A Convallaria majalis – Gyöngyvirág főbb jellemző
Habitus: Gyöktörzsével tarackoló, gyepet alkotó, talajtakaró jellegű évelő növény. Levelei tőállóak, szélesek, lándzsásak. Tavaszi csokrok alapanyagai. Mérgező növény!
Virág: Májusban nyíló illatos, fehér virágai egyoldalon álló fürtöt alkotnak. A virágok után piros bogyók fejlődhetnek, melyek szintén mérgezők.
Talajigény: Humuszos, tápdús, nedves, üde talajon fejlődik a legszebben.
Fényigény: Közepes fényigényű növény, tűző napra történő telepítését kerülni kell, mivel a nyári időszakban levelei megéghetnek.
Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól.
Gondozás: Tarackokkal gyorsan terjed, így szükség esetén ritkítsuk. Nem télizöld fajta, így az ősszel elszáradó leveleket gyűjtsük össze.
Társítás: A gyöngyvirág a kert árnyékos részeire, fák és cserjék alá telepítve talajtakaró és gyeppótló funkciót tölthet be, de árnyas, erdei hangulatot idéző, üde társítások szerves részeként is felhasználhatjuk.
Ha társításban helyezi el, ültesse a társítás hátulsó részére a Sasa veitchii bambuszt, amely mellé ültesse a kerti hortenzia rózsaszín ’Sibilla’ fajtáját. Előttük nagyszerű helyet kaphat a skarlátvörös virágú japánbirs (’Etna’), és a természetközeli hangulatot az alpesi fapáfrány is megteremtheti.
A társítás elülső részén kapjon helyet a narancssárga virágszínű ’Mango Lassi’ gyömbérgyökér, valamint nagyobb foltokba telepítve a gyöngyvirág és az angol gólyaorr ’Karmina’ fajtája.
Társításra javasolt növényfajták:
Sasa veitchii – Bambusz
Hydrangea macrophylla 'Sibilla' – Kerti hortenzia
Chaenomeles x superba 'Etna' - Skarlátvörös virágú japánbirs
Dryopteris wallichiana – Alpesi fapáfrány
Geum 'Mango Lassi' - Gyömbérgyökér
Geranium x cantabrigiense 'Karmina' – Angol gólyaorr
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 15-25 cm
Ültetési tőtáv: 25-35 cm
Virágzási idő: Május
Méhcsalogató: Nem
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: évelő ágyak, vegyes virágágyak, tematikus kert, dézsa, rézsűk, szegélyek, talajtakaró
Védett tartalom
A Convallaria majalis - Gyöngyvirág főbb jellemzői: A Gyöngyvirág gyöktörzsével tarackoló, gyepet alkotó, talajtakaró jellegű évelő növény. Levelei tőállóak, szélesek, lándzsásak. Mérgező növény! Sötétzöld, fényes levelei szélesek és hosszúkásak, elegáns hátteret biztosítanak a virágoknak. Jellegzetes fehér, csengő alakú virágai egy oldalon álló fürtöt alkotnak. A virágok intenzív, édes illatúak, a májusi kert egyik legkedveltebb illata. A részleges árnyékot kedveli, tűző napra ne telepí
Tulasi szappan gyöngyvirág 100gNövényi szappan, finom gyöngyvirág illattal. Bőrpuhító hatással rendelkezik. Enyhén lúgos kémhatású. Színezékmentes. Minden bőrtípusra. A Tulasi szappan gyöngyvirág előnyei Pálma- és kókuszolajból készült, szabad alkáli mentes, növényi szappan, finom gyöngyvirág illattal. Bőrpuhító hatása magas glicerintartalmának köszönhető. Enyhén lúgos kémhatású. Színezékmentes. Minden bőrtípusra. A TULASI SZAPPAN GYÖNGYVIRÁG ELŐNYEI • Növényi szappan • Pálma- és k
A Luzula sylvatica - Erdei perjeszittyó főbb jellemzői Habitus: Leomló levelű, alacsony növésű évelő, mely levélzetét enyhe tél folyamán is megtartja. Virág: Fehér-barna ecsetvirágzata van, mely hosszú virágzati száron a levelek fölé emelkedik. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, üde, kiszáradásra nem hajlamos talaj ideális a számára. Fényigény: Kis fényigényű növény, árnyékos vagy félárnyékos kertrészekre telepítse. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját tartsuk nedvesen. Gondozás
A Vinca major 'Variegata' - Nagy meténg, nagy télizöld (kék) főbb jellemző Habitus: Enyhén fásodó száraival laza szőnyeget alkot. Levelei krémsárga szegéllyel díszítettek. Lombja áttelel. Virág: Kora tavasszal nyíló, forrtszirmú virágai égszínkék színűek. Talajigény: Felmelegedő, humuszos, tápdús, félárnyékos fekvésben fejlődik a legszebben. Fényigény: Közepes fényigényű növény, tűző napra történő telepítését kerülni kell. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradást
Érzéki illat a testnek és a hajnak a gyöngyvirág illatával.
