Őrizd meg bőröd feszességét, hajad, körmeid, fogaid, izmaid és csontozatod fiatalságát Pure Gold Protein Collagen-nel!
Napjainkban a kollagén az egyik leghasznosabb étrendkiegészítő, köszönhetően az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásainak, amelyek ráadásul igen gyorsan is jelentkeznek.
A kollagén egy görög eredetű szó (kolla), amely ragasztót jelent. Nevét annak köszönheti, hogy gyakorlatilag ez az a fehérje, ami mindent összetart az emberi testben, szerves részét képezi a csontjainknak, izmainknak, porcainknak, szalagjainknak, fogainknak, körmeinknek, hajunknak, de még a bőrünknek is.
Azonban az emberi szervezet öregedésével testünk kollagén termelése fokozatosan csökken, melynek hatására a fent felsorolt szövetek elkezdenek veszíteni rugalmasságukból, feszességükből.
A fentebb felsoroltakra a megoldás nem más, mint a Pure Gold Protein Collagen. Termékünk kiemelkedően magas, 100%-ban hidrolizált Omnicol™ marhakollagénből készül, amely jelenleg a piacon elérhető egyik legkiemelkedőbb minőségő alapanyagnak mondható. Mutatjuk is, hogy miért;
Az Omnicol™ egy Dán eredetű, 95%-os fehérjetartalmú, enzimatkus hidrolízissel előállított marhakollagén. Ezen gyártási folyamat azért kiemelten fontos, mert a végtermék ennek köszönhetően fog rendkívül gyorsan és csomómentesen oldódni vízben.
Kollagénünk 100%-ban fűvel táplált szarvasmarhából készül, ami kiemelten fontos tényező, mert ekképpen a végtermék Omega3 zsírsavakban gazdag lesz, valamint magasabb lesz a konjugált linolsav (CLA) tartalma is, amely antioxidáns védelmet nyújt. A gabonával táplált szarvasmarhából készült kollagének ezzel ellentétben gyulladásgátló Omega6 zsírsavakban gazdagok, és jóval kevesebb CLA-t tartalmaznak.
A termék másik hatalmas előnye, hogy a legtöbb kollagénnel ellentétben az Omnicol™ nem kizárólag csak az 1-es típusú, hanem a 3-as típusú kollagént is tartalmazza, amely a csontvelőben és a májban is fellelhető.
További előnyök:
• Nem tartalmaz allergéneket
• Laktóz-, glutén-, cukor-, szójamentes
• 100%-ban természetes eredetű
• GMO mentes
• Alacsony zsírtartalom (0.1%)
• E-szám mentes
• Biológiailag hasznosuló kollagént tartalmaz
• Kitűnő aminosav forrás
További hatások:
• Fokozza a telítettséget
• Javítja a csontok erősségét, sűrűségét
• Elősegíti a belek egészségét és az emésztést
• Támogatja az izületek egészségét és a mobilitást
• Fokozza a bőr hidratáltságát és rugalmasságát
Adagolási javaslat: Keverjen össze egy adag (12 g – 1 mérőkanál) italport 300 ml vízzel. A termék fogyasztása reggel vagy a nap folyamán javasolt. Naponta egy adag fogyasztása ajánlott.
Figyelmeztetés: Kisgyermekek elől elzárva tartandó! A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget!
Allergén információ: Tej, tojás, glutén, szója, földimogyoró, mogyoró, hal és rákféle összetevőket feldolgozó üzemben készült.
Tárolás: A terméket napfénytől vagy egyéb hőhatástól védve, 6 és 26 °C közötti hőmérsékleten, valamint 65%-os relatív páratartalom alatt tárolja!
