Származás: a füge eredeti őshazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de régóta meghonosodott Dél-Európában és Észak-Afrikában is.
A ’Botanikus kert’ fajta a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjéből származik.
Hajtásrendszer: kb. 2,5-3,5 méter magas, felfelé törő, szélesen szétterülő, laza koronájú, jellegzetes megjelenésű, sima, hamuszürke törzsű bokor, ami könnyen fává alakítható. Lombozatát nagy, 3-5 karéjú, sötétzöld, dekoratív levelek alkotják.
Termőképesség: korán termőre fordul és bőven terem. Adriai típusú, két terméshullámban, megtermékenyítés (beporzás) nélkül (partenokarpia) érleli be gyümölcseit.
Gyümölcs: július és október között, két hullámban érik, de ezen időszak alatt mindig található érett termés a bokron. Középnagy vagy nagy méretű, lapított körte alakú, rövid nyakú és szárú. Héja sárgászöld, esetleg fehér foltokkal mintázott. Húsa sötét rózsaszín, puha, mézédes, ízletes.
Friss fogyasztásra és feldolgozásra (aszalás, dzsem, befőtt) egyaránt alkalmas.
Talajigény: nem válogat, gyakorlatilag bármilyen talajtípust elvisel, de a jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, inkább meszes talaj ideális a számára.
Fény- és hőigény: nagy, ezért napos, meleg, szélvédett, déli fekvésű helyre telepítsük védősövény vagy fal elé.
Vízigény: közepes, hosszan tartó száraz időszakokban öntözzük, különben termései aprók, ízetlenek lesznek, sőt le is dobja őket.
Gondozás: a telepítési hely körültekintő megválasztása kiemelten fontos az egészséges, jó fejlődéshez. Bár kb. -10-15°C-ig fagytűrő, de mindenképpen védett fekvésbe ültessük és tövét is érdemes takarni.
Ha ágai mégis megfagynának, tavasszal a sérült részig vágjuk őket vissza. Ha netán talajszintig elfagynának sincs okunk aggódni, újra ki fognak hajtani, de a termésérés későbbre tolódik.
Ami a metszését illeti az elültetett növényt az első évben hagyjuk szabadon nőni, csak a következő év tavaszán vágjuk vissza, és a fejlődő 5-6 hajtásból alakítsuk ki a bokrot. A későbbiekben az esetleges ritkításra, száraz ágak eltávolítására korlátozódnak a metszési munkálatok, ellenkező esetben a terméshozást akadályozzuk meg.
Megfelelő telepítési hely és körülmények biztosításával betegségek ritkán károsítják, alapvetően nem szorul rendszeres növényvédelemre.
Ültetési idő: a szabadgyökerű növényeket március-áprilisban, valamint október-novemberben, a konténereseket márciustól novemberig vagy fagymentes időben akár télen is ültethetjük.
Fontos tudni!
Levele, szára tejnedvet tartalmaz, így metszési, ápolási munkáit kesztyűben és hosszú ujjú felsőruházatban végezzük!
Kifejlett magasság: 2,5-3,5 m
Sor- és tőtávolság: 3,5×4 m (jellemzően magánosan telepített növény)
Termésérés: július - október
Fény- és hőigény: nagy
Vízigény: közepes
Termés felhasználhatósága: friss fogyasztás, konyhai feldolgozás (aszalás, dzsem, befőtt)
Védett tartalom
A Ficus carica 'Troiano' – Sárga termésű füge főbb jellemzői: kifejletten 2-3 méter magas sok meleget és sok fényt igényel a finom termések beérleléséhez levelei nagyok, ujjasan karéjosak, illatosak nyár végétől több hullámban érleli sárga terméseit napos, védett helyre, elsősorban déli fal elé ültesse talaj iránt nem válogatós
A füge hazája Nyugat Ázsia és a Földközi tenger vidéke. A kisméretű Ficus carica hazánkban 2-3 méter magasra is megnövő, karakteres kis fa, mely a kertnek jellegzetes mediterrán hangulatot ad. A fatörzs sima kérge hamuszürke színű, tejnedvben gazdag, melyet dúsan borítanak az ujjasan karéjos, nagy levelek. Gyümölcsei körte alakú, 3-7 cm hosszú, sárgás-zöld termések, melyek mindig az új hajtások levélhónaljában fejlődnek. Vékony héj takarja a gyümölcshúst, amelyben apró magok ülnek. A termésben és a fiatal
A Ficus carica 'San Piero Mirko' – Füge főbb jellemző Jellemzői: A füge egy mediterrán származású növény, de szubtrópusi és trópusi területeken egyaránt telepítik. A kertészeti fajták közös jellemzője, hogy kérgük sima felületű és hamuszürke színű. A levelei nagy méretűek és karéjosak. A termése igen különleges, hiszen több kisebb termést és az elhúsosodott virágzati tengelyt is magába foglalja. A ’San Pietro Mirko’ füge fajta levelei különleges habitusúak, bár a csoportra jellemzően karéjosak,
Bulkshop aszalt füge 500gAz aszalt füge finom nassolnivaló, mely gazdag tápanyagokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. A Bulkshop aszalt füge kedvező hatása Finom és tápanyagokban gazdag nassolnivaló. Megtalálható benne a magnézium, a vas, B- vitaminok, K- vitamin, kálium és magas kalcium tartalommal rendelkezik. Antioxidánsokat tartalmaz. Magas rosttartalma jó hatással van az emésztésre. A BULKSHOP ASZALT FÜGE JÓTÉKONY HATÁSAI • Finom nassolnivaló • Kitűnő tápanyagfor
A füge édes és lédús finomság, amely kiegészíti a hiányzó energiát. Jelentős mennyiségű rostot, valamint vasat, magnéziumot, cinket és kalciumot tartalmaznak. A BrainMax Pure füge Törökországból származik, és nagyon finoman szárad. Nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, természetesen zsírokat és kéntelenítenek. A füge BIO minőségű, ami azt jelenti, hogy nem tartalmaz peszticidet, nitrátot vagy más káros anyagot.
A Ficus nemzettségnek számos faját tarthatjuk szobanövényként, sőt Magyarországon a kertbe is ki lehet ültetni a Ficus Carica-t, azaz a fügét. Vannak nagy levelű fajták, mint az Elastica Robusta vagy a nagy tarka levelű változat az Elastica belga A benjaminának is vannak tarka fehér vagy sárgás (gold) változata. Ennek a mutatós szobanövénynek a levelei 15 cm hosszúak, kihegyesedő nyelv alakúak, ép szélűek, fényesek. A levelek fiatal korukban világoszöldek, idősebb korban besötétednek. A Ficus cyathistipul

A Ficus nemzettségnek számos faját tarthatjuk szobanövényként, sőt Magyarországon a kertbe is ki lehet ültetni a Ficus Carica-t, azaz a fügét. Vannak nagy levelű fajták, mint az Elastica Robusta vagy a nagy tarka levelű változat az Elastica belga A benjaminának is vannak tarka fehér vagy sárgás (gold) változata. Ennek a mutatós szobanövénynek a levelei 5-10 cm hosszúak, kihegyesedő nyelv alakúak, ép szélűek, fényesek. A levelek fiatal korukban világoszöldek, idősebb korban besötétednek. A Ficus Benjamina