Flat-Up - Tenger gyümölcsei

Flat-Up - Tenger gyümölcsei

A nagy felhajtóerejű csalik sokoldalú felhasználhatósága már nem újdonság a horgászok körében. Mindamellett, hogy önmagában is bevethető, az általunk elkészített „lapos” kivitel tökéletesen alkalmas más csalik, csali kombinációk kikönnyítésére úgy, hogy közben nem növeli jelentősen a csali méretét, és a halakat előbb kapásra bírja. Feltűnő színei, változatos ízesítései mindenki számára tartogat megfelelőt, és hamar kiemelt helyet kaphat a horgász táskánkban. Anyagszerkezetének köszönhetően szinte bármilyen eszközzel, fúrhatjuk, faraghatjuk, semmilyen módon nem reped, vagy törik, így gyakorlatilag tényleg csak a horgász fantáziája, valamint kreativitása szab határt a csali alkalmazásánál. Felhasználás előtt érdemes egy kis vízben ellenőrizni, hogy a kikönnyítésre szánt csalit, csalikat milyen módon emeli, adott esetben könnyíti ki a Flat Up. Ha túlságosan sok lebegő csalit alkalmazunk, úgy túl magasra is emelheti, amit a fenék közelében kapó halak, nem fognak észre venni. A kikönnyítésre szánt csali éppúgy lehet egy nagyobb bojli, mint kettő-három szem kukorica, csupán azzal kell tisztában lennünk, hogy milyen mennyiségű Flat Up-ot használunk a csali kombináció kikönnyítésére a gyors kapások érdekében. A színek kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a feltűnőtől a visszafogottig mindenki találhasson a számára megfelelőt. Kiszerelés: 15g/doboz

megvesz
Big Flat-UP - Tenger gyümölcsei

Big Flat-UP - Tenger gyümölcsei

A nagy felhajtóerejű csalik sokoldalú felhasználhatósága már nem újdonság a horgászok körében. Mindamellett, hogy önmagában is bevethető, az általunk elkészített „lapos” kivitel tökéletesen alkalmas más csalik, csali kombinációk kikönnyítésére úgy, hogy közben nem növeli jelentősen a csali méretét, és a halakat előbb kapásra bírja. Feltűnő színei, változatos ízesítései mindenki számára tartogat megfelelőt, és hamar kiemelt helyet kaphat a horgász táskánkban. Anyagszerkezetének köszönhetően szinte bármilye

megvesz
Füstölő fa Alma

Füstölő fa Alma

Az alma, kemencében szárított fadarabok nagyon enyhe, finom édes, gyümölcsös ízűek. Ez ideális a baromfi, a marhahús, a sertéshús (különösen a sonka), a vadon élő madarak, a bárány és a tenger gyümölcsei számára.  

RAVAK Zuhanyszett 922.00 - R3 Flat M zuhanyszett - 60

RAVAK Zuhanyszett 922.00 - R3 Flat M zuhanyszett - 60

922.00 ZUHANYSZETT - R3 FLAT M ZUHANYSZETT - 60 Klasszikus összeállítás, amely magába foglalja a zuhanytartó rudat, Flat M kézi zuhanyfejet és az optimális hosszúságú gégecsőt.

megvesz
Keskeny sütőlemez

Keskeny sütőlemez

A halak, tenger gyümölcsei és zöldségek elkészítése nehézséget okozhat, hiszen a méretükből kifolyólag a grillrácson nem tudjuk sütni, mert lepotyoghatnak a rácsok közé, de öntöttvas lapon sem tudjuk igazán jól elkészíteni, hiszen ezek az alapanyagok viszonylag nagy víztartalommal rendelkeznek, ami a vaslapra kerülve párologni kezd és az ételeknek párolt jelleget kölcsönöz a sült ízvilág helyett. A sütőlemez mindezeket a gondokat küszöböli ki, a sütőlapon elhelyezett lyukaknak köszönhetően a nedvesség lec

D'addario ECG26 Chrome Flat Wound 13-56 Medium

D'addario ECG26 Chrome Flat Wound 13-56 Medium

D'Addario ECG26 Chromes Flat Wound elektromos gitárhúr, Medium 13-56XL Chromes Flat Wound szériahúrvastagság: 13, 17, 26, 35, 45, 56szalaggal csavart húrok (flat wound) ...

megvesz
D'addario ECG24-7 Chrome Flat Wound 11-65 Jazz Light

D'addario ECG24-7 Chrome Flat Wound 11-65 Jazz Light

D'Addario ECG24-7 Chromes Flat Wound 7 húros elektromos gitárhúr, Jazz Light 11-65XL Chromes Flat Wound szériahúrvastagság: .011 .015 .022 .030 .040 .050 .065szalaggal csavart húrok (flat wound), a csiszolt felületnek köszönhetően selymesebb a játékérzet, és kevesebb az ujjzaj ...