Adagolás:1 teáskanál 240-300 ml kedvenc italodban feloldva. Universal Collagen provides an excellent source of highly biovailable hydrolyzed collagen in an instantized and easy to mix powder. Universal Collagen is extremely versatile in its benefits, from helping support bone and joint health, healthy connective tissues, skin, hair and nail growth, in addition to aiding digestion and muscle recovery.* Universal Collagen is easily digested and quickly absorbed by the body for maximum benefits.
Collagen cream mask (Kollagén krém-maszk)Tengeri kollagén hatóanyagával a Collagen Cream Mask egy hidratáló maszk. Az avokádóolajban található vitaminok serkentik az irha kötőszövetének anyagcseréjét. Kiváló hatásfokkal előzi meg az érett bőr kötőszövetének megereszkedését és a ráncképződést.
FORPRO COLLAGEN WITH HYALURONIC ACID 20X10G ORANGE-MANGO Egészség és szépség egyszerre! Fenntartja a fiatalos ragyogást és védelmet! A Forpro Collagen with Hyaluronic acid egy egyedi összetevőket tartalmazó termék, amely belülről kifelé támogatja a test természetes ragyogását. Az egyre stresszesebb életmód és más környezeti tényezők miatt szükség van egy kis pluszra, hogy segítsen csökkenteni az idő előtti öregedés jeleit, például a ráncokat és a fáradt bőrt. A Forpro tisztában van
FORPRO COLLAGEN WITH HYALURONIC ACID 300G ORANGE-MANGO Egészség és szépség egyszerre! Fenntartja a fiatalos ragyogást és védelmet! A Forpro Collagen with Hyaluronic acid egy egyedi összetevőket tartalmazó termék, amely belülről kifelé támogatja a test természetes ragyogását. Az egyre stresszesebb életmód és más környezeti tényezők miatt szükség van egy kis pluszra, hogy segítsen csökkenteni az idő előtti öregedés jeleit, például a ráncokat és a fáradt bőrt. A Forpro tisztában van az
A MEGUNHATATLAN, ÉDES ÉS LÉDÚS MANGÓ A mangó az európai ember számára egy különleges gyümölcs. Szinte semmihez nem hasonlítható a külseje. Az érett mangó piros foltos. A gyümölcs húsának színe a sárgabarackéhoz hasonlítható, csodásan sárga, íze pedig mézédes, különlegesen gyümölcsös. Az érett mangó ontja magából a levet és télen-nyáron igazán kellemes frissítőként szolgál. Összetevők: víz, édesítőszerek: stevia, szukralóz, természetes sűrítőanyag: xantán g., aromák, étkezési sav
A MEGUNHATATLAN, ÉDES ÉS LÉDÚS MANGÓ A mangó az európai ember számára egy különleges gyümölcs. Szinte semmihez nem hasonlítható a külseje. Az érett mangó piros foltos. A gyümölcs húsának színe a sárgabarackéhoz hasonlítható, csodásan sárga, íze pedig mézédes, különlegesen gyümölcsös. Az érett mangó ontja magából a levet és télen-nyáron igazán kellemes frissítőként szolgál. Összetevők: fruktóz-glükóz szirup, víz, mangólé: 15% (sűrítményből), almalé: 10% (sűrítményből), aromák, ét
BIO ALMA-MANGÓLÉ Az érett alma és a zsenge mangó ízei kiválóan kiegészítik egymást és együtt különleges élvezetet nyújtanak. Rendkívüli zamata mellett A-, B-, E- és K-vitamint, valamint ásványi anyagokat tartalmaz . A mangó Indiában a szerelem szimbóluma.
UltimateCare Collagen Mask Az UltimateCare kollagén maszk magas koncentrációban tartalmaz kollagént. Helyreállítja a bőr nedvességtartalmának egyensúlyát és elősegíti a kollagénrostok képződését a bőrben.
