A CoraQuest a 2021-es nagysikerű kickstarter kampányt követően 2023-ban magyarul is megérkezett az AZ kiadónak köszönhetően!
A CoraQuestet egy apuka és kislánya (Cora, a játék névadója) alkotta a covid bezártság idején. A játék ún. dungeon crawler: csapatban kell a Hódony kazamatát felfedeznetek, szörnyekkel és főellenséggel küzdenetek, miközben kincseket kerestek, és a választott küldetést teljesítitek. A játék 10 előre megírt kalandot tartalmaz, amit tetszőleges sorrendben, akár többször is végigjátszhattok, sőt az interneten fellelhető, vagy saját magatok által kitalált történeteket is játszhattok vele.
A játék grafikáját részben az akkor 8 éves Cora rajzolta, részben pedig a kickstarter kampány alatt a világ minden részéről beérkezett gyerekrajzokból állították össze. Nem csoda, hogy hamar a 6 év feletti gyerekek (és játékos szüleik) kedvence lett, jelenleg is gyerekjáték kategóriában a 3. legjobb helyen áll a BGG örökranglistáján, valamint hogy azóta is folyamatosan születnek a rajongók által megírt és végigjátszható új kalandok.
A játékhoz néhány kiváló promó is készült, amit magyar kiadásban lentebb már meg is rendelhettek. Emellett készül egy új nagydobozos kiegészítője is, ami új szereplőket és ellenségeket, térképet, egy kampány módot és számos egyéb újdonságot hoz a játékba – és nem sokkal az angol megjelenés után ezt is elhozzuk nektek teljes egészében magyar nyelven! (Ennek várható érkezése 2024. első féléve.)
Öltsd hát magadra legkedvesebb páncélod, ragadd meg a legélesebb kardodat, és éld át a CoraQuest magával ragadó, mesés kalandjait!
Ez a csomag 3 promó lapot tartalmaz, amihez szükséged lesz a CoraQuest alapjátékra. Önmagában nem játszható! A CoraQuest alapjátékhoz eddig megjelent promók magyar kiadásai: Carson: egy új, játszható hős, különleges képességekkel Villámseb Vinnyogó és Hatalmas Húshegy: egy új, játszható hős, aki – különleges képességének köszönhetően – két különböző alakban jelenhet meg Paca Pacák és hat kicsi paca: egy új főellenség, amihez egy bónusz mese is tartozik, és amit oldalunkról (hamarosan) le
Figyelem, csak kiegészítő! A CoraQuest Új kalandok kora kiegészítő kell ahhoz, hogy játszani tudj vele. És hogy még cifrább legyen a kép: az Új kalandok kora kiegészítőhöz pedig a CoraQuest alapjáték szükséges. Szóval ez a kiegészítő kiegészítője.
Ez a csomag egy új promó lapot tartalmaz, amihez szükséged lesz a CoraQuest alapjátékra. Önmagában nem játszható! Tekergő tülök: egy új főellenség, amihez egy bónusz mese is tartozik, és amit oldalunkról le is tudsz tölteni!
Játékosszám: 2-4 fő Játékidő: 30-45 perc Kor: 8+ Nyelv: magyar/angol kiadás, hivatalos nyomdai magyar szabály tartozik a játék mellé Típus: város építős Mechanizmusok: változó előkészületek Nehézség: könnyű (2/5) BoardGameGeek adatlap
Ark Nova (magyar kiadás) Vásárold meg most, 21990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
A CoraQuest alapjáték magyar kiadásának 2023-as érkezése után 2024 őszén megjelent a játék első nagydobozos kiegészítőjének magyar változata is! A CoraQuest: Új kalandok kora kiegészítő új kampányszabályokkal érkezik: mostantól a hősök szintet léphetnek, a megszerzett kincseket pedig küldetésről küldetésre továbbvihetik magukkal! Ezzel a kiegészítővel két kampányt játszhattok végig, mindkettő 5-5 küldetésből áll: Hódony szelleme – Kevin és Annabella, a minden lében kanál gnóm segédek véletlenül
Itt az új magyar slágerekkel bővített kiadás (130 magyar sláger)! Az elmúlt 100 év több mint 300 legnagyobb slágerével, a Hitster egy nagyszerű partijáték: Nyisd ki a csomagot, olvasd be a kártyát az ingyenes Hitster alkalmazással, és a zene automatikusan elindul – a többit hagyd a zenére, és a buli garantáltan sikeres lesz! Nem kell zenei szakértőnek lenned. Találd ki, hogy a dal a zenei idővonaladon szereplő többi dal előtt vagy után jelent meg. A csomag tartalma: 300 kártya zenei
Dobd fel az estét egy fergeteges HITSTER bulival! A híres partyjáték új, magyar nyelvű kiadása immár 130 hazai slágerrel bővült.
