Brian McClellan: Karmazsin hadjárat (Lőpormágus-trilógia 2.)

Brian McClellan: Karmazsin hadjárat (Lőpormágus-trilógia 2.)

TartalomA sarkunkban loholó kutyák rádöbbennek majd, hogy oroszlánokkal kerültek szembe Tamás Kez elleni hadicsele katasztrófába torkollik, és töredék hadseregével ellátmány és erősítés nélkül az ellenséges vonalak mögött ragad. Hatalmas túlerőtől űzve, erőltetett menetben kell északra vezetnie az embereit, hogy átjusson a hegyeken, és megvédje hazáját.Eközben Adróban Adamat felügyelő nyomoz elrabolt felesége után, a szálak pedig a kegyetlen Lord Vetashoz vezetnek. Azonban a Vetas rejtélyes urával kapcsolatos kérdések még sötétebb titkok felé mutatnak.Míg Tamás tábornokai egymás közt marakodnak, a dandárok minden nap  kénytelenek meghátrálni a Kez támadások elől. Mivel Tamást és lőportármágusait mindenki halottnak hiszi, Kétlövetű Tániel válik az utolsó védelmi vonallá az előrenyomuló ellenséggel szemben, akiket a pletykák szerint egy újjászületett isten is támogat.A Karmazsin hadjárat az utóbbi évek egyik legsikeresebb és legakciódúsabb fantasyjének, a Vérrel írt ígéretek folytatása.cím Karmazsin hadjárat (Lőpormágus trilógia 2. kötet)eredeti cím The Crimson Campaign (Powder Mage trilogy)Írta Brian McClellanműfaj  fantasyméret 142198 mmkeménytáblásterjedelem 600 oldalISBN 978-615-5514-41-8 

megvesz
Brian McClellan: A birodalom vére (A vér és lőpor istenei-trilógia 3.) keménytáblás könyv

Brian McClellan: A birodalom vére (A vér és lőpor istenei-trilógia 3.) keménytáblás könyv

Brian McClellan A birodalom vére (A vér és lőpor istenei-trilógia 3.) keménytáblás könyv Ha elveszítik a háborút, az egész világ elbukik.Közeleg a végső ütközet, ahol mindenki számít legyen az illető kém, zsoldoskapitány vagy híres-hírhedt lőpormágus tábornok. A danízok rátették kezüket a szárazparti istenkőre, így Michel Bravisnak nincs más lehetősége, mint visszatérni Zöldtűzmélybe, hogy bármi áron megakadályozza a használatát. Nem riad vissza semmilyen eszköztől, legyen az belső ellentétek szítása az

megvesz
Brian McClellan: A birodalom bűnei (A vér és lőpor istenei 1.)

Brian McClellan: A birodalom bűnei (A vér és lőpor istenei 1.)

Olvass bele ide kattintva A birodalom bűnei beleolvasó Hiába az elsöprő túlerő a lőpor és a vér legyőzhetetlen Fatraszta nem túl nyugodt hely bűnözők, szerencsevadászok, vakmerő telepesek és az ősidők relikviái után kutató mágusok végső állomása a vadon kapujában. Csak a kancellárasszony vasakarata és a titkos rendőrség acélos ökle tartja egyben az országot egyelőre. Az elnyomott nép és a nagyhatalmú birodalmak szorítása egyre erősödik. A fővárost, Szárazpartot fenyegető felkelés ellen ármánnyal és fegy

megvesz
SZÉPSÉGHIBÁS Őszi köztársaság (Lőpormágus-trilógia 3.) UTOLSÓ DARABOK

SZÉPSÉGHIBÁS Őszi köztársaság (Lőpormágus-trilógia 3.) UTOLSÓ DARABOK

SZÉPSÉGHIBÁS Őszi köztársaság (Lőpormágus-trilógia 3.) A főváros eleshet, a hadsereg széteshet, de a győzelmet nem adjuk. Tamás tábornagy sikeresen visszaérkezik szeretett hazájába, ám a főváros, Adró, történetében először idegen megszállók kezére került. Egyetlen fia eltűnt, szövetségeseit képtelen megkülönböztetni az ellenségeitől, az erősítés pedig csak hetek múlva érkezhet. A továbbra is a Kez támadásait nyögő, vezető nélkül maradt adrói hadsereg végül önmaga ellen fordul. Adamat fel

megvesz
Brian McClellan: A birodalom haragja (A vér és lőpor istenei 2.) keménytáblás könyv

Brian McClellan: A birodalom haragja (A vér és lőpor istenei 2.) keménytáblás könyv

