Eleocharis palustris – Mocsári csetkáka

Eleocharis palustris – Mocsári csetkáka

Az Eleocharis palustris – Mocsári csetkáka főbb jellemző

 

Habitus: Középmagas, kúszógyöktörzsű évelő vízipálma faj. 3-6 murvalevele van, melyek túlérnek a virágzaton.

Virág: Virágzata világos, esetleg középbarna. Füzérkéi fejecskeszerű csomót képeznek.

Talajigény: Tápanyagban gazdag, semleges vagy enyhén savanyú, mocsaras talajt igényel.

Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos és félárnyékos fekvésbe egyaránt telepíthető.

Vízigény: Nagy vízigényű növény. Nedves vízpartra vagy maximum 20 centiméteres vízborításig telepíthető.

Gondozás: Kis gondozási igényű növény. Túlszaporodásra hajlamos, ezért 2-3 évente ritkítsuk az állományunkat! 

Társítás: A mocsári csetkáka kiemelten nagy vízigénnyel rendelkezik, így a mocsári növények zónájába (B-zóna) telepíthető. Ez azt jelenti, hogy összességében maximum 10-20 centiméteres vízborítást visel el, ezt társítása során is figyelembe kell venni.

Egy kerti tó partjára hozhatunk létre változatost társítást, ha a mocsári csetkákát vegyesen telepítjük a tarkalevelű, ’Variegata’ orvosi kálmossal, fekete sással (Carex nigra) és a nyáron virágzó ’Robin’ réti füzénnyel.

A társítás tótól távolabbi szegélyébe válasszunk aranylombú, ’Aurea’ pénzlevelű lizinkát, míg a kerti tó mélyebb, legalább 40 centiméter vízmélységű részébe a narancsos színekben tündöklő ’Aurora’ tavirózsát telepítsük.

Társításra javasolt növényfajták:

Acorus calamus 'Variegata' – Tarkalevelű orvosi kálmos
Carex nigra – Fekete sás
Lythrum salicaria 'Robin' - Réti füzény
Lysimachia nummularia 'Aurea' - Pénzlevelű lizinka
Nymphaea 'Aurora' – Narancsszínű tavirózsa

Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 40-60 cm
Ültetési tőtáv: 40-50 cm
Virágzási idő: Június – Augusztus 
Méhcsalogató: Nem
Vízigény: Nagy vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Vízmélység: 0-20 cm

Felhasználási terület: kerti tavak, csobogók, üvegházak, pálmaházak, üde talajú kertek, félárnyékos kert

 

Védett tartalom

 

Amennyiben vízpari díszfákat szeretne rendelni, kattintson ide.

megvesz
Eleocharis acicularis – Fonalas csetkáka

Eleocharis acicularis – Fonalas csetkáka

Az Eleocharis acicularis – Fonalas csetkáka főbb jellemzői: Az Eleocharis acicularis, közismert nevén a fonalas csetkáka, egy apró, vízparti növény, amely elsősorban akváriumokban és tavakban található meg. Ez a fajta különösen népszerű az akvaristák és a vízi kertészek körében, mivel szép zöld szőnyeget képez, ami ideális aljzat a halaknak és más vízi élőlényeknek. Általában csak néhány centiméter magasra nő, bár bizonyos körülmények között elérheti az 10-15 centiméteres magasságot is. Apró méretév

megvesz
Glyceria maxima 'Variegata' - Vízi harmatkása

Glyceria maxima 'Variegata' - Vízi harmatkása

A Glyceria maxima 'Variegata' - Vízi harmatkása tulajdonságai   Habitus: Középmagas, erőteljes, felálló szárú, fehér-zöld tarka levelű díszfű. Virág: Halványsárga bugavirágzata nyár elején jelenik meg. Talajigény: Üde, nedves kissé meszes talaj az ideális a számára. Száraz talajokra ne telepítsük. Fényigény: Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerüljük. Vízigény: Nagy vízigényű növény, kiszáradásra hajlamos területekre ne telepítsük. Gondozás: A száraz leveleket, virágszárat távolíts

megvesz
Nymphaea 'Pink Opal' – Rózsaszín tavirózsa

Nymphaea 'Pink Opal' – Rózsaszín tavirózsa

A Nymphaea 'Pink Opal' – Rózsaszín tavirózsa főbb jellemző   Habitus: Az egyik leginkább népszerű vízi évelő növény, amely lombozatával és virágaival is díszít. Levelei kerekek és közepes méretűek (12-15 cm). A levelek a víz felszínen ülnek. Ideális a kis vízfelületek számára. Virág: Virágai közepes vagy nagyméretűek (10-15 cm), bazsarózsa alakúak és egész nyáron át pompáznak. A virág közepes méretű, sok, széles szirommal rendelkezik, a színe élénk rózsaszín, a porzók sárgák. A virágok minden reg

