A Csoszogi, az öreg suszter című novella József Attila egyetlen, kerek egészként önmagában is értékelhető prózai műve.
Maga a történet önéletrajzi ihletésű. A novella egy zsémbes öreg suszterről szól, akiről a bevezetőben kapunk leírást. A mesterhez beállít egy kisgyerek. Párbeszédük során kiderül, mekkora szegénységben él a kisfiú, a javítani hozott cipő szinte már használhatatlan. Csoszogi rideg modora mögött azonban érző szív dobog: megjavítja a cipőt, s a félénken a tenyerébe csúsztatott ötven fillérből „véletlenül” nyolcvanat ad vissza – az ágrólszakadt kisfiú így gazdagabban távozik. Csoszogi jólelkűségét közvetett módon tükrözi az írás, hiszen mindvégig igen gorombán bánik kis ügyfelével. A tanulság azonban egyértelmű: a szavak, tettek ellenére a valós szándék számít. Irgalmat pedig nemcsak a gazdagok gyakorolhatnak, hanem a szegények is.
A Csoszogi, az öreg suszter önálló kötetben utoljára 1952-ben, az Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Viszont továbbra is része az általános iskolai tananyagnak, és törzsanyag az órákon. Színjátszó körökben is gyakran foglalkoznak vele, hiszen tematikája, morálja örök érvényű. Ráadásul a novella egy kisgyerek nézőpontjából foglalkozik az irgalom, a jótékonyság és a segítségadás kérdéseivel, ezáltal a gyerekek is könnyebben azonosulhatnak a témával.
A Csoszogi, az öreg suszter a magyar irodalom egy fontos, apró gyöngyszeme. A Scolar Kiadó a mű jelentőségének megfelelően önálló kiadásban jelenteti meg József Attila írását. Az önálló kötetben való megjelenés az olvasás élményét is növeli.
A kiadó Békés Rozi illusztrátort kérte fel a képanyag elkészítésére. A számos szakmai díjjal elismert, nemzetközi hírű művész rajzainak, akvarelljeinek finom, érzékeny jellege kiválóan illik a meséhez, és még vonzóbbá, érdekesebbé teszi a kis olvasók szemében.
IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE
Ajánlók, interjúk, kritikák:
Magyar Narancs
Mese a kismalacról és a galád farkasról, aki nem tud túljárni az okos malacka eszén. Hiába jut be a malacka házába, a malac leforrázza, és így a farkas menekülni kényszerül. És utána is hiába jön vissza hatalmas farkassereggel, a malacka egy frappáns felkiáltással – Forró vizet a kopaszra! – elriasztja a bandát. A „Klasszikusok kicsiknek” című sorozatról: A Scolar Kiadó kiemelt célja, hogy a szélesebb közönségnek szóló, sokszor külföldi gyermekkönyvek mellett lehetőséget biztosítson hazai alkotóknak
József Attila Betlehemi királyok című műve, Ady Endre Kis, karácsonyi éneke, Kosztolányi Dezső Karácsonya olvasható a kötetben. „Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk”; „Tegnap harangoztak / holnap harangoznak” – e gyönyörű sorok mára beépültek a karácsonyi ünnepkörbe, s gyerekek, felnőttek egyaránt ismerik. A Scolar Kiadó 2016 karácsonyára méltó köntösbe öltözteti a magyar költők klasszikussá nemesedett remekműveit. Az illusztrátorról: Békés Rozi 1955-ben született Budapesten. 1980-ban végzett a Magyar Ip
A Klasszikusok kicsiknek című sorozatról: A Scolar Kiadó kiemelt célja, hogy a szélesebb közönségnek szóló, sokszor külföldi gyermekkönyvek mellett lehetőséget biztosítson hazai alkotóknak is a megjelenésre. Egyik legkedvesebb, 2013-ban indított gyermekirodalmi sorozatunkban az értékőrzés jegyében klasszikus műveket jelentetünk meg többek közt Békés Rozi szemet gyönyörködtető illusztrációival. Az első két kötet (József Attila: Csoszogi, az öreg suszter, Móra Ferenc A didergő király) – melyek minde
Ez a rejtélyes H.P. Lovecraft sötét elméjéből kipattant jegyzetfüzet gyönyörű külsejével garantáltan felébreszti az öreg isteneket, oldalaira pedig lejegyezheted összes szertartásod, vagy akár csak hétvégi bevásárlólistád. Éljen Cthulhu!
Semmi sem ronthatja el úgy a hajókázásod, mint ha közben felébreszted álmából az öreg istenek egyikét. Ha legközelebb ismeretlen vizeken hajózol légy óvatos, nehogy rádzúduljon Cthulhu haragja, de ha netán mégis, ezen bögrénk grafikája nagyjából felkészít az élményre.
