Ciao, Itália! – 50 érdekesség Olaszországról

Beleolvasok
Egy gőzölgő olasz kávé mellett jó olasz bort kortyolva egyszer csak az elveszett Atlantiszon találjuk magunkat: megcsodáljuk Leonardo strucctojását, miközben körülöttünk égnek a máglyák, magával ragad bennünket a középkori lovasverseny színes kavalkádja, s persze úsznak a gondolák, süvítenek az autó- és a motorcsodák…

Playboyok, világmegváltó filozófusok, szenvedélyes szerzetesek, reneszánsz kurtizánok, zsenik és kalandorok lakják Bárkányi Noémi könyvének lapjait. Szó van itt a fekete-piros egyenruhás carabinierikről vagy a rettegett Vörös Brigádok terrorszervezetről épp úgy, mint az itáliai művészetről, az építészet és a kultúra rejtélyeiről, az olasz nyelvről és a legendás dizájnról. Számos érdekesség, kuriózum, történelmi pletyka és regénybe illő valós történet elevenedik meg a hamisítatlan olasz hangulatot idéző kötetben.

Mivel érdemelte ki Vivaldi az il prete rosso, azaz „vörös pap” nevet? Milyen is az a híres perugiai sótlan kenyér, amelyet állítólag Dante is említ levelezésében, sőt az Isteni színjáték Paradicsomot leíró részében is felbukkan? Bárkányi Noémi – egy Olaszországgal foglalkozó népszerű blog szerkesztője és szerzője – félszáz ilyen és ezekhez hasonló kérdés megválaszolására vállalkozik kötetében, hogy másokat is közel hozzon rajongása tárgyához: Itáliához - és teszi mindezt közérthetően, tudományos apparátus nélkül, könnyed, szórakoztató stílusban.
A könyv megvalósulásához hozzájárult  a PKÜ/MKA által támogatott jogtiszta Adobe szoftver.

megvesz
Money Heist - Bella Ciao kapucnis pulóver Velikost: L

Dobd fel ruhatárod La Casa de Papel, avagy A nagy pénzrablás sorozat stílusában ezzel a Bella Ciao kapucnis pulóverrel, amivel visszahozhatod a Professzorral és bandájával töltött legszebb pillanataid!  

megvesz
Money Heist - Bella Ciao kapucnis pulóver Velikost: XXL

Money Heist - Bella Ciao kapucnis pulóver Velikost: M

Money Heist - Bella Ciao kapucnis pulóver Velikost: S

Money Heist - Bella Ciao kapucnis pulóver Velikost: XL

Condottiere társasjáték

Condottiere társasjáték

A reneszánsz korában az olasz városállamok egymás ellen fordultak és zsoldosokat fogadtak. Minden városállam az élre akart törni, Itália központjává válni. Azonban hamarosan a zsoldosok vezetői sem elégedtek meg a beosztásukkal, hanem Itália uralmáról álmodtak. Vedd át Te az irányítást, hódítsd meg Itáliát!

megvesz
Virtú társasjáték

Virtú társasjáték

Tapasztald meg Machiavelli által elképzelt tökéletes vezető szerepét az Itália reneszánszát bemutató Virtú társasjátékban! Vezesd dinasztiádat a hatalom csúcsára, míg akciód döntő pontokat és erőforrásokat hozhat! Ismerkedj meg történelmi időszakkal és bizonyítsd, hogy te lehetsz Itália mesterévé!

megvesz
Money Heist - Mask kapucnis pulóver Velikost: XL

Szeretnéd a Professzor bandájához tartozni és felölteni az ikonikus Dalí-maszkot? A Heroes Inc. vagány kapucnis pulóverével megteheted. Húzd a fejedre kapucniját, cipzározd össze és máris elrejtheted személyazonosságod. Ezt a piros darabot ráadásul karján Bella Ciao felirat, cipzárján pedig egy lakat díszíti.

megvesz
Money Heist - Mask kapucnis pulóver Velikost: S

Money Heist - Mask kapucnis pulóver Velikost: M

Money Heist - Mask kapucnis pulóver Velikost: L

Money Heist - Mask kapucnis pulóver Velikost: XXL

KalandoZOO - Marci az állatkertben

KalandoZOO - Marci az állatkertben

Az állatkerti kaland? Hangzik jó, ugye? Rengeteg érdekesség és felfedezni való vár, ha Marcival indulunk útnak! A kis elefántok fröcskölnek, a struccok a homokban bújócskáznak, a pingvinek ugrálnak és csúszkálnak jókedvűen, a hóbagoly meg elbújik. Vagy talán te nem látod? Gyere és fedezd fel az érdekesebbnél érdekesebb állatokat és ismerd meg őket jobban. A társasjáték Wéber Anikó könyve alapján készült.

megvesz
Ciao, Velence! – Velence legpikánsabb évszázada

Velence – Európa Las Vegasa. Furán hangzik, ugye? Pedig tényleg számtalan színes, érdekes, néha pedig megbotránkoztató dolog történt itt az 1700-as években, ahová e könyv lapjain utazunk. Derítsük ki, milyen érdekességekről adtak hírt – akár vicces vagy épp fontoskodó hangnemben – a Köztársaság kémei! Ismerkedjünk közelebbről Casanova alakjával – történetében előkerülnek a bizarrul hangzó higanykúrák és a szifilisz, sőt még az óvszerek is! Nem maradhat el a kaszinók bemutatása sem, ahol a szerencsejáté

megvesz
Keress, találj, mesélj! Járművek

Keress, találj, mesélj! Járművek

Ahol járművek dolgoznak, mindig sok érdekesség és felfedeznivaló akad. Téged is érdekel, hogyan dolgozik a kombájn, a tűzoltóautó, a betonkeverő, a kikötői daru és a hókotró? Sikerül megtalálnod a különböző tárgyakat és embereket a nagy képen? A harmadik Keress, találj, mesélj! képeskönyv kifejezetten a gyerekek kedvenceire, a járművekre fókuszál. Oldalain az apróságok felfedezhetik a városi közlekedés, a mezőgazdaság, az építkezés, a tűzoltás, a repülőtér és a kikötő legkülönfélébb járműveit.

megvesz