Jana és ikertestvére anyjuk koporsójával az elhunyt végakaratának megfelelően egy zárt, északi, finn közösségbe indulnak. A település toxikus légköre és a szektaként működő szabadegyház úgy tűnik magával rántja Öcsit, aki a szigorú vallási keretektől, a puritán patriarchátustól és az ismeretlen rokonok között várja a múlt lezárásának lehetőségét. Eközben Jana továbbra is a múlt sebeivel küszködve próbál kötődni, szeretni és szeretve lenni. Noha az anya hátrahagyott leveléből sok mélyre temetett titokra fény derül, a minták változatlanok, és úgy tűnik, az erőszak és a függések rendszere mindenhol egyforma.
Az Elvittük anyát északra a szerző nagy sikerű, August-díjjal jutalmazott, Elmentem az öcsémhez című első kötetének folytatása. Karin Smirnoff a senki máséhoz nem hasonlítható prózájának középpontjában továbbra is a zord északi közösség, illetve Jana Kippo alakja áll.
„Mennyire mélyre kell süllyednem kérdeztem istent és isten válaszolt.” Miután Jana Kippo egyedül marad, elhagyja Smalångert, hogy részt vegyen egy stockholmi kiállításon, ahol a galériában az ő agyagfigurái is bemutatásra kerülnek. Úgy dönt, hogy a fővárosba költözik, de az erőszak ide is követi: a múltja ismét utoléri, és egyre mélyebbre süllyed. Amikor úgy tűnik, végre megszabadul a toxikus kapcsolatoktól, a haldoklók és a holtak visszahívják északra, gyerekkora színhelyére. A halál biztossága és bizto
ARaiders of the North Sea a viking éra derekán játszódik. Viking harcosokként a játékosok célja, hogy gyanútlan települések kifosztásával lenyűgözzék a Törzsfőt. Ehhez a játékosoknak csapatot kell toborozniuk, és ellátmányt gyűjteniük, hogy északra utazva aranyat, vasat és állatokat zsákmányoljanak. A dicsőséget csatában lehet elnyerni, még ha a valkűrök keze által is, szóval gyűjtsd össze a harcosaidat és indulhat a fosztogatás! A Raiders of the North Sea célja a törzsfőnök lenyűgözése úgy, hogy a le