A citromfű finom, citromra emlékeztető illatú, évelő növény. Népies neve: orvosi citromfű, citromszagú melissza, méhfű, mézfű, stb. Főként idegerősítő és nyugtató hatása ismert. Alvási zavarokra, enyhe depresszióra, is használják. Serkenti a máj működését, emésztésjavító, puffadásgátló. Izzasztó hatása is van. Szabályozza a pajzsmirigy működését is.
Az ajakherpesz gyógyulását is segíti, csökkenti a vérnyomást és a fejfájást valamint általános görcsoldó szer. Drogként hajtásait és levelét szedik, július-augusztus hónapokban. Meleg, napos helyen érzi jól magát. Április elején magról vetik vagy májusban palántázzák. Mivel távol tartja a szúnyogokat, nyári estéken érdemes virágcserépben az ablakba helyezni.
A citrom illatára emlékeztető friss levelét saláták, mártások, főzelékek, töltelékek, gyümölcslevesek, gyümölcssaláták, fűszerecetek ízesítésére is használják. Kitűnő választás desszertek, valamint limonádé tea és vaníliapuding díszítésére és ízesítésére is. 2015-ben az év fagylaltja díjat a citromfű fagylalt kapta
Gyógyteáját forrázással készítjük. naponta 2-3 csészével is ihatnak belőle étkezések között, a tea ne legyen túl erős, egy csapott teáskanálnyi teafűvet adunk 2,5 dl vízhez. Görcsös, ideges hányás esetén lassan elkortyolgatva kell egy csészével meginni belőle. Vízhajtásra reggel éhgyomorra egy csészével igyunk.
Megfázás és influenza esetén izzasztásra is használható forrón kell ilyenkor meginni belőle legalább két csészével egymás után.
Cikkszám: 20396
Alkalmazási javaslat: A csészébe helyezett 1 db filter tasakot / 2 teáskanál vágott drogot leforrázzuk 1,5 dl vízzel. A forrázatot lefedve 10 percig állni hagyjuk, majd ízesítve vagy ízesítés nélkül fogyasztjuk. Összetevők: 100% Orvosi citromfű levél (Melissae folium) Származási hely: Magyarország
Napi ajánlott mennyiség: naponta 2 tabletta étkezések közben. Hatóanyag tartalom napi adagban, 2 tabletta tartalmaz: golgotavirág (Passiflora incarnata) kivonat, ami egyenértékű 500 mg friss növénnyel; citromfű (Melissa officinalis) levél kivonat, ami egyenértékű 500 mg friss levéllel; abrakzab (Wild Oats) kivonat, ami egyenértékű 500 mg friss növénnyel Összetevők: tömegnövelő szerek: dikalcium-foszfát, mikrokristályos cellulóz; golgotavirág készítmény (golgotavirág kivonat, maltodextrin, szilícium-
Összetevők: fodormenta* (34%), borsmenta* (20%), szeder levél* (12%), rooibos* (7%), csalán levél* (7%), gyömbér gyökér* (6%), citromfű* (5%), fahéj* (5%), bodzavirág* (2%), ginseng* (2%) *ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból Származási hely: Anglia
Adagolási javaslat: Naponta 2x2 tabletta étkezés után bő folyadékkal. Hatóanyag a napi adagban 4 tablettában Citromfű levél (Melissa officinalis) kivonat mikronizált pora 1440 mg Rozmaringsav 172,8 mg ÍGY KÉSZÜL A MIKRONIZÁLT CITROMFŰLEVÉL TABLETTA A hatóanyagot tartalmazó növény részt, a milliméter EZREDrészére darabolják fel. Ezálta
Adagolási javaslat: Naponta 2 x 40-60 csepp kevés folyadékban feloldva napközben vagy este lefekvés előtt fél órával 40 cseppet kevés folyadékban feloldva. Hatóanyag a napi adagban mg/napi adag/ 40 csepp= 2,5 g (NRV%*) mg/napi adag/ 60 csepp= 2,5 g (NRV%*) Galagonya virág és levél koncentrált glicerines kivonata (D/E-4/1) 50 mg 150mg