1 fő 7 éves kortól 100 feladvány magyar nyelvű Milyen hangulatú ez a játék? - erdőben járós, nyuszis-rókás Miben más ez a kiadás? - a dobozban 40 extra feladvány és még plusz nyúl figura is van Mit fejleszt ez a játék? - tervezés 5/5 - logika 5/5 - problémamegoldás 4/5 - térbeli tájékozódás 4/5 - koncentráció 4/5 Mekkora a doboza? - közepes
Játékosszám: 1-5 fő Játékidő: 25-45 perc Kor: 8+ Nyelv: magyar Típus: állatos Mechanizmusok: játék végi bónuszok, erőforrás menedzsment, moduláris tábla, nyílt draft, mintázat építés, lapka lehelyezés Nehézség: 1/5 BoardGameGeek adatlap
Játékosszám: 2-5 fő Játékidő: 20-50 perc Kor: 10+ Nyelv: angol kiadás, de nyomdai magyar szabályt adunk a játék mellé Típus: kártyajáték Mechanizmusok: nyílt draft, szett gyűjtés Nehézség: 2/5 BoardGameGeek adatlap
Swish társasjáték - magyar kiadás - Thinkfun Most már magyar nyelven is kapható a Swish! Vedd kézbe ezt a különleges kártyajátékot, melyben a cél párok, ún. Swish-ek kialakítása. Ehhez legalább 2, de akár 12 áttetsző kártyát is egymásra kell pakolnod, hogy az egyes pontok a nekik megfelelő színű gyűrűbe kerüljenek. A kártyák egymásra tétele után egyetlen pont vagy gyűrű sem állhat önmagában. Aki a legtöbb párt állítja össze a játék során, az nyer! Más játékot is megnéznél még? Kattints, és n
Játékosszám: 1-5 fő Játékidő: 15-30 perc Kor: 10+ Nyelv: nyelvfüggetlen, angol kiadás, NYOMTATOTT MAGYAR SZABÁLYT mellékelünk a játékhoz! Típus: számos kártyajáték Mechanizmusok: licitálás, szerencsepróba, szettgyűjtés Nehézség: egyszerű (1/5) Ha bevédőznéd: 134 db 63,5x88-as védő BoardGameGeek adatlap
Játékosszám: 2-5 fő Játékidő: 30-60 perc Kor: 8+ Nyelv: nyelvfüggetlen német kiadás, de magyar szabályt adunk a játék mellé Típus: utazgatós, fotózós Mechanizmusok: kézmenedzsment, draftolás, mintázatépítés, pontról-pontra mozgás, szettgyűjtés Nehézség: könnyű (2/5) BoardGameGeek adatlap
Játékosszám: 2-5 fő Játékidő: 45 perc Kor: 10+ Nyelv: nyelvfüggetlen játék, angol kiadás, de NYOMDAI MAGYAR SZABÁLYT mellékelünk a játékhoz! Típus: absztrakt, stratégiai, állatos Mechanizmusok: láncolatok, összekötés, titkos győzelmi pontok, hálózatépítés Nehézség: könnyű (2/5) BoardGameGeek adatlap