféltettebb kincse, egyetlen leánya, a szépséges Layla, naphosszat csak szomorkodott.
Dúsgazdag hercegek és előkelő nemesek próbálták jobb kedvre deríteni, mosolyt csalni bájos arcára, de mindhiába. A lány halálos szerelembe esett egy furfangos észjárású, ámde alacsony sorból származó Omár nevű fiúval. Amikor azonban kettejük titkos románca kitudódott, a leány apja halálra ítélte a fiút. Lánya könyörgésére a szultán azonban mégis egyetlen esélyt ajánlott Omárnak, hogy elkerülje a halált: ha a fiú legyőzi őt Barakkában, akkor meghagyja az életét és neki adja leánya kezét is.
Omár elfogadta az uralkodó ajánlatát, mindössze annyit kért ravaszul, hogy ő választhassa meg a játékhoz az ülőhelyét, cserébe pedig átadja a kezdés jogát az uralkodónak. Al-Rasid beleegyezett, így hát a fiú leült a napnak háttal, a szultán pedig a sivatag felkelő napjával szemben, melynek vakító sugarai megzavarták a koncentrálásban, így hiába volt a Barakka mestere, vereséget szenvedett…
Al-Rasid ígéretéhez híven állta a szavát, így a szerelmesek végül egymáséi lehettek.
A fiú később nagy hírű uralkodóvá vált, az udvarába látogató tudósok, utazók és hadvezérek pedig további Barakka játékvariánsokra ihlették.
A BARAKKA egy egyszerű, szórakoztató, és egyben ravasz kártyajáték. A játékosok célja az, hogy a gyönyörűen megrajzolt marokkói kártyalapokat okosan gyűjtögetve minél több pontot szerezzenek. A játék egyedül is játszható, a cél, hogy önmagunkat győzzük le!
Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül:
Kártyajátékok
Családi társasjátékok
Kommunikációs játékok
Kooperatív játékok
Vásárold meg most, 6490-ért!
EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Iki társasjáték Vásárold meg most, 18790-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Bitoku társasjáték Vásárold meg most, 21490-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Get on Board társasjáték Vásárold meg most, 8990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Szeszélyes Vizeken társasjáték Vásárold meg most, 3990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Shards of Infinity társasjáték Vásárold meg most, 7590-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Tortuga 2199 társasjáték Vásárold meg most, 21690-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Ábrándos bárányok társasjáték Vásárold meg most, 12990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
A What Do You Meme? társasjáték már elérhető magyar nyelven! Emeld új szintre a társasjáték élményt! A What Do You Meme? kemény mag party társasjáték a közösségi médiát kisujjukból kirázó generáció számára készült.
Quadropolis társasjáték Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok Kártyajátékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 11790-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
MonsterMania társasjáték - Piatnik Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok Kártyajátékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 4990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Mesterlogika (Poptoy) társasjáték Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok Kártyajátékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 2290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Sólyomszem társasjáték - Piatnik Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok Kártyajátékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 3390-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Dr. Gomb társasjáték - Piatnik Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok Kártyajátékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 3690-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Piatnik Halli Galli társasjáték A Halli Galli társasjáték lényege, hogy amint feltűnik egy 5 gyümölcsöt ábrázoló lap, rögtön a csengőre kell csapni. Igazi gyorsasági játék! 6 éves kortól. Piatnik Halli Galli társasjáték tulajdonságok: - 2-4 játékos - játékidő: 10 perc Rendeld meg most!
Játszva megismerjük a háziállatokat -társasjáték Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Strandjátékok Kártyajátékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!