Növényi szárítmányaink NEM tartalmaznak semmilyen idegen anyagot, adalékanyagot, egyéb növény részeket, tartósítószert, és vegyszerrel sincsenek kezelve. A terméket a JuvaPharma Kft. gyártja.
Millefolii herba
ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT
Forrázat A virágokat, leveleket, füveket, valamint az illóolajat tartalmazó terméseket forrásban lévő vízzel leöntjük, lefedve állni hagyjuk, 5-10 perc múlva megszűrve fogyasztjuk.
FELHASZNÁLHATÓ
kenőcs, krém, balzsam
Felhasználási módok
lemosás,
borogatás
fürdő 50-75 g füvet öntsünk le 1 l forró vízzel, 20-25 perc után szűrjük le és adjuk hozzá a fürdővízhez
tea 1 csészéhez (2dl) adjunk 1-2 teáskanál szárítmányt. Forrázzuk le, majd 5-10 perc állás után szűrjük le.
FŐBB HATÓANYAGOK
szeszkviterpén-laktonok részben proazulének, amelyek a vízgőzdesztilláció során azulénné alakulnak, ez a folyamat teakészítéskor is lezajlik, részben keserűanyagok
keserűanyagok
cseranyagok
flavonoidok apigenin, luteolin
TÁROLÁSA Száraz, hűvös helyen tárolandó.
Ellenjavallat: túlérzékenység a fészkesvirágzatúakkal szemben. Napi adag: 2-4 g Elkészítési javaslat 2 teáskanál (2 g) vágott drogot 150 ml forrásban lévő vízzel leöntünk, 5 - 10 percig állni hagyjuk, majd szűrjük. Naponta többször, étkezési szünetekben fogyasztható. Kiszerelés 50 g Összetevők cickafarkfű Tea típus Szálas teák Tömeg 50 g
Bálint tüdő-füves cseppek A Bálint tüdő-füves cseppek nyolc gyógynövény hatóanyagait tartalmazza: kakukkfű, izlandi zuzmó, cickafarkfű, mezei zsurló, lándzsás útifű, orvosi zsálya, fehérmályva levél és tüdőfű. A gyógynövények mindegyike segít a felső légúti rendszer egészségének fenntartásában, valamint a szervezet védekező rendszerének megfelelő működésében. A Bálint tüdő-füves cseppek kedvező hatása A Bálint tüdő-füves cseppek nyolc gyógynövény (kakukkfű, izlandi zuzmó, cickafarkfű, mezei zsurló, lá
Gyomor- és bélgyulladás, gyomorvérzés, vérző aranyér, megfázás, reumatikus hátfájás, keringési zavarok, érgörcsök gyógyítására használjuk.
Összetevők: Az alábbi drogok vizes kivonata (1:10): articsókalevél, gyermekláncfűlevél, enciángyökér, kurkuma gyökértörzs, cickafarkfű, gyömbér gyökértörzs, kamillavirág, édeskömény, keserű narancshéj, benedekfű, kardamomum termés, vidrafűlevél, fruktóz szirup. Adagolás: Naponta egy alkalommal 20 – 40 ml étkezéskor vagy étkezés után. Átlagos tápérték-információk: 100 ml-ben 20 ml-ben 40 ml-ben

Kiszerelés 20 x 1 g Összetevők párlófű virágos hajtás, cickafarkfű, borsosmentalevél, katángkórógyökér, orbáncfű, bojtorjángyökér, kutyabengekéreg Tea típus Aromazárós filteres teák Tömeg 20 g
Összetevők: cickafarkfű (25 %), palástfű (25 %), rooibos, pásztortáska hajtás, galagonya virágos hajtásvég, eper aroma (10 %), hibiszkuszvirág, eper pehely (1 %) Származási hely: Magyarország
A Bálint Cseppek Vénusz csepp gyógynövény összetevői számos női problémára ajánlható. menstruációs panaszok, fehérfolyás, klimax, szexuális problémák.Ez a készítmény széles körben alkalmazható a női ivarszervek problémáira. A Vénusz csepp cickafarkfű (Achillea millefolium), palástfű (Alchemilla vulgaris) és pásztortáska (Capsella bursa pastoris) alkoholos oldata. Sokan női cseppnek is nevezik. Várandósság és szoptatás ideje alatt a Vénusz csepp alkalmazása nem ajánlott! Nőknél elősegíthe

A növény leírása: A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozik. Legelőkön, réteken, utak mentén gyakori, szürkés zöld, évelő növény. Íze aromás, kesernyés. Csak a fehér virágú cickafark-fajok rendelkeznek gyógyhatással. Mi van benne? A cickafark rengeteg hatóanyagot tartalmaz, melyek a következők: illóolaj, melynek összetevői pinén, cineol, továbbá szeszkviterpén származékok (kamazulén, proazulének - ezek allergizálhatnak), cseranyagok, flavonoidok, szalicilsav. Mire jó? A cickafarkfű

Kiváló minőségű, ellenőrzött gyógynövényekből készül, adalékanyagot, aromát és tartósítószert nem tartalmaz. Ellenjavallat: Várandósok, szoptatós anyák és 6 év alatti gyermekek óvatosságból ne fogyasszák! Elkészítési javaslat 1 teafiltert 2 dl forró vízzel leöntünk, majd 4 - 5 percig állni hagyjuk. Langyosan, lehetőség szerint ízesítés nélkül vagy természetes ízesítőszerrel fogyasszuk. Két - három hetes használata pár napos szünetek közbeiktatásával megismételhető. Kiszerelés 20x1 g Öss
Gyógyfű Gastro-Plus, emésztésjavító szálas teakeverék 50g Emésztést támogató szálas teakeverék. A Gyógyfű Gastro-Plus, emésztésjavító szálas teakeverék tulajdonságai Fogyasztása támogatja az emésztést. A GYÓGYFŰ GASTRO-PLUS EMÉSZTÉSJAVÍTÓ TEAKEVERÉK JELLEMZŐI • Támogatja az emésztést • 7 összetevővel A Gyógyfű Gastro-Plus, emésztésjavító szálas teakeverék fogyasztásaFogyasztási javaslat: naponta 3 csészével főétkezések előtt. Elkészítési javaslat: tegyünk egy csapot
A Tüdő-füves csepp nyolc különféle gyógynövény alkoholos vizes kivonata, melyek egymást erősítve járulnak hozzá az immunrendszer erősítéséhez, a felsőlégúti rendszer egészségének megőrzéséhez, segíthetnek légzési nehézségek esetén, a felgyülemlő nyálka oldásában, az asztmatikus rohamok csillapításában. Alkalmazása: Kúraszerűen (1 kúra kb. 3 hétig tartson!), belsőleg naponta, fő étkezés után 1×21 csepp, 1 dl vízben oldva. Összetevők: hordozó (víz és alkohol), kakukkfű, izlandi zúzmó, cickafarkfű, mez