Csónakos horgászat esetén ha horgászhelyünk messzebb található, vagy nagyobb területet szeretnénk bejárni, szinte elengedhetetlen az elektromos csónakmotor használata, mivel igen kevés az a vízterület, ahol benzines motort használhatunk.A Sential Red CSÓNAKMOTOR beüzemelésének első lépése, hogy rögzítsük a csónak hátsó részén, majd állítsuk be a megfelelő szöget és mélységet, ezt úgy tudjuk megnézni, hogy bekapcsolás után ne kavarjon levegőt magával.Ezután kössük rá a megfelelő munka akkumulátorra és használatra kész.Hangsúlyozzuk, hogy munka akkumulátorral használható, mivel a hagyományos autó akksi a megfelelő feszültséget nem képes hosszú időn keresztül leadni, ezért gyorsan lemerül.Tároljuk fagymentes helyen és védjük nyáron a tárolás során a közvetlen, hosszan tartó napsütéstől.
Jellemzők: - Alacsony fogyasztás, tökéletes energiafelhasználás- Állítható kar - Masszív, széles rögzítő szerkezet, stabil, dönthető - Fém szár- Százalékos akkumulátortöltöttség jelző - Törhetetlen, háromágú csiga - 5 sebesség előre, 2 sebesség hátra.
Csónakos horgászat esetén ha horgászhelyünk messzebb található, vagy nagyobb területet szeretnénk bejárni, szinte elengedhetetlen az elektromos csónakmotor használata, mivel igen kevés az a vízterület, ahol benzines motort használhatunk.A Sential Red CSÓNAKMOTOR beüzemelésének első lépése, hogy rögzítsük a csónak hátsó részén, majd állítsuk be a megfelelő szöget és mélységet, ezt úgy tudjuk megnézni, hogy bekapcsolás után ne kavarjon levegőt magával.Ezután kössük rá a megfelelő munka akkumulátorra és has
E-Sential rádiós kapásjelző szettA rádiós kapásjelző készlet 2, 3, illetve 4 darab elektromos kapásjelzős kivitelben elérhető, plusz természetesen egy vezeték nélküli adó-vevő készülék jár hozzájuk, praktikus műanyag kofferben. Az elektromos kapásjelzők önállóan, rádiókapcsolat nélkül is működtethetők. A központi egység hatótávolsága 150-250 méter. A központi egység bekapcsolása a tetején található gomb jobbra tolásával történik. Ezen a készüléken a V gombbal (volume) a hangerőt tudjuk szabályozni. A T (t

A rádiós kapásjelző készlet három darab elektromos kapásjelzőből, egy vezeték nélküli adó-vevő készülékből áll, praktikus műanyag kofferben. Az elektromos kapásjelzők önállóan, rádiókapcsolat nélkül is működtethetők. A központi egység hatótávolsága 150-250 méter. A központi egység bekapcsolása a tetején található gomb jobbra tolásával történik. Ezen a készüléken a V gombbal volume) a hangerőt tudjuk szabályozni. A T tone) gombbal a hangszínt lehet beállítani. A készülék felső részén négy különböző színű z

A rádiós kapásjelző készlet négy darab elektromos kapásjelzőből, egy vezeték nélküli adó-vevő készülékből áll, praktikus műanyag kofferben. Az elektromos kapásjelzők önállóan, rádiókapcsolat nélkül is működtethetők. A központi egység hatótávolsága 150-250 méter. A központi egység bekapcsolása a tetején található gomb jobbra tolásával történik. Ezen a készüléken a V gombbal (volume) a hangerőt tudjuk szabályozni. A T (tone) gombbal a hangszínt lehet beállítani. A készülék felső részén négy különböző színű

Számtalan esetben indokolt lehet a zsinórsüllyesztő használata, legyen szó hullámverésről, szűk, helyről, evezősök által használt vízterületről vagy behordásos horgászatról, ahol alkalmazásával elkerülhető, hogy a csónakmotor propellerje felszedje a zsinórt. A praktikus tartón lévő több mint 6 méteres, jól látható festéssel ellátott madzagnak köszönhetően akár magasabb stégekről vagy mélyebb vizekben is használható. A kötésvédő csőnek köszönhetően nem kell tartani attól, hogy a főzsinór a forgóba ak
Számtalan esetben indokolt lehet a zsinórsüllyesztő használata, legyen szó hullámverésről, szűk, helyről, evezősök által használt vízterületről vagy behordásos horgászatról, ahol alkalmazásával elkerülhető, hogy a csónakmotor propellerje felszedje a zsinórt. A praktikus tartón lévő több mint 6 méteres, jól látható festéssel ellátott madzagnak köszönhetően akár magasabb stégekről vagy mélyebb vizekben is használható. A kötésvédő csőnek köszönhetően nem kell tartani attól, hogy a főzsinór a forgóba akad. A
Az intelligens villamosenergia-mérőben áramváltót használnak a fogyasztó elektromos áramkörében lévő elektromos áram mérésére. Az elektromos áramot feszültséggé alakítja, amelyet azután egy intelligens mérő mér, és kiszámítja a fogyasztó energiafogyasztását. Az áramváltó fontos, mert lehetővé teszi az intelligens mérő számára az elektromos áram biztonságos mérését anélkül, hogy a felhasználót áramütés veszélyének tenné ki. Az áramváltó megvédheti az intelligens mérőt a túlterheléstől és a rövidzárlattól a
Rumpol TLI-07 Elektromos Kapásjelző Terepszínű Levélmintás.A kapásjelző elektromos swinger csatlakozóval egyedi őszi levélmintás színben.Funkciók:- hangerő szabályozás- hang ( ton ) változtatható- kapás jelzése hang és fényjelzéssel- kapás jelzése mindkét irányba ( ejtés vagy húzás )- elektromos swinger csatlakozóval ellátva ( jack )- tápegység 9v-os elem
Elektromos szénizzítók fűtőszálának megóvására ajánljuk ezt a fém rácsot. 15 cm átmérőjű elektromos szénizzítókra illeszkedik tökéletesen.
Elektromos eszköz, amelyet arra terveztek, hogy automatizálja az elektromos eszközök be- és kikapcsolását, ha PIR érzékelővel észleli a mozgást.
A robusztus és ergonomikus elektromos hub lehetővé teszi két 16A - 230V-os elektromos eszköz egyidejű csatlakoztatását 3680W maximális terhelésig és két Quick Charge 2.0 PD technológiával felszerelt USB-port (A és C típusú), amely lehetővé teszi a gyors és biztonságos töltést. eszközöket. Az elektromos agy strapabíró anyagokból készült, amelyek ellenállnak a sérüléseknek, a burkolat kiváló minőségű polipropilénből készült.
Elektromos rovarölő rakéta (2xAA elem nem tartozék). Figyelmeztetés: gyermekek és állatok elől elzárva tartandó!