Fekete diófából készült kávébetöltő tölcsér 58 mm -es szűrőhöz

Fekete diófából készült kávébetöltő tölcsér 58 mm -es szűrőhöz

Nincs két teljesen egyforma színnel rendelkező fa, természetes mivoltának köszönhetően! Ezért minden egyes darab egy picit más. Az azonos típusú fa alapanyagok is mintázatban és árnyalatokban különbözhetnek. A fotók tájékoztató jellegűek, nem a kiszállított termékről készülnek!







Az árucikkről kisadózói számlát állítok ki, tehát a termék nettó és bruttó ára is: 4990
A kávébetöltő tölcsér segítségével az őrleményt a szűrőbe tudjuk juttatni annak kiszóródása nélkül. Helyezzük rá a portafilterre a kávébetöltő segédet, a frissen őrölt kávét pedig ezen keresztül juttassuk bele. A portafilter oldalát kézzel finoman megkocogtatva egyengessük el a kávét. Vegyük ki a tölcsért, majd tömörítsük le. 


Viszont erre a kérdésre mindenképp készülj fel, amit minden vendéged fel fog tenni: " Waooo, ez milyen fából készült  
?"


Tehát, hogy ne csak állj ott majd mellette, légy felkészült! Jól figyelj és jegyezd meg!



Osztályon felüli fekete diófából készült, amely Amerikában és Európában is honos.
Magassága 30-40 méter között van, de néha elérheti az 50 métert is.
Teáját a népgyógyászatban használják.
Színe és rajzolata páratlan és igen nagyra becsülik.
Vásárlóim környezettudatosak, mert természetes anyagokkal veszik körül magukat. Nem az a drága, ami ma sokba kerül, hanem az, ami holnap sok bajt okozhat. Egyre több az ipari katasztrófa és egészségi ártalom. Nem fenntartható irány, az iparnak meg kell találnia minden műszaki feladatra a környezetbarát megoldásokat!


Csak természetes anyagok felhasználásával készülő felületkezelővel van simára polírozva. Ezáltal:



NEM KELETKEZIK VESZÉLYES HULLADÉK ⇒ nem kell védőeszközt használni -ezáltal kevesebb a hulladék-, nincs egészségre veszélyes, környezetre káros anyag, melléktermék.


NEM JUT KÁROS ANYAG A SZERVEZETEDBE, NEM RÁKKELTŐ - Nincs kipárolgása, nincs káros anyag belégzés, valamint a bőröddel érintkezve nem jut semmilyen toxikus vegyület a szervezetbe.


 
 A megrendelt terméket egy márkajelzéssel ellátott újrahasznosítható kartondobozban fogod megkapni. A biológiailag lebomló csomagolóanyaggal igyekszem környezettudatos magatartást tanúsítani.

megvesz
Tölgyfa kávébetöltő tölcsér 58 mm portafilterhez

Tölgyfa kávébetöltő tölcsér 58 mm portafilterhez

Nincs két teljesen egyforma színnel rendelkező fa, természetes mivoltának köszönhetően! Ezért minden egyes darab egy picit más. Az azonos típusú fa alapanyagok is mintázatban és árnyalatokban különbözhetnek. A fotók tájékoztató jellegűek, nem a kiszállított termékről készülnek! Az árucikkről kisadózói számlát állítok ki, tehát a termék nettó és bruttó ára is: 4990 A kávébetöltő tölcsér segítségével az őrleményt a szűrőbe tudjuk juttatni annak kiszóródása nélkül. Helyezzük rá a portafilt

megvesz
Gree Eagle GCF350ASNA Légtisztító berendezés

Gree Eagle GCF350ASNA Légtisztító berendezés

Jellemzők  Elegáns kivitel "Eagle Wing" technológiai tervezés Turbó inverter motor Intelligens technológia Visual PM2.5 technológia Világításvezérlő gomb Színes levegőminőség-mutató Továbbfejlesztett kompozit szűrő 5 Ventilátor sebessége Három tisztítási mód WIF Lock funkció Megjelenés előnye - felülnézet  vagy így tovább Az Eagle Wing ellenállás-csökkentő technológiát alkalmaz. Ezzel a technológiával a sávszélesség nagyobb, a zaj alacsonyabb, alvó üzemmódban pedig alacsonyabb

