Emma ZR - Megszállottak

Emma ZR - Megszállottak

Victoria

A maffia világát még mindig kizárólag csak a férfiak irányítják. A nőket pusztán szórakozásra használják.

Ja, hát… azt hiszik, ők diktálnak, és ők uralkodnak mindenen… ostobák.

Axe nem is számít arra, hogy majd pont egy nő fogja átverni. Röhejes, mennyire könnyen belesétált a csapdámba.

Axe

Új állam, új név, új élet. Egy új személyiség, aminek semmi köze a múltamhoz.

A nő, akit egy éjszaka megmentettem egy baromtól, sikítva menekülne előlem, ha tudná, ki voltam. De meg kell szereznem magamnak.

Talán érte meg tudok változni. Talán meg tudom neki adni, amire vágyik.

megvesz
Toplak Mónika - A király álma

Toplak Mónika - A király álma

Vannak történetek melyek évekig, olykor akár egy egész életen át zajlanak. Olyan jelentéktelennek tűnő dolgokból lehetnek igazán nagy, sorsfordító események, mint két idegen ember hétköznapi, véletlen találkozása. Elég hozzá egyetlen pillanat, hogy többé már semmi se legyen olyan, mint azelőtt. Toplak Mónika A királyné című regényével megkezdett története, mely később folytatást is kapott A királynővel, immár a végéhez közeledik. A trilógia záródarabja választ ad azokra a kérdésekre, amelyek sok olvasó

megvesz
Toplak Mónika - A királyné

Toplak Mónika - A királyné

Lenyűgöznek és rabul ejtenek elmúlt korok szerelmes levelezései. Az illem, a modor, az etikett, a szerelem tapintható jelenléte emelkedett, nemes érzelmeket varázsolnak olvasás közben. Méltó helyre kerükapcsolatok, szellemi tusák, pikáns szófordulatok, humorral átitatott gondolatok kendőzetlenül ábrázolják az érzéseket. Mert jó udvarolni és udvaroltatni, szeretni, hiányozni, ragaszkodni. Ahogy várni, türelemmel napokat számlálni és vágyakozni a másik iránt: magasztos. Tisztelni szóval, cselekedettel, gond

megvesz
Demeter Anett - Ruby Red sorozat 1. - Az Alvilág őre

Demeter Anett - Ruby Red sorozat 1. - Az Alvilág őre

Minden ​alvilági ismeri a nevét. Ruby Red viszont nem ismeri a múltját, a családját és nem tudja honnan jött. Amit tud, az, hogy kik nevelték fel és milyen hosszú és fájdalmas kiképzés vezetett az áhított szintjéhez. Eljön az idő, hogy kiszabadulhat az alvilági kiképzővárosból, Goldenland-ből. Mikor Ruby megkapja az első igazi megbízását, hamar rá kell jönnie, nem olyan egyszerű elboldogulni egy olyan lánynak, akinek eddig az edzés és a tanulás volt a mindene. A gond ott kezdődik, hogy kap maga mellé eg

megvesz
Toplak Mónika - Tabula rasa

Toplak Mónika - Tabula rasa

Toplak Mónika első verseskötete. Szemelvények gondolataiból, érzéseiből.

megvesz
Zachary Reed  -  Phoenix - A bandavezér

Zachary Reed - Phoenix - A bandavezér

Phoenix A semmiből lettem az, aki most vagyok. Las Vegas hercege. Megvan mindenem, amit valaha akartam. Kaszinó, pénz, luxusautó. Csak egy dolog hiányzik az életemből, amit pénzért nem lehet megvenni. A szerelem. Éppen emiatt, amikor Nova megjelent, mindent vitt, akár egy forgószél. Viszont a hazugság mindig kiderül, előbb vagy utóbb! Nova A létező összes szabályt megszegtem. Anyám nem akarta, hogy rendőr legyek. Az vagyok. Beleszerettem valakibe, akibe nem kellett volna. Az elveimet feladva köve