Összetevők/kapszula:tömegnövelők: mikrokristályos cellulóz, keményzselatin (zselatin, színezék: Titánium-dioxid), 80,0 mg Citromfű levél (Melissae folium) kivonat, csomósodás gátló anyagok: magnézium-sztearát, talkum, kolloid-szilícium-dioxid.Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):80,0 mg Citromfű kivonat (4-6:1)Ebből: 10,0 mg tannin vegyületekJavasolt fogyasztás: Feszült időszakban, napközben 1 kapszulát rágás nélkül nyeljen le. A nyugodt, pihentető alváshoz lefekvés előtt 1 kapszula bevétele javasolt. Függősé
Összetevők/kapszula: tömegnövelők: mikrokristályos cellulóz, keményzselatin (zselatin, színezék: Titánium-dioxid), 80,0 mg Citromfű levél (Melissae folium) kivonat, csomósodás gátló anyagok: magnézium-sztearát, talkum, kolloid-szilícium-dioxid. Hatóanyag/napi adag (1 kapszula): 80,0 mg Citromfű kivonat (4-6:1) Ebből: 10,0 mg tannin vegyületek Javasolt fogyasztás: Feszült időszakban, napközben 1 kapszulát rágás nélkül nyeljen le. A nyugodt, pihentető alváshoz lefekvés előtt 1 kapszula bevétele javasolt. Fü
Nettó tömeg: 50 ml Összetevők: Glicerin, Víz, Galagonya virág és levél koncentrált glicerines kivonata (D/E-4/1), Golgotavirág, Citromfű levél koncentrált glicerines kivonata (D/E-4/1), Hársfavirág száraz kivonata, Macskagyökér száraz kivonata, Ízesítő anyag, Piridoxin-hidroklorid (B6-vitamin) Adagolási javaslat: Naponta 2 x 40-60 csepp kevés folyadékban feloldva napközben vagy este lefekvés előtt fél órával 40 cseppet kevés folyadékban feloldva. Hatóanyag a napi adagban
Nettó tömeg: 50 ml Összetevők: Glicerin, Víz, Galagonya virág és levél koncentrált glicerines kivonata (D/E-4/1), Golgotavirág, Citromfű levél koncentrált glicerines kivonata (D/E-4/1), Hársfavirág száraz kivonata, Macskagyökér száraz kivonata, Ízesítő anyag, Piridoxin-hidroklorid (B6-vitamin) Adagolási javaslat: Naponta 2 x 40-60 csepp kevés folyadékban feloldva napközben vagy este lefekvés előtt fél órával 40 cseppet kevés folyadékban feloldva. Hatóanyag a napi adagban
100%-ban természetes citromfű illóolaj jellegzetes, nyugtató és pihentető friss, enyhén citrusos citrom illat.
Teekanne World of Ginger gyömbér ízű teaválogatás tartalma: 5 db gyömbér és narancs ízesítésű gyümölcstea keverék: alma, hibiszkusz, gyömbér 11%, fahéj, narancs aroma 7%, csipkebogyó, sztívia levél, narancshéj 1% 5 db mangó ízesítésű gyümölcstea keverék gyömbér ízesítéssel: alma, gyömbér 22%, hibiszkusz, csipkebogyó, cikóriagyökér, mangó aroma, sztívia levél, mangó granulátum 1% 5 db gyömbér és citrom ízesítésű gyógynövény és gyümölcstea keverék: gyömbér 24%, alma, indiai citromfű 11%, citrom ver
Elkészítés: egy csésze teához 1 teafiltert használj. Mindig friss forrásban levő vizet (200 ml) önts a teafileterre, és hagyd ázni legalább 8 percig. Tartalom: 30 dupla kamrás teafilter Gyömbér és narancs ízesítésű gyümölcstea keverék (5 x 2,25 g), Mangó ízesítésű gyümölcstea keverék gyömbérrel (5 x 1,75 g), Gyömbér és citrom ízesítésű gyógynövény és gyümölcs teakeverék (5 x 1,75 g), Citrom ízesítésű gyömbértea keverék - extra erős (5 x 1,75 g), Homoktövis ízesítésű herbatea keverék
A citromfű garantált receptje a frissességnek, vitalitásnak, éberségnek és jó hangulatnak.
A citromfű garantált receptje a frissességnek, vitalitásnak, éberségnek és jó hangulatnak.
A klasszikus autók iránti szenvedély ihlette krómozott, mini vintage kormánykerék, amely finoman illatosítja autóját. A szellőzőnyílásra rögzíthető.Citromfű és gyömbér illat: Finom citrusfélék és enyhe fás, fűszeres gyömbér.A csomag tartalma:1db autóillatosító tartó4db Citromfű és gyömbér illatú utántöltő