Berlinger Haus Emerald öntöttvas ovális lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója!
A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb!
Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak
erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy
egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban,
amit a hőkezelés során veszít, a hús és a mellé tett zöldségek, gyümölcsök meg is párolódnak. A csodás sült mellé
tehát egy még csodásabb, ízletes szaft a végeredmény, amit – nem túlzás – csak ez az edény tud produkálni. Ezzel a
sütési módszerrel egyébként rendkívül finom halételeket is készíthetünk.
Használhatjuk indukciós főzőlapon, kerámialapos tűzhelyen, gáztűzhelyen, sütőben.Tisztítása: semleges folyékony
mosogatószerrel mossa el! Kerülje a karcosodást okozó szerek és eszközök használatát!
Berlinger Haus Emerald öntöttvas lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban, amit a hők
Berlinger Haus Burgundy öntöttvas ovális lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban,
Berlinger Haus Black Rose öntöttvas ovális lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékba
Berlinger Haus Burgundy öntöttvas lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban, amit a hő
Berlinger Haus Black Rose öntöttvas lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban, amit a
A Berlinger Haus Emerald lábas a profi háziasszonyok választása. Prémium minőség, sokoldalú használhatóság, legjobb ár-érték arány, egyedi forma-, és színvilág. Ezek jellemzik a kínálatunkban található edényeket. Használjon PFOA, ólom-és kadmiummentes edényeket, hogy óvja egészségét, és könnyebbé tegye a dolgát a konyhában! Tulajdonságok: Kovácsolt alumínium 3 rétegű titán bevonat PFOA, ólom-és kadmiummentes Indukciós tűzhelyen is használható Hőálló üvegfedő szilikon peremmel Kel
A Berlinger Haus Emerald lábas a profi háziasszonyok választása. Prémium minőség, sokoldalú használhatóság, legjobb ár-érték arány, egyedi forma-, és színvilág. Ezek jellemzik a kínálatunkban található edényeket. Használjon PFOA, ólom-és kadmiummentes edényeket, hogy óvja egészségét, és könnyebbé tegye a dolgát a konyhában! Tulajdonságok: Kovácsolt alumínium 3 rétegű titán bevonat PFOA, ólom-és kadmiummentes Indukciós tűzhelyen is használható Hőálló üvegfedő szilikon peremmel Kel
Berlinger Haus Emerald öntöttvas lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban, amit a hők
A Berlinger Haus Emerald lábas a profi háziasszonyok választása. Prémium minőség, sokoldalú használhatóság, legjobb ár-érték arány, egyedi forma-, és színvilág. Ezek jellemzik a kínálatunkban található edényeket. Használjon PFOA, ólom-és kadmiummentes edényeket, hogy óvja egészségét, és könnyebbé tegye a dolgát a konyhában! Tulajdonságok: Kovácsolt alumínium 3 rétegű titán bevonat PFOA, ólom-és kadmiummentes Indukciós tűzhelyen is használható Hőálló üvegfedő szilikon peremmel Kel
Berlinger Haus Emerald öntöttvas alacsony lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban, a
Berlinger Haus öntöttvas grill serpenyő az ínyenceknek! A Berlinger Haus öntöttvas grill serpenyő legnagyobb erénye, hogy egyenletesen adja le a hőt, így az ebben készített ételek íze utánozhatatlan, amit – nem túlzás – csak ez az edény tud produkálni. Főzőlapon, sütőben, és kemencében is használható. Tartós, ezért hosszú éveken át gondoskodik a finom falatokról.
Berlinger Haus Aquamarine öntöttvas lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban, am
Berlinger Haus Black Rose öntöttvas lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadékban, amit a
Berlinger Haus Aquamarine öntöttvas alacsony lábas, az öntöttvas edények Csimborasszója! A jó dolgok közül mindig érdemes a legjobbat választani, és ez a legjobb! Az öntöttvas edényben piríthatunk, párolhatunk, süthetünk, sőt csinálhatjuk ezeket egymás után is, a franciáknak erre külön kifejezésük van: „en cocotte”, azaz lábasban sütés. Általában nagyobb darab húsokat sütnek így, vagy egész szárnyast. A lábasban sütés során a hús a lezárt edényben teljesen megsül, de közben abban a kevés folyadék
• Anyaga: kovácsolt alumínium • A szett tartalma: • Serpenyő Ø20*4,5 cm 1,0L • Mély serpenyő Ø24*6.8 cm 2,3L • Lábas fedővel Ø20*10 cm 2,5L • Lábas fedővel Ø24*12 cm 4,1L • Lábas fedővel Ø28*12.5 cm 6,1L • 2 db fekete műanyag alátét • Színe: rose gold • 3 rétegű márvány bevonat • Ergonomikus puha tapintású nyél • Turbó indukciós talp • 35% energiát takarít meg • Hőálló üveg fedővel • Elegáns stílus • Külső metál bevonat • Környezetbarát PFOA, LEAD, cadmium mentes Berlinger Hau