Brian McClellan A birodalom haragja (A vér és lőpor istenei 2.) Olvass bele ide kattintva A birodalom haragja beleolvasó A fegyverek szüntelen dörögnek, ha felizzik a birodalom haragja. Fatrasztában káosz uralkodik. A főváros elesett, a lőpormágus Vlora Flint katonái a határvidék felé masíroznak félmillió menekült követi őket a biztonság reményében. Csakhogy a háború elől lehetetlen elmenekülni, és az összecsapás vészesen közeleg, akár felkészültek, akár nem. Michel Bravis egyre több menekülőnek segít fe

megvesz
Brian McClellan: A vér és lőpor istenei kedvezményes könyvcsomag

Brian McClellan: A vér és lőpor istenei kedvezményes könyvcsomag

Brian McClellan A vér és lőpor istenei kedvezményes könyvcsomag Tartalmazza - A birodalom bűnei - A birodalom haragja - A birodalom vére keménytáblás fantasy regényeket.

megvesz
SZÉPSÉGHIBÁS Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

SZÉPSÉGHIBÁS Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

SZÉPSÉGHIBÁS Brian McClellan Vérrel írt ígéretek Olvass bele ide kattintva Vérrel írt beleolvasó A királyok kora lejárt és én fojtottam vérbe. Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok

megvesz
Vérrel írt ígéretek (Lőpormágus-trilógia 1.)

Vérrel írt ígéretek (Lőpormágus-trilógia 1.)

Olvass bele ide kattintva Vérrel írt beleolvasóA királyok kora lejárt és én fojtottam vérbe. Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját

megvesz
Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga Harmadik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga Harmadik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples Saga Harmadik Kötet (puhatáblás) képregény Brian K. Vaughan, az Y Az utolsó férfi és a Lost díjnyertes írójának, valamint Fiona Staples, a Mystery Society és a North 40 kritikuskedvenc rajzolójának SAGÁja lélegzetelállító történet egy fiatal családról, amely a helyét keresi az univerzumban.Irodalmi hősük nyomában járva Marko és Alana Csendusz bolygójának kozmikus világítótornyába látogatnak, miközben üldözőik egyre közelebb érnek hozzájuk. Kiadó Pesti Könyv Kiadó színes, pu

megvesz
Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga Negyedik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga Negyedik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples Saga Negyedik Kötet (puhatáblás) képregény BRIAN K . VAUGHAN, az Y Az utolsó férfi és a Lost díj nyertes írójának,valamint FIONA STAPLES, a Mystery Society és a North 40 kritikus kedvencrajzolójának SAGÁj a lélegzetelállító történet egy fiatal családról, amelya helyét keresi az univerzumban.Mi közben egy különös új vi lágra látogat nak, és újabb ellenségekkeltalálkoznak, az újszülött Hazelből totyogó kisgyermek lesz, a szerelembenégőszülők, Marko és Alana pedig igyekeznek n

megvesz
Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga Második Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga Második Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples Saga Második Kötet (puhatáblás) képregény BRIAN K. VAUGHAN, az YA z utolsó férfi és a Lost díjnyertes írójának, valamint FIONA STAPLES, a Mystery Society és a North 40 kritikus kedvenc rajzolójának SAGÁja lélegzetelállító története egy fiatal családról, amely a helyét keresi az univerzumban. A bombasikerű eposz folytatódik Szerelemben égő szüleinek, Markónak és Alanának hála az újszülött Hazel már túlélt halálos orgyilkosokat, dühöngő hadseregeket és idegenszörnyűségeket, d

megvesz
Mega Marvel 10: Brian Michael Bendis: Vasember puhatáblás képregény

Mega Marvel 10: Brian Michael Bendis: Vasember puhatáblás képregény

Mega Marvel 10 Brian Michael Bendis Vasember puhatáblás képregény 308 oldal

megvesz
Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga ötödik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga ötödik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples Saga ötödik Kötet (puhatáblás) képregény 152 oldal

megvesz
Joe Hill: Locke & Key - a teljes képregény trilógia kedvezményes csomag

Joe Hill: Locke & Key - a teljes képregény trilógia kedvezményes csomag

Joe Hill Locke & Key - a teljes trilógia kedvezményes csomag Most Joe Hill komplett, három kötetes Locke&Key - Kulcs a zárját képregénysorozata egy kedvezményes csomagban rendelhető

megvesz
Széthullott Birodalom akciós csomag (benne a teljes trilógia és az Úti testvérek novelláskötet)...

Széthullott Birodalom akciós csomag (benne a teljes trilógia és az Úti testvérek novelláskötet)...

Széthullott Birodalom akciós csomag Mark Lawrence összes Jorg története keménytáblás kötetekben Benne A teljes Széthullott Birodalom-trilógia egyetlen gyűjteményes kötetben és Úti testvérek antológia

megvesz
Az ördög egyetlen barátja-trilógia akciós csomag

Az ördög egyetlen barátja-trilógia akciós csomag

Az ördög egyetlen barátja-trilógia akciós csomag Az ördög egyetlen barátja Csak a holttesteden át Már nincs vesztenivalód Dan Wells John Cleaver-sorozatűnak második trilógiája egyetlen, kedvezményes csomagban

megvesz