megvesz
D'addario ECG24 Chrome Flat Wound 11-50 Jazz Light

D'addario ECG24 Chrome Flat Wound 11-50 Jazz Light

D'Addario ECG24 Chromes Flat Wound elektromos gitárhúr, Jazz Light 11-50XL Chromes Flat Wound szériahúrvastagság: 11, 15, 22, 30, 40, 50szalaggal csavart húrok (flat wound) ...

megvesz
D'addario ECG25 Chrome Flat Wound 12-52 Light

D'addario ECG25 Chrome Flat Wound 12-52 Light

D'Addario ECG25 Chromes Flat Wound elektromos gitárhúr, Light 12-52XL Chromes Flat Wound szériahúrvastagság: 12, 16, 24, 32, 42, 52szalaggal csavart húrok (flat wound) ...

megvesz
D'addario ECG23 Chrome Flat Wound 10-48 Extra Light

D'addario ECG23 Chrome Flat Wound 10-48 Extra Light

D'Addario ECG23 Chromes Flat Wound elektromos gitárhúr, Extra Light 10-48lapos acélszállal sodort, csiszolt gitárhúr készlethúrvastagság: .010 .014 .020 .028 .038..048szalaggal csavart húrok (flat wound), selymesebb játékérzet, kevesebb az ujjzaj ...

megvesz
FRAME BASIC MOUNTING BOX 8,5x12,3x6,7cm-es frame sorozathoz való beépítő doboz

FRAME BASIC MOUNTING BOX 8,5x12,3x6,7cm-es frame sorozathoz való beépítő doboz

FRAME BASIC MOUNTING BOX 8,5x12,3x6,7cm-es frame sorozathoz való beépítő doboz angol nyelvű gyátrói leírása: Mounting box for FLAT FRAME BASIC, FRAME BASIC, FLAT FRAME CURVE und FRAME CURVE recessed spot. A gyártói leírás automatikus* fordítása: Szerelődoboz a FLAT FRAME BASIC, FRAME BASIC, FLAT FRAME CURVE és FRAME modellekhezCURVE süllyesztett hely. *Figyelem: Az automatikus fordítást robot végzi. Pontatlanságok és helytelen kifejezések előfordulhatnak. Részletes műszaki információért és segítségért ke

megvesz
Equip csatlakozó - 121151 (RJ12, 8P8C, árnyékolatlan) 100db / csomag

Equip csatlakozó - 121151 (RJ12, 8P8C, árnyékolatlan) 100db / csomag

121151 Modular Plug for Flat Cable Model Number  121151 SKU  121151 Gold Plated Connectors for high signal quality Unshielded For flat cable Selling unit: 100pcs/Pack The equip® Modular Plug is made of high-quality materials and a sturdy component for the flat cable deployment.Specifikációk:Típus: Átalakító/Csatlakozó/Törésgátló1. Csatlakozó: RJ12

  • Webáruház: Pixel.hu
  • Az ár: 2 839 Ft
megvesz
FRAME FLUSH-MOUNT 13x13cm-es, 8.5cm belső méretű frame sorozathoz való vakolható beépítő keret

FRAME FLUSH-MOUNT 13x13cm-es, 8.5cm belső méretű frame sorozathoz való vakolható beépítő keret

FRAME FLUSH-MOUNT 13x13cm-es, 8.5cm belső méretű frame sorozathoz való vakolható beépítő keret angol nyelvű gyátrói leírása: Flush-mounted frame, for FLAT FRAME BASIC, FRAME BASIC, FLAT FRAME CURVE und FRAME CURVE recessed spot. A gyártói leírás automatikus* fordítása: Süllyesztett keret, FLAT FRAME BASIC, FRAME BASIC, FLAT FRAME CURVE eseténés FRAME CURVE süllyesztett hely. *Figyelem: Az automatikus fordítást robot végzi. Pontatlanságok és helytelen kifejezések előfordulhatnak. Részletes műszaki informá

megvesz
Grill lapát

Grill lapát

A Broil King grill lapát a szabadtéri sütögetés legnagyobb segítsége lehet kezdők és profi grillezők számára egyaránt. A 1,8 mm vastag rozsdamentes anyagból készült lapát méreténél fogva nem csak a kisebb szelet húsok, halak vagy tenger gyümölcsei, de a nagyobb húsok, steakek esetében is kiválóan alkalmas mozgatásra és forgatásra is. A lapát kidolgozása lehetővé teszi, hogy egyetlen gyors mozdulattal a grillezett étel alá nyúlva elválasszuk a sütőfelülettől, így a leragadást is megszüntethetjük. Puhább, k

megvesz