Származás: a füge eredeti őshazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de régóta meghonosodott Dél-Európában és Észak-Afrikában is.
A ’Dottato’ fajtát az egyik legrégebbi fügének tartják, s úgy vélik, erről írta az id. Plinius, hogy Lucius Vitellius hozta Soriából (Spanyolország) magával, s telepítette albai villájának kertjébe. Nevét egyesek szerint a talajhoz, éghajlati viszonyokhoz való jó alkalmazkodóképessége és sokoldalú felhasználhatósága után kapta, míg mások úgy vélik a salerno-i Ottati település után. A 17. sz. elején Vitale Magazzini szerzetes, mint „igaz és jó fügét” méltatja. Olaszországban és Kaliforniában az egyik legelterjedtebb, legnépszerűbb fajta.
Hajtásrendszer: kb. 3-4 m magas, közepes növekedési erélyű, kompakt megjelenésű, sima, hamuszürke törzsű, szélesen elterülő, laza koronájú bokor, mely könnyen fává alakítható. Lombozatát nagy, 3 vagy 5 karéjú, sötétzöld, fényes, jól kivehető erű, dekoratív levelek alkotják.
Termőképesség: korán termőre fordul és bőven terem. Adriai típusú, két terméshullámban, megtermékenyítés (beporzás) nélkül (partenokarpia) érleli be gyümölcseit.
Gyümölcs: július vége és október között, két hullámban érik. Középnagy vagy nagy méretű (60-65 g), körte alakú, tetszetős. Héja vastag, sárgászöldtől aranysárgáig terjedő színű, bordázott. Húsa borostyánsárga vagy rózsaszínes vörös, lédús, selymesen lágy konzisztenciájú, édes, aromás, zamatos. Kevés magot tartalmaz.
Friss fogyasztásra és konyhai feldolgozásra (aszalás, dzsem, befőtt) egyaránt alkalmas. Aszalásra az egyik legjobb fajta.
Talajigény: nem válogat, gyakorlatilag bármilyen talajtípust elvisel, de a jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, inkább meszes talaj ideális a számára.
Fény- és hőigény: nagy, ezért napos, meleg, szélvédett, déli fekvésű helyre telepítsük védősövény vagy fal elé.
Vízigény: közepes, hosszan tartó száraz időszakokban öntözzük, különben termései aprók, ízetlenek lesznek, sőt le is dobja őket.
Gondozás: a telepítési hely körültekintő megválasztása kiemelten fontos az egészséges, jó fejlődéshez. Fagytűrőképessége jó (-15°C-ig), de érdemes a tövét takarni. Ha ágai megfagynak, tavasszal a sérült részig vágjuk vissza. Ha netán talajszintig fagyna vissza sincs okunk aggódni, újra ki fog hajtani, de a termésérés későbbre tolódik.
Ami a metszését illeti az elültetett növényt az első évben hagyjuk szabadon nőni, csak a következő év tavaszán vágjuk vissza, és a fejlődő 5-6 hajtásból alakítsuk ki a bokrot. A későbbiekben az esetleges ritkításra, száraz ágak eltávolítására korlátozódnak a metszési munkálatok, ellenkező esetben a terméshozást akadályozzuk meg.
Megfelelő telepítési hely és körülmények biztosításával a betegségek ritkán károsítják, alapvetően nem szorul rendszeres növényvédelemre.
A ’Dottato’ fajta a környezeti stresszel (pl. szárazság) és a betegségekkel szemben is igen ellenálló.
Ültetési idő: a szabadgyökerű növényeket március-áprilisban, valamint október-novemberben, a konténereseket márciustól novemberig vagy fagymentes időben akár télen is ültethetjük.
Fontos tudni!
Levele, szára tejnedvet tartalmaz, így metszési, ápolási munkáit kesztyűben és hosszú ujjú felsőruházatban végezzük!
