Az egész világon az idő van a leginkább korrekt módon elosztva, hiszen a koldusnak és a királynak is huszonnégy órából áll a napja.
A kérdés csak az, hogy ki mit kezd vele. Elpazarolja, majd megbánóan sopánkodik, és másokat hibáztat, amiért az ő élete nem olyan, amilyennek szeretné, vagy hajlandó felismerni, mennyire elsodorja az ár.
Fontos felismernünk, hogy senkinek sincs ideje mindenre, de mindenkinek lehet ideje arra, ami igazán számít.
Az élet célja ugyanis nem az, hogy „készen legyen”, hanem az, hogy élvezzük, és szeretetteljes életet éljünk.
Meg kell tanulnunk különbséget tenni fontos és sürgős dolgok között. Hiszen az idő senkire sem vár. Ha nem tanulunk meg bánni vele, kipereg a kezünk közül.
Szeretném, hogy annak idején majd ne sajnálkozva, megbánással nézzünk vissza, arra gondolva, hogy mennyi mindent elszalasztottunk, hanem teljes lelki nyugalommal mondhassuk majd azt: „Igen, kihoztam az életemből mindazt, ami benne volt!”
A jó hír az, hogy a mi kezünkben van a kormány, és kitartó munkával, kemény döntések meghozásával elérhetjük, hogy a legfontosabb dolgok tényleg helyet kapjanak a mindennapjainkban.
Mi másért akarnánk jobban gazdálkodni az időnkkel, mint azért, hogy több idő jusson mindarra, ami a legfontosabb számunkra?
Kötelességünk mindent megtenni azért, hogy úgy éljük az életünket, ahogyan szeretnénk, és beleférjen az időnkbe mindaz, ami különösen fontos számunkra.
A Microsoftról először mindenkinek Bill Gates jut az eszébe. Kevésbé ismert, hogy az igazi ötletember a cég társalapítója, Paul Allen volt. A Microsoft születéséről már sokan írtak, de Paul Allen most adja közre először visszaemlékezéseit. Saját szemszögéből meséli el a cég történetét, feltárja Bill Gateshez fűződő sokrétű kapcsolatát, és beszámol izgalmas és fordulatokkal teli életútjáról. 1982-ben, amikor Hodgkin-kórt diagnosztizáltak nála, élete gyökeresen megváltozott. Visszavonult a Microsofttó
„Ahogyan egy festék, ha egy pohár vízbe tesszük, megszínezi azt, úgy kell a tanításoknak és a szavaknak megszínezniük a tudatunkat, és azok felemelik az örökkévaló, az otthonunk felé, ahonnan jöttünk. A végső cél az, hogy a tanítások ne csak azt az utat mutassák meg, amin járunk, hanem hogy segítsenek nekünk először felismerni, utána megtapasztalni az univerzum mélységes igazságait. Át fognak alakítani bennünket, lehetővé téve, hogy derűs nyugalom és béke törjön fel bennünk, és így akár itt
20. JUBILEUMI KIADÁS ---------------- A Gondolkozz és gazdagodj! e verziója a legkeresettebb üzleti könyv a világon, nyolcvan évvel azután, hogy először tették közzé. Eddig 100 millió példányban kelt el világszerte! ---------------- Ez a kötet hűen őrzi Napoleon Hill szövegét. Semmi nincs hozzátéve és semmi nincs elvéve belőle, kizárólag a szerző eredeti mesterművét tartalmazza. „A Gondolkozz és gazdagodj! a századunkban írt bármely más könyvnél több embert ösztön
Az ebben a válogatásban szereplő HPB munkák, a „Gyakorlati okkultizmus" és „Az ezoterikus filozófia alapjai" a korábbi kiadások újrafordított változatát tartalmazzák. „A Rossz eredete" és a „Vallás-e a teozófia" című művek először látnak magyarul napvilágot. Az összeállítás segítségével az olvasó tisztázhatja magában azokat az alapvető kérdéseket, amelyekkel a szellemi fejlődés útján elinduló keresőnek előbb-utóbb szembe kell néznie. Blavatskyné, a modernkori teozófia egyik alapítója, n
Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét mutatja be ez a könyv erős középhaladó szintre egyszerűsítve, ráadásul most CD-t is adunk hozzá, amelyen a szöveget meg is hallgathatod! Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete – a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, A kincses sziget mellett – Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második – gonosz – énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül
Bár a megjelenésekor sokan olvashatták Szilvási Lajos Lányok című regényét, mégsem lehetett hallani róla az elmúlt évtizedekben. Az író életművét alaposan ismerők is meglepődtek, hogy Szilvási Lajosnak van egy ilyen című regénye, és ez nem is egy dobozban lappangó mű, hanem olyan, amelyiket nagy példányszámban adtak ki. Regény folytatásokban egy napilapban Mindennek az az oka, hogy nem könyv formában, hanem a Szabad Ifjúság című napilapban folytatásokban jelent meg. Mindez 1956 tavaszán,
