Megújult a Carp Expert Feeder Runner orsó!
A megszokott kivitel mellé, egy még masszívabb grafit ház társul, így az orsónk szebben fut és strapabíróbb is lett elődjénél.
6 golyóscsapágy, tűgörgős visszaforgás gátló, és egy esztétikus hajtókar is az orsó főbb jellemzői közé tartozik.
Az új típus két fele méretben érhető el a horgászok számára (5000-6000), melyek a medium és heavy feederesek igényeit tudják megfelelő mértékben kielégíteni. A kisebb változatra 0,25 mm-es zsinórból 170 méter fér, a nagyobbra 200 méter. Tehát bőven elegendő ahhoz, hogy egy-egy nagyobb dobás után legyen elegendő tartalék zsinórunk még halat fárasztani. Ugyan úgy sekély fém dobos, mint az elődje, így akár fonott zsinórral, dobóelőkével is szerelhetjük, nem lesz semmi baja sem a zsinórnak, sem az orsó dobjának.
Precíz első fékkel tudjuk beállítani a megfelelő fékerőt, a nyeletőfék szabályozó az orsó hátulján található.
Összességében egy nagyon jól működő és elérhető árú orsót kapunk, mely megfelelő odafigyeléssel és karbantartással évekig jó szolgálatot tehet számunkra.
Súly, kényelem
Távdobáshoz
Futása
A szett tartalma két-két darab Carp Hunter Plus Feeder ( 360 cm, 40-80 gramm dobósúly) bot, nyeletőfékkel ellátott Carp Hunter Feeder Runner orsóval, valamint egy rod-pod. Kiegészítőként két tekercs Power Feeder zsinór, 40 kilogrammig terhelhető digitális mérleg, illetve merítő-és haltartóháló került. Tökéletes választás a feeder módszer kedvelőinek.

Megújult a Carp Expert Feeder Runner orsó! A megszokott kivitel mellé, egy még masszívabb grafit ház társul, így az orsónk szebben fut és strapabíróbb is lett elődjénél. 6 golyóscsapágy, tűgörgős visszaforgás gátló, és egy esztétikus hajtókar is az ors&oa
River Carp Feeder 6000 (2516-460) -3+1 csapágy -grafit-hybrid ház -long cast dob -csavarodásmentes zsinórvezetőgörgő -áttétel:4.6:1 -zsinórkapacitás mm/m:0.25/300,0.30/210,0.35/150
River Carp Feeder 6000 (2516-460) -3+1 csapágy -grafit-hybrid ház -long cast dob -csavarodásmentes zsinórvezetőgörgő -áttétel:4.6:1 -zsinórkapacitás mm/m:0.25/300,0.30/210,0.35/150
Carp Hunter Alfa Method Feeder Runner 6000 Az ET Carp Hunter széria, kedvelt, kedvező ár-érték aránnyal rendelkező termékei között került be a kínálatba az Alfa Method Feeder Runner 6000-es méretű orsó. A orsóház anyaga jelen esetben grafit, ahogy a hozzá járó dob is, így az orsó súlyára nem lehet panasz. A külső dizájn az anyagából adódó fekete mellett, zöld berakásokat kapott, ami remek összképet eredményez. Az orsó áttétele 5.2:1 és emellett 2 csapággyal lett szerelve a megfelelő futás édekében. Elsőfé

Népszerű bojlis szett, mely a kasszikus fenekezőhorgászathoz is tökéletes választás. A felszerelés gerincét 2 darab 3 részes (360 cm / 3 Lbs) Carp Hunter Long Cast Boilie bot, 2 darab nyeletőfékkel szerelt Carp Hunter Feeder Runner 6000 orsó és 2-2 darab swingerrel és digitális kapásjelzővel ellátott rod-pod alkotja. A csomagba kiegészítőként pontyozó merítőháló (210 cm) és 2x300 m Specialist Carp zsinór kapott helyet.

FREE SPIRIT FEEDER RODS CTX FEEDER CARP – 10’ A Ctx Carp Feeder botok tökéletesek a közeli horgászathoz, ahol elengedhetetlen a dobási pontosság. A CTX Feeder botok gyönyörűen vékonyak és könnyűek. Remekül lehet velük dobni, és tökéletes tackling akciójuk van. Gazdáikat a blank lézerrel vágott lakkmentes kezelése, a FUJI VSS16 orsó tartóval és a Single Leg Anti-Frap gyűrűkkel várják. A nyél első osztályú parafával és japán EVA gumival van felszerelve a orsó tartó fölött. Mindegyik botnak három különböző
FREE SPIRIT FEEDER RODS CTX FEEDER CARP – 9’ A Ctx Carp Feeder botok tökéletesek a közeli horgászathoz, ahol elengedhetetlen a dobási pontosság. A CTX Feeder botok gyönyörűen vékonyak és könnyűek. Remekül lehet velük dobni, és tökéletes tackling akciójuk van. Gazdáikat a blank lézerrel vágott lakkmentes kezelése, a FUJI VSS16 orsó tartóval és a Single Leg Anti-Frap gyűrűkkel várják. A nyél első osztályú parafával és japán EVA gumival van felszerelve a orsó tartó fölött. Mindegyik botnak három különböző
A mai modern, speciális feedertechnika magas igényeinek figyelembe vételével a gyártott új, nyeletőfékkel ellátott orsónkat ajánljuk első sorban a hölygy horgászok figyelmébe. A Carp Expert Method Pink Feeder Runner névre keresztelt orsó főleg a feederezésben lesz segítségünkre. A teszteken kitűnően teljesítő orsó jól bírta a legnagyobb igénybevételt is. Hidegen sajtolt nagyméretű alumínium dob, nagy szilárdságú grafit ház és tökéletesen működő nyeletőfék-rendszer jellemzi az orsót. Az 5,2:1 arányú szi

**By Döme TEAM FEEDER Master Carp LCS Pro 6000 pótdob** Fedezze fel a horgászat új dimenzióját a By Döme TEAM FEEDER Master Carp LCS Pro 6000 pótdob révén! Ez a prémium minőségű, alumínium anyagból készült pótdob tökéletes kiegészítője a TEAM FEEDER Master Carp LCS Pro orsóknak, lehetővé téve a horgászok számára, hogy még rugalmasabban és hatékonyabban űzhessék szenvedélyüket. A pótdob nemcsak színben, hanem zsinórtároló kapacitásban is 100%-ban megegyezik az eredeti dobbal, így megőrzi a készülék egyen
FREE SPIRIT FEEDER RODS CTX FEEDER CARP – 12’ BW A Ctx Carp Feeder botok tökéletesek a közeli horgászathoz, ahol elengedhetetlen a dobási pontosság. A CTX Feeder botok gyönyörűen vékonyak és könnyűek. Remekül lehet velük dobni, és tökéletes tackling akciójuk van. Gazdáikat a blank lézerrel vágott lakkmentes kezelése, a FUJI VSS16 orsó tartóval és a Single Leg Anti-Frap gyűrűkkel várják. A nyél első osztályú parafával és japán EVA gumival van felszerelve a orsó tartó fölött. Mindegyik botnak három különb