Köszönhetően annak a technológiai eljárásnak, ami biztosította a speciális kémiai szerkezetet és a részecskék stabilitását. Tudtad? A cink hiányára csökkent nemzőképességgel, prosztatabetegségekkel, nehezen gyógyuló sebekkel (belső és külső sebek), az ízlelés zavarával, fülcsengéssel, hajhullással, őszüléssel, lemezes körömtöredezéssel, fehér foltokkal a körmökön és bőrproblémákkal, bőrbetegségekkel válaszol a szervezet.
A Cinkhiány oka:
a környezetünk elsavanyodása Cinkre a szervezet teljes sejtállományának, azaz mindenkinek szüksége van. Ez az ásványi anyag fontos alkotóeleme azoknak az enzimeknek, amelyek sokrétű feladatokat látnak el a DNS-szintézistől a sebek gyógyításáig. Az ember a tápláléklánc végén, sajnálatos módon egyre kevesebb létfontosságú cink ásványhoz jut, köszönhetően a tömegtermelésnek és tömegtermesztésnek, ami kilúgozott (kizsákmányolt) földeket eredményezett. A cinket (ez igaz a cink „kistestvérére” a szelénre is), mint a szervezet működésének egyik elengedhetetlenül fontos résztvevőjét a termőtalajban kéne megtaláljuk. Az ásványi anyagok hiányára, már a 40-es évek óta folyamatosan hívják fel a figyelmet a szakemberek.
A cink egy erős antioxidáns,
az inzulinhormon építő köve, a nemi-és pajzsmirigyhormonok termeléséhez szükséges ásvány. Több mint 300 enzim alkotóeleme, ami megszámlálhatatlan anyagcsere folyamat része. Szelénnel kombinálva SOD (szuperoxid-diszmutáz enzimek) és GTP (Glutathione Peroxidase) a két legerőteljesebb antioxidáns és öregedés gátló enzim a termelődik a szervezetben. Szerves C-vitaminnal kombinálva az immunrendszert erősíti, sőt a kombináció hatásosabbnak bizonyult influenza vírus ellen, mint az arra beadott védőoltás. A cinket olyan betegségek kiegészítő kezelésénél is alkalmazták, mint a reumás ízületi gyulladás, a bőrfarkas, a fibromyalgia, és a sclerosis multiplex.
A cink hatása:
A cink számos, a szervezetben lejátszódó folyamatban vesz részt, a sejtnövekedéstől a nemi érésen át az ízlelésig és a szaglásig. A cinket nem tudja nélkülözni az immunrendszer, elengedhetetlen a megfázás, az influenza, a kötőhártya-gyulladás és más fertőzések kivédéséhez. A cink szabályozza a hormonháztartást a nemi- és a pajzsmirigyhormonok termelését segíti elő, így pajzsmirigy alulműködés esetén sem nélkülözhető. Természetgyógyászok a termékenység fokozására mind a férfiaknak, mind a nőknek adják. A cink csökkentheti a prosztata megnagyobbodás tüneteit is. Ezen kívül, hatásoscukorbetegség kiegészítő kezelésében, mivel javítja a sejtek inzulin iránti érzékenységét. A cink elősegíti a sebek gyógyulását és olyan bőrproblémák kezelésére is alkalmas, mint az akné, az égési sebek, az ekcéma, a pikkelysömör és a rosacea (az arc helyi vérbőségéből eredő gyulladásos pirosság); segít az egészséges haj és fejbőr fenntartásában. Azoknál, akik sárgafolt elfajulásban szenvednek (ami ötvenéves kor felett a vakság gyakori fajtája), lassíthatja a betegség súlyosbodását, javítja az éleslátást. Újabb japán kutatás szerint a cink a fülcsengés (tinnitus) kezelésére is alkalmas.
Cink röviden:
megfázás, influenza
kötőhártya-gyulladás és más fertőzések kivédéséhez
hormonháztartás egyensúlyához
pajzsmirigy alulműködés esetén
termékenység fokozására
prosztata bántalmak esetén
cukorbetegség esetén
sebek gyógyulásához
bőrproblémák , bőrbetegségek
haj, bőr és köröm egészségéhez
éleslátásért
fülcsengés ellen
Tipp:
A Cink és a C-vitamin kombinálásával megerősítheti immunrendszerét. Az influenza és nátha igazi oka: táplálkozási hiányosság, azaz egyensúlyhiány. Nem oltásra, hanem tápanyagokra van szükség, ha erős immunrendszert szeretne. A Szerves Cink és a Szerves C-vitamin kombinálásával eredményesen veheti fel a harcot a gombák, baktériumok és vírusok okozta megbetegedésekkel.
