A szójakocka egy olyan szójatermék, ami szeletelt szárított formában kapható. Általában hús helyettesítésére használják. Nagyon jó alap vegetáriánusoknak fűszerezve vagypanirozva sütni
Néhány az egészségre gyakorolt hatásai közül:
segíthet a rákos megbetegedések megelőzésében - megfigyelések igazolják, hogy a kelet-ázsiai országokban, ahol szinte naponta fogyasztanak szóját, kisebb az emlő- és prosztatarák kialakulásának aránya-
a szója csökkentheti a változó korral járó panaszokat pl. a hőhullámokat
koleszterincsökkentő hatása van - a magas koleszterinszintet csökkenthetjük úgy, ha fokozatosan szójával váltjuk ki az étrendben szereplő hús egy részét
erősíti az immunrendszert
csökkenti a csontritkulás rizikóját
Felhasználás:
A szárított szójakészítményeket felhasználás előtt a receptben előírt ideig dupla mennyiségű vízben áztassuk!Miután a folyadék felszívódott, nyomkodjuk meg és a megadott recept szerint készítsük el a szóját Mivel a készítmények íze jellegtelen, sós és édes ételeket egyaránt készíthetünk belőlük, de az átlagosnál erősebb ízesítés szükséges.
A szójakocka egy olyan szójatermék, ami apró, felkockázott, szárított formában kapható. Általában hús helyettesítésére használják. Nagyon jó alap vegetáriánusoknak pörköltekhez. Néhány az egészségre gyakorolt hatásai közül: segíthet a rákos megbetegedések megelőzésében - megfigyelések igazolják, hogy a kelet-ázsiai országokban, ahol szinte naponta fogyasztanak szóját, kisebb az emlő- és prosztatarák kialakulásának aránya- a szója csökkentheti a változó korral járó panaszokat pl. a hőhullámokat ko
A szójagranulátum egy olyan szójatermék, ami szárított granulátum formában kapható. Általában hús helyettesítésére használják. Nagyon jó alap vegetáriánusoknak töltelékekhez pl:töltöttkáposzta töltöttpaprika. Néhány az egészségre gyakorolt hatásai közül: segíthet a rákos megbetegedések megelőzésében - megfigyelések igazolják, hogy a kelet-ázsiai országokban, ahol szinte naponta fogyasztanak szóját, kisebb az emlő- és prosztatarák kialakulásának aránya- a szója csökkentheti a változó korral járó pa
Az Elite Fly Tex a méltán híressé vált Fly kulacsok továbbfejlesztett változata. Hihetetlenül könnyű súlya és rugalmas, mégis tartós anyaga tette igazán népszerűvé a kerékpárversenyzők körében. Kiváló folyadék áramlást garantál menet közben is, amikor a leginkább szükséged van rá, új, texturált felülete pedig tökéletes tapadást nyújt. 30-40%-kal könyebb mint egy átlagos kulacs. Praktikus és környezettudatos felépítése több mint 30%-kal kevesebb műanyag felhasználását teszi lehetővé a gyártás so

Jóga matrac, ajándék táskával kék 1000972Ép testben ép lélek - tartja az ősrégi mondás. És teljes mértékben igaz is, mert ha egészséges vagy fizikailag, akkor az a mentális jóllétedet is nagyban elősegíti. A jóga a tökéletes partner ebben, hisz egyensúlyra törekszik: egyszerre varázsolja a tested igazán fitté és izmossá, miközben megteremti a lelki békédet. Mindemellett számos egészségügyi jótékony hatása van a sportágnak, így például csökkenti a stresszt és a szorongást, erősíti az ízületeket, az egyensú
Jóga matrac, ajándék táskával pink 10009722Ép testben ép lélek - tartja az ősrégi mondás. És teljes mértékben igaz is, mert ha egészséges vagy fizikailag, akkor az a mentális jóllétedet is nagyban elősegíti. A jóga a tökéletes partner ebben, hisz egyensúlyra törekszik: egyszerre varázsolja a tested igazán fitté és izmossá, miközben megteremti a lelki békédet. Mindemellett számos egészségügyi jótékony hatása van a sportágnak, így például csökkenti a stresszt és a szorongást, erősíti az ízületeket, az egyen
Jóga matrac, ajándék táskával fekete 10009721Ép testben ép lélek - tartja az ősrégi mondás. És teljes mértékben igaz is, mert ha egészséges vagy fizikailag, akkor az a mentális jóllétedet is nagyban elősegíti. A jóga a tökéletes partner ebben, hisz egyensúlyra törekszik: egyszerre varázsolja a tested igazán fitté és izmossá, miközben megteremti a lelki békédet. Mindemellett számos egészségügyi jótékony hatása van a sportágnak, így például csökkenti a stresszt és a szorongást, erősíti az ízületeket, az egy