A Skeletin használata
Minősítése: étrend-kiegészítő
A készítmény nem gyógyszer, az orvos által előírt gyógyszereket nem helyettesíti.
A Skeletin szépiacsontot, kollagént, halolajat, csipkebogyó- és csalánkivonatot, valamint mangánt tartalmazó, bioinformációs készítmény. Elsősorban gyulladásos, illetve degeneratív jellegű ízületi bántalmak esetén érezteti jótékony hatásait, emellett kiválóan alkalmazható a csontok egészséges fejlődésének támogatására is a növekedési időszakban. A bioinformációk olyan frekvenciák, amelyek rendkívül hasonlatosak a vegetatív idegrendszert, valamint a belső szervek működését szabályozó agykéreg alatti központok irányító impulzusaihoz. Működésbe lépésük által zavar támad a negatív információk sorában, és elindul a visszaható regeneráló folyamat. Az emberi csontváz több mint 200 csontból áll, ezek egy remekül összeállított tartószerkezetben kapcsolódnak egymáshoz. Az egyes csontok ízületi kapcsolódási pontjainál fontos szerepet tölt be a porcszövet, amely védi a csontok felületét a túlzott elhasználódástól.A csontok egészséges felépítéséhez egyrészt a csontszövet 60%-át adó ásványi anyagokra (főleg a kalciumra, a foszforra és a magnéziumra), másrészt a csontszövet 24%-át jelentő kollagénre van szükség. A csontok az ásványi anyagoknak köszönhetően kemények, a kollagénnek köszönhetően pedig rugalmasak (feszítés és nyomás esetén is). Ha a csontokból hiányoznak az ásványi anyagok, akkor puhává (oszteomalacia) és ritkábbá (csontritkulás) válnak, és ennek hatására könnyebben ferdülnek, illetve törnek.
Ha viszont a csontok a rugalmas kollagénből szenvednek hiányt, akkor kemények ugyan, de rendkívül törékennyé válnak, és nem bírják a terhelést. A kollagén azért is felettébb fontos kémiai anyag, mert a porcszövetek 40%-át alkotja. A porcszövet fedi az ízületi kapcsolódásokat, védve őket a túlzott kopástól. A csontok és az ízületek egészségének megőrzése céljából fontos a (megfelelő mennyiségű és minőségű) mozgás, valamint a felépítésükhöz és megújításukhoz szükséges anyagok biztosítása.
Energetikai pályák
A Skeletin elsősorban a vese és a húgyhólyag, a gyomor, a hasnyálmirigy, valamint a tüdő, továbbá a szív és a hármas melegítő energetikai pályáját harmonizálja.
Használata elhasználódás, kopás és/vagy gyulladás következtében jelentkező ízületi fájdalom; túlzott terhelésnek kitett ízületek (sport, nehéz fizikai munka) a növekedési szakaszban a változókor után és időskorban a csontanyag fogyásának lelassítására körömtöredezés, hajhullás és fonnyadt bőr
Tick-a-tack használata 100%-ban természetes eredetű, káros kémiai anyagoktól mentes rovarriasztó spray. Édeskömény, menta, eukaliptusz, kámfor, citronella, muskátli és főleg illatos szentperje kivételes illóolajait tartalmazza. Természetes védelmet nyújt a szúnyogok és kullancsok ellen. Kellemes illatú, bőr-és környezetbarát termék. Nyugodtan permetezhető ruhára és bőrre egyaránt.
Grapefruit, kasvirág, fokhagyma és propolisz kivonatot tartalmazó bioinformációs készítmény. A spray rendkívül hatékony összetevői nem ingerlik és nem is „égetik” a gyulladt nyálkahártyát. Felgyorsítja a sebek gyógyulását. Kellemes, enyhén mentolos ízű.
Eau de Toilette Energy a Kenneth Cole márkától férfiaknak és nőknek lett létrehozva. Ez a csomagolás az Ön által választott illatot tartalmazza, 100 ml .
Alkalmazása Serkenti a fejbőr vérellátását, valamint a hajhagymák tápanyagellátását, ezáltal a haj egészséges növekedését. Fényesebbé, ellenállóbbá és egyenletesen hidratálttá varázsolja a hajat, aminek köszönhetően könnyen kifésülhető lesz, és nem töredezik. A balzsam óvja a hajat a környezet káros hatásaitól, és csökkenti a korpásodást.