Minimumkúra-maximumkúra: Mennyi Cinkre van szükségünk? A cink napi adagja 25-50 mg, javasolt étkezés közben bevenni. A kúraidőt kitolni és magas cinkszintet biztosítani cukorbetegek, élvezeti szerekkel élőknek (alkohol, koffein), prosztatapanaszokkal rendelkező fér
Teljesen reagált cink-biszglicinátot tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta A BioCo® Cink-biszglicinát készítmény magas dózisban, 25 mg mennyiségben biztosít cink pótlást, mindössze napi 1 tabletta fogyasztásával. A készítményben új típusú, magas tisztaságú, 100%-ban teljesen reagált (fully reacted) cink-biszglicinát biztosítja a szerves vegyületformájú cink pótlását. A cink hozzájárul: a haj, bőr és köröm normál állapotának fenntartásához, a normál DNS-szintézishez, a normál szell
Szerves kötésű cinket tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta A BioCo szerves CINK kizárólag szerves kötésű citrát formában tartalmazza a haj, bőr és köröm normál állapotának fenntartásához szükséges cinket magas, 20 mg-os hatóanyag-mennyiségben. A termék nem tartalmaz szervetlen cink vegyületeket (pl. cink-oxid). A cink: hozzájárul a haj, bőr és köröm normál állapotának fenntartásához, részt vesz a makrotápanyagok és zsírsavak normál anyagcseréjében, hozzájárul a normál látás és csont
Szerves kötésű cinket tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta A termék tablettánként 20 mg szerves kötésű cinket tartalmaz (cink-citrát formában). A cink hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez, a haj-, bőr- és köröm normál állapotának megőrzéséhez, a normális szellemi működés, látás és csontozat fenntartásához. A készítmény nem tartalmaz állati eredetű összetevőt, ezért vegetáriánusok is fogyaszthatják.
Termékleírás: JutaVit Szerves Cink tabletta 100 db-os terméke cink tartalmú étrend-kiegészítő készítmény. Jól hasznosuló cink 25mg. A normál szellemi működés, a bőr és a haj normál állapotának fenntartásáért! A JutaVit Szerves Cink kizárólag szerves kötésű, jól hasznosuló cink-glükonátot tartalmaz. A cink-glükonátból származó szerves cink jobb hasznosulással rendelkezik, mint a szervetlen cink (cink-oxid) vegyületek. A cink hozzájárul a normál szellemi működés, a bőr és a haj normál állapotának f
A vas és a cink hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez. A szerves hatóanyagok bizonyítottan jobban hasznosulnak a szervetlen párjuknál. A termék 4 különböző hatóanyaga (vas, cink, C-vitamin és folsav) egymással szinergiában fejtik ki hatásukat.
A cink hozzájárul a normál szellemi működés, a bőr és a haj normál állapotának fenntartásához. A JutaVit Szerves Cink kizárólag szerves kötésű, jól hasznosuló cink-glükonátot tartalmaz. Adagolás: Napi 1 tablettát folyadékkal egészben lenyelni. Összetevők: cink-glükonát, tömegnövelő szerek (mikrokristályos cellulóz, dikalcium-foszfát, hidroxipropil-metil-cellulóz, hidroxipropil-cellulóz), csomósodást gátló (szilícium-dioxid, zsírsavak magnéziumsói), fényezőanyag (zsírsavak), nedvesítőszer (g
Kelát kötésű, szuper hasznosulású cink Kelát kötésű, szuper hasznosulású cink A cink részt vesz a makro-tápanyagok normál anyagcseréjében. Szerepet játszik a normál fehérjeszintézisben, a normál termékenység fenntartásában. Hozzájárul a haj, köröm és bőr egészséges állapotának fenntartásához, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez és nélkülözhetetlen a pajzsmirigy megfelelő működéséhez. Továbbá hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. A kelát kötés lényege, hogy a szervetlen cink
A cink részt vesz a makro-tápanyagok normál anyagcseréjében. Szerepet játszik a normál fehérjeszintézisben, a normál termékenység fenntartásában. Hozzájárul a haj, köröm és bőr egészséges állapotának fenntartásához, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez és nélkülözhetetlen a pajzsmirigy megfelelő működéséhez. Továbbá hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. A kelát kötés lényege, hogy a szervetlen cink aminosavval szerves*, biszglicinát komplexet képez, mely a szervezetünk számára so
ADAGOLÁS: Naponta 1 tabletta felnőtteknek. ÖSSZETÉTEL: 15 mg Cink tablettánként. MEGJEGYZÉS: Táplálékkiegészítő, élelmiszer jellegű termék. A cink a fehérje-, szénhidrát-, zsír-, anyagcsere fontos résztvevője. Szerves kötésben tartalmaz cinket, így kompenzálja a modern táplálkozás okozta hiányállapotot. Emellett a cink fontos alkotóeleme olyan enzimeknek, melyek a szabadgyökök káros hatása ellen védik a szervezetet.