megvesz
Emma ZR - Hurrikán után

Emma ZR - Hurrikán után

Carolyn El kellett menekülnöm Londonból, feladnom mindent, amit szerettem és felépítettem. Másik kontinensre költöztem, hátha a múlt rémeit is magam mögött hagyhatom. Új munkát kerestem, és esélyt kaptam, hogy bizonyítsak: hamarosan producerként megvalósíthatom az első filmemet. Minden remekül halad, ameddig William Malto a képbe nem kerül. Az elmúlt hónapokban rengeteget gondoltam rá, és arra, hogy mi lehetett volna, ha... Ő viszont biztosan gyűlöl, és megvan rá az oka. Pedig a filmem tőle függ. Mi

megvesz
Alyona Crower - Árnyak és csillagok - A sötét erdő őre

Alyona Crower - Árnyak és csillagok - A sötét erdő őre

Snezana többre vágyik az egyszerű mindennapoknál. Azonban nem is sejti, mennyire meg fog változni az élete. Mindaz a rémséges mendemonda, amit gyermekként hallott a faluja határában húzódó Sötét erdőről és a benne élő árnyakról, egycsapásra valósággá válik. Megelevenednek legszörnyűbb félelmei: kénytelen szembenézni megszállott udvarlója bosszújával, egy barát árulásával és a veszteség fájdalmával. Viszont van valami, ami még ezeknél is borzalmasabb: az őrparancsnok hatalomvágya, aki mindent elkövet, hogy

megvesz
Vidó Kinga - És...ennyi!

Vidó Kinga - És...ennyi!

Vidó Kinga Where's the Love? sorozatának a II. részeA jótékonysági bál estéjén a vendégsereg előtt széles mosollyal jelenti be Amanda, hogy Aiden eljegyezte. Lili az általános ováció közepette próbálja felfogni a felfoghatatlant. Egyetlen dologban biztos, ettől a perctől kezdve nem tud és nem is akar Aidennel forgatni. Elhatározza, hogy maga mögött hagy mindent, Aident és a barátait is. Menekülni és felejteni akar. Vito, a rosszhírű producer mindent megígér Lilinek, de vajon megtartja-e a szavát? Véghez l

megvesz
Heniko Sakka - SübTurner

Heniko Sakka - SübTurner

Tarthat-e örökké egy kamaszszerelem? Ria és Devon a Sir Walton Gimnázium végzős évfolyamának álompárja volt. Igaz, kezdetben inkább egymás rémálmaiban voltak sűrűn felbukkanó szereplők, viszont kisvártatva rájöttek, hogy az állandóan közöttük vibráló feszültséget valójában nem az egymás iránti ellenszenv táplálta. A fiatal szerelmesek közösen fogtak bele álmaik tervezgetésébe, aminek az első pontjára egy spanyolországi költözés került. Már mindketten izgatottan várták, hogy egy új környezetben folytath

megvesz
Emma ZR - Megszállottak ( ebook )

Emma ZR - Megszállottak ( ebook )

Victoria A maffia világát még mindig kizárólag csak a férfiak irányítják. A nőket pusztán szórakozásra használják. Ja, hát… azt hiszik, ők diktálnak, és ők uralkodnak mindenen… ostobák. Axe nem is számít arra, hogy majd pont egy nő fogja átverni. Röhejes, mennyire könnyen belesétált a csapdámba. Axe Új állam, új név, új élet. Egy új személyiség, aminek semmi köze a múltamhoz. A nő, akit egy éjszaka megmentettem egy baromtól, sikítva menekülne előlem, ha tudná, ki voltam. De meg kell szer

megvesz
Bakos Péter - Tudattestek 2. - Feltámadás

Bakos Péter - Tudattestek 2. - Feltámadás

Emma egy olyan világban él, ahol az öröklét nemcsak álom, hanem a valóság része. Az élete azonban már az első naptól kezdve hazugságokra épül. Ebben a hamis világban, ahol az igazság magában rejti a halált, és a halál az igazságot, Emma kénytelen szembenézni a kérdéssel: mi az igazság és mi a hazugság ebben az örökkévalóságra ítélt létben? Lehet-e szeretni emlékek nélkül? Lehet-e boldogulni szeretet nélkül egy olyan világban, ahol az öröklét ígérete valójában csak egy illúzió, és a hatalom, amely mögöt

megvesz
Emma ZR - Hurrikán után ( ebook )