megvesz
Alisma plantago-aquatica – Tavi hídőr

Alisma plantago-aquatica – Tavi hídőr

Az Alisma plantago-aquatica – Tavi hídőr főbb jellemzői   Habitus: Egy pontból induló hosszúkás hegyes végű levelei bokros megjelenést biztosítanak a számára. Virág: Apró fehér virágai buga virágzatba tömörülnek, melyek a levelek fölé emelkednek. Talajigény: Tartósan nedves, tápanyagban gazdag, kötött talajt igényel. Fényigény: Fényigényes növény, de félárnyékba is telepíthető. Vízigény: Nagy vízigényű növény. Sekély vízbe telepíthető, mint mocsári növény. Gondozás: A virágszárakat a

megvesz
Euphorbia palustris – Mocsári kutyatej

Euphorbia palustris – Mocsári kutyatej

Az Euphorbia palustris - Mocsári kutyatej, általában mocsarak, vizek és nedves területek közelében található meg. Európa és Nyugat Ázsia nagy részén őshonos. Csomóban növő, terjedő évelő, magassága és szélessége 70-100 cm körül alakul, de akár magasabbra is nőhet. Keskeny, fűzre emlékeztető, zöld levelei ősszel pirosra és sárgára színeződnek. Fényes, zöldessárga virágai a a hajtáscsúcson virágernyőbe tömörülnek,  tavasz végén, nyár elején hosszasan nyílnak. Figyelemre méltó tulajdonságaiért  "Award

megvesz
Alisma parviflora – Kereklevelű hídőr

Alisma parviflora – Kereklevelű hídőr

Az Alisma parviflora – Kereklevelű hídőr főbb jellemzői   Habitus: Egy pontból induló kerek levelei bokros megjelenést biztosítanak a számára. Virág: Apró fehér virágai buga virágzatba tömörülnek, melyek a levelek fölé emelkednek. Talajigény: Tartósan nedves, tápanyagban gazdag, kötött talajt igényel. Fényigény: Fényigényes növény, de félárnyékba is telepíthető. Vízigény: Nagy vízigényű növény. Sekély vízbe telepíthető, mint mocsári növény. Gondozás: A virágszárakat a virágzás kezdete

megvesz
Anemopsis californicum – Kaliforniai vízipipacs

Anemopsis californicum – Kaliforniai vízipipacs

Az Anemopsis californicum – Kaliforniai vízipipacs főbb jellemzői   Habitus: Robosztus megjelenésű, sötét zöld levelei az ősz során bordó színt vesznek fel. Virág: A levelek fölé emelkedő fehér virága nagy méretű, esetenként rózsaszín foltokkal díszített. Talajigény: Tartósan nedves, tápanyagban gazdag, kötött talajt igényel. Fényigény: Fényigényes növény, de félárnyékba is telepíthető. Vízigény: Nagy vízigényű növény. Sekély vízbe telepíthető, mint mocsári növény. Gondozás: Az elnyíl

megvesz
Baldelia ranunculoides – Bogláros kishídőr

Baldelia ranunculoides – Bogláros kishídőr

A Baldelia ranunculoides – Bogláros kishídőr főbb jellemző   Habitus: Alacsony, mindössze 15-20 centiméter kifejlett magasságú, bokros telepeket alkotó évelő növény. Virág: Virágai fehér vagy igen halvány rózsaszínűek, hosszú virágzati száron a levelek fölé emelkednek. Rövid ideig díszítenek, de folyamatosan újak nyílnak. Talajigény: Tápanyagban gazdag, semleges vagy enyhén savanyú, mocsaras talajt igényel. Fényigény: Közepes fényigényű növény, árnyékba vagy félárnyékba javasolt telepíteni.

