Több, mint fokhagyma
A fokhagyma széles körű használata miatt igen népszerű összetevő. A fekete fokhagymát a friss fokhagymából állítjuk elő. A fermentációs gyártástechnológiai eljárás során megváltozik a fokhagyma jellegzetes fehéres színe, és barnás-fekete árnyalatot ölt. Míg csípős íze, édeskés-sós ízvilágba fordul át. Egy szagtalan kivonat keletkezik, mivel a szúrós szagért felelős összetevők jelentősen csökkennek az előállítás során. A folyamat, kontrollált hőmérsékleten (általában 60-90 C), magas páratartalom (70-90) mellett történik, megközelítőleg 60 napon keresztül.
A nyers fokhagyma fekete fokhagymává történő előállításának következtében biológiai aktivitása is jelentős mértékben megváltozik. A folyamat természetes úton zajlik le, egyéb összetevő hozzáadása nélkül. A magas hőmérsékleten történő kezelés olyan nem-enzimatikus folyamatokat indít el, mint a Maillard-reakció, a karamellizáció, és a fenolos összetevők oxidációja, amelyek a színváltozás hátterében állnak. A fekete fokhagymával kapcsolatos kutatások egyre szélesebb körben jelennek meg.
Ennek köszönhetően olyan stabil, és vízoldékony, szerves kéntartalmú vegyületek keletkeznek, mint amilyen az S-allil-cisztein is. A fekete fokhagyma koncentrált S-allil-cisztein tartalma lényegesebben magasabb, a friss fokhagymával összehasonlítva. A készítmény formulázásakor, nem a fokhagyma porított őrleményét, hanem annak koncentrált kivonatát használjuk.
A fermentált fekete fokhagyma élettani hatásai
2A fermentált fekete fokhagyma kivonat hozzájárul a szív és az immunrendszer normál működéséhez, fenntartja a normál homocisztein- és koleszterinszintet. Termékünk 800 mg fekete fokhagyma kivonatot tartalmaz, amely S-allil-ciszteinre standardizált (ez 2 kapszulában >800 mcg tartalmat jelent). A
z S-allil-cisztein jelentősége abban áll, hogy csak a fekete fokhagymában található meg jelentős mennyiségben.
Kiknek ajánljuk a Natur Tanya Fermentált Fekete Fokhagyma terméket
rendszeresen dohányzó személyeknek
cukorbetegeknek
azoknak, akik nem szeretik a nyers fokhagyma ízét
azoknak, akik vegán, koncentrált fokhagyma kivonattal szeretnék kiegészíteni étrendjüket
azoknak, akik támogatni szeretnék a szívük és az immunrendszerük egészségét
azoknak, akik ügyelnek a megfelelő koleszterinszintükre
MIÉRT JÓ, HOGY A FERMENTÁLT FEKETE FOKHAGYMÁT NÖVÉNYI KAPSZULATOKBA ZÁRTUK
A kemény kapszulák rendszerint állati eredetű marha zselatinból, vagy valamilyen rostos növényi anyagból közvetlenül előállított cellulózból, vagy esetleg pullulánból állnak.
Fontos megjegyezni, hogy a zselatin kapszula nedvességtartalma magasabb a növényi HPMC kapszulákkal összehasonlítva.
A zselatin kb. 10 nedvességet tartalmaz, így az negatív hatással lehet a fekete fokhagyma organoleptikus (érzékszervi tulajdonságaira). A fekete fokhagyma higroszkóp (nedvszívó), az ilyen tulajdonsággal rendelkező anyagok miatt a zselatin kapszula törékennyé válhat, a nedvszívó anyagok elvonhatják a nedvességtartalmat (víztartalmat) a kapszula falából, emiatt a fekete fokhagyma csomóssá válhat, összeállhat a kapszulában levő portartalom, amely negatívan befolyásolja a termék stabilitását is.
Így több szempontból is érdemes inkább az innovatívabb alacsony nedvességtartalmú hidroxi-propil-metilcellulóz (HPMC) anyagú kemény kapszulákkal formulázni a fekete fokhagyma terméket.
