Őrizd meg bőröd feszességét, hajad, körmeid, fogaid, izmaid és csontozatod fiatalságát Pure Gold Protein Collagen-nel!
Napjainkban a kollagén az egyik leghasznosabb étrendkiegészítő, köszönhetően az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásainak, amelyek ráadásul igen gyorsan is jelentkeznek.
A kollagén egy görög eredetű szó (kolla), amely ragasztót jelent. Nevét annak köszönheti, hogy gyakorlatilag ez az a fehérje, ami mindent összetart az emberi testben, szerves részét képezi a csontjainknak, izmainknak, porcainknak, szalagjainknak, fogainknak, körmeinknek, hajunknak, de még a bőrünknek is.
Azonban az emberi szervezet öregedésével testünk kollagén termelése fokozatosan csökken, melynek hatására a fent felsorolt szövetek elkezdenek veszíteni rugalmasságukból, feszességükből.
A fentebb felsoroltakra a megoldás nem más, mint a Pure Gold Protein Collagen. Termékünk kiemelkedően magas, 100%-ban hidrolizált Omnicol™ marhakollagénből készül, amely jelenleg a piacon elérhető egyik legkiemelkedőbb minőségő alapanyagnak mondható. Mutatjuk is, hogy miért;
Az Omnicol™ egy Dán eredetű, 95%-os fehérjetartalmú, enzimatkus hidrolízissel előállított marhakollagén. Ezen gyártási folyamat azért kiemelten fontos, mert a végtermék ennek köszönhetően fog rendkívül gyorsan és csomómentesen oldódni vízben.
Kollagénünk 100%-ban fűvel táplált szarvasmarhából készül, ami kiemelten fontos tényező, mert ekképpen a végtermék Omega3 zsírsavakban gazdag lesz, valamint magasabb lesz a konjugált linolsav (CLA) tartalma is, amely antioxidáns védelmet nyújt. A gabonával táplált szarvasmarhából készült kollagének ezzel ellentétben gyulladásgátló Omega6 zsírsavakban gazdagok, és jóval kevesebb CLA-t tartalmaznak.
A termék másik hatalmas előnye, hogy a legtöbb kollagénnel ellentétben az Omnicol™ nem kizárólag csak az 1-es típusú, hanem a 3-as típusú kollagént is tartalmazza, amely a csontvelőben és a májban is fellelhető.
További előnyök:
• Nem tartalmaz allergéneket
• Laktóz-, glutén-, cukor-, szójamentes
• 100%-ban természetes eredetű
• GMO mentes
• Alacsony zsírtartalom (0.1%)
• E-szám mentes
• Biológiailag hasznosuló kollagént tartalmaz
• Kitűnő aminosav forrás
További hatások:
• Fokozza a telítettséget
• Javítja a csontok erősségét, sűrűségét
• Elősegíti a belek egészségét és az emésztést
• Támogatja az izületek egészségét és a mobilitást
• Fokozza a bőr hidratáltságát és rugalmasságát
Adagolási javaslat: Keverjen össze egy adag (12 g – 1 mérőkanál) italport 300 ml vízzel. A termék fogyasztása reggel vagy a nap folyamán javasolt. Naponta egy adag fogyasztása ajánlott.
Figyelmeztetés: Kisgyermekek elől elzárva tartandó! A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget!
Allergén információ: Tej, tojás, glutén, szója, földimogyoró, mogyoró, hal és rákféle összetevőket feldolgozó üzemben készült.
Tárolás: A terméket napfénytől vagy egyéb hőhatástól védve, 6 és 26 °C közötti hőmérsékleten, valamint 65%-os relatív páratartalom alatt tárolja!
Tápanyagtartalom 1 adag: 12 gadag a dobozban: 25 100 g12 gRI%*Energia1462 kJ/348 kcal176 kJ/42 kcal2.1%Zsír0 g0 g0%- amelyből telített zsírsavak0 g0 g0%Szénhidrát2.5 g0.3 g0.1%- amelyből cukor0 g0 g0%Rost0.8 g0.1 g0%Fehérje81.6 g9.8 g19.6%Só0.8 g0.1 g1.7%* RI%: Referencia beviteli érték egy átlagos felnőtt számára (8400 kJ/2000 kcal). 12 gNRV%**C Vitamin 97 mg121%Cink 10 mg100%Kollagén 10 g ** NRV%: Napi beviteli referenciaérték felnőttek számára.
