Előírt növényvédelmi technológia:
A készítmény 25 0C felett - az esetleges perzselések elkerülése érdekében - nem alkalmazható!
Kalászosokban (őszi és tavaszi búza, őszi és tavaszi árpa, rozs, zab, tritikále), kölesben és pohánkában a fertőzés mértékétől függően egy - három alkalommal szükséges védekezni. A permetezést előrejelzésre alapozva, megelőző jelleggel, de legkésőbb az első tünetek megjelenésekor – bokrosodás végén, szárbaindulás elején - kell megkezdeni és szükség esetén megismételni a kalászhányás-virágzás idején.
Szőlőben (bor-, csemege-) lisztharmat ellen a kezeléseket előrejelzésre alapozva preventíven kell elkezdeni, majd a fertőzés alakulása szerint 7-10 naponként szükség szerint megismételni. Melegebb, szárazabb időjárásnál alacsonyabb dózis, súlyos fertőzésveszély esetén a magasabb dózis és a rövidebb (7 napos) permetezési forduló alkalmazása ajánlott. A szőlő intenzív fejlődési szakaszában a készítmény felhasználható a felszívódó szerek kontakt kiegészítőjeként.
Almatermésűekben (alma, körte, birs, naspolya) a permetezést egérfül állapotban kell megkezdeni és 7-14 naponként, a fertőzési nyomástól függően célszerű megismételni.
Csonthéjasokban (cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, kajszi) a permetezés az első levelek kiemelkedésétől megkezdhető és 7-10 naponként, a fertőzési nyomástól függően célszerű megismételni.
Bogyósokban (köszméte, piros- és feketeribiszke, szamóca, málna, szeder, bodza, áfonya, csipkebogyó) rügypattanást követően virágzás előtt, a lisztharmat primer tüneteinek blokkolására 1-2 alkalommal kell védekezni, a magasabb dózis felhasználásával. A tenyészidőszak további részében a fertőzés erősségétől függően válasszuk meg a dózist.
Cukorrépában lisztharmat ellen a kezelést a fertőzés megjelenésekor célszerű végrehajtani, amely fertőzésveszély fennállása esetén háromszor megismételhető.
Lencse, csicseriborsó, és lóbab kultúrákban a permetezéseket megelőző jelleggel, de legkésőbb az első tünetek megjelenésekor kell megkezdeni, majd szükség esetén 10-14 nap múlva megismételni.
Az engedélyezett zöldségfélékben, gyógy- és fűszernövényekben, továbbá mogyoróban, földimogyoróban, kenderben, olajretekben, valamint közterületi díszfák és díszcserjékben a kezelést a fertőzés megjelenésekor célszerű végrehajtani, és annak mértékétől függően többször megismételhető. A szer alkalmazásakor figyelemmel kell lenni egyes növényfajták kénérzékenységére.
A készítményt közterületen csak felsőfokú növényvédelmi képesítéssel és hatályos engedéllyel rendelkező személy irányítása mellett lehet kijuttatni. A közterületeken történő felhasználáskor a kezelésről az érintett lakosságot a helyben szokásos módon tájékoztatni kell, és fel kell hívni a figyelmet a kezeléssel járó közegészségügyi előírások betartására. Frissen kezelt, permetezett területen tartózkodni tilos!
Az engedélyezett szőlő, almatermésű, csonthéjas és kabakos kultúrákban a készítmény atkák gyérítésére is alkalmas.
A kén több hatáshelyű (FRAC kód: M 2) kontakt gombaölő szer hatóanyag.
Légi kijuttatás: nem engedélyezett
A Profiler 71WG 6kg gombaölő szer hatékony védelmet nyújt a növények számára különböző gombás betegségek ellen. A kényelmes 6kg-os kiszerelés lehetővé teszi a nagyobb területek hatékony kezelését. A termék cikkszáma: 5567888. Használata során mindig tartsa be a használati útmutatóban foglaltakat, és kerülje a környezetre és az állatokra való káros hatásokat. Ezzel a Profiler gombaölő szerrel könnyedén gondoskodhat növényeinek egészségéről és gyönyörű megjelenéséről.