C+Cink RETARD C-vitamin 1000 mg + szerves cink filmtabletta Hosszan tartó hatású C-vitamint, szerves kötésű cinket és csipkebogyó kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő filmtabletta A C-vitamin egészségre gyakorolt kedvező hatását szerves kötésű cink egészíti ki. A cink hozzájárul: az immunrendszer normál működéséhez, a haj, bőr és köröm normál állapotának fenntartásához, a normál szellemi működés, látás és csontozat fenntartásához. A C-vitamin hozzájárul: az ideg- é
Jellemzői: •• Erősítheti a szervezet ellenálló képességét, emelt hatóanyagtartalmú szer •• Gyermek és serdülőkorban elősegítheti a normális növekedést és fejlődést •• A cink jótékonyan befolyásolhatja a hímivarsejtek optimális termelődését, valamint fontos szerepet játszik a peteérésben és megtermékenyítésben •• Elősegítheti a szem és a bőr problémáinak regenerálódását •• Csökkentheti az étvágytalanságot Fő összetevő: Cink-biszglicinát A TIENS cinket kelátképző cink formulával, c
Cink kiváló biohasznosulással A WTN Cink-biszglicinát* étrend-kiegészítő a cink egyik legjobban és legkönnyebben hasznosuló formáját tartalmazza, ami érzékeny emésztőrendszer esetén is remekül használható. A cink-biszglicinát a cink és a glicin nevű aminosav által alkotott molekula, amit a szervezet fehérjeként azonosít, ezért nem versenyez más ionokkal, és így a felszívódás hatásfoka is nagyon magas. * A cink-biszglicinát és a cink-glicinát eltérő nevek ugyan, de ugyanazt a vegyületet jelöli
Dr. Herz D3-vitamin Forte 4000NE + Szerves Cink kapszula – 60db Koncentrált, kapszulánkként 4000 NE bioaktív D-vitamin mesterséges színezék és aroma hozzáadása nélkül, hozzáadott jól hasznosuló szerves cinkkel. A D-vitamin-hiány világszerte népbetegségnek számít, a probléma a hazai népesség jelentős hányadát is, szakemberek becslése szerint közel 80%-át érinti. A zsírban oldódó D-vitamin egy része bőrünket érő napfény hatására termelődik. Így késő ősztől kora tavaszig egészséges embereknek
A cink az egyik legfontosabb ásványi anyag az emberi szervezetben. Részt vesz a sejtosztódás folyamatában. A biszglicinát két glicin molekulához kötött kétértékű cinkionból áll. A kelátkötésű nyomelemek előnye, hogy elektromosan semlegesek és változatlan formában kerülnek rendeltetési helyükre a testben. A cinket a termékünkben a non-esszenciális aminosav glicinhez kötjük, amelyet a szervezet szintetizál. Ez tehát a szervezetünk saját anyaga. A cink hozzájárul az egészséges haj megőrzéséhez, az egészséges
A cink az egyik legfontosabb ásványi anyag az emberi szervezetben. Részt vesz a sejtosztódás folyamatában. A biszglicinát két glicin molekulához kötött kétértékű cinkionból áll. A kelátkötésű nyomelemek előnye, hogy elektromosan semlegesek és változatlan formában kerülnek rendeltetési helyükre a testben. A cinket a termékünkben a non-esszenciális aminosav glicinhez kötjük, amelyet a szervezet szintetizál. Ez tehát a szervezetünk saját anyaga. A cink hozzájárul az egészséges haj megőrzéséhez, az egészséges