Kifejlett magasság: 3-4 m
Sor- és tőtávolság: 3 × 3 m (jellemzően magánosan telepített növény)
Termésérés: július vége - október
Fény- és hőigény: nagy
Vízigény: közepes
Termés felhasználhatósága: friss fogyasztás, konyhai feldolgozás (aszalás, dzsem, befőtt)
Védett tartalom
A Ficus carica 'Troiano' – Sárga termésű füge főbb jellemzői: kifejletten 2-3 méter magas sok meleget és sok fényt igényel a finom termések beérleléséhez levelei nagyok, ujjasan karéjosak, illatosak nyár végétől több hullámban érleli sárga terméseit napos, védett helyre, elsősorban déli fal elé ültesse talaj iránt nem válogatós
A füge hazája Nyugat Ázsia és a Földközi tenger vidéke. A kisméretű Ficus carica hazánkban 2-3 méter magasra is megnövő, karakteres kis fa, mely a kertnek jellegzetes mediterrán hangulatot ad. A fatörzs sima kérge hamuszürke színű, tejnedvben gazdag, melyet dúsan borítanak az ujjasan karéjos, nagy levelek. Gyümölcsei körte alakú, 3-7 cm hosszú, sárgás-zöld termések, melyek mindig az új hajtások levélhónaljában fejlődnek. Vékony héj takarja a gyümölcshúst, amelyben apró magok ülnek. A termésben és a fiatal
A Ficus carica 'San Piero Mirko' – Füge főbb jellemző Jellemzői: A füge egy mediterrán származású növény, de szubtrópusi és trópusi területeken egyaránt telepítik. A kertészeti fajták közös jellemzője, hogy kérgük sima felületű és hamuszürke színű. A levelei nagy méretűek és karéjosak. A termése igen különleges, hiszen több kisebb termést és az elhúsosodott virágzati tengelyt is magába foglalja. A ’San Pietro Mirko’ füge fajta levelei különleges habitusúak, bár a csoportra jellemzően karéjosak,
Bulkshop aszalt füge 500gAz aszalt füge finom nassolnivaló, mely gazdag tápanyagokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. A Bulkshop aszalt füge kedvező hatása Finom és tápanyagokban gazdag nassolnivaló. Megtalálható benne a magnézium, a vas, B- vitaminok, K- vitamin, kálium és magas kalcium tartalommal rendelkezik. Antioxidánsokat tartalmaz. Magas rosttartalma jó hatással van az emésztésre. A BULKSHOP ASZALT FÜGE JÓTÉKONY HATÁSAI • Finom nassolnivaló • Kitűnő tápanyagfor
A füge édes és lédús finomság, amely kiegészíti a hiányzó energiát. Jelentős mennyiségű rostot, valamint vasat, magnéziumot, cinket és kalciumot tartalmaznak. A BrainMax Pure füge Törökországból származik, és nagyon finoman szárad. Nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, természetesen zsírokat és kéntelenítenek. A füge BIO minőségű, ami azt jelenti, hogy nem tartalmaz peszticidet, nitrátot vagy más káros anyagot.
A Ficus nemzettségnek számos faját tarthatjuk szobanövényként, sőt Magyarországon a kertbe is ki lehet ültetni a Ficus Carica-t, azaz a fügét. Vannak nagy levelű fajták, mint az Elastica Robusta vagy a nagy tarka levelű változat az Elastica belga A benjaminának is vannak tarka fehér vagy sárgás (gold) változata. Ennek a mutatós szobanövénynek a levelei 15 cm hosszúak, kihegyesedő nyelv alakúak, ép szélűek, fényesek. A levelek fiatal korukban világoszöldek, idősebb korban besötétednek. A Ficus cyathistipul

A Ficus nemzettségnek számos faját tarthatjuk szobanövényként, sőt Magyarországon a kertbe is ki lehet ültetni a Ficus Carica-t, azaz a fügét. Vannak nagy levelű fajták, mint az Elastica Robusta vagy a nagy tarka levelű változat az Elastica belga A benjaminának is vannak tarka fehér vagy sárgás (gold) változata. Ennek a mutatós szobanövénynek a levelei 5-10 cm hosszúak, kihegyesedő nyelv alakúak, ép szélűek, fényesek. A levelek fiatal korukban világoszöldek, idősebb korban besötétednek. A Ficus Benjamina