Kiszállítási idő ennél a terméknél: ~7 munkanap Ez a bőrbe olvadó, biológiailag lebomló maszk 100%-os bio-kollagénből készül, amely elősegíti a bőr rugalmasságának javítását, miközben mélyen hidratál és regenerál. A maszk egyedülálló gél textúrája hűsítő és tápláló élményt nyújt, serkenti a bőrmegújulást és javítja a textúrát már egy használat után is. Kifejezetten ajánlott száraz, érett vagy fáradt bőrre. Összetevők: Soluble Collagen, Hydrolyzed Collagen, Adenosine, Niacinamide, Panthenol, Allantoin,
Adagolás:10 gr (20 gr) 250 ml vízben feloldva. Napi 1x 10 gr reggel üres gyomorra, fizikai aktivitás esetén napi 1x 20 gr reggel üres gyomorra. FLEXIT DRINK contains glucosamine, proline, chondroitin, MSM, and hyaluronic acid. It is a source of collagen protein, enriched with vitamins C, B6 and D. It also contains magnesium. Vitamin C contributes to normal collagen formation for the normal function of bones and cartilage. Vitamin D contributes to normal calcium level in blood. MSM contributes
Adagolás:10 gr (20 gr) 250 ml vízben feloldva. Napi 1x 10 gr reggel üres gyomorra, fizikai aktivitás esetén napi 1x 20 gr reggel üres gyomorra. FLEXIT DRINK contains glucosamine, proline, chondroitin, MSM, and hyaluronic acid. It is a source of collagen protein, enriched with vitamins C, B6 and D. It also contains magnesium. Vitamin C contributes to normal collagen formation for the normal function of bones and cartilage. Vitamin D contributes to normal calcium level in blood. MSM contributes
A FRUDIA Mango Honey Lip Mask egy éjszakai ajakápoló maszk, amely mangó és méz kivonatával mélyen hidratálja és táplálja az ajkakat, visszaadva azok természetes puhaságát és rugalmasságát. Összetevők: Prunus Amygdalus Dulcis (Sweet Almond) Oil, Ricinus Communis (Castor) Seed Oil, Hydrogenated Poly(C6-14 Olefin), Ceresin, Euphorbia Cerifera (Candelilla) Wax, Mangifera Indica (Mango) Seed Butter, Mel (Honey) Extract, Butyrospermum Parkii (Shea) Butter, Simmondsia Chinensis (Jojoba) Seed Oil, Tocopheryl Acet
Organic Shop LiftingGlow kollagénes fátyolmaszk - ananász, mangó (1 db)Az Organic Shop LiftingGlow kollagénes fátyolmaszk úgy lett kialakítva, hogy a bőr feszesítése mellett nyugtató feltöltődést nyújtson a testnek és a léleknek egyaránt. A formula ananász és mangó kivonattal dúsított, melyek együttesen lifting tulajdonságokat biztosítanak, csökkentve a finom vonalak és ráncok megjelenését. Használata: Hajtsuk ki az arcmaszkot és óvatosan helyezzük az előzőleg megtisztított arcra. Hagyjuk hatni 1
KOLLAGÉN HIDROLIZÁTUM I-es és III-as típusú kollagén. - Instantizált formula Az Universal Collagen egy kiemelkedően magas minőségű instantizált kollagén hidrolizátum, mely hatékonyan támogatja a csontok, ízületek, a haj, körmök és bőr egészségét. Fogyasztása: Keverj el 1 kanállal 2-3 dl vízben vagy gyümölcslében.
Kiszállítási idő ennél a terméknél: ~7 munkanap A MARYMAY Marine Collagen Serum egy magas koncentrációjú szérum, amely 95% alacsony molekulasúlyú tengeri kollagént tartalmaz. A hidrolizált kollagén mélyen behatol a bőrbe, elősegítve a bőr rugalmasságának helyreállítását és a ráncok csökkentését. Az arginin hidratálja a bőrt és erősíti annak rugalmasságát, míg az adenozin gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, kiegyenlíti a bőrtónust és erősíti a bőr feszességét. A szérum könnyű formulája gyor