Furoshiki - kétoldalas rózsaszín barack virágos

A furoshiki kendőcsomagolás Japánban évszázados múltra tekint vissza. Ùgy illik, hogy ajándékunkat, legyen az bármilyen kis értékű is, illendő csomagolásban nyújtsuk át, jelezvén fogadójának, hogy a csomagolásra fordított idő és energia által egy kicsit önmagunkat is belevittük az ajándékozásba. Egy gondosan elkészített furoshikiben átadott ajándékot a japán partner nagyra becsül és mindenképp viszonozza. Erröl nekünk sem szabad megfeledkeznünk, ha olyan kegyben részesítenek, hogy furoshikibe csomagolva kapunk egy ajándéktárgyat.

A gazdaság rohamos fejlődése által, valamint a környezettudatos életmód elterjedésének köszönhetően a furoshiki csomagolás ma virágkorát éli. Akit bosszant a csomagolás során felhalmozott hulladék, aki különlegessé szeretné tenni az ajándékozást, vagy feldobni mindennapi kiegészítőit, táskáit, azoknak mindenképp ezt a technikát ajánljuk.

Napjainkban egyre több figyelmet szentelünk Földünk megóvásának. Hatalmas környezetvédelmi szervezetek küzdenek a szennyezés, a fák pusztítása ellen, azonban lehetetlen minden hétköznapi embernek ilyen nagyban gondolkodnia, ha tenni szeretne valamit. Apró lépésekkel, életmódbeli változtatásokkal mi is hozzájárulhatunk a mozgalomhoz. Sőt, mi történik akkor, ha kivehetjük a részünket a környezetbarát életből, és emellett ezt élvezetessé is tehetjük? Tökéletes kombináció!

A műanyag csomagolások lecserélése minden háztartásban egyre fontosabbá válik. Ezzel nem lehet gondunk, hiszen rendkívül jó alternatívákat kínál a piac. A legmegragadóbb mégis egy olyan csomagolásra alkalmas eszköz, amely sok – sok évvel ezelőtt jelent meg Japánban. Az úgynevezett furoshiki eredetileg a japán közfürdőkben volt használatos, így neve jelentése is ezt takarja, mint fürdő kendő. Az emberek ebbe a kendőbe csomagolták ruháikat, hogy elkerüljék a keveredést mások holmijával. Ez a rendkívül sokoldalú anyagdarab nem csak ezt a szerepet képes betölteni. A műanyag csomagolások megjelenésével népszerűsége Japánban is visszaesett, de kitűnő alkalmat teremt a visszatéréshez az a nemes cél, hogy kevesebb lebomlásra képtelen anyagot termeljünk.    Tökéletesen beilleszthető a “zero – waste” életstílusba, hiszen kimosható, így száz százalékban újrahasznosítható. Japánban ebbe tekerik az úgynevezett bentókat (étel/uzsonna dobozban), és a kicsomagolást követően alátétként szolgál az étkezés során. A hagyományos használatban a szín és minta kiválasztásánál fontos volt az alkalom, ma azonban a nyugati kultúrában is egyre népszerűbb eszközből kedvünkre válogathatunk, és a felhasználás lehetőségei is bővülnek (bevásárlótáska, asztali terítő, sál, dekoráció...). Szerencsés választás ajándékozáshoz is. A kendő sokféle színben, méretben elérhető, és nincs olyan alkalmatosság, aminek csomagolására ne létezne valamilyen kendőkötési technika. A legszebb az egészben, hogy tudatosan az ajándék részét képezheti. Ajánlott olyan méretű kendőt választani, melyhez képest a csomagolni kívánt tárgy a furoshiki egyharmadát teszi ki. (Példák a méret választásához: 50 cm – kisebb könyvhöz, 70 cm – pólóhoz, 90 cm – egy üveg borhoz.)

Sokan úgy tartják, hogy a környezettudatos élet otthon kezdődik. Azzal, hogy megpróbáljuk élvezetessé tenni, társítani tudjuk a kellemeset a hasznossal. A furoshikivel nem csak magunknak okozhatunk örömet, de ajándékként másokat is egy zöldebb életre ösztönözhetünk.

megvesz
Furoshiki - piros pünkösdi rózsa lepkékkel

A furoshiki kendőcsomagolás Japánban évszázados múltra tekint vissza. Ùgy illik, hogy ajándékunkat, legyen az bármilyen kis értékű is, illendő csomagolásban nyújtsuk át, jelezvén fogadójának, hogy a csomagolásra fordított idő és energia által egy kicsit önmagunkat is belevittük az ajándékozásba. Egy gondosan elkészített furoshikiben átadott ajándékot a japán partner nagyra becsül és mindenképp viszonozza. Erröl nekünk sem szabad megfeledkeznünk, ha olyan kegyben részesítenek, hogy furoshikibe csomagolva k

megvesz
Furoshiki - Kék pünkösdi rózsa világos háttérrel

Furoshiki - Kék pünkösdi rózsa sötét háttérrel

Furoshiki - kék-arany sakura

Furoshiki - piros-arany sakura

Furoshiki - sötétkék, piros arany sakura

Miss Carina Unikornis és Sellő Alakú Sminkszett

A Miss Carina sminkkészlettel elsajátíthatod a sminkelés minden apró trükkjét! A szett egy praktikus összecsukható tartóban van, így könnyen magaddal viheted. A sminkszett kétféle változatban kapható: sellős és unikornisos Változatok: - sellős szett tartalma: 5 darab pasztell színű szemhéjfesték (barack, rózsaszín, lila, kék és zöld), 1 darab rózsaszín rúzs és 1 darab kétoldali applikátor - unikornisos szett tartalma: 5 darab pasztell színű szemhéjfesték (barack, rózsaszín, lila, kék és zöld),

