A chlorella alga rendkívül gazdag fehérjében, vitaminokban és enzimekben, valamint más mikroelemekben (ásványi anyagokban), növényi rostban, klorofillban és karotinoidokban is.
Állítólag az összes növény közül a chlorella tartalmazza a legtöbb klorofillt, illetve jelentős arányban tartalmaz B-, C- és E-vitaminokat, foszfort, káliumot, magnéziumot, kalciumot, valamint nyomelemeket: vas, mangán, cink, réz, kobalt.
Hatásai:
Immunrendszerre: a chlorella serkenti a fehérvérsejtek termelését,
Szív- és érrendszerre: serkenti a vörösvérsejtek termelődését is, valamint az artériák tágulását, így a szervezet számára jobb oxigén-ellátottságot biztosít
Emésztőrendszerre: fokozza az anyagcserét és a bélműködést is magas rosttartalma segítségével
Méregtelenítés: segít a nehézfémektől megszabadulni, magas lúgtartalma miatt segít helyreállítani, illetve fenntartani a szervezet sav-bázis-egyensúlyát
Kiemelkedő a chlorella klorofilltartalma, aminek köszönhetően segít kigyógyulni a különféle sérülésekből és fekélyekből.
Bőrápolásban: védi a sejteket a szabadgyökökkel szemben, és pozitívan hat a sejtregenerálódásra, valamint erősíti a stresszel szembeni ellenállást is, sőt rendszeres szedésével a testszag is csökken
A Távol-Keleten az algákat szemes gabonákkal és szójával együtt fogyasztják, mivel így még erőteljesebb a méregtelenítő hatásuk. Japánban úgy tartják, hogy az algák bizonyos mértékig megvédenek a környezeti sugárártalmaktól is (nukleáris, illetve röntgensugárzás). Ezenkívül az algák jótékony hatását tapasztalták a rák megelőzésében , és a már kialakult betegség kiegészítő kezelésében.
A Chlorella (Chlorella vulgaris) egy egysejtű kis alga, mely a friss vízben tenyészik, valamint a sötét, zöld levelű zöldségekben is megtalálható. A Chlorellát teljes értékű táplálékként tartják számon, mely gazdag fehérjében, karotinoidokban, enzimekben (pepsin) és klorofillban.
A Chlorella tartalmazza az összes növény közül a legtöbb klorofillt.
Adagolása:
Napi ajánlott fogyasztási mennyiség: 2 x 2 g por étkezés előtt vagy közben, elegendő folyadékkal. Felhasználása: vízben, gyümölcslében, turmixban elkeverve.
Ne lépjük túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet. A terméket kisgyermekek elől elzárva kell tartani!
Száraz, hűvös, fénytől védett helyen tartandó!
Származási ország: Kína
Yogi Mentás tea chlorella algával - filteres (17 db)A Yogi Mentás tea chlorella algával a friss menta és a híres chlorella algák kölcsönhatása, amely friss dinamizmust kölcsönöz a teának. Könnyű tea, friss és inspiráló, mint a tengeri szellő. Elkészítés: A forralt vizet kb. 80 fokra hagyjuk hűlni és így áztassuk benne a filtert 2-3 percig. Összetevők: borsmenta *, citromfű *, édesgyökér *, bazsalikom *, citromfű *, fehér hibiszkusz *, guayusa *, moringa *, lime*, chlorella *, baobab *, csalán
A chlorella alga rendkívül gazdag fehérjében, vitaminokban és enzimekben, valamint más mikroelemekben (ásványi anyagokban), növényi rostban, klorofillban és karotinoidokban is. Állítólag az összes növény közül a chlorella tartalmazza a legtöbb klorofillt, illetve jelentős arányban tartalmaz B-, C- és E-vitaminokat, foszfort, káliumot, magnéziumot, kalciumot, valamint nyomelemeket: vas, mangán, cink, réz, kobalt. Hatásai: Immunrendszerre: a chlorella serkenti a fehérvérsejtek termelését,
A BiOrganik Bio datolya szirup (365 g) cukor és méz helyettesítésére használható édesítő, keksz, müzli szelet, sütemény, szószok, joghurtok, szója alapú tej és desszert, fagylaltok, szörpök, italok készítésre alkalmas. A szirupgyártás folyamata: a datolyát megfőzik, magtalanítják, a levét kipréselik, leszűrik és besűrítik. A színe sötétbarna, íze tipikus édes datolyaíz. Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó biotermék.
Biorganik BioTápióka keményítő 250g A tápióka, avagy manióka egy gumós növény, amely gluténmentes és igen magas a keményítőtartalma, így kiváló sűrítő- és kocsonyásítóanyag, de levesbetétként is alkalmazható. Felhasználható kenyerek, péksütemények készítéséhez is. Nincs se mellékíze, se színe, így bármilyen étel elkészítésekor megfelelő. Összetevők: tápióka keményítő Tápanyagtartalom (100 g-ban): Energiaérték: 1456 kJ / 348 kcal Zsír: 0,03 g - amelyből t
Chlorella alga kapszula • 100% Chlorella alga • nem tartalmaz segéd-, adalék- és színező anyagokat • vegetáriánusok is fogyaszthatják Chlorella alga A Chlorella (Chlorella vulgaris) egy egyszerű felépítésű, egysejtű alga, mely a friss vízben él. Tökéletes összetételű tápanyagnak számít, teljes értékű fehérje, mely akár a vegetáriánusok étrendjébe is tökéletesen beilleszthető. A Chlorella tartalmazza az összes növény közül a legtöbb klorofillt. Az algákban lévő klorofill
A Yogi Mentás tea chlorella algával a friss menta és a híres chlorella algák kölcsönhatása, amely friss dinamizmust kölcsönöz a teának. Könnyű tea, friss és inspiráló, mint a tengeri szellő. Elkészítés: a forralt vizet kb. 80 fokra hagyjuk hűlni és így áztassuk benne a filtert 2-3 percig.