Ha ez nem lenne elég a Natur Tanya SZERVES FERMENTÁLT FEKETE FOKHAGYMA terméket többrétegű bliszter csomagolásban került csomagolásra, amely tovább védi az aktív összetevőket a külső környezeti hatásoktól.
Nettó tömeg 15,5 g (30 db)
Összetevők fermentált fekete fokhagyma (Allium sativum L.) gumó kivonat- standardizált S-allil-cisztein tartalommal, csomósodást gátló anyagok (kalcium-foszfátok, zsírsavak mono- és digliceridjei, szilícium-dioxid, zsírsavak magnéziumsói), növényi kapszulahéj (hidroxipropil-metil-cellulóz). 2 növényi kapszulában
Adagolási javaslat Napi 1-2 kapszula, lehetőleg étkezés közben, bő vízzel lenyelve.
Adagolási időtart...
A fokhagyma támogatja az immunrendszer egészséges működését, segít fenntartani a szív és a keringési rendszer egészségét, a megfelelő koleszterin és vérzsír szintet, hozzájárulhat a légúti rendszer egészségének fenntartásához.A zöldtea polifenolok és az E-vitamin hozzájárulnak a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.A króm hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához, részt vesz a makrotápanyagok anyagcseréjében.A szelén hozzájárul az oxidatív stresszel szembeni védelemhez, az immunrendszer és
Fekete fokhagyma natúr püré 1OO%-ban fekete fokhagymából készült. A fekete vagy fermentált fokhagyma egy sokoldalú gasztronómiai különlegesség, amely évezredek óta kedvelt alapanyag az ázsiai kultúrában. A fokhagyma jól ismert egészségmegőrző és öregedést lassító hatása a fekete fokhagymában sokszorosan érvényesül, mindezt a fokhagyma karakteres illata nélkül élvezhetjük. Enyhe, édes ízének köszönhetően sokkal szélesebb körben kedvelt, az erős fokhagymaízt nem kedvelők is előszeretettel fogyaszt
A fekete vagy fermentált fokhagyma egy sokoldalú gasztronómiai különlegesség, amely évezredek óta kedvelt alapanyag az ázsiai kultúrában. A fokhagyma jól ismert egészségmegőrző és öregedést lassító hatása a fekete fokhagymában sokszorosan érvényesül, mindezt a fokhagyma karakteres illata nélkül élvezhetjük. Enyhe, édes ízének köszönhetően sokkal szélesebb körben kedvelt, az erős fokhagymaízt nem kedvelők is előszeretettel fogyasztják. Különleges, balzsamecetre hasonlító aromáját a konyhákban is hamar
Fogyasztását ajánljuk a szervezet egyensúlyi állapotának megőrzése, valamint az immunrendszer normál működésének támogatására. A kendermag optimális arányú omega – 3 és omega – 6 zsírsavainak fogyasztása előnyös lehet a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében, támogatja a normál koleszterin- és triglicerid szint fenntartását. A fogyasztása segíti az immunrendszer helyes működését. A máriatövis mag hepatoprotektív, azaz hozzájárul a máj védelméhez és méregtelenítő képességéhez. Segít fennta
OMEGA-3 MÉLYTENGERI HALOLAJ GRAPEFRUIT SZIRUPPAL A D-vitamin hozzájárul az egészséges csontozat és fogazat fenntartásához, a kalcium és a foszfor normál felszívódásához, az immunrendszer normál működéséhez. Hozzájárul a gyerekek immunrendszerének megfelelő működéséhez. A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez, ezáltal a csontozat, a fogak és a porcok normál állapotának és működésének fenntartásához. Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Az A-vitamin hozzájárul a normál látás fenntartá
A hagyományos amerikai sertés bbqfűszer stílusjegyeket a magyar paprika emeli új szintre. A Red BBQ és Grill fűszerkeverékben hangsúlyt kap a fokhagyma, vöröshagyma és megfelelő egyensúlyt képvisel a só és a cukor. Összetevők: barnacukor, fűszerpaprika, tengeri só, fokhagyma, vöröshagyma, fekete bors, koriander, mustármag, köménymag, római kömény, szegfűbors, kakukkfű, borsikafű - gluténmentes - ízfokozómentes - színezékmentes - hazai termék