Adagolás:1 teáskanál 240-300 ml kedvenc italodban feloldva. Universal Collagen provides an excellent source of highly biovailable hydrolyzed collagen in an instantized and easy to mix powder. Universal Collagen is extremely versatile in its benefits, from helping support bone and joint health, healthy connective tissues, skin, hair and nail growth, in addition to aiding digestion and muscle recovery.* Universal Collagen is easily digested and quickly absorbed by the body for maximum benefits.
Collagen cream mask (Kollagén krém-maszk)Tengeri kollagén hatóanyagával a Collagen Cream Mask egy hidratáló maszk. Az avokádóolajban található vitaminok serkentik az irha kötőszövetének anyagcseréjét. Kiváló hatásfokkal előzi meg az érett bőr kötőszövetének megereszkedését és a ráncképződést.
- 15 GRAMM KOLLAGÉN ADAGONKÉNT - GLUTÉNMENTES - CUKORMENTES - LAKTÓZMENTES - C-VITAMINNAL ÉS HIALURONSAVVAL A kollagén népszerűsége mára nem csak a sportolók körében nőtt meg jelentősen. Mivel ízületeink, izmaink mellett a bőrszövetben is jelentős mennyiségben található ez a fehérje, így a hölgyek kifejezetten szépészeti célokból is előszeretettel fogyasztják. A Collagen Xpress az adagonként 15 gramm kollagén mellett C-vitamint is tartalmaz, mely a normál kollagén képződés támogatásának révén ho
PINEAPPLE PEACH Gyümölcstea keverékünkben megtalálható az alma, az ananász és a barack íze, amelyeket egy kis mangóval és maracujával tettünk még izgalmasabbá. Egy fárasztó nap után jól esik téli estéken egy gőzölgő gyümölcsteával a kezünkben felmelegedni. Elkészítés: teáskannában/pohárban/csészében Elkészítési idő: 10-15 perc Hőmérséklet: 100 °C Mennyiség: 4,5g / 2 dl Teafajta: gyümölcstea
UltimateCare Collagen Mask Az UltimateCare kollagén maszk magas koncentrációban tartalmaz kollagént. Helyreállítja a bőr nedvességtartalmának egyensúlyát és elősegíti a kollagénrostok képződését a bőrben.
Kiszállítási idő ennél a terméknél: ~7 munkanap Ez a bőrbe olvadó, biológiailag lebomló maszk 100%-os bio-kollagénből készül, amely elősegíti a bőr rugalmasságának javítását, miközben mélyen hidratál és regenerál. A maszk egyedülálló gél textúrája hűsítő és tápláló élményt nyújt, serkenti a bőrmegújulást és javítja a textúrát már egy használat után is. Kifejezetten ajánlott száraz, érett vagy fáradt bőrre. Összetevők: Soluble Collagen, Hydrolyzed Collagen, Adenosine, Niacinamide, Panthenol, Allantoin,
Adagolás:10 gr (20 gr) 250 ml vízben feloldva. Napi 1x 10 gr reggel üres gyomorra, fizikai aktivitás esetén napi 1x 20 gr reggel üres gyomorra. FLEXIT DRINK contains glucosamine, proline, chondroitin, MSM, and hyaluronic acid. It is a source of collagen protein, enriched with vitamins C, B6 and D. It also contains magnesium. Vitamin C contributes to normal collagen formation for the normal function of bones and cartilage. Vitamin D contributes to normal calcium level in blood. MSM contributes
Adagolás:10 gr (20 gr) 250 ml vízben feloldva. Napi 1x 10 gr reggel üres gyomorra, fizikai aktivitás esetén napi 1x 20 gr reggel üres gyomorra. FLEXIT DRINK contains glucosamine, proline, chondroitin, MSM, and hyaluronic acid. It is a source of collagen protein, enriched with vitamins C, B6 and D. It also contains magnesium. Vitamin C contributes to normal collagen formation for the normal function of bones and cartilage. Vitamin D contributes to normal calcium level in blood. MSM contributes
theCrove Pineapple & Kiwi White Tea - Trópusi frissess g a feh r tea eleganciájával Kóstold meg a trópusi gyümölcsök s a feh r tea tök letes egyensúlyát a theCrove Pineapple & Kiwi White tea-ban! Ez a különleges kever k a lágy feh r Shou Mei teát ötvözi az ananász s kivi frissítő ízeivel, melyek minden kortyot egzotikus lm nny varázsolnak. Az desk s ananász s a savanykás kivi ízjegyei harmonikusan kieg szítik egymást, miközben a körömvirág hozzáadása m g kifinomultabbá teszi az ízvilágot. Ko
KOLLAGÉN HIDROLIZÁTUM I-es és III-as típusú kollagén. - Instantizált formula Az Universal Collagen egy kiemelkedően magas minőségű instantizált kollagén hidrolizátum, mely hatékonyan támogatja a csontok, ízületek, a haj, körmök és bőr egészségét. Fogyasztása: Keverj el 1 kanállal 2-3 dl vízben vagy gyümölcslében.