Bordóilé NEO SC Gombaölő Szer 0,5L - CSAK KERTÉSZETÜNKBEN VEHETŐ ÁT Felszívódó gombaölő permetszer lisztharmat, varasodás, rozsdabetegségek, és levéllikasztó betegségek kezelésére. Szabadforgalmi (III.) kategóriájú növényvédő szer, csak személyesen vehető át gazdaboltunkban. Futárszolgálattal nem szállíttatható. A Bordói Lé fő összetevője a réz-szulfát, amely gombaölő hatású, valamint mész, amely segíti a réz stabilizálódását és csökkenti a toxikus hatását a növényekre. Ez a kombináció ideális védelmet
Bordóilé NEO SC gombaölő szer 1L - CSAK KERTÉSZETÜNKBEN VEHETŐ ÁT Felszívódó gombaölő permetszer lisztharmat, varasodás, rozsdabetegségek, és levéllikasztó betegségek kezelésére. Szabadforgalmi (III.) kategóriájú növényvédő szer, csak személyesen vehető át gazdaboltunkban. Futárszolgálattal nem szállíttatható. A Bordói Lé fő összetevője a réz-szulfát, amely gombaölő hatású, valamint mész, amely segíti a réz stabilizálódását és csökkenti a toxikus hatását a növényekre. Ez a kombináció ideális védelmet n
A Chorus felszívódó gombaölő szer. Egyedülálló tulajdonsága, hogy alacsony hőmérsékleten is hat, még fagypont közeli hőmérsékleten is alkalmazható. A készítmény a növénybe jutva (2 óra) belülről véd a kórokozók ellen. Számos kertészeti kultúrában alkalmazható főként monília, szürkepenész és varasodás ellen. A biológiai hatékonyság szempontjából minden kultúrában fontos a permetezés időpontjának helyes megválasztása és a növény jó permetlé fedésének biztosítása. Mindig figyeljünk az adott kultú
Alfa Solo 3ml Felszívódó gombaölő szer - CSAK KERTÉSZETÜNKBEN VEHETŐ ÁT Felszívódó gombaölő permetszer lisztharmat, varasodás, rozsdabetegségek, és levéllikasztó betegségek kezelésére. Szabadforgalmi (III.) kategóriájú növényvédő szer, csak személyesen vehető át gazdaboltunkban. Futárszolgálattal nem szállíttatható. Az Alfa Solo azonos a Score 250EC gombaölő szerrel. Emulzióképző koncentrátum. Adagolása házikertben: 1 ampulla (3ml) 10 liter vízhez. Hatóanyaga: difenokonazol (250g/l, 25,0%m/m) . Almáb
Alfa Solo 100ml Felszívódó Gombaölő Szer - CSAK KERTÉSZETÜNKBEN VEHETŐ ÁT Felszívódó gombaölő permetszer lisztharmat, varasodás, rozsdabetegségek, és levéllikasztó betegségek kezelésére. Szabadforgalmi (III.) kategóriájú növényvédő szer, csak személyesen vehető át gazdaboltunkban. Futárszolgálattal nem szállíttatható. Az Alfa Solo azonos a Score 250EC gombaölő szerrel. Emulzióképző koncentrátum. Adagolása házikertben: 1 ampulla (3ml) 10 liter vízhez. Hatóanyaga: difenokonazol (250g/l, 25,0%m/m) . Almában
Topas 100EC Felszívódó Gombaölő Szer 5x5ml - CSAK KERTÉSZETÜNKBEN VEHETŐ ÁT Lisztharmat elleni felszívódó készítmény almában, szőlőben, csonthéjasokban és zöldségfélékben. A készítmény II.forgalmazási kategóriába tartozik. Csak zöldkönyv engedély felmutatásával, személyes átvétellel vásárolható meg kertészetünkben. Házikerti felhasználás: permetlé koncentráció 0,05%, 5 ml Topas 100 EC 10 l vízhez. HATÁSSPEKTRUM ÉS DÓZIS Kultúra
