A klasszikus játék, a Ki nevet a végén, a Lépegetős, valamint a Sakk és Dáma egy olyan formát kapott, amelyet utazás során is magaddal vihetsz. A játék végeztével a játéktáblában lehet tárolni a kisebb tartozékokat.
A társasjátékok anyaga: fa (a dobókockák műanyagból vannak)
- A Ki nevet a végén játékot négy játékos játszhatja, akik azon igyekeznek, hogy saját bábuikat minél gyorsabban eljuttassák a kijelölt végcéljukra, a bázisra. A játék kezdetén mindegyik játékos négy bábuja a start mezőn áll. Aki a legnagyobbat dobja a dobókockával, az kezdi a játékot és dobhat újból elsőként.
- A Lépegetős társasjáték alapja egyszerű. A játékosok dobnak a dobókockával, majd annyi lépést tesznek a mezők számozása szerint, amennyit dobtak. A játékban vannak külön megjelölt mezők is, ezeknek más a színük is. Vannak olyanok ahol még kettőt előre léphetsz, de ennek ellenkezője is előfordul, ahol kettőt vissza kell lépned. A STOP mezőre lépve kimaradsz egy körből. Az nyer aki végig ér a pályán.
- A sakkban úgy kell lépegetned a saját bábuiddal, hogy az ellenfelet matt helyzetbe hozd. Ebben a helyzetben, ugye nem tud lépést tenni a királyával, így kénytelen feladni a játékot. A dáma játékban a korongokat a tábla első két sorában kell elhelyezni. A játék lényege, hogy minél hamarabb átjussunk az ellenfél kiindulási területére. A fekete és a fehér bábuk, valamint a korongok csatája remekül fejleszti a logikai gondolkodást kicsiknél és nagyoknál egyaránt.
Ki nevet a végén szett tartalma: 2 darab műanyag fehér dobókocka, 16 darab színes bábu (4 darab sárga, 4 darab piros, 4 darab kék és 4 darab zöld) és 1 darab játékszabály
Sakk és Dáma szett tartalma: 32 darab sakkbábu (16 darab fehér, 16 darab fekete), 24 darab korong (12 darab fehér, 12 darab fekete) és 1 darab játékszabály
Lépegetős szett tartalma: 2 darab műanyag fehér dobókocka, 16 darab színes bábu (4 darab sárga, 4 darab piros, 4 darab kék és 4 darab zöld) és 1 darab játékszabály
A játéktábla mérete: 7 cm x 7 cm x 3 cm
Csomagolás mérete: 9 cm x 9 cm x 4 cm
4 éves kortól ajánlott!
Furfangos, társas memóriajáték. A lefordított kártyalapokat az egerek orrával tudod felszedni, de vigyázz, mert a macska is ott bujkál. Gyűjtsd össze Te a legtöbbet sajtot. Az egér cincog, ha megfog egy kártyát. Tartalma: 32 db sajtkártya, 4 db cincogó egér, játékszabály Játékosok száma: 2-4 fő Ajánlott életkor: 3+
Trükkös, társas memóriajáték. Nézd meg a tavirózsa levelének alján, hogy melyik halacskát kell kifognod, majd használd a horgászbotot. Jól figyelj, mert a játék közben változik a helyük. Megjegyzed, hogy melyiket kell kifognod. Tartalma: 5 db halacska teleszkópos farkincával, 1 db horgászbot, 36 db tavirózsakártya, játékszabály Játékosok száma: 2-5 fő Ajánlott életkor: 3+
Végre Magyarországon is elérhető a világ legnépszerűbb ivós társasjátéka. A társas garantálja a felejthetetlen (alkalmanként felejthető) élményeket házibulikban, alapozásokon vagy akár bárokban is. A társas nyelvezete a nemzetközileg ismert ittas felnőtt szórakozás, de a társalgási szintű angoltudás fontos lehet. Játékosok száma: 1-69, de 6 fő felett már inkább csapatokban érdemes. A társast 18+ korúaknak ajánljuk az "elszórt" alkohollal kapcsolatos feladatok miatt. A termék tartalma: tábla 44 mezővel, 50
4 db társasjáték egy dobozban. Készségfejlesztő társasjátékok, háziállatokkal, vagy mesehősökkel. Ajánlott életkor: 3+
Spidko fém kisautók, többféle Mérete: kb. 8.5 cm hosszú Ajánlott életkor: 3+
Nagyméretű, színes, flitteres, cipzáras strandtáska, többféle mintával. Mérete: 56 x 38 cm zárt állapotban
1 féle méretben (unisex) rendelhető többféle mintával. Könnyen tisztán tartható, mosható (alacsony hőfokon!).* * Az adatok tájékoztató jellegűek.