Bio Chlorella tablettákban a BioMedical-tól. Kényelmes tabletta formában, bárhol is vagy. 1 tabletta = 500mg Chlorella. Klorofill, B12-vitamin, növényi fehérjék, aminosavak és ásványi anyagok forrása. Vitalitás + a szervezet védekezőképessége + energia. Alkalmas vegetáriánusok és vegánok számára. Tartósítószerek nélkül, GMO-mentes. Organic Chlorella - táplálékkiegészítő Csomagolás: 300 tabletta Összetétele: Bio chlorella (Chlorella vulgaris). Allergének: Termés
A chlorella kemény sejtfalszerkezetének köszönhetően nagyon nehéz megemészteni a tápanyagait, ezért a NOW speciális, megtört sejthártyájú chlorella -t tartalmaz, mely az értékes sejtfalat is tartalmazza, de könnyebben emészthető. Adagolás Napi 3 tabletta fogyasztása ajánlott Összetétel Amount per Serving Daily Value Calories 10 Total Fat 0 g 0 Sodium 0 mg 0 Total Carbohydrate < 1 g < 1 Protein 2 g 4 Vitamin A 60 Vitamin C 130 Iron &n
A chlorella kemény sejtfalszerkezetének köszönhetően nagyon nehéz megemészteni a tápanyagait, ezért a NOW speciális, megtört sejthártyájú chlorella -t tartalmaz, mely az értékes sejtfalat is tartalmazza, de könnyebben emészthető. Adagolás Napi 3 tabletta fogyasztása ajánlott Összetétel Amount per Serving Daily Value Calories 10 Total Fat 0 g 0 Sodium 0 mg 0 Total Carbohydrate < 1 g < 1 Protein 2 g 4 Vitamin A 60 Vitamin C 130 Iron &n
A chlorella kemény sejtfalszerkezetének köszönhetően nagyon nehéz megemészteni a tápanyagait, ezért a NOW speciális, megtört sejthártyájú chlorella -t tartalmaz, mely az értékes sejtfalat is tartalmazza, de könnyebben emészthető. Adagolás Napi 3 tabletta fogyasztása ajánlott Összetétel Amount per Serving Daily Value Calories 10 Total Fat 0 g 0 Sodium 0 mg 0 Total Carbohydrate < 1 g < 1 Protein 2 g 4 Vitamin A 60 Vi
A BiOrganik Bio Agavé szirup az agávé édes leve. Az agáve a spárgafélék családjába tartozó pozsgás növény, sokféle faja van. Főként trópusi és szubtrópusi területeken nő. A különböző agáve fajták felhasználása széleskörű, ezekből nyerik például a tequilát, mezcalt is, fogyasztják sütve, levelének legkülső rétegét csomagolásra. A szirupot a növény nedvének besűrítésével nyerik. Felhasználása: Cukor és méz helyettesítésére. Édesítésre, keksz, müzli szelet, sütemény, szószok, joghurtok, szója ala
A BiOrganik Bio Agavé szirup az agávé édes leve. Az agáve a spárgafélék családjába tartozó pozsgás növény, sokféle faja van. Főként trópusi és szubtrópusi területeken nő. A különböző agáve fajták felhasználása széleskörű, ezekből nyerik például a tequilát, mezcalt is, fogyasztják sütve, levelének legkülső rétegét csomagolásra. A szirupot a növény nedvének besűrítésével nyerik. Felhasználása: Cukor és méz helyettesítésére. Édesítésre, keksz, müzli szelet, sütemény, szószok, joghurtok, szója ala
Spirella - Spirulina és Chlorella mix Vegán - Termékleírás Miért ajánljuk a Spirella fogyasztását? A "Tenger Multivitaminja" Vegán A Chlorella hozzájárulhat a méregtelenítéshez és kiváló antioxidáns Spirulina és Chlorella tartalmú vegán kapszula. A "tenger multivitaminja". Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium tápanyag adatbázisa szerint, a spirulina tartalmazza a legmagasabb mértékben az emberi test számára szükséges értékes tápanyagokat, valamint
A Chlorella tartalmazza az összes növény közül a legtöbb klorofillt, amely megvédi a sejteket a szabadgyökökkel szemben, segítheti a károsodott sejtek helyreállítását, tisztíthatja a vért, és egészséges bélflórát biztosíthatja. Magas lúgtartalma helyreállíthatja a test optimális sav-bázis egyensúlyát, kitisztíthatja a lerakódott salakanyagokat, mérgeket.
A Chlorella tartalmazza az összes növény közül a legtöbb klorofillt, amely megvédi a sejteket a szabadgyökökkel szemben, segítheti a károsodott sejtek helyreállítását, tisztíthatja a vért, és egészséges bélflórát biztosíthatja. Magas lúgtartalma helyreállíthatja a test optimális sav-bázis egyensúlyát, kitisztíthatja a lerakódott salakanyagokat, mérgeket.