Ficus carica 'Little Miss Figgy'® – Balkon füge

Származás: a füge eredeti őshazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de régóta meghonosodott Dél-Európában és Észak-Afrikában is. 

A ’Little Miss Figgy’ fajtát 2010-ben a ’Violette de Bordeaux’ - a nagy múltú, XIV. Lajos kora óta Versaillesben termesztett fajta - ágmutációjaként fedezte fel Michael Nobles, a dél-karolinai (USA) Ridgevilleben levő faiskolájában.

Hollandiában a GrootGroenPlus nemzetközi szakmai kiállításon 2023 ban aranyérmet nyert.

Hajtásrendszer: törpe növésű, kb. 1,2-1,8 m magas, kompakt, jól elágazódó, laza, szétterülő koronájú, sima, hamuszürke törzsű bokor, ami akár fává is alakítható. Lombozatát nagy, jellemzően 3-5 karéjos, sötétzöld, dekoratív levelek alkotják.

Méreténél fogva kiválóan alkalmas kisebb kertekbe, de konténerben, dézsában való nevelésre is, így teraszon, balkonon is tartható. Magaságyásba is ültethető.

Termőképesség: korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Adriai típusú, két terméshullámban, megtermékenyítés (beporzás) nélkül (partenokarpia) érleli be gyümölcseit.

Gyümölcs: július és október között két hullámban érik, az első terméshozam gazdagabb. Közepes vagy kis méretű (35-40 g), körte alakú. Héja vörösesbarna-sötétlila, sima. Húsa epervörös, puha, lédús, igen édes, ízletes.

Friss fogyasztásra és feldolgozásra (aszalás, dzsem, befőtt) egyaránt alkalmas.

Talajigény: nem válogat, gyakorlatilag bármilyen talajtípust elvisel, de a jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, inkább meszes talaj ideális a számára.

Fény- és hőigény: nagy, ezért napos, meleg, szélvédett, déli fekvésű helyre telepítsük védősövény vagy fal elé.

Vízigény: közepes, hosszan tartó száraz időszakokban öntözzük, különben termései aprók, ízetlenek lesznek, sőt le is dobja őket.

Gondozás: a telepítési hely körültekintő megválasztása kiemelten fontos az egészséges, jó fejlődéshez. Bár kb. -10-15°C-ig fagytűrő, de mindenképpen védett fekvésbe ültessük és tövét is érdemes takarni.

Ha ágai mégis megfagynának, tavasszal a sérült részig vágjuk őket vissza. Ha netán talajszintig elfagynának sincs okunk aggódni, újra ki fognak hajtani, de a termésérés későbbre tolódik.

Konténerben, dézsában stb. történő nevelés esetén az ültetőedényt télre burkoljuk.

Ami a metszését illeti az elültetett növényt az első évben hagyjuk szabadon nőni, csak a következő év tavaszán vágjuk vissza, és a fejlődő 5-6 hajtásból alakítsuk ki a bokrot. A későbbiekben az esetleges ritkításra, száraz ágak eltávolítására korlátozódnak a metszési munkálatok, ellenkező esetben a terméshozást akadályozzuk meg.

Megfelelő telepítési hely és körülmények biztosításával betegségek ritkán károsítják, alapvetően nem szorul rendszeres növényvédelemre.

Ültetési idő: a szabadgyökerű növényeket március-áprilisban, valamint október-novemberben, a konténereseket márciustól novemberig vagy fagymentes időben akár télen is ültethetjük.

Fontos tudni!

Levele, szára tejnedvet tartalmaz, így metszési, ápolási munkáit kesztyűben és hosszú ujjú felsőruházatban végezzük!

Kifejlett magasság: 1,2-1,8 m
Sor- és tőtávolság: 2×2  m (jellemzően magánosan telepített növény)
Termésérés: július – október
Fény- és hőigény: nagy
Vízigény: közepes

Termés felhasználhatósága: friss fogyasztás, konyhai feldolgozás (aszalás, dzsem, befőtt)

Védett tartalom

megvesz
Ficus carica 'Troiano' – Sárga termésű füge

A Ficus carica 'Troiano' – Sárga termésű füge főbb jellemzői: kifejletten 2-3 méter magas sok meleget és sok fényt igényel a finom termések beérleléséhez levelei nagyok, ujjasan karéjosak, illatosak nyár végétől több hullámban érleli sárga terméseit napos, védett helyre, elsősorban déli fal elé ültesse talaj iránt nem válogatós

megvesz
BABA RINGATÓÁGY - LIONELO FIGGY - SZÜRKE

A Lionelo Figgy ringatóágy segít elaltatni a kisgyereket.