ÚJ! Hurrikán POTENCIANÖVELŐ Étrend-Kiegészítő - A Férfi Erő Forrása! Kedves Férfiak! Ismerjék meg a természet erejét egyetlen kapszulában! A Hurrikán potencianövelő étrend-kiegészítő a természet legfinomabb összetevőit hozza el Önnek, hogy minden nap a legjobb formájában érezhesse magát. Maca gyökér por: Ezt az ősi perui "szuperélelmiszert" évszázadok óta használják a fizikai és mentális teljesítmény növelésére. A Maca gyökér serkenti az energiát, növeli a kitartást és javí
Egyedülálló és szabadalmaztatott formula organikus fermentált fekete fokhagymából és 0,1% S-allil-ciszteinre standardizált. Az ABG10+ érlelt fekete fokhagyma kivonat stabilabb, jobban emészthető és 10-szer több antioxidáns molekulát tartalmaz, mint a friss fokhagyma. Az S-allil-cisztein sokkal nagyobb koncentrációban található a fekete fokhagymában, és segíti a zsírban oldódó allicin felszívódását. A Zane Hellas érlelt fekete fokhagyma a fehér fokhagyma magas hőmérsékleten és magas páratartalom mellett kö
A fokhagyma Közép- és Kelet-Ázsiából származó egyik legrégebbi fűszernövényünk. A magyaros ételek elengedhetetlen összetevője, de az egész világon kedvelt különleges ízjavító hatása miatt. Legfontosabb hatóanyaga a kéntartalmú alliin aminosav. A gerezd összezúzása vagy szétrágása során allicin keletkezik. Ez adja a fokhagyma tipikus enyhén égető szagát, ízét pedig a szaponinnak köszönheti. Már több ezer évvel ezelőtt felismerték, hogy az erős fokhagyma nemcsak ízletesebbé teszi az ételt, hanem egészs
Szív rózsadoboz tartalma: 18 "polifoam" rózsafejet tartalmaz a rózsafejek átmérője 6 cm Válaszd ki a rózsa színét! Válassz feliratot! Ajándék díszcsomagolás!
Szív rózsadoboz tartalma: 13 "polifoam" rózsafejet tartalmaz a rózsafejek átmérője 6 cm Válaszd ki a rózsa színét! Válassz feliratot! Ajándék díszcsomagolás!
Alkalmazási javaslatNaponta 1 kapszula, étkezés előtt kb. fél órával, bő folyadékkal lenyelni. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túlErre figyeljA Hurrikán étrend-kiegészítő nem ajánlott magas vérnyomásban, szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek. Várandós nők, szoptatós anyák és 12 éves kor alatti gyermekek számára nem ajánlott. A készítményt gondosan elzárva, száraz, hűvös helyen tárolja.Összetevők Aktív hatóanyagokkal (1 kapszula / napi adag)Maca (Lepidium Meyenii) 310mgFűrész Pálm
Alkalmazási javaslatNaponta 1 kapszula, étkezés előtt kb. fél órával, bő folyadékkal lenyelni. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túlErre figyeljA Hurrikán étrend-kiegészítő nem ajánlott magas vérnyomásban, szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek. Várandós nők, szoptatós anyák és 12 éves kor alatti gyermekek számára nem ajánlott. A készítményt gondosan elzárva, száraz, hűvös helyen tárolja.Összetevők Aktív hatóanyagokkal (1 kapszula / napi adag)Maca (Lepidium Meyenii) 310mgFűrész Pálm
D3-vitamin liposzómás C-vitaminnal, csipkebogyó-, acerola-, szőlőmag kivonattal és lecitinnel A D-vitamin hozzájárul a csontok és fogak épségének fenntartásához, a kalcium és a foszfor felszívódásához és hasznosulásához, segít fenntartani a normál izomfunkciókat, hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, részt vesz a vér normál kalcium szintjének fenntartásában. Hozzájárul az egyensúlyzavar és izomgyengeség okozta esésveszély kockázatának csökkentéséhez. A 60 éves vagy annál idősebb férfiak és nők
Szív rózsadoboz tartalma: 13 "polifoam" rózsafejet tartalmaz a rózsafejek átmérője 6 cm Válaszd ki a rózsa színét! Válassz hozzá feliratot! Ajándék díszcsomagolás!