Kitartásra, összpontosításra, logikus gondolkodásra ösztönző, játékos feladatok Ebben a füzetben olyan játékos feladatok találhatók, amelyek érdekes, figyelemfelkeltő logikai, ügyességi játékok révén elsősorban a kitartás és az összpontosítás képességét fejlesztik. Ugyanis ha a kisgyermek nem képes a korához képest elvárható, elmélyült, tartós figyelemre, akkor kevesebb sikerrel birkózik meg az elé állított követelményekkel. Ez még akkor is így van, ha értelmi képességei egyébként megfelelőek, vagy akár átlagon felüliek. Mivel pedig előbb-utóbb minden kisgyermek szembesül elvárásokkal, követelményekkel, legjobb, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezeket sikert hozó kihívásoknak, érdekes kalandoknak élje meg. Füzetünket leginkább 5-7 éveseknek ajánljuk - különösen a kíváncsi, nyughatatlan örökmozgóknak, de azoknak is, akik szeretnek töprengeni, és már ismerik a kitartásból fakadó eredményes megoldások örömét. A feladatok játékosan, színesen erősítik a sikeres, örömteli iskolakezdéshez, ill. tanuláshoz elengedhetetlenül szükséges képességeket.
Kitartásra, összpontosításra, logikus gondolkodásra ösztönző, játékos feladatok Ebben a füzetben olyan játékos feladatok találhatók, amelyek érdekes, figyelemfelkeltő logikai, ügyességi játékok révén elsősorban a kitartás és az összpontosítás képességét fejlesztik. Ugyanis ha a kisgyermek nem képes a korához képest elvárható, elmélyült, tartós figyelemre, akkor kevesebb sikerrel birkózik meg az elé állított követelményekkel. Ez még akkor is így van, ha értelmi képességei egyébként megfelelőek, vagy akár á
Mit kell tudni a játékról? Mysterax - Kakukktojás kereső kártyajáték Kártyás kakukktojás kereső társasjáték 4 éves kortól. Minden kártyán elbújt egy kis kép, ami nem odavaló. Ezt kell minél gyorsabban megtalálniuk a játékosoknak. Gyorsasági, megfigyelős játék a Djeco-tól. Figyelemfejlesztő, alak és formaállandóság fejlesztéséhez kiváló egyszerű kártyás játék. Tartalma: 54 db kártya Ajánlott: 4 éves kortól Játékosok száma: 2-5 fő Játékidő: 10 perc Nem találtad meg a
Mit kell tudni a játékról? Sötétben világító nyomkodó stresszlabda Jópofa stresszoldó nyomkodós labda, amely világít a sötétben is. A fehér, puha szilikon anyagú labda könnyen nyomogatható és minél több fény éri, annál erőssebben fog világítani a sötétben. A labdacs kiváló stresszoldó is, hiszen a folyamatos babrálás. nyomogatás, nyomkodás, birizgálás lekötheti a figyelem egy részét és oldhatja a feszültséget is. Szívesen ajánljuk túlmozgásos, aktív, hiperaktív gyermekeknek, vagy akár felnőt
Mérete: 96 x 59 x 66 cm Ez a nagyszerű Chopper egyedülálló vezetési élményt nyújt alacsony ülésével, háttámlájával, valamint magas kormányával. Ülése állítható, aminek köszönhetően 4 éves kortól akár 10 éves korig is kényelmesen használható. 5 ÉV GARANCIÁVAL, INGYENES KISZÁLLÍTÁSSAL!
Mit kell tudni a játékról? Hüvelykre fel - Ügyességi, gyorsasági társasjáték Egyszerű, gyors, figyelemfejlesztő gyorsasági társasjáték, melyben a játékosok színes karikákat pakolásznak a hüvelykujjukra, de nem akárhogyan! A feladatkártyán különböző tárgyakat láthatunk a karikákkal megegyező színekben, és mindegyikben egy szám is van. A játékosoknak olyan sorrendben kell az ujjukra rakosgatni a színes karikákat, ahogyan a tárgy színe és a rajta látható szám diktálja. Minden játékos előtt
Történelmi rejtvényfüzet 13 éves kortól - Utazz vissza az időben egészen a felvilágosodás koráig, merülj el a magyar és a világtörténelemben... ...
Irodalmi rejtvényfüzet 12 éves kortól - Ez aztán az igazi olvasópróba! Ebben a füzetben igazán érdekes rejtvényekkel találkozhatsz, ...
Mérete: 76 x 41 x 50 cm Strapabíró mini futóbicikli 2 éves kortól, intézményi használatra. 5 ÉV GARANCIÁVAL, INGYENES KISZÁLLÍTÁSSAL!
Történelmi rejtvényfüzet 14 éves kortól - Nem véletlenül viseli a Múltkor címet ez a kötetünk, hisz a közelmúlt jelentős ...
MÉRETE: 80 x 41 x 50 cm Strapabíró futótricikli 2 éves kortól, intézményi használatra. 5 ÉV GARANCIÁVAL, INGYENES KISZÁLLÍTÁSSAL!
Termék leírás: Baba bögre 1 éves kortól ajánlott, segít inni tanulni pohárból Tulajdonságok: Könnyű és könnyen tartható. BPA mentes. Térfogat 250ml.
Mérete: 120 x 52 x 67 cm A Drift Rider kivételes vezetési élményt biztosít hátsó rugóskerekeinek köszönhetően, ami lehetővé teszi a driftelést. Pontosan úgy vezethető, mint egy tricikli, azonban súlyáthelyezéssel, oldalra dőlve a kanyarok levághatók. A járgánnyal akár helyben is megfordulhatunk. 5 éves kortól ajánlott, az állítható ülésnek köszönhetően azonban még 10 éves kor fölött is kényelmes. 5 ÉV GARANCIÁVAL, INGYENES KISZÁLLÍTÁSSAL!
Mit kell tudni a játékról? Myster animo gyorsasági megfigyelős kártyajáték Állatos kakukktojás keresős gyorsasági megfigyelős kártyajáték a Djeco márkától 4 éves kortól. A különböző témájú képeken mindig egy, a kép témájához nem illő dolgot kell keresnie a játékosoknak. A játék 54 kártyát tartalmaz 9 különböző mintával, jelenettel, melyekből 6-6 darab van a dobozban. A játék során a cél minél alaposabban megfigyelni az adott képet és rájönni, vajon mi az a dolog ami nem illik a témához, vagyi
HiPP BIO Smoothie Mix Áfonya körtés almában 1 éves kortól 120 ml 100 % gyümölcs Nem tartalmaz hozzáadott cukrot (természetes módon előforduló cukrokat tartalmaz) Desszertként kínálható Összetevők, tápérték és egyéb információk leírása
Mit kell tudni a játékról? Djeco Little Circuit társasjáték Színdobókockás, kedves kis állatos társasjáték... Dobj a dobókockával. Lépj a dobókocka által mutatott következő színre. Vigyázz a méhecskével, mert egy kicsit visszakergethet a táblán! Társasjáték a legkisebbeknek, két éves kortól. Ajánlott: 2 éves kortól Játékosok száma: 2-4 fő Játékidő: 10-15 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.14/5 ( nagyon egyszerű ) Nem találtad meg amit keresel? Vagy