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 2 499 Ft
megvesz
Rózsaszín virágos pamutvászon - rózsaszín alapon

Összetétele: 100% pamut Méret: 140 cm széles Súly: 120 g/m2 textil alapszíne: rózsaszín Textil kezelési útmutató:

megvesz
Miss Carina Sminkkészlet Többféle: Kagyló Formájú

A Miss Carina sminkkészlettel elsajátíthatod a sminkelés minden apró trükkjét! A szett egy praktikus összecsukható tartóban van, így könnyen magaddal viheted. A sminkkészlet háromféle változatban kapható: kétféle amiben 4 darab applikátor van és egy, amiben 3 darab applikátor van Mindegyiknek áttetsző a teteje, hogy lásd mik vannak benne. Csomagolás tartalma: 1 darab kagyló formájú sminkkészlet Változatok: - 8 darab pasztell színű szemhéjfesték (citromsárga, barack, 2 rózsaszín, lila, kék é

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 1 699 Ft
megvesz
Furoshiki - kétoldalas rózsaszín sakura virágos

Furoshiki - kétoldalas rózsaszín sakura virágos

A furoshiki kendőcsomagolás Japánban évszázados múltra tekint vissza. Ùgy illik, hogy ajándékunkat, legyen az bármilyen kis értékű is, illendő csomagolásban nyújtsuk át, jelezvén fogadójának, hogy a csomagolásra fordított idő és energia által egy kicsit önmagunkat is belevittük az ajándékozásba. Egy gondosan elkészített furoshikiben átadott ajándékot a japán partner nagyra becsül és mindenképp viszonozza. Erröl nekünk sem szabad megfeledkeznünk, ha olyan kegyben részesítenek, hogy furoshikibe csomagolva k

megvesz
Mezei virágos pamut puplin - Rózsaszín

Mezei virágos pamut puplin - Rózsaszín

Összetétele: 100% pamut Méret: 150 cm széles Vastagsága: 120 g/m2 Textil alapszíne: Rózsaszín Beavatás ajánlott!

megvesz
Hajgumik és Hajcsatok Díszdobozban

Hajgumik és Hajcsatok Díszdobozban

Minden kislány szereti a tündöklést és a kiegészítőket, amik ezt lehetővé teszik. Ebben a praktikus füles díszdobozban sok hajcsatot és hajgumit találsz, hogy tökéletes frizurát készíts magadnak vagy csak feldobd egy kis aprósággal a mindennapi megjelenésed. Ajándéknak is tökéletes választás. A szett színe rózsaszín. A rózsaszín kis füles dobozon egy tündér látható virágok, pillangók és további bogarak felett repkedve. Csak húzd ki a kis tartófiókot a doboz közepéből és máris eléd tárul a sok apró k

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 2 799 Ft
megvesz
Miss Carina Pillangós Táskasmink

Miss Carina Pillangós Táskasmink

A Miss Carina sminkszettel elsajátíthatod a sminkelés minden apró trükkjét! A sminkszett most egy pillangó formájú tárolóban van, amit a mellékelt lánccal táskává alakíthatsz. Ezáltal bárhová magaddal viheted. A szett tartalma: 9 darab pasztell színű (2 citromsárga, 2 kék, zöld, lila, 2 rózsaszín, barack)  szemhéjfesték, 1 darab piros rúzs, 1 darab rózsaszín szájfény, 1 darab virág formájú körömreszelő, 1 darab rózsaszín ujjelválasztó, 1 darab rózsaszín körömlakk, 1 darab ecset, 2 darab kétoldali appli

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 4 999 Ft
megvesz
WAFFLE rózsaszín mikroszálas ágyneműhuzat

A mikroszálas ágynemű nagyon népszerű puhasága, nagy nedvszívó képessége és légáteresztő képessége miatt. A minimalista stílus egyszerű dizájnnal ízlésesen és elegánsan néz ki. A finom anyagú, rózsaszín ágyneműbe beleszeret. A Waffle rózsaszín mikroszálas ágynemű cipzárral záródik. Az ágynemű kétoldalas. Megjegyzés: A színek megjelenítése kissé eltérhet a valóságtól. Paplanhuzat: 140 x 200 cm Párnahuzat: 70 x 80 cm

megvesz
Szürke kis virágos pamutvászon pasztell rózsaszín alapon

Összetétele: 100% pamut Méret: 140 cm széles Súly: 120 g/m2 textil alapszíne: pasztell rózsaszín Textil kezelési útmutató:

megvesz