A játék kiválóan alkalmas tárgyak, formák és képek felismerésére, a koncentráció és a logikus gondolkodás fejlesztésére. Segít a siker és kudarctűrő képesség fejlesztésében. A játék menete:A lapocskákat összekeverjük és egyformán szétosztjuk. Két játékos esetén mindkettő tíz-tíz lapot kap, három játékos esetén mindegyik hetet, négynél öt jár mindenkinek, öt játékos esetén pedig mindenki négy lapocskát kap. A játékot mindig a legfiatalabb résztvevő kezdi, majd a többiek az óramutató járásával megegyező sorrendben következnek. Aki sorra kerül, a kártyalánc bal vagy jobb oldali végére teszi az előtte lévő lapok közül az odaillőt. Ha nincs ilyen lapja, húzhat a ki nem osztott lapokból. A nyertes az, aki legelőször tudja az összes lapját letenni.
Dominó leírása: Az állatfigurás dominók és a kártyák segítségével meg kell találni az ajándékokat. Ki lesz a leggyorsabb? A játék tartalma 24 kétoldalas dominó és 24 kártya. Doboz méret: 10 x 21,5 x 3,5 cm
Ezzel a dominóval már az egész kis gyerekek is tudnak játszani, mivel az egyik oldalán csak állatokat ábrázoló képek vannak, amiket össze kell párosítani a dominó szabályai alapján. Azonban minden dominó darab kétoldalú. A dominó másik felén is állatkás képek vannak, de itt már 1-6 darab állat van felfestve a lapokra, tehát az eredeti dominó szabályok szerint kell összepárosítani őket, nem csak az állatot kell felismerni, hanem a darabszámot is, hogy a megfelelő rész kerüljön a lerakott dominó lapok mellé
Dominó játék főbb jellemzői: Klasszikus dominó natúr dobozban. A doboz 28 dominót tartalmaz. A dominók mérete: 3 x 2 cm Életkor: 3+ Mérete: 15 x 5 cm Gyártó: Woodyland
Mit kell tudni a játékról? 28 darabos domino játékkészlet fa dobozban. Dominó méretei: 16,5 x 3,5 x 5 cm Ajánlott: 5 éves kortól Játékosok száma: 2 fő Játékidő: 15-30 perc Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet: Társasjátékok gyerekeknek Családi társasjátékok logikai játékok Fejlesztő játékok kisiskolásoknak matematikai játékok iskola előkészítő játékok játékok 5-8 éveseknek játékok 8-12 éveseknek figyele
Rakd párba az összes kuflit! Vidám, készségfejlesztő játék fából a kuflikkal! Klasszikus dominó játék, kuflis köntösben és nem megszokott formában. Párosítsd össze a dominó szabályainak megfelelően a Kufli figurákat. A fadobozban természetes anyagú fából készült íves dominókat találsz. Anyaga: fa, papír Darabszám: 28 db Ajánlott életkor: 3+
Babybruin nyuszis szundikendő Pihe-puha plüss nyuszis szundikendő rózsaszín és pasztellkék színben. A nyuszi ujjbábként is használható a baba figyelmének lekötésérére.
Társasjáték - Dominó fémdobozban - 55 db-os - 19 x 10 cm
• Ajánlott kor (hó): 6 éves kortól• Doboz tartalma: 158 darab tétel: színes dominók, csúsztató tornyok, kifutópályák, ereszcsatornák, akadályok, korlátok• A ...
Babybruin nyuszis szundikendő Pihe-puha plüss nyuszis szundikendő rózsaszín és pasztellkék színben. A nyuszi ujjbábként is használható a baba figyelmének lekötésérére.
Mit kell tudni a játékról? Itt egyszerre legalább két számot kell figyelni, keresni, hogy passzoljon a másikhoz. A Triominos nem más, mint egy háromszögű dominó. A játékszabály hasonló a klasszikus dominó játékhoz,azzal a különbséggel hogy nem kettő, hanem három szám van minden egyes (háromszög alakú) lapocskán (0-5ig vannak a számok). A nehezítés, hogy itt egyszerre legalább két számot kell figyelni, keresni, hogy passzoljon a másikhoz. Minden játékos igyekszik megszabadulni a dominóitól,
Mit kell tudni a játékról? Színes Dominó játék fából, 3D - Domino up A játék különlegessége, hogy az állatokat nem csak fektetve, hanem állítva is egymás mellé helyezhetjük a dominó szabályait betartva. Csak itt nem azonos számokat, hanem azonos színű kis állatokat kell egymás mellé helyezni. Az állatkák két színben vannak megfestve, bal és jobb oldaluk is különböző színűek.Kivétel ez alól három figura, ami egy színben pompázik. Fejleszti: szem-kéz koordináció, a kéz finom mozgásának képessége
Mit kell tudni a játékról? Mexikói vonat dominó fekete bőröndben 12 pöttyös dominó szett fém mozdonyokkal, amivel nem csak a klasszikus dominó játékot élvezhetjük, hanem a különleges Mexikói dominó játékot is. A dominók szépen megmunkáltak, a pici mozdonyok részletgazdagok, és a mexikói vonat dominó játékélménye még a sima dominónál is élvezetesebb. A Mexican train játék néven is ismert dominót legfeljebb 8 játékos játszhatja. A játékosok nem egy folytonos vonalat építenek a lapkáikkal a d
Mit kell tudni a játékról? Bing nyuszis ablakmatrica A Bing ablakmatrica tökéletes dekoráció minden kisgyermekes otthonba. A népszerű mesefigura, Bing és barátai élénk figurái feldobják a szobát. Az ablakmatrica egyszerűen felhelyezhető, nem hagy nyomot, és könnyedén eltávolítható anélkül, hogy károsítaná az üveget. A matricák rugalmasak és újra felhasználhatók, így hosszú távon is élvezhetőek. A nyuszis mese karaktereinek képe ideális tavaszi, húsvéti vagy bármilyen alkalmi dekoráci
Dominó játék főbb jellemzői: A színes állatmotívumokkal díszített fa dominó játék. A dominó játék fa dobozban tárolható. 28 db dominó a dobozban. Életkor: 3+ Gyártó: Woodyland Alapanyaga: fa Mérete: 12 x 4 x 7 cm Súly: 0,3 kg A Woodyland Csehország legsikeresebb fajáték készítő és forgalmazó vállalkozása, mely 1999 óta van jelen a cseh és szlovák piacokon. Minden forgalomba hozott Woodyland játék CE jelöléssel ellátott s ezen felül a játékokat a legmagasabb szintű nemzetközi s
Dominó játék leírása: Ez a játék a francia Djeco játékgyártó terméke. Gyönyörűen illusztrált állatos dominó játék! Alapanyaga: laminált kemény karton Doboz mérete: 12 x 12 x 12 cm. 28 db dominó kártya mérete: 10 x 5 cm Életkor: 3+ Pár szó a Djeco-ról, a termék gyártójáról: A Djeco az egyik legismertebb európai játékmárka. A minőség nem játék, mondja a Djeco, ezért játékaik alapanyagát gondosan válogatják és a termékeiket szigorú minőségügyi teszteknek vetik alá. A Djeco játékok az egész világon megta