megvesz
MONO Black | fekete

MONO Black | fekete

Prémium rendszámtábla tartó MONO Black - fekete szín. (szett) Prémium, fényes és minimalista reklám nélküli rendszámtábla tartó Alti Giri MONO azok számára készült, akik értékelik az elegáns és kifinomult részleteket. A MONO rendszámkeret fontos elem, amely biztonságosan tartja a rendszámtáblát. A durva kereteknek nincs esztétikai hatása, és rontják az összbenyomást. A megoldás a MONO - prémium rendszámtartó, amely a minőségi kivitelezésnek köszönhetően nemcsak a rendszám stabil rögzítését, hane

megvesz
Bosch szett HBG675BB1 fekete sütő és BFL634GB1 fekete mikró, valamint ezek szín és nyitásirány kombinációi

Bosch szett HBG675BB1 fekete sütő és BFL634GB1 fekete mikró, valamint ezek szín és nyitásirány kombinációi

Bosch HBG675BB1 sütő és BFL634GB1 mikró, valamint ezek szín és nyitásirány kombinációi A Bosch HBG675BB1 pirolitikus sütő fekete színű, de kapható nemesacél és fehér színben is A BFL634GB1 fekete mikró  Ez a kivitel balos nyílású mikróval kapható csak Gyári garancia mint minden más Bosch háztartási gépre!

megvesz
Bosch HBA534EB0 fekete beépíthető sütő, 3D hőlégbefúvás, sütősín

Bosch HBA534EB0 fekete beépíthető sütő, 3D hőlégbefúvás, sütősín

Bosch HBA534EB0 fekete beépíthető sütő, 3D hőlégbefúvás, sütősín Serie4 új modell Önállóan beépíthető sütő - Serie4 - fekete - 71 l sütőtér - 7 funkció - 3D hőlégbefúvás - Energiaosztály: A - EcoClean hátfal - 1-szintű teleszkópos sütősín - Digitális kijelző (piros) érintőgombokkal - Elektronikus óra - Gyerekzár - Gyorsfelfűtés - Süllyeszthető gombok  

megvesz
MONO Black | Fekete (2db)

MONO Black | Fekete (2db)

Prémium, fényes és minimalista rendszámtábla tartó, reklám nélkül - Alti Giri MONO BLACK - tiszta fekete rendszámtartó keret. Azok számára tervezve, akik értékelik az elegáns és részletekre kiterjedő megoldásokat. Az ár párban értendő.

megvesz
EOB 3400 BOR Elektromos sütõ Rusztikus / Fekete /

EOB 3400 BOR Elektromos sütõ Rusztikus / Fekete /

- Energia osztály: A - Szín:Fekete rusztikus - Ûrtartalom: 74 liter - Ajtó kialakítás: Könnyen kivehetõ - Ajtóüveg: 2 üveges - Tisztítás: Könnyen tisztítható zománc - Sütési program:    Alsósütés;    Légkeverés + grill;    Légkeverés + grill + Alsósütés;    Körfûtõszál + Légkeverés;    Grill;   Felsõsütés;   Felsõsütés + Alsósütés;   Felsõsütés + grill - Hûtõventillátor: Van - Grill teljesítmény: 1700W - Méret: 600mm x 600mm - Garancia: 1 év - Hivatalos magyarországi forgalmazó által biztosított garancia

megvesz
Bosch PPH6A6B20 Serie 6 gázfőzőlap,fekete edzett üveg

Bosch PPH6A6B20 Serie 6 gázfőzőlap,fekete edzett üveg

Bosch PPH6A6B20 Serie 6 gázfőzőlap,fekete edzett üveg FlameSelect: a láng teljesítményének egyenletes szabályozása 9 fokozatban. – Wok égőfej: erőteljes főzés, akár 3,3 kW teljesítménnyel. – Normál és félig besüllyesztett beszerelési lehetőség: Ön döntheti el, hogyan szeretné beszereltetni. – Edzett üveg felület: elegáns design és könnyű tisztíthatóság. – Egyedi öntöttvas edénytartó rácsok: a könnyű kezelhetőségért. Design edzett üveg, fekete Teljesen sík kivitelű design Komfort Fla

megvesz
AIRA HY Higroszabályozású légbeersztő, nyílászáróra.

AIRA HY Higroszabályozású légbeersztő, nyílászáróra.

