A Carex brunnea 'Variegata' – Sás főbb jellemző
Habitus: Alacsony termetű, bókoló, széthajló levélzetű díszfű. Levelei keskenyek, lándzsásak, világoszöldek. A levelek élein aranysárga sáv fut végig.
Virág: Világosbarna virágzata nyár elején jelenik meg.
Talajigény: Üde, nedves, humuszos vályogtalaj ideális a számára. A túlöntözött és gyorsan kiszáradó talajokon senyved.
Fényigény: Nagy fényigényű növény, de félárnyékos helyen is kielégítően fejlődik.
Vízigény: Közepes vízigénnyel rendelkezik. Nehezen viseli az aszályos időszakokat, érdemes kisebb vízadagokkal rendszeresen öntözni.
Gondozás: Rendszeres öntözést igénylő növény, talaját minden esetben óvjuk a kiszáradástól. Tavasszal fésüljük ki lombja közül az elszáradt leveleket.
Társítás: A ’Variegata’ egy alacsony termetű (20-30 cm) sásfajta, amelynek csíkozott levelei, széthajló levélzete nagyon könnyen elhelyezhető társításokban. A fajta bohókás, játékos karakterű, alkalmazásával kialakítható egy nyári-őszi kert.
Ebben az esetben ültesse laza csomókban a társítás hátulsó részére a magas kékperje ’Windspiel’ fajtáját, amely a társítás alapjául szolgál. Előtte kapjon helyet a magas, lila 'Ezo Murazaki' őszirózsa fajta, amely elé ültesse az ősz elején is virágzó ’Magnus’ bíbor kasvirágot is.
Az összeültetés elülső részére ajánlom a nyári virágzású, kék virágú nagyvirágú macskamentát (’Blue Danube’). A magas kékperjével analóg ezen az ágyásrészen is jelenjenek meg a fűfajták, így a ’Variegata’ és a ’Frosted Curls’ sásfajták, valamint a kistermetű kékeslila csillagőszirózsát (’Violet Queen’).
Társításra javasolt növényfajták:
Molinia arundinacea 'Windspiel' - Magas kékperje
Aster ageratoides 'Ezo Murazaki' – Őszirózsa
Echinacea purpurea 'Magnus' – Bíbor kasvirág
Nepeta grandiflora 'Blue Danube' – Nagyvirágú macskamenta
Carex albula 'Frosted Curls' – Sás
Aster amellus 'Veilchenkönigin' ('Violet Queen') - Kékeslila csillagőszirózsa
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 20-30 cm
Ültetési tőtáv: 20-30 cm
Virágzási idő: Június
Méhcsalogató: Nem
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: szegélyek, évelő virágágyak, napos kert, árnyékos kert, konténer, dézsa
Védett tartalom
A Carex ornithopoda 'Variegata' – Madárlábú sás főbb jellemzői: A Carex ornithopoda 'Variegata'- madárlábú sás, egy dísznövényként kedvelt évelő sásfajta, amely a Cyperaceae (sásfélék) családjába tartozik. Körülbelül 20-30 cm magas, tömör, csomós, örökzöld évelő sás, íves, fehér tarka, fényes zöld szegélyű levelekkel. Rendkívül mutatós díszfű. A virágzat kevésbé feltűnő, általában zöld vagy barnás színű, áprilistól júliusig nyílhat. Közepes fényigényű növény, a tűző napra történő telepítést k
A Carex comans 'Amazon Mist' - Sás főbb jellemzői: A Carex comans 'Amazon Mist', egy dísznövényként kedvelt sásfajta, ami a Cyperaceae (sásfélék) családjába tartozik. Alacsony növekedésű, dús, csomóképző, örökzöld évelő sás, körülbelül 35 cm magas, íves, finom, szálkás, ezüstös zsályazöld, visszahajló levelekkel, melyek lágy textúrát kölcsönöznek a növénynek. Virágzási ideje: június-augusztus, virágzata kevésbé feltűnő. Jól alkalmazkodik a napos és részlegesen árnyékos helyekhez egyaránt. Tal
A Carex pendula – Lecsüngő sás főbb jellemzői: A Carex pendula - lecsüngő sás, egy látványos és jellegzetes évelő növény a sásfélék (Cyperaceae) családjából. Ez a faj különösen népszerű a nagyobb mérete, jellegzetes növekedési formája és a dekoratív, lecsüngő virágzata miatt. Nagyméretű sás, amely elérheti az 1-1,5 méteres magasságot is. A növény álló, erős szárú. Levelei hosszúak, szélesek, zöld színűek, és enyhén ívelt formájúak. A virágzat a növény egyik legfeltűnőbb jellemzője, hosszú, lecs
A Carex 'Feather Falls' – Sás főbb jellemzői: A Carex 'Feather Falls', más néven Tarkalevelű sás, egy dekoratív, évelő dísznövény, amely a sásfélék (Cyperaceae) családjába tartozik. Ez a fajta különösen népszerű, elegáns megjelenése és sokoldalúsága miatt. Kompakt, sűrű, bokros, csomóképző növény, amely akár 30-50 cm magasra és szélesre is megnőhet. Hosszú, íves, szalagszerű levelei, élénkzöld színűek, szegélyük mentén fehér vagy krémsárga csíkozással. A levelek puha tapintásúak, gyönyörűen íve