Kulcsár Tibor vagyok, a Kulcs-Soft alapítója. Ebben a könyvben összefoglaltam a Kucs-Soft történetét. Hogyan találkoztam először a programozással és a számítógéppel, 1978-ban. Milyen élmények, tapasztalatok, sikerek és csalódások kellettek ahhoz, hogy eljussak a cég megalapításához, 1989.-ben. Hogyan jutottam el egy egyszemélyes Bt.-ből egy tőzsdei cégig. Hogyan szereztem az első ügyfeleimet, hogyan vettem fel az első alkalmazottamat. Miért találtam ki a dobozos szoftvert, hogyan építettem ki a vi
A Sörmentén Prága könyv IV., átdogozott, bővített és aktualizált kiadása. A könyv szerzői a prágai sörözés sokat tapasztalt és alapos szakértői: Hagymásy András, Marton Jenő, Vétek György. (Hagymásy András másik, a témában megjelent könyve a Prágai kocsmakalauz.) A III. kiadás után eltelt évek alatt annyi új sörfőzde és söröző nyílt (és sok sajnos, bezárt vagy éppen átalakult) Prágában, hogy a kiadónak érdemes volt kiadnia a sorozat IV. kötetét, amely ugyan nem teljesen új a korábbihoz képest, de jelen
A tartalmas, hosszan tartó boldogság kulcsa a folyamatos megújulás. Ezért vállalnod kell, hogy időről időre új kihjvásokat állíts magad elé. Hátra kell hagynod a régi éned, és újra meg kell alkodnod saját magad jobb verzióját. A boldogság és a jólét az egyre nehezebb kihívások keresésének eredménye. Az út pedig a probálkozásokon és a folyamatos fejlődésen keresztül vezet. Ez azt jelenti, hogy először is fel kell tárnod azokat a gondolatokat, amelyek befolyásolnak téged (akár tudatosan, akár tudat
Simai Kristóf (1742-1833), a neves drámaíró, piarista szerzetes, tanár, akadémikus 1795 és 1799 között Körmöcbányán lejegyzett, több füzetből álló kéziratos receptgyűjteményéből született ez a szakácskönyv. A kézirat a Piarista Rend központi levéltárában maradt fenn. A szerző kiadásra szánta gyűjteményét, ahogyan ezt a munkájához írt Előbeszédben is megfogalmazta: „(...) helyesnek, sőt hasznosnak is találtam, hogy egy új, 's jó rendbe szedett szakácskönyvnek készítéséhez fogjak, (...)az ilyes kön
„A fellendülés és a rákövetkező visszaesés során az első sorban találtam magam a Wall Street két legtekintélyesebb befektetési bankjában. A Morgan Stanley-nél és a Goldman Sachs-nál szerzett tapasztalataim alapján mondom el, hogyan alakult át az iparág. Igyekszem őszinte és követhető leírást adni arról, hogyan működnek e társaságok, mit csinálnak a befektetési bankárok valójában, és hogyan folynak az „üzletek‟. Tágabban nézve annak a történetét mondom el, ahogyan ezek a cégek és az iparág egésze kulturáli
Három kivételes egérpéldány - Fürkész, Lumen, Dromedár - sorsát követhetjük nyomon. Életük alakulását figyelhetjük meg és rájövünk, hogy egyikük sem elégszik meg a sajt üldözésével a labirintus öröknek hit falai között. Üzenetük: meg tudjuk teremteni a számunkra kedvező körülményeket és a valóságot, ehhez azonban először meg kell szabadulnunk attól a berögződéstől, hogy tehetetlen egérkék vagyunk egy ismeretlen hatalom labirintusában. A probléma nem az, hogy az egér van labirintusban, hanem hogy a labirin
Ismerd meg a tudást, amely annak idején megmentette Og Mandino életét és amelynek segítségével te is megvalósíthatod mindazt, amiről valaha álmodtál! Og Mandino ma már világszerte a motivációs irodalom klasszikusának számít. Pedig harmincöt évesen még rongyos csavargóként utolsó dollárjait számolgatta egy fegyverbolt kirakata előtt, mert véget akart vetni életének. Ebben a könyvben életében először osztja meg a nagyközönséggel felemelkedésének igaz történetét. A lecsúszott alkoholistából lett sikeres ü
Több mint negyven év után először került aktualizálásra ez az időtlen bestseller, a Hogyan szerezzünk barátokat és bánjunk az emberekkel. Ez a klasszikus a történelem egyik legismertebb motivációs útmutatója. Több tízmillió példányban kelt el, szinte minden ismert írott nyelvre lefordították, miközben számtalan embert segített a sikerhez. A múlt század legbefolyásosabb önsegítő könyvének új kiadása Dale lánya, Donna gondozásában frissült. Az eredeti, felbecsülhetetlen értékű, 1936-os szövegbe ol
Ezek a törvények állnak minden üzletember és minden – kicsi vagy nagy – vállalkozás sikere mögött. Mindenhol és mindenki számára működnek, gyakorlatilag kivétel nélkül. Tracy a 100 törvényt 8 nagy kategóriára osztja fel: Magánélet, Siker, Üzlet, Vezetés, Pénz, Eladás, Tárgyalás és Időgazdálkodás. A kategóriák mindegyikénél részletezi azokat a konkrét törvényeket, amelyek meghatározók az adott témakörben, de ez még nem minden! Elmondja, mi a törvények forrása: tudomány, természet, filozófia