Hajkozmetikumok a kínálatunkban a leghíresebb fodrász márkáktól valók. Hajhullás a Kemon márkától Energy kollekcióból nőknek lett létrehozva - hajhullás. Ezen fodrász csoda kiszerelése 100 ml.
Hajkozmetikumok a kínálatunkban a leghíresebb fodrász márkáktól valók. Kondicionáló a Kemon márkától Energy kollekcióból nőknek lett létrehozva - hajhullás. Ezen fodrász csoda kiszerelése 200 ml.
Hajkozmetikumok a kínálatunkban a leghíresebb fodrász márkáktól valók. Sampon a Kemon márkától Energy kollekcióból nőknek lett létrehozva - hajhullás. Ezen fodrász csoda kiszerelése 250 ml.
Hajkozmetikumok a kínálatunkban a leghíresebb fodrász márkáktól valók. Sampon a Kemon márkától Energy kollekcióból nőknek lett létrehozva - hajhullás. Ezen fodrász csoda kiszerelése 1000 ml.
Hajkozmetikumok a kínálatunkban a leghíresebb fodrász márkáktól valók. Kondicionáló a Kemon márkától Energy kollekcióból nőknek lett létrehozva - hajhullás. Ezen fodrász csoda kiszerelése 1000 ml.
Adagolás:Használat előtt felrázandó. Edzés előtt 20-30 perccel 2-3 adagalokanállal elkeverve 150-250 ml vízben. Soha ne lépd túl a 3 adagolókanalt 24 órán belül. INSANE ENERGY EXTREME MENTAL FOCUS HUGE MUSCLE PUMPS GREAT TASTING BIG 50 SERVES PER TUB The Curse is one of the most powerful and mind blowing pre workout energy products on the planet today. You really do have to try this stuff to truly appreciate just how good it is...1 or 2 scoops in 4-8 ounces of water and BOOM...30 minutes later
Adagolás:Használat előtt felrázandó. Edzés előtt 20-30 perccel 2-3 adagalokanállal elkeverve 150-250 ml vízben. Soha ne lépd túl a 3 adagolókanalt 24 órán belül. INSANE ENERGY EXTREME MENTAL FOCUS HUGE MUSCLE PUMPS GREAT TASTING BIG 50 SERVES PER TUB The Curse is one of the most powerful and mind blowing pre workout energy products on the planet today. You really do have to try this stuff to truly appreciate just how good it is...1 or 2 scoops in 4-8 ounces of water and BOOM...30 minutes later
ENERGY TEA Egy tea, ami tele van energiával és sok sok gyümölccsel. Pirított almadarabok, hibiszkusz, bodzabogyó, csipkebogyóhéj, ribizli, piros rózsaszirmok és narancshéj teszi különlegessé és energiával telivé gyümölcstea keverékünket. Ideális választás a nap indításhoz és napközbeni energiagyűjtéshez is. Elkészítés: teáskannában/pohárban/csészében Elkészítési idő: 5-10 perc Hőmérséklet: 100 °C Mennyiség: 4,5g / liter Teafajta: gyümölcstea
Festina F20658/2 női SOLAR ENERGY óra acél tokkal, keményített ásványüveggel és acél csattal. Elegancia és a funkcionalitás tökéletes összhangban, lenyűgöző design, kiváló ár-érték arány, folyamatos technológiai innováció. Ezt nyújtják neked a Festina órái.
Festina F20654/2 női SOLAR ENERGY óra acél tokkal, keményített ásványüveggel és acél csattal. Elegancia és a funkcionalitás tökéletes összhangban, lenyűgöző design, kiváló ár-érték arány, folyamatos technológiai innováció. Ezt nyújtják neked a Festina órái.
Festina F20654/1 női SOLAR ENERGY óra acél tokkal, keményített ásványüveggel és acél csattal. Elegancia és a funkcionalitás tökéletes összhangban, lenyűgöző design, kiváló ár-érték arány, folyamatos technológiai innováció. Ezt nyújtják neked a Festina órái.