Az AERA HY a nyílászáróba mart 354x12 mm vagy 250x15 mm nyílásba, vagy megfelelő falba vájt nyílásba építhető. Fehér polisztirolból készül, de KÜLÖN RENDELÉSRE a különböző következő színekben is bronz, világos tölgy, sötét tölgy, szürke, csontszín, mahagóni és fekete (11.000áfa/db) Az AERA HY ablakba építhető légbeeresztő különböző színű fedéllel (bronz, világos tölgy, sötét tölgy, szürke, csontszín, mahagóni és fekete) is kapható. CE minősítéssel rendelkezik.

megvesz
Bosch HBG675BB1 fekete-üveg pirolitikus beépíthető sütő, 4D hőlégkeveréssel

Bosch HBG675BB1 fekete-üveg pirolitikus beépíthető sütő, 4D hőlégkeveréssel

Bosch HBG675BB1 fekete-üveg pirolitikus beépíthető sütő, 4D hőlégkeveréssel Series 8 modell Beépíthető sütő 13 sütési funkcióval: 4D hőlégbefúvás, HotAir eco hőlégbefúvás, Alsó/felső sütés, Alsó/felső sütés eco, Légkeveréses grillezés, Nagy felületű grill, Kis felületű grill, Pizza-funkció, Alsó sütés, Kímélő párolás, Kiolvasztó funkció, Edény-előmelegítés, Melegen tartás Hőfokszabályozás: 30 °C - 300 °C Nagyméretű sütőtér: 71 liter, akár Magyar nyelvre is átállítható kezelőpanel Az új felsőkate

megvesz
Coconutoil cosmetics bio fogpor aktív szénnel - 40 ml

Coconutoil cosmetics bio fogpor aktív szénnel - 40 ml

A kókuszdió lassú égetésével és elszenesítésével nyert, finom szemcséjű, fekete szénpor egy népszerű fogtisztító és fogfehérítő összetevő. Képes magához vonzani és megkötni a vírusokat, baktériumokat, a fog és az íny felszínén lerakódott anyagokat, így a kezelt felület megtisztul és fellélegzik. Megköti a csersavat is, így a kávé, a tea, a cigaretta és a vörösbor lenyomatait is eltünteti. A foglepedékeket pedig a szénrészecskék dörzsölő hatásával távolítja el. A himalája só és a kálcium hozzájárulhat a

megvesz

MILWAUKEE CSŐSORJÁZÓ HTGSZR164

Milwaukee sorjázó. Rézcsövek és PVC egyszerű sorjázását biztosítja. Hőkezelt fekete oxidbevonatú penge a hosszabb élettartamért.

megvesz
Cosori Gooseneck Elektromos Vízforraló 5 egyedi beállítással Rozsdamentes Acél 0,8 L (Matt fekete) CO108-NK-EUR

Cosori Gooseneck Elektromos Vízforraló 5 egyedi beállítással Rozsdamentes Acél 0,8 L (Matt fekete) CO108-NK-EUR

*Amazon forrás: Stackline adatok az Amazon USA értékesítésére vonatkozóan 2019 február és 2022 február közötti idősávban **Red dot Forrás: 2019-ben a nemzetközi Red Dot Díj nyertese lett a fekete Cosori Premium modell Varázsoljuk pár perc alatt a nyugalom szigetét otthonunkba kedvenc specialty kávénkkal vagy teánkkal! A COSORI elektromos vízforraló kiválóan alkalmas arra, hogy segítségével kedvenc meleg italainkat energiahatékonyan és a lehető legfinomabb módon elkészítsük. Legyen szó kávéról va

megvesz
HAM GA 24/595  mennyezeti perdületbefúvó állítható lamellával

HAM GA 24/595 mennyezeti perdületbefúvó állítható lamellával

Alkalmazási terület Levegő befúvásra és elszívásra(lamellák nélkül)a szellőző és légkondicionáló rendszerekben Anyaga Acél Színe Fehér, RAL 9010, fekete színű, műanyag légterelőkkel

megvesz
HAM GA 48/595  mennyezeti perdületbefúvó állítható lamellával

HAM GA 48/595 mennyezeti perdületbefúvó állítható lamellával

Alkalmazási terület Levegő befúvásra és elszívásra (lamellák nélkül)a szellőző és légkondicionáló rendszerekben Acél Anyaga Színe Fehér, RAL 9010, fekete színű, műanyag légterelőkkel

megvesz