Jellemzők: - Analóg óra - Fa mintával - Fém csatos - Többféle változatban - Az ár 1db termékre vonatkozik
A játékból automatikusan egy véletlenszerű betű hallható. Fordítsd fel a kártyát és tedd rá a készülékre. A világító fény azt jelzi, hogy melyik játékos nyomta meg elsőként a gombot. Működése: 3 db AA elemmel, amit a csomagolás tartalmaz. Ajánlott életkor: 6+ Játékosok száma. 2-6
Tapasztalja meg a hatóanyagokban gazdag, teljes spektrumú CBD kivonat hatásait az 5%-os Meliora CBD olaj segítségével! Miért a Meliora? A Meliora termékek kiemelkedő minőséget képviselnek a magyar CBD piacon, így minden vásárlónknak bátran ajánljuk őket. A Meliora -a hazai cégek között szinte egyedülálló módon- minden termék minden egyes új szállítmányát független laboratóriumban tesztelteti, a CBD olaj hatóanyagtartalmát igazoló tanúsítványokat pedig nyilvánosan elérhetővé teszi, így azokat Ön is megteki
Tapasztalja meg a hatóanyagokban gazdag, teljes spektrumú CBD kivonat hatásait a 10%-os Meliora CBD olaj segítségével! Miért a Meliora? A Meliora termékek kiemelkedő minőséget képviselnek a magyar CBD piacon, így minden vásárlónknak bátran ajánljuk őket. A Meliora -a hazai cégek között szinte egyedülálló módon- minden termék minden egyes új szállítmányát független laboratóriumban tesztelteti, a svájci CBD olaj hatóanyagtartalmát igazoló tanúsítványokat pedig nyilvánosan elérhetővé teszi, így azokat Ön is
Tapasztalja meg a hatóanyagokban gazdag, teljes spektrumú CBD kivonat hatásait a 10%-os Meliora CBD olaj segítségével! Miért a Meliora? A Meliora termékek kiemelkedő minőséget képviselnek a magyar CBD piacon, így minden vásárlónknak bátran ajánljuk őket. A Meliora -a hazai cégek között szinte egyedülálló módon- minden termék minden egyes új szállítmányát független laboratóriumban tesztelteti, a svájci CBD olaj hatóanyagtartalmát igazoló tanúsítványokat pedig nyilvánosan elérhetővé teszi, így azokat Ön is
Tapasztalja meg a hatóanyagokban gazdag, teljes spektrumú CBD kivonat hatásait a 10%-os Meliora CBD olaj segítségével! Miért a Meliora? A Meliora termékek kiemelkedő minőséget képviselnek a magyar CBD piacon, így minden vásárlónknak bátran ajánljuk őket. A Meliora -a hazai cégek között szinte egyedülálló módon- minden termék minden egyes új szállítmányát független laboratóriumban tesztelteti, a svájci CBD olaj hatóanyagtartalmát igazoló tanúsítványokat pedig nyilvánosan elérhetővé teszi, így azokat Ön is
A mini játékok sorozatban válogatott fejtörőket találsz.Ezek igen csak megdolgoztatják az elmédet. Mindegyik csomag 30 db kártyát tartalmaz, különböző feladványokkal. Ideális útitárs, mert csak egy pakli kártya helyét foglalja el. Vidd magaddal nyaraláskor is és biztos nem lesznek unalmas óráid! Ezek a fantasztikus utazójátékok garantált kikapcsolódást és szórakozást nyújtanak.Tartalom:30 db feladványkártya1 db ceruzaA doboz mérete: 11 x 15,5 x 1,3 cmAjánlott életkor: 6 - 10 éves korigKiknek: fiúknak, lán
Szenzációs feladványok a Djeco-tólA mini játékok sorozatban válogatott fejtörőket találsz, amik igen csak megdolgoztatják az elmédet. Mindegyik csomag 30 db kártyát tartalmaz, különböző feladványokkal. Ideális útitárs, mert csak egy pakli kártya helyét foglalja el. Vidd magaddal nyaraláskor is és biztos nem lesznek unalmas óráid! Ezek a fantasztikus utazójátékok garantált kikapcsolódást és szórakozást nyújtanak.Tartalom:30 db feladványkártya1 db ceruzaA doboz mérete: 11 x 15,5 x 1,3 cmAjánlott életkor: 6