[PRODUCT] Felszívódó gombaölő permetszer lisztharmat, varasodás, rozsdabetegségek, és levéllikasztó betegségek kezelésére. Szabadforgalmi (III.) kategóriájú növényvédő szer, csak személyesen vehető át gazdaboltunkban. Futárszolgálattal nem szállíttatható. Vizes szuszpenzió koncentrátum. Folyékony, kontakt hatású gombaölő szer. Ökológiai gazdálkodáshoz javasolt szer. Varasodás, lisztharmat, levélbetegségek (kivéve rozsda), tűzelhalás, peronoszpóra, burgonyavész, alternária, paradicsomvész, cerkospóra elle
Bordóilé NEO SC + kén 1L - CSAK KERTÉSZETÜNKBEN VEHETŐ ÁT Felszívódó gombaölő permetszer lisztharmat, varasodás, rozsdabetegségek, és levéllikasztó betegségek kezelésére. Szabadforgalmi (III.) kategóriájú növényvédő szer, csak személyesen vehető át gazdaboltunkban. Futárszolgálattal nem szállíttatható. Vizes szuszpenzió koncentrátum. Folyékony, kontakt hatású gombaölő szer. Ökológiai gazdálkodáshoz javasolt szer. Varasodás, lisztharmat, levélbetegségek (kivéve rozsda), tűzelhalás, peronoszpóra, burgonya
RÖVID ISMERTETÉSE Széleskörben alkalmazható gombaölő szer szőlő, szamóca, málna, uborka, paradicsom, saláta és csonthéjasok védelmére. A szürkepenészes és moníliás termésrothadás elleni védekezések alapköve kivételesen hosszú hatástartam Általános ismertető: Gombaölő permetezőszer szőlő, szamóca, málna, cseresznye, meggy, őszi- és kajszibarack, szilva, uborka, paradicsom és saláta védelmére A termék AKG-ban használható a következő kultúra csoport(ok) esetén: Zöldségek Szől
Ennek a növényvédő szernek a Biztonságtechnikai adatlapja innen tölthető le.
25kg szűrő gy ngy Aquaforte UB s EB szűrőkh z. Cikksz m: SK430 Importőr: Fluidra Magyarorsz g Kft. Gy rt honlapja: Made in EU Figyelem! Nem rakt ri term k! Sz ll t si idő: 7-14 munkanap Fizet s: banki utal s
V zl gy t k felt lt s re s s svizesfertőtlen tő berendez ssel ell tott medenc khez aj nlott. 25kg -os zs kos kiszerel sben rendelhető! NaCl 99,6% EN973 Kiszerel s: 25kg zs kos 240,-Ft/kg A s sv zes fertőtlen tők nagyr sz 3 gramm/ liter s koncentr tummal zemelnek. N h ny p lda: 800 liter v zhez 2,4kg s tabletta sz ks ges 1000 liter v zhez 3kg s tabletta sz ks ges 1200 liter v zhez 3,6kg s tabletta sz ks ges 1500 liter v zhez 4,5kg s tabletta sz ks ges 10.000 liter v zhez 30kg s tab
Oszt lyozott, tűzisz r tott gr nithomnok homokszűrős v zforgat khoz. Szemcsem ret: 0,5 - 1mm Nett t meg: 25kg Csomagol ssal egy tt: 26kg 159,-Ft /kg A TERM KET CSAK ELŐREUTAL SOS FIZET SSEL SZ LL TJUK! AMINT A TERM K KOS RBA KER L, MINDEN M S TERM KRE IS CSAK BANKI UTAL SOS FIZET ST ENGED LYEZ A RENDSZER! 2022-től minden 25kg -os zs kos kiszerel sű term kre az alap sz ll t si k lts gen fel l +500Ft csomagol si k lts get sz m tunk fel! Ismertebb homokszűrős v zforgat khoz sz ks ges
Score 250EC Felszívódó Gombaölő szer - CSAK KERTÉSZETÜNKBEN VEHETŐ ÁT Hogyan hat a szer?: Ez egy felszívódó (szisztematikus) gombaölő permetszer, ezért a növény belsejébe jutva, hosszan fejti ki a hatását. Levélen keresztül szívódik fel, jelentősen megkönnyítve így a használatát. Mi a hatóanyaga?: 250g/l difenokonazol Hogyan kell használni, mennyire elég egy ilyen ampulla?: Ez a kiszerelés 5 liter permetlé elkészítéséhez elegendő. A használata egyszerű, és az előírások betartása mellett