Az olajat kókuszbélből préseléssel nyerik ki, majd a nyers olajat tisztítják és szagtalanítják, míg teljesen tiszta, illatmentes kókuszolaj válik belőle. Nem hidrogénezett, nem tartalmaz adalékanyagokat. Annak ellenére, hogy telített zsírsavakat tartalmaz, a kókuszolaj (kókuszzsír) az egyik legegészségesebb zsiradékunk, mivel 92%-ban közepes lánchosszúságú telített zsírsavakból áll. Mivel növényi alapanyagú, így nem tartalmaz koleszterint. Fogyókúrához is ideális, de számtalan pozitív hatása között számon tartják a veseproblémák, a szívbetegségek, a magas vérnyomás, a rákos betegségek megelőzését és kezelését, a csontok és a fogak erősítését és védelmét, az immunrendszerre gyakorolt előnyös hatását, megfázás esetén fertőtlenítő hatása miatt is fogyasztható.
Emellett a Magyar Cukorbetegek Szövetsége cukorbetegeknek is ajánlja, hiszen inzulin jelenléte nélkül is képes energiát szolgáltatni a sejteknek. Jól használható sütéshez és főzéshez anélkül, hogy az ízvilágot befolyásolná.
198 °C-ig nem oxidálódik, így sütés vagy főzés hatására nem szabadulnak fel belőle káros anyagok, mint más olajok esetében, és nem is avasodik. Étkezési célokon kívül kiválóan alkalmazható haj- és bőrápolásra is. A bőrbe könnyen beszívódik anélkül, hogy zsíros foltot hagyna, és a bőr mélyebb rétegeibe szívódva megerősíti a belső szöveteket, így bőrünk selymesebb, puhább lesz, lassítja a bőr öregedését. Alkalmas napégés, bőrszárazság kezelésére, de nagyszerű alapanyaga lehet bármilyen kézműves kozmetikumnak. Kb. 25 °C felett folyékony, olaj állagú, de alacsonyabb hőmérsékleten megszilárdul, ezért elterjedt a kókuszzsír elnevezés is. Ez a halmazállapot változás a kókuszzsír minőségét nem befolyásolja.
Összetevők:
100% kókuszolaj
Tárolás:
Hűtést felbontás után sem igényel.
25 °C alatt szilárd halmazállapotú, efölött pedig folyékony, ez a minőséget nem befolyásolja.
Tápanyagtartalom 100 g termékben:
Energia 3692 kJ / 898 kcal Zsír 99,7 g Ebből telített 94,3 g Fehérje 0,2 g Só
Sütés, főzés egészségesen!Az egészséges olaj sütéshez, főzéshez. Környezetbarát, utántöltős kiszerelésben is megvásárolható! Ajánljuk mindenkinek, aki egészségesen szeretne étkezni, a kímélő ...
Sütés, főzés egészségesen! 100% kókuszból préselt, szűrt, illatmentes, koleszterinmentes vegán növényi olaj. Nem hidrogénezett, vegyileg nem kezelt, adalékanyagot, tartósítószert nem tartalmaz.
Sütés, főzés egészségesen! 100% kókuszból préselt, szűrt, illatmentes, koleszterinmentes vegán növényi olaj. Nem hidrogénezett, vegyileg nem kezelt, adalékanyagot, tartósítószert nem tartalmaz.
Mit érdemes tudni róla? Vegán Paleo 100% kókuszolaj Allergénmentes Nem hidrogénezett Sütéshez, főzéshez egyaránt használható Nincs kókusz aromája Többször is felhasználható Nem szükséges hütőben tárolni A Magyar Cukorbetegek Szövetsége cukorbetegeknek is ajánlja, hiszen inzulin jelenléte nélkül is képes energiát szolgáltatni a sejteknek. Jól használható sütéshez és főzéshez anélkül, hogy az ízvilágot befolyásolná. 198 °C-ig nem oxidálódik, így sütés vagy főzés hatására nem s
Az olajat kókuszbélből préseléssel nyerik ki, majd a nyers olajat tisztítják és szagtalanítják, míg teljesen tiszta, illatmentes kókuszolaj válik belőle. Nem hidrogénezett, nem tartalmaz adalékanyagokat. Annak ellenére, hogy telített zsírsavakat tartalmaz, a kókuszolaj (kókuszzsír) az egyik legegészségesebb zsiradékunk, mivel 92%-ban közepes lánchosszúságú telített zsírsavakból áll. Mivel növényi alapanyagú, így nem tartalmaz koleszterint. Fogyókúrához is ideális, de számtalan pozitív hatása között számon
