Tudományos háttér
Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt fogékony és érdeklődő Olvasók megfelelő tájékoztatására. Ez eladásösztönző célt nem szolgál, a termék megvásárlására nem buzdít. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták! Ebben hiszünk, ezért dolgozunk.
A nemrég született, új kurkuma termékünkben és a régebb óta kapható, korábbi kurkuma termékeinkben egyaránt a jelenleg elérhető két legkiválóbb kurkumin-alapanyagot alkalmazzuk. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mitől olyan különlegesek ezek, illetve milyen jótékony hatást gyakorolnak a szervezetünkre.
Mitől különleges a kurkuma?
A kurkumagyökeret már legalább 4000 éve használják Indiában és a környező országokban. Az egyik legnagyobb becsben tartott gyógynövényük, amely egyben elengedhetetlen összetevője számos fűszerkeveréküknek is. Különleges hatásai miatt hamar felkeltette a tudomány érdeklődését, ennek köszönhetően pedig egyre többet vizsgálták.
A kurkumában található kurkumin, ami a sárga színéért felelős, az egyik legjobban kutatott természetes hatóanyag, ami erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásai révén rengeteg különböző probléma esetén nyújt hatékony támogatást. Az egyetlen gond, hogy a szájon át szedett kurkumin a bélrendszerből nem jut át a véráramba, márpedig ahhoz, hogy az egész szervezetre és ne csak az emésztőrendszerre legyen jótékony hatással, valamilyen módon a véráramba kell juttatni.
Kiknek érdemes kurkuma termékeket fogyasztani?
Szerencsére mára több megoldás is született arra, hogy a szájon át szedett kurkumin jó hatásfokkal a véráramba kerüljön. Ezeket a készítményeket már az emésztőrendszeri problémákon túl is számos esetben találták hatékonynak. A különféle felszívódást segítő megoldások közül a legtermészetesebb és legjobban hasznosuló módszereket alkalmaztuk, amit saját fejlesztéseinkkel tettünk még egyedibbé.
A kurkumin kiegészítése ígéretes eredményeket produkált az alábbi esetekben:
Ízületi gyulladás és a vele járó krónikus fájdalommal járó panaszok enyhítésében
Szorongás és depressziós tünetek csökkentésében (az idegrendszeri gyulladás mérséklése által)
Egyéb krónikus gyulladással összefüggésben álló betegségeknél, például emésztőrendszeri gyulladásos betegség esetén, 2-es típusú cukorbetegségnél és bizonyos daganatoknál
Kedvezően befolyásolta az egészség szempontjából fontos vérlipidek, májértékek és