A Campanula persicifolia 'Takion White' - Baracklevelű fehér harangvirág főbb jellemző
Habitus: Középmagas növekedésű, felálló szárú, gazdagon virágzó évelő.
Virág: Fehér színű virágai laza fürtvirágzatba tömörülnek és a levélzet fölé emelkednek.
Talajigény: Nedves, üde, középkötött talaj az ideális számára.
Fényigény: Közepes fényigényű növény. A legideálisabb számára a laza félárnyék fák, cserjék alatt.
Vízigény: Közepes vízigényű növény, a megfelelő virágzáshoz öntözni szükséges.
Gondozás: Az elnyílott virágszárakat távolítsuk el.
Társítás: A ’Takion White’ harangvirág egy félárnyékban is jól fejlődő, látványos virágzattal rendelkező növény, melyet kertünk fái és cserjéi alá telepítve különleges hatást érhetünk el. A bazsarózsák előterébe helyezve kisebb csoportokban ültetve látványos társításokat hozhatunk létre, ahol a fehér, rózsaszín árnyalatok uralkodnak.
Ehhez válasszuk háttérnövényként a ’Festiva Maxima’ és a ’Karl Rosenfield’ bazsarózsa fajtákat, melyeket akár rózsákkal, így például a sárga teahibrid ’Venusic’ rózsával is kiegészíthetünk.
Az előtér növényeiként válasszunk mellé még ’Takion Blue’ lilás-kék harangvirágot, ’Silver Carpet’ gyapjas tisztesfüvet, valamint lilás-rózsaszín virágú pompás gólyaorrot (Geranium magnificum).
Társításra javasolt növényfajták:
Paeonia lactiflora 'Festiva Maxima' – Bazsarózsa
Paeonia lactiflora 'Karl Rosenfield' – Bazsarózsa
Campanula persicifolia 'Takion Blue' - Baracklevelű harangvirág
Stachys byzantina 'Silver Carpet' - Gyapjas tisztesfű (liláskék)
Geranium magnificum - Pompás gólyaorr
Rosa 'Venusic' - Sárga teahibrid rózsa
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 50-60 cm
Ültetési tőtáv: 25-30 cm
Virágzási idő: Május - Július
Méhcsalogató: Nem
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: vegyes virágágyak, szegélyek, évelő ágyak, cserjék, fák szegélye, erdei kert
Védett tartalom
A Campanula persicifolia 'Takion Blue' - Baracklevelű harangvirág főbb tulajdonságai Habitus: Középmagas növekedésű, felálló szárú, gazdagon virágzó évelő. Virág: Kék színű virágai laza fürtvirágzatba tömörülnek és a levélzet fölé emelkednek. Talajigény: Nedves, üde, középkötött talaj az ideális számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény. A legideálisabb számára a laza félárnyék fák, cserjék alatt. Vízigény: Közepes vízigényű növény, a megfelelő virágzáshoz öntözni szükséges. G
A Campanula carpatica 'White Uniforme' – Kárpáti harangvirág főbb jellemzői: A Campanula carpatica 'White Uniform' - kárpáti harangvirág, alacsony párnát alkotó, világoszöld lombú, tömött megjelenésű évelő, melynek kifejlett magassága nem haladja meg a 25 cm-t. Levelei sötétzöldek, hosszúkásak vagy ovális alakúak, és egyenletesen eloszlanak a növényen, ami dús, zöld alapot biztosít a virágoknak. Bőséges, friss, fehér, harang alakú virágai, amelyek nyártól a kora őszig virágoznak. A virágok látványos
A baracklevelű harangvirág az egyik legnépszerűbb harangvirág faj. Teljesen fagytűrő, félörökzöld évelő, mely közel egy méter hosszú szárain laza fürtben hozza kékeslila harang alakú virágait. Virágzása hosszantartó, ideális esetben tavasz végétől októberig eltarthat. Napos helyen fejlődik a legszebben, de tolerálja a félárnyékot is. Vízigénye átlagos, de forróbb nyarakon öntözni szükséges. Vágott virágnak is alkalmas.
Az Aquilegia 'Nora Barlow' - Teltvirágú harangláb főbb jellemző Habitus: Felálló szárú, elegáns megjelenésű, bokros növekedésű, összetett leveleivel is díszítő évelő. Virág: Virágai enyhén bókolóak, telt virágúak. A virágokon nincs sarkantyú. A virágok teltek, a szirmok hegyes csúcsúak, pompomszerűek. A virágszín bordó, de a szirmok felső szegélye vékony sávban fehér. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, morzsalékos, tápanyagban gazdag, üde talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigény
Az Arabis caucasica 'Little Treasure White' - Kaukázusi fehér ikravirág főbb jellemző Habitus: Alacsony termetű, kúszó, gyepes növekedésű, örökzöld évelő növény. Rozettája laza, levelei ezüstös színűek, oválisak, fogazottak. Virág: Virága szimpla, fehér színű. A virágok átmérője 0,5 cm, négy sziromból állnak, enyhén illatosak. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag talaj ideális a számára. Fényigény: Nagy fényigényű növény. Vízigény: Alacsony vízigényű növény, kerüljük a tú
A Paeonia lactiflora 'Victoire de la Marne' – Illatos bazsarózsa főbb jellemző Habitus: Gömbölyded bokrot formázó, hosszú élettartamú, sötétzöld levélzetű évelő. Levelei tagoltak, így a virágzást követően is nagy díszítő értékkel bír. Virág: Dupla virágú fajta, a virágok nagy méretűek, lilás-piros árnyalatúak. Talajigény: Tápanyagban gazdag, vályogos, felmelegedő kerti talajban szépen fejlődik. Fényigény: Közepes fényigényű növény, de napos helyre, fák alá is telepíthető. Vízigény: Köz
Botanikai név: Campanula glomerata Életciklus:ÖrökCsalád:CampanulaceaeEredet:Európa, Kaukázus, IránTörténelmi:A campana latin neve harangot jelent. Alapszín:(kék)Virág színe:sötétkékTermészetes virágzási időszak:június - augusztus Télállósági zónák:Z2 - Z7 Növekedési szokás:stoloniferous / rizómás / örökzöldMagasság virágokkal:25 cmTalajigény:száraz / mészkedvelő, meszes / jó vízelvezetésű / lúgos / átlagosElhelyezkedés:napos, félárnyékos.Jellemzők:talajtakaróHasználat:méz
Az Euphorbia seguieriana subsp. niciciana - Pusztai kutyatej főbb jellemzői Habitus: Laza, középmagas bokrot alkotó világoszöld növény, melynek gallérlevelei a virágzás alatt sárga színűek. Virág: Sárga apró virágok a hajtáscsúcson virágernyőbe tömörülnek. Talajigény: Jó vízáteresztő képességű, meszes talajt igényel. Fényigény: Nagy fényigényű növény, az árnyékolás hatására felnyurgul. Vízigény: Kis vízigényű növény, a telepítés után igényel öntözést. Gondozás: Az elnyílt virágokat
A Campanula carpatica 'Blue Uniforme' – Kárpáti harangvirág főbb jellemzői: A Campanula carpatica 'Blue Uniform' - kárpáti harangvirág, alacsony párnát alkotó, világoszöld lombú, tömött megjelenésű évelő, melynek kifejlett magassága nem haladja meg a 25 cm-t. Levelei sötétzöldek, hosszúkásak vagy ovális alakúak, és egyenletesen eloszlanak a növényen, ami dús, zöld alapot biztosít a virágoknak. Bőséges, élénk kék, harang alakú virágai, amelyek nyártól a kora őszig virágoznak. A virágok látványos kont
A Paeonia 'Evening Dream' – Bazsarózsa főbb jellemző Habitus: Kerekded bokrot formázó, hosszú élettartamú, sötétzöld leveleivel is évelő. Virág: Telt virágú fajta, mely sötét- és világos rózsaszín árnyalataival díszít. A virágzás előre haladtál a színei halványabbá válnak. Talajigény: Tápanyagban gazdag, vályogos, felmelegedő kerti talajban szépen fejlődik. Fényigény: Közepes fényigényű növény, de napos helyre, fák alá is telepíthető. Vízigény: Közepes vízigényű növény, száraz időszako
A harangvirágok nemzetsége közel 300 fajból áll, melynek nagy része Európából és Elő-Ázsiából származik. A Campanula portenschlagiana, dalmát harangvirág Dalmácia mészkőszikláin őshonos növény. 15–20 cm magas, tarackokkal szaporodó, elterülő, párnát alkotó évelő. Levelei szív alakúak, fodrosak, virágai sötét ibolyakék csillag alakúak, melyek rövid fürtökben, tömegével nyílnak. Ez a sötétkék változat nyár elejétől szeptemberig nyíló virágainak köszönhetően lakásban, kertben vagy akár ablakládában is szépe
Az Arabis ferdinandi-coburgii 'Old Gold' - Macedón ikravirág (fehér) főbb jellemző Habitus: Heverő szárú, szőnyegképző, félörökzöld évelő. Leveli fényesek, keskenyek sárga-zöld tarkák. Virág: Fehér virágai fürt virágzatban nyílnak, egy vékony virágzati száron. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, közepes tápanyag ellátottságú, enyhén meszes talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, enyhe árnyékolást elvisel. Vízigény: Kis vízigényű növény, kerüljük a túlöntözést. Gon
Életciklus:évelőCsalád:CampanulaceaeEredet:KoreaKülönleges képességek:Nagy harangok, foltosak.Történelem:A campana latin neve harangot jelent. virág fő színe:(fehér / krém / rózsaszín / lazac)virág színe:rózsaszín és fehérvirágzás:május-július Keménységi zónák:Z5 - Z8 Magasság virágokkal:40 cmA padlóra vonatkozó követelmények:jól lecsepegtetett / frissElhelyezkedés:napos, félárnyékosHasználat:vágására alkalmas
A Campanula garganica 'Major' - Garganói harangvirág főbb jellemzői: A Campanula garganica 'Major'- garganói harangvirág, kis termetű, talajtakaró évelő növény, amely csak néhány centiméter magasra nő, de szélesre terjed. Kompakt növekedési formája és talajtakaró képessége miatt kiváló választás sziklakertekbe, repedésekbe és kőfalakba. 10 cm-nél magasabbra nem nő. Levelei kicsik, zöldek, gyakran kissé szőrösek, ami dús, zöld alapot biztosít a virágoknak. A 'Major' jellegzetes virágai nagyobbak
Harangvirág színkeverék Campanula medium. A csomag 0,5g vetőmagot tartalmaz. Hatásos színfoltot adó, több éves virágágyi növény. Vágott virágként tartósan díszít. Tápanyagban gazdag talajt kedveli. Télen ajánlatos takarással a fagy ellen védeni. Vetési idő: május-június Virágzási idő: júniustól-júliusig