megvesz
Caltha palustris - Mocsári gólyahír

Caltha palustris - Mocsári gólyahír

A Caltha palustris - Mocsári gólyahír főbb jellemző   Habitus: Rizómáival terjedő bokros habitusú évelő. Levelei sötétzöldek, kerekdedek és csipkézett szélűek. Virág: Sárga virágait a levelek fölé emelkedő 30-40 centiméteres virágszáron hozza. Talajigény: Tápanyagban gazdag, semleges vagy enyhén savanyú, mocsaras talajt igényel. Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos és félárnyékos fekvésbe egyaránt telepíthető. Vízigény: Nagy vízigényű növény. Nedves vízpartra vagy maximum 10 centi

megvesz
Caltha palustris 'Multiplex' (syn.: 'Plena') – Mocsári gólyahír

Caltha palustris 'Multiplex' (syn.: 'Plena') – Mocsári gólyahír

A Caltha palustris 'Multiplex' (syn.: 'Plena') – Mocsári gólyahír főbb jellemző   Habitus: Rizómáival terjedő bokros habitusú évelő. Levelei sötétzöldek, kerekdedek és csipkézett szélűek. Virág: Sárga, telt virágait a levelek fölé emelkedő virágszáron hozza. Talajigény: Tápanyagban gazdag, semleges vagy enyhén savanyú, mocsaras talajt igényel. Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos és félárnyékos fekvésbe egyaránt telepíthető. Vízigény: Nagy vízigényű növény. Nedves vízpartra vagy m

megvesz
Energil - Teljesértékű úszóeleség felnőtt mocsári- és víziteknős részére (1liter)

Energil - Teljesértékű úszóeleség felnőtt mocsári- és víziteknős részére (1liter)

Alapvető ételek mocsári- és víziteknősökhöz: Egész hal és rák 10-50 cm méretű teknősök számára, teljes értékű víz teknősök Kiváló elfogadás: természetes, egész hal és rák A felszínen úszó: a természetes zsákmányon keresztül történő mozgás ösztönzése

megvesz
Mocsári kockásliliom 3 DB MAG

Mocsári kockásliliom 3 DB MAG

A mocsári kockásliliom hazánkban védett faj. Március-áprilisban virágzik, majd a levelek elszáradnak, visszahúzódnak a következő tavaszig. Magassága 15-40 cm, megfelelő környezetben hosszú életű, könnyen szaporodik. Könnyen nevelhető évelő, napos vagy félárnyékos helyre ültethető jó vízáteresztő képességű talajban. A magokat az ősz folyamán vessük el végleges helyére.

megvesz
Phalaris arundinacea 'Picta' – Tarka pántlikafű

Phalaris arundinacea 'Picta' – Tarka pántlikafű

A Phalaris arundinacea 'Picta' – Tarka pántlikafű főbb jellemző   Habitus: Rizómás évelő fűféle. Kifejlett magassága 90-120 cm. Kompakt növekedésű, gyorsan terjed. Fő díszítőértékét a zöld és fehér színekben sávolt, keskeny, kihegyezett levelei adják. Sűrű csomókat képez, rendkívül mutatós. Virág: A nyár első felében hozza krémszínű, vagy kissé rózsaszínes bugavirágzatát, de nem ez adja a fajta fő díszítőértékét. Talajigény: A talajra nem igényes, de kedveli a nyirkos, nedves és jól vízáteresz

megvesz
Ranunculus flammula – Békaboglárka

Ranunculus flammula – Békaboglárka

A Ranunculus flammula – Békaboglárka főbb jellemző   Habitus: Kis termetű, sekély vízborítottságot, mocsaras körülményeket igénylő bájos évelő növény. Szára felálló (20-40 cm), ezen pedig keskeny, lándzsás levelek helyezkednek el. A tőlevelek általában szélesebbek. Virág: Júniustól augusztusig hozza öt sziromból álló, élénksárga, kisméretű, igen kedves megjelenésű virágait. Talajigény: A talaj iránt nem igényes, sekély vízborítást, mocsaras körülményeket igényel. Fényigény: Kifejezetten fén

megvesz
Juncus effusus 'Spiralis' – Dugóhúzó, csavart szittyó, Spirális békaszittyó

Juncus effusus 'Spiralis' – Dugóhúzó, csavart szittyó, Spirális békaszittyó

A Juncus effusus 'Spiralis' – Dugóhúzó, csavart szittyó, Spirális békaszittyó főbb jellemző   Habitus: Rizómával lassan terjedő évelő. Fűhöz hasonló megjelenésű, spirális, dugóhúzóra emlékeztető szárral, melyek felfelé és oldalra elhajlóan díszítenek. Virág: Zöldes-sárga virágzatai júniustól augusztusig díszítenek. Talajigény: Tápanyagban gazdag, kiszáradásra nem hajlamos, üde, nedves talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos vagy félárnyékos fekvés ideális a szám

megvesz