Kiszállítási idő ennél a terméknél: ~7 munkanap A MARYMAY Marine Collagen Serum egy magas koncentrációjú szérum, amely 95% alacsony molekulasúlyú tengeri kollagént tartalmaz. A hidrolizált kollagén mélyen behatol a bőrbe, elősegítve a bőr rugalmasságának helyreállítását és a ráncok csökkentését. Az arginin hidratálja a bőrt és erősíti annak rugalmasságát, míg az adenozin gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, kiegyenlíti a bőrtónust és erősíti a bőr feszességét. A szérum könnyű formulája gyor
Ez a gazdag, mégis könnyen felszívódó szemkrém célzottan csökkenti a szem alatti sötét karikákat és a finom vonalakat. Kollagén peptideket tartalmaz, amelyek segítenek feszesíteni és táplálni az érzékeny szemkörnyéki bőrt. Összetevők: Water, Hydrolyzed Collagen, Glycerin, Butylene Glycol, Peptide Complex, Niacinamide, Sodium Hyaluronate, Panthenol. Kiszerelés: 30 ml
A Mádara Collagen Bloom arcápoló szett egy teljes, természet ihlette rituálé, amely virágba borítja a bőröd, és minden olyan lépést biztosít, amelyre a kollagén támogatásához és a bőr általános jó közérzetének javításához szüksége van. Természetes eredetű peptidek, esszenciális fehérjék és aminosavak várnak ebben az erőteljes trióban, amely mini- és teljes kiszerelésű termékekből áll, amelyeket úgy terveztek, hogy harmóniában dolgozzanak. A szett tartalma: Derma Collagen Hydra-Fill Firming Se
Collagen liquid 10000 mg erdei gyümölcs ízű 500 ml - Nutriversum 10.000 mg kollagéntartalmú italkoncentrátum A Collagen Liquid adagonként 10 000 mg hidrolizált marhakollagént, arginint és B6-vitamint tartalmaz. A kollagén évtizedek óta népszerű összetevő szépségipari termékekben, hiszen számos pozitív tulajdonsága ismert, amik révén közkedveltté vált. A kollagén az emberi szervezetben bőségesen megtalálható fehérje, viszont a kor előrehaladtával a mennyisége csökken, ezért a bőr- és kö
Kiszállítási idő ennél a terméknél: ~7 munkanap Az ETUDE Moistfull Collagen Cream egy könnyű, gél-szerű textúrájú arckrém, amely 30%-ban hidrolizált kollagént tartalmaz, ami segít megőrizni a bőr nedvességtartalmát és rugalmasságát. Összetevők: Hydrolyzed Collagen, Butylene Glycol, Cyclopentasiloxane, Cyclohexasiloxane, Glyceryl Polymethacrylate, Hydrogenated Lecithin, Cetearyl Alcohol, Adansonia Digitata Fruit Extract, Adansonia Digitata Seed Oil, Betaine, Kaolin, Cetyl Ethylhexanoate, Pca Dimethicone