A különállóan is megvásárolható Millefiori utántöltővel minden helyiség illatát aktuális hangulata szerint változtathatja meg.Szőlő Cassis: kellemes szőlő, gyöngyvirág, citrusos ribiszke, édeskés vanília és barackvirág illatokkal tölti meg a lakást.Csodás gyümölcsös illattAlap: pézsma, vetivérfűFej: cassis, citrusok, gyöngyvirág, szőlőSzív: barackvirág, gránátalma, vanília
A Millefiori Milano márka minőségi üvegedényben lévő illatosító pálcái egészségkímélő illóolajokat és természetes esszenciákat árasztanak.A pálcák kellemes szőlő, gyöngyvirág, citrusos ribiszke, édeskés vanília és barackvirág illatokkal töltik meg a lakást.Csodás gyümölcsös illattAlap: pézsma, vetivérfűFej: cassis, citrusok, gyöngyvirág, szőlőSzív: barackvirág, gránátalma, vaníliaAz illat 3-5 hétig tart, a szoba méretétől, a hőmérséklettől vagy a páratartalomtól függően.
A Tom Tailor East Club illatpárt az egyedülálló amerikai keleti parti stílus inspirálta. Frissesség és érzékiség ötvözete. Inspiráló akárcsak a városok pulzáló vibrálása a keleti parti városokban egy forró, nyári napon. Az East Coast Club Woman fejjegyét a citrusos jegyek inspirálták; friss és éltető, akár a nyári napsugarak. A szívet gyöngyvirág, rózsa és mézédes jázmin teszik érzékivé, míg gyümölcsös karakterét a szilva és a málna adják. Vanília, ámbra és cédrusfa alkotják az alapot. Fejjegy: Citru
Ezt a parfümöt vezető francia szakértők tervezték luxus illatként a pézsma, a helitrop, a jácint, a gyöngyvirág, a rózsa, a virágméz, az orgona, a mimóza és a jázmin jegyeivel.
A Millefiori Milano divatos és modern termékválasztékának segítségével az átlagostól eltérő otthonillatosítókkal fejezheted ki személyiségedet. A texturált részletekkel díszített, elegáns, magas, matt üveggel saját stílusos elemet csempészhetsz az életedbe.A Keemun a Millefiori Milano márka ZONA luxus termékcsaládjának új illata, amelyben a bimbózó virágok ellenállhatatlan tónusai keverednek a kiváló kínai fekete tea jegyeivel. E lenyűgöző párosítás biztosan elcsábítja majd az Ön szívét is. Jutalmazza meg
A Millefiori Milano divatos és modern termékválasztékának segítségével az átlagostól eltérő otthonillatosítókkal fejezheted ki személyiségedet. A texturált részletekkel díszített, elegáns, magas, matt üveggel saját stílusos elemet csempészhetsz az életedbe.A Keemun a Millefiori Milano márka ZONA luxus termékcsaládjának új illata, amelyben a bimbózó virágok ellenállhatatlan tónusai keverednek a kiváló kínai fekete tea jegyeivel. E lenyűgöző párosítás biztosan elcsábítja majd az Ön szívét is. Jutalmazza meg
A virágjegyek és az élénkítő frissesség csodálatos kombinációja életet hoz környezetedbe.Fejjegy: mandarin, bergamott, narancs, kardamom, zöld jegyekSzívjegy: gyöngyvirág, jázmin, ibolya, cédrusfaAlapjegy: Borostyán, pézsma
TERMÉKJELLEMZŐK Illatjegyek Fej fehértea levél, citromhéj, ropogós alma Közép jázmin, muskátli, ylang ylang, gyöngyvirág Száraz cédrus, pézsma, pacsuli, borostyán Fajsúly 0.94 g / cm FELHASZNÁLÁS A gyertyaillat használható viaszokhoz, zseléhez, gyertyahomokhoz, és potpourrihoz. Próbáld ki most új növényi, természetes alapú gyertyaviaszainkkal, melyek szója- és repceviasz néven találhatók meg webáruházunkban. Fel- és lemosószerekhez, tisztítószerekhez, lakás illatosít
A fehér virág tiszta illata - virágos, finom illatélmény.Fejjegy: Őszibarack, agyagSzívjegy: gyöngyvirág, jázmin, szegfűAlapjegy: Fehér pézsma, cédrusfa
Intenzíven virágos és egyedülállóan nőies illat. Illatjegyek: - Bergamott - Gyöngyvirág - TubarózsaHasználati utasítás: Gyújtsa meg a füstölő csúcsát. Amikor lángra kap, fújja el a lángot. Majd helyezze a füstölőt megfelelő tartóba.A csomag 30db füstölőpálcát tartalmaz.