The Old Plymouth on Halloween - SunsOut 30143 - 1000 darabos puzzle Igazi kiívás ez az öreg Plymouth, Halloweenkor. 1000 darabos puzzle csontvázakkal, denevérrel és romos épülettel, a SunsOuttól megszokott minőségben. Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: 1000 db-os puzzle-ok Ünnepek puzzle Szabadulós játékok Családi társasjátékok Stratégiai játékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok Vásárold meg most, 4590-ért! EgyszerBolt T
„Rojt és Bojt két cica volt. Rojtosak és bojtosak voltak, az ég volt a gazdájuk. Játszóterük pedig az egész világ. Amikor labdáztak, a háztetőkön egymásnak passzolták a Holdat. Ha sáros volt a csukájuk, a meccs végére a Holdból alig látszott valami.” Két Cica Könyvek sorozat Négy mese, nyolc cica, számtalan kaland. Bájos és vidám, költői és varázslatos történetek égi és földi cicákról, fiatal és öreg macskákról, kövér és sovány cirmosokról, lusta és virgonc macsekokról ovisoknak. Pájer Lilla illus
Az öreg goblin bérgyilkos, Styx visszatér egy új, izgalmas, lopakodáson, rejtőzésen alapuló játékban, Styx: A sötétség szilánkjai nevű epizódban. A nagyobb költségvetés, nagyobb ötletek, és az új Unreal Engine 4 motor használata jelenti. Az árnyékok mestere, az előzmény, egy izgalmas bevezetése volt a zöld kobold tolvaj világába, amit a következő rész sokkal részletesebben, mélyebb részletességgel mutat be, complex párbeszédekkel és történeti szálakkal. Az Akenash torony bukását követően, egy rendkívüli
Egykor kedves kis MUNCHKIN voltál. Ám aztán különös energiákban fürödtél, beverted a lábujjadat és megérintettél egy ősi bálványt. Most szintekért, kincsért és a Munchkinság védelmében küzdesz az ellenfelekkel. Lehetsz mutáns, egzotikus, misztikus vagy kütyüs szuperhős! Tápold magadat olyan új képességekkel, mint a nyúlósság, a nagyon kemény test és a sörböfi! Küzdj meg gonosz lángelmékkel, pusztító szörnyekkel és a szomszédos dimenzióból érkezett űrlényekkel – a satnya kis Vödörtől egészen a jó öreg bol
Az 1671-es évben Sódervár örököse, Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik „létezésének” titkát. Ekkor veszi kezdetét az öreg szellembáró, Lili, a „kísérteties” kutyahölgy és a merész testvérpár kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsa
A japán vízfestészet csillaga, az őrült öreg festő, Hokusai mester iskolát alapított a Kanagawa perfektúrában. Bár tanítványokból nincs hiány, mégis csak egy lehet közöttük méltó arra, hogy Hokusai örökösének nevezze magát! Legyen tiéd a legfelszereltebb műterem, és alkosd meg minden idők leggyönyörűbb festményét Bruno Cathala egyik 2016-os játékában. Ebbe a sorozat-gyűjtő társasjátékba számos olyan ötletet csempésztek, amitől egy abszolút egyedi játékélményben lesz része minden játékosnak! Ha a
Egyik nap negyedik osztályos „barátja” rábírja Garmannt, hogy gyújtson meg egy gyufát, miközben a szomszéd udvarán tartózkodnak. A fiú hirtelen leejti az égő gyufaszálat, ami a száraz fűre esve, tüzet okoz. Miközben a „felbújtó” elmenekül, Garmannt a birtok tulajdonosa, a rosszarcú öreg postás segítségért küldi. A tüzet hamarosan eloltják, s rövid időn belül óvatos, bensőséges barátság szövődik a szelíd kisgyerek és az öregember között. Nyár végére pedig Garmannban megérik a gondolat: tovább nem fogják me
Üdvözöljük fedélzeten és gratulálunk a előléptetéshez! Az "új" csillaghajód már kész az első nagy utazásra. Csak kapard le a rozsdát egy kicsit, és minden rendben lesz. És a legénység? Lehet, hogy kicsit zöldfülűnek tűnnek, de most már a tiéd a csapat. Tegyél minket büszkévé.A csillagok hívnak... és kaland vár!Mint újonnan előléptetett Csillaghajókapitányok, a játékosok parancsnokságot vállalnak első csillaghajójuk felett, és éhesek arra, hogy bizonyítsanak egy olyan galaxisban, amely tele van űrrablókkal
Tedd izgalmasabbá kalandod és arass győzelmet az Eli Arborwood pilóta csomaggal és Gyorstüzelő pilóta képességével! Lőj szét minden utadba kerülő ellenfelet ezzel az igazi mesterlövésszel és villámgyors reflexeivel! Eli Arborwood egy öreg és rejtélyes Bion, aki erőszakos múltja elől megszökve visszavonultan, egyszerű talajkutatóként tengeti napjait, de elég hosszú ideje él már ahhoz, hogy tudja az igazságot arról, mi történt valójában Atlaszon. Eli most visszatér a nyugállományból és ellenségei jobban
A zseniális svéd rendező, Ingmar Bergman művészete az egyetemes kultúra egyik legszebb huszadik századi fejezete. A magyar nyelven először megjelenő kétkötetes Munkanapló a Mester gondolatvilágába enged betekintést: hogyan formálódtak ezek a remekművek, míg az ötlettől eljutottak a megvalósításig. A második kötet nemcsak a kései alkotások születését követi nyomon, hanem képet ad arról is, hogy az öregség, a közelgő halál, a fizikai legyengülés hogyan befolyásolja a kreatív alkotóenergiákat. „Min