megvesz
Füge bokor 2 lit. kont

Füge bokor 2 lit. kont

A füge hazája Nyugat Ázsia és a Földközi tenger vidéke. A kisméretű Ficus carica hazánkban 2-3 méter magasra is megnövő, karakteres kis fa, mely a kertnek jellegzetes mediterrán hangulatot ad. A fatörzs sima kérge hamuszürke színű, tejnedvben gazdag, melyet dúsan borítanak az ujjasan karéjos, nagy levelek. Gyümölcsei körte alakú, 3-7 cm hosszú, sárgás-zöld termések, melyek mindig az új hajtások levélhónaljában fejlődnek. Vékony héj takarja a gyümölcshúst, amelyben apró magok ülnek. A termésben és a fiatal

megvesz
Ficus carica 'San Piero Mirko' – Füge

Ficus carica 'San Piero Mirko' – Füge

A Ficus carica 'San Piero Mirko' – Füge főbb jellemző   Jellemzői: A füge egy mediterrán származású növény, de szubtrópusi és trópusi területeken egyaránt telepítik. A kertészeti fajták közös jellemzője, hogy kérgük sima felületű és hamuszürke színű. A levelei nagy méretűek és karéjosak. A termése igen különleges, hiszen több kisebb termést és az elhúsosodott virágzati tengelyt is magába foglalja. A ’San Pietro Mirko’ füge fajta levelei különleges habitusúak, bár a csoportra jellemzően karéjosak,

megvesz
Bulkshop aszalt füge 500g

Bulkshop aszalt füge 500g

Bulkshop aszalt füge 500gAz aszalt füge finom nassolnivaló, mely gazdag tápanyagokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. A Bulkshop aszalt füge kedvező hatása Finom és tápanyagokban gazdag nassolnivaló. Megtalálható benne a magnézium, a vas, B- vitaminok, K- vitamin, kálium és magas kalcium tartalommal rendelkezik. Antioxidánsokat tartalmaz. Magas rosttartalma jó hatással van az emésztésre. A BULKSHOP ASZALT FÜGE JÓTÉKONY HATÁSAI • Finom nassolnivaló • Kitűnő tápanyagfor

megvesz
BrainMax Pure Füge - egész BIO, 250 g  *CZ-BIO-001 tanúsítvány

A füge édes és lédús finomság, amely kiegészíti a hiányzó energiát. Jelentős mennyiségű rostot, valamint vasat, magnéziumot, cinket és kalciumot tartalmaznak. A BrainMax Pure füge Törökországból származik, és nagyon finoman szárad. Nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, természetesen zsírokat és kéntelenítenek. A füge BIO minőségű, ami azt jelenti, hogy nem tartalmaz peszticidet, nitrátot vagy más káros anyagot. 

megvesz
Serlegkocsányú fikusz 110 cm

Serlegkocsányú fikusz 110 cm

A Ficus nemzettségnek számos faját tarthatjuk szobanövényként, sőt Magyarországon a kertbe is ki lehet ültetni a Ficus Carica-t, azaz a fügét. Vannak nagy levelű fajták, mint az Elastica Robusta vagy a nagy tarka levelű változat az Elastica belga A benjaminának is vannak tarka fehér vagy sárgás (gold) változata. Ennek a mutatós szobanövénynek a levelei 15 cm hosszúak, kihegyesedő nyelv alakúak, ép szélűek, fényesek. A levelek fiatal korukban világoszöldek, idősebb korban besötétednek. A Ficus cyathistipul

megvesz
Serlegkocsányú fikusz kaspóban 130-140 cm

Csüngőágú fikusz 150 cm

Csüngőágú fikusz 150 cm

A Ficus nemzettségnek számos faját tarthatjuk szobanövényként, sőt Magyarországon a kertbe is ki lehet ültetni a Ficus Carica-t, azaz a fügét. Vannak nagy levelű fajták, mint az Elastica Robusta vagy a nagy tarka levelű változat az Elastica belga A benjaminának is vannak tarka fehér vagy sárgás (gold) változata. Ennek a mutatós szobanövénynek a levelei 5-10 cm hosszúak, kihegyesedő nyelv alakúak, ép szélűek, fényesek. A levelek fiatal korukban világoszöldek, idősebb korban besötétednek. A Ficus Benjamina

megvesz
Csüngőágú fikusz 90 cm

Fikusz kaspóban 120-130 cm

Fikusz Daniella 90 cm

Tarkalevelű Fikusz  150 cm

Tarkalevelű Fikusz  14 m-s cserépben

Csüngőágú Fikusz 14 cm-s cserépben