Fantasztikus Négyes képregény 5. Csapdában képregény
Ugyan a legutóbbi kötetünk végén hőseink még kiszolgáltatott és mit sem sejtő foglyokként sínylődtek Latvériában, most minden erejüket latba vetve készek egy feledhetetlen, felülmúlhatatlan összecsapásban összemérni erejüket Fátum Doktorral
Ezt követően próbálnak ugyan visszatérni a normális kerékvágásba, ám egy újabb halálos ellenség tör rájuk a Vakondember De nem ő az egyetlen ellenfelük, mert a külső űrből is akad olyan, ki rájuk feni a fogát, így Ben Grimm sokadmagával kénytelen egy halálig tartó harcban küzdeni a szabadságáért
100 oldalas, puhatáblás képregény
szerzők Stan Lee/Jack Kirby
fordította Pusztai Dániel
ISBN978-615-5891-33-5
Fantasztikus Négyes képregény 4. Az őrület markában Újra együtt a csapat, miután hőseink sikerrel visszatértek a Negatív Zónából, csakhogy azzal szembesüljenek, hogy Sue minden idejét leköti a baba gondozása. Az elemi erőknek parancsoló Kristály ugyan átvehetné a helyét a Fantasztikus Négyesben, de ehhez haza kell térnie Nem-Ember családjához, hogy engedélyt kérjen, ő képviselhesse népüket az emberiség előtt. Így hát a Fantasztikus Négyes kénytelen elkísérni őt Attilán rejtelmes városába puhatáblás, színe
Marvel Legendák Stan Lee Fantasztikus Négyes - Hulk a Lény ellen képregény
Sora Puff ide 1. keménytáblás képregény Sora, a shiba kiskutya nagy kalandjainak gyűjteményes kiadása, mely tartalmazza az első 5 képregény füzeteit, A Kert Lovagjai exkluzív bónusz fejezetet és rengeteg különlegességet tartalmaz a nyomtatásban megjelent képregény borítóját, valamint illusztrációkat és izgalmas korai terveket. Keményborítós kivitel. Formátum 21,515 cm, keményborítósTerjedelem 176 színes oldal Megjelenési év 2024.
A holtak nem nyugszanak - színes cyberpunk képregény 80 oldalas, színes cyberpunk képregény ISBN 978-615-5891-37-3
García 1. képregény Hatvan éve legenda volt. Aztán eltűnt, nyoma veszett. Mindenki elfelejtette. Most visszatért. A legnehezebb pillanatban. Mert a múlt sosem halhat meg. Spanyolországban a múlt mindig visszatér. És nem felejt. Lebilincselő bűnügyi történet a politikailag megosztott Spanyolországból, amelyben egy fiatal újságírónő és egy hibernációból ébredt régivágású titkos ügynök próbálja kibogozni a szálakat. A képregény alapján készült sorozat 2022-ben érkezik az HBO Max kínálatába. kiadó Vad Virágok
Kittenberger Extra - A kezdetek puhatáblás képregény A 24 oldalas, színes és fekete-fehér, A4-es kiadvány tényleg igazi rajongói extra van benne novella, vázlatok, oldalak a felújított első albumból és egy kis ízelítő a készülő negyedikből, és még egy rövid Áts és Baka képregény is. Mindenképpen érdemes beszerezned, ha rajongsz a Kittenberger sorozatért és akkor is, ha még csak most ismerkednél meg vele.
Mark Millar Rozsomák - Az állam ellensége NORMÁL változat keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva Rozsomák - Az állam ellensége beleolvasó Rozsomák egy két lábon járó, élő fegyver ami rossz kezekbe került. Senki sem érti, Logan miért veti rá magát vadállati dühvel korábbi szövetségeseire és barátaira, legyen az az X-Men, a S.H.I.E.L.D. ügynökei vagy akár a Fantasztikus Négyes. És ha a S.H.I.E.L.D.-nek egyáltalán sikerül fogságba ejtenie, vajon milyen árat kell majd fizetnie ezértA Kéz által agym
Storia del West - A vadnyugat története 1. ÚT AZ ISMERETLENBE képregény előrendelés várható érkezés március 2025-ben a Frike Comics és a C.S.A. Comics jóvoltából indul a kultikus STORIA DEL WEST - A VADNYUGAT TÖRTÉNETE c. sorozat, melyet megannyi szakértő és képregény-rajongó a valaha készült legszebb olasz westernsorozatként tart számon. Magyarországon a Füles rejtvényújságban jelentek meg ebből epizódok, valamint Fejezetek a vadnyugat történetéből címmel önállóan is. 100 oldalas, színes képregény szerző
SZÉPSÉGHIBÁS Mark Millar Rozsomák - Az állam ellensége NORMÁL változat keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva Rozsomák - Az állam ellensége beleolvasó Rozsomák egy két lábon járó, élő fegyver ami rossz kezekbe került. Senki sem érti, Logan miért veti rá magát vadállati dühvel korábbi szövetségeseire és barátaira, legyen az az X-Men, a S.H.I.E.L.D. ügynökei vagy akár a Fantasztikus Négyes. És ha a S.H.I.E.L.D.-nek egyáltalán sikerül fogságba ejtenie, vajon milyen árat kell majd fizetnie ezértA Ké
The Doors (Rock N Roll Comics) puhatáblás képregény Mit is lehetne mondani a The Doors-ról Legenda Úttörő Lázadó Bármit, de tény, hogy a 60-as évek egyik legmeghatározóbb zenekara volt, újszerű dalaikkal, előadásaikkal, koncertjeikkel lehengereltek mindenkit. Ez a képregény Jim Morrison ifjú korától mutatja be, hogy alakult meg a zenekar, milyen nehézségeik és botrányaik voltak.
Rejtő Jenő, Korcsmáros Pál Piszkos Fred, a kapitány keménytáblás képregény A Korcsmáros Pál által eredetileg 1964-ben rajzolt fekete-fehér képregény átdolgozott, nagyalakú, színes, digitálisan felújított változata. Fülig Jimmy, Buzgó Mócsing, Nagy Bivaly, Vöröskarom, Tulipán és a többiek, és természetesen Piszkos Fred kalandjai.
Blade Runner 2019 első kötet keménytáblás képregény 104 oldal keménytáblás képregény
Kockás 60. Blueberry Chihuahua Pearl, Green manor, Herkules, Cubitus, Leonardo, Kid Lucky, Spirou és Fantasio, és még annyi minden 64 oldal nagy alakú, puhatáblás, színes képregény
Lucky Luke 34. Egy cowboy Párizsban képregény Lucky Luke a egy francia szobrásszal találkozik a Vadnyugaton, aki éppen a híres Szabadság-szobor felépítéséhez gyűjt adományokat. A szobor, és főleg az amit jelképez, nem mindenki számára szimpatikus. Egyikük elszántan igyekszik megakadályozni a felállítását. Lucky Luke nem csak az adománygyűjtést segíti, hanem védencét Párizsba is elkíséri. Nagyalakú, színes, puhatáblás képregény 48 oldal
Loki Asgard ügynöke 1-2 képregény kedvezményes csomag Benne Loki Asgard ügynöke 1 és 2 keménytáblás képregény kötetek