Szafi Reform Bombabiztos Kókuszolaj 1000 ml - NYÁRI BIZTONSÁGOS CSOMAGOLÁSBAN! A kókuszolaj vagy kókuszzsír a friss kókusz húsából préseléssel nyert zsiradék. Felhasználhatjuk főzéshez, sütéshez, a hagyományos növényi olajok, vaj, illetve egyéb zsiradékok kiváltására. Kókuszolaj a konyhában: A kókuszolaj vagy kókuszzsír színtelen, szagtalan olaj, amely sokoldalúan felhasználható az ételeink elkészítéséhez: - lágy halmazállapotban kiválthatjuk vele vajunkat, margarinunkat. - szilárd halmazállapo
Az olajat kókuszbélből préseléssel nyerik ki, majd a nyers olajat tisztítják és szagtalanítják, míg teljesen tiszta, illatmentes kókuszolaj válik belőle. Nem hidrogénezett, nem tartalmaz adalékanyagokat. Annak ellenére, hogy telített zsírsavakat tartalmaz, a kókuszolaj (kókuszzsír) az egyik legegészségesebb zsiradékunk, mivel 92%-ban közepes lánchosszúságú telített zsírsavakból áll. Mivel növényi alapanyagú, így nem tartalmaz koleszterint. Fogyókúrához is ideális, de számtalan pozitív hatása között számon
Szafi Reform Kókuszolaj, kókuszzsír 1000 ml (vödrös) A kókuszolaj vagy kókuszzsír a friss kókusz húsából préseléssel nyert zsiradék. Felhasználhatjuk főzéshez, sütéshez, a hagyományos növényi olajok, vaj, illetve egyéb zsiradékok kiváltására. Kókuszolaj a konyhában: A kókuszolaj vagy kókuszzsír színtelen, szagtalan olaj, amely sokoldalúan felhasználható az ételeink elkészítéséhez: Lágy halmazállapotban kiválthatjuk vele vajunkat, margarinunkat. Szilárd halmazállapotban használjuk zsira
Kókuszolaj 1000ml - Kara (tasakos)A kókuszolaj az érett kókusz húsának megszárítása és kisajtolása során kinyert zsír. Az anyag szobahőmérsékleten vajszerű, 24°C felett folyékony halmazállapotú használhatjuk, 23°C alatt pedig zsírrá keményedik. Felhasználhatjuk főzéshez, sütéshez, a hagyományos növényi olajok, vaj, illetve egyéb zsiradékok kiváltására. A kókuszolaj kozmetikai termékek alapanyagaként is ismert, megtalálhatjuk számos arckrém, arcolaj, arcápoló szérum összetevői között. Laurinsav- és kaprils
Németh és Zentai Kókuszolaj íz és illatmentes, ezen kívül gazdaságos is: hevítések után, alapos szűrést követően többször is felhasznáható. A kókuszolaj fogyasztása nem helyettesíti az egészséges életmódot és a változatos, kiegyensúlyozott étrendet. A termék vegyszermentes sajtolással készült! Nem hidrogénezett! Összetevők: 100% szűrt kókuszolaj Kiszerelés: 1000 ml
Németh és Zentai Kókuszolaj íz és illatmentes, ezen kívül gazdaságos is: hevítések után, alapos szűrést követően többször is felhasznáható. A kókuszolaj fogyasztása nem helyettesíti az egészséges életmódot és a változatos, kiegyensúlyozott étrendet. A termék vegyszermentes sajtolással készült! Nem hidrogénezett! Összetevők: 100% szűrt kókuszolaj Kiszerelés: 1000 ml
Maxi vödrös, nagyméretű műanyag építőkocka. Fejleszti a kézügyességet, kreativitást és a finommotorikus mozgást. Vödör mérete: 19 magas, 21.5 cm átmérőjű Ajánlott életkor: 1.5-5 év
Kiváló minőségű alapanyagokból készült díszhaltáp. Fehérjék, zsírok, szénhidrátok mellett létfontosságú vitamiokat is tartalmaz.Főeleségként adható.Összetétel:búza, búzacsíra, szója, természetes színezőanyagok.Tartósító antioxidáns: BHT, Etoxikvin. Színezőanyag: E132, E171.Beltartalom:nedvességtartalom 8%, hamu 2%Adagolás: Amennyit a halak 2-3 percen belül elfogyasztanak. Ügyeljünk, hogy ne etessük túl a halakat, mivel az eledel bomlásnak indul a vízben.
Összetevők: víz, kókuszdió* (6%), kókuszolaj* (2%), stabilizálószer (gellán gumi). természetes kókusz aroma* * ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 132 kJ / 32 kcal, zsír: - amiből telített zsírsav: 3,2g, szénhidrát: 0,2g - amelyből cukor: 0g, fehérje: 0,1g, só: 0,01g Felbontás után hűtőszekrényben 5 napig tárolható!
A kókuszolaj elősegíti az egészséges megjelenésű bőrt.
Tiszt t shoz s zs rtalan t shoz, rideg PVC, U-PVC, PVC-C, ABS anyag cs vekhez, perselyekhez s fittingekhez. Ragaszt szer maradv nyok elt vol t s ra, vagy ecseek s egy b szersz mok tiszt t s ra alkalmas. Gy rt : Griffon cikksz m: 089310 / CX-1 kiszerel s: 1000ml