A Juniperus sabina 'Variegata' - Tarka nehézszagú boróka főbb jellemzői magassága 1 méter is lehet lassú növekedésű, idősebb korában labda alakú, terülő örökzöld pikkelylevelei tarkák napos helyet kedveli talajban nem válogat sziklakertek kedvelt növénye, emellett szoliterként és gondozott sírokba is jó választás
A Carex morrowii 'Vanilla Ice' – Sás főbb jellemzői: A Carex morrowii 'Vanilla Ice', egy népszerű díszsás fajta a Cyperaceae (sásfélék) családjában. Közepes méretű, kompakt, dús növekedésű sás, amely általában 30-40 cm magasra és szélesre nő. Levelei széles, mélyzöld alapszínűek, világosabb, krémsárga csíkozással, leomló habitusúak. Ez a színkombináció adja a növény látványos megjelenését. Virágzási ideje: április-június, virágzata kevésbé feltűnő, sárgásbarna kalász. Közepes fényigényű növény,
A Cotoneaster horizontalis 'Variegata' – Magastörzsű tarkalombú madárbirs főbb jellemzői: A Cotoneaster horizontalis 'Variegata'- Magastörzsű tarkalombú madárbirs, lombhullató, alacsony törzsre oltott díszcserje. Koronája sűrű, csüngő habitusú. Ágai érdekesen, halszálkához hasonlóan fejlődnek, ami rendkívül dekoratív megjelenést biztosít. Növekedési erélye valamivel lassabb az alapfajnál. Levelei krémfehér szegéllyel rendelkeznek, melyek ősszel rózsaszín-vöröses árnyalatúra festődnek. Kis
A Fatshedera lizei 'Variegata' – Tarkalevelű borostyánarália főbb jellemzői: A Fatshedera lizei 'Variegata' azaz a tarkalevelű borostyánarália a közönséges borostyán és a japán arália keresztezéséből jött létre. Nem igazán kúsznövény, bokros növekedés jellemzi. Ritkásan elágazó kis örökzöld cserje nagy, bőrszerű, tenyeresen karéjos levelekkel, szegélyükön szabálytalan, keskeny, krémfehér szegéllyel. Virágai kicsik, fehérek, gömb alakú fürtökben nyílnak ősszel. Végleges magassága és szélessége 1-2 mé
A Carex morrowii 'Irish Green' – Díszsás főbb jellemzői: A Carex morrowii 'Irish Green', egy díszsás fajta a Cyperaceae (sásfélék) családjában. Ez a változat különleges a zöld leveleinek élénk színe és egyszerű gondozhatósága miatt, népszerű. Kertészeti elnevezése, ragyogó zöld színére utal. Levelei 1-1,5 cm szélesek, bőrszerűek, de nem túl élesek, függőlegesek és enyhén hajlottak, mint például a liriope (gyepliliom) levelei és tiszta zöldek. A zöld savas talajban sötétebb, lúgos talajban világo
A Cornus alba 'Sibirica Variegata' - Fehértarka som főbb jellemzői: A Fehértarka som lombhullató cserje, ezért az első fagyokig kétszínű leveleivel fogja díszíteni kertjét, a téli időszak beköszöntével pedig vöröses vesszővel lesz dísze kertjének. Levelei kívül fehérek, belül élénkzöldek, az őszi lombszíne azonban már rózsaszínes-vöröses árnyalatú lesz. Nagyon elegáns cserje, azonban nem csak díszkertekben felel meg, hanem otthon, kertjében is kiválóan fog mutatni. Enyhén illatos, apró, kréms
A Hedera colchica 'Dentata Variegata' - Fehér-tarka levelű borostyán főbb jellemzői: A Hedera colchica 'Dentata Variegata' egy méretes borostyánfajta, amely hosszú indákat hoz létre. Végleges magassága 4-8 méter, szélessége 2,5-4 méter között alakul. A fajta fő díszítő eleme az osztatlan levelek krémfehér, krémsárgás-tarka széle. A levelek nagyok, oválisak vagy háromszög alakúak, és sötétzöld színűek a krémfehér tarka szegéllyel. Ez a tarka szegéllyel ellátott lombozat különleges és vonzó megje
(ejtsd: jukka glorióza) Kiszerelés: 5 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.
(ejtsd: szorbusz aukupária) Szállítási méret: 180 cm magas törzsre oltott Kiszerelés: 10 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
miscanthus variegata, Kínai virágosnád 2 méter magasra megnövő, félgömb formájú díszfű. Virágágyásba vagy nagyobb sziklakertbe ajánlott. Kalászait augusztusban nagy mennyiségben hozza. Fényigényes, virágos helyre ültessük.
A Yucca filamentosa 'Variegata' – Kerti pálmaliliom főbb jellemzői: Habitus: Lassan növő, fásodó szárú, hosszú életű cserje. Lombja áttelel. Levelei hosszúak, alapszínük zöld, vajsárgával szegélyezettek. Virág: Bókoló virágai halvány krémszínűek, óriás végálló buga virágzatban nyílnak. Talajigény: Homokos, száraz, meszes, tápdús talajt igényel. Fényigény: Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerülni kell. Vízigény: Kis vízigényű növény, túlöntözését kerülni kell. Gondozás: A virágzá