Emma ZR - Hurrikán után ( ebook )

Carolyn El kellett menekülnöm Londonból, feladnom mindent, amit szerettem és felépítettem. Másik kontinensre költöztem, hátha a múlt rémeit is magam mögött hagyhatom. Új munkát kerestem, és esélyt kaptam, hogy bizonyítsak: hamarosan producerként megvalósíthatom az első filmemet. Minden remekül halad, ameddig William Malto a képbe nem kerül. Az elmúlt hónapokban rengeteget gondoltam rá, és arra, hogy mi lehetett volna, ha... Ő viszont biztosan gyűlöl, és megvan rá az oka. Pedig a filmem tőle függ. Mi

megvesz
Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 2.: A Lenyűgöző X-Men - Adottság UTOLSÓ DARABOK

Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 2.: A Lenyűgöző X-Men - Adottság UTOLSÓ DARABOK

Küklopsz és Emma Frost újjáalakítja az X-Ment azzal a kifejezett céllal, hogy lenyűgözzék a világot. De keresztbe tesz a tervüknek, amikor tudomást szereznek a mutáns gén eltörlésének lehetőségéről. A mutáns gyógymód szinte tömeghisztériát okoz, és az X-Mennek szembe kell szállnia a titokzatos Orddal, miközben váratlan szövetségesre és váratlan ellenségekre is bukkannak, akik megfordíthatják a harc végkimenetelét A gyűjtemény az Astonishing X-Men 1-6. számát tartalmazza. Bemutatóvideónk a kötetről betekin

megvesz
E.M.Miller - Bandi farkas történetei 3. ( ebook )

E.M.Miller - Bandi farkas történetei 3. ( ebook )

Bandi farkas történeteinek befejező része három mesét tartalmaz illusztrációkkal fűszerezve. Ezek a történetek ellentétben az előző kötetek elbeszéléseivel, nem az élet által ihletődtek. Részt vehetünk egy télűző farsangi bálon, ahol mindenki győztessé válik, továbbá olvashatunk egy hívatlan vendégről, aki megzavarja az erdő lakóinak a nyugalmát, és még a fakopáncsra sem hallgat. A harmadik mesében az erdő lakói takarítanak, szelektíven gyűjtik össze a szemetet, felhívva ezzel a figyelmet a környezetvédel

megvesz
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Victor LaValle: Bölcsőrablók

Olvass bele ide kattintva Bölcsőrablók beleolvasó Victor LaValle Bölcsőrablók Hátborzongató hajsza egy asszony és egy megbocsáthatatlan bűn nyomában. A 2018-as World Fantasy-Díj, a Locus-díj, a Brit Fantasy-Díj a legjobb horror regényért, és még számos díj nyertese Apollót, mióta gyermekkorában apja eltűnt, különös rémálmok kísértik. Felnőttként sikeres könyvkereskedővé vált, és saját családot alapított szerelmével. Boldogan élnének gyermekükkel, amikor felesége, Emma egyre furcsábban kezd viselkedni. Kis

megvesz
Zsivicz Norbert: Zárt birodalom regény

Zsivicz Norbert: Zárt birodalom regény

Zsivicz Norbert Zárt birodalom regény Olvass bele Zárt birodalom beleolvasó A könyv belső borítóján kihajtható térképek találhatók, itt megnézheted őket első és második térkép Ser Edward tapasztalt hajós. Az Esenworthi királyság talán eddigi legmerészebb expedícióján igyekszik kivívni a főtiszteletes áldását, aki egyben nem más, mint szerelmének édesapja, a királyság talán legbefolyásosabb embere. Ám a könyörtelen viharokkal teli úton olyan dologra bukkan ami alapjaiban rengetheti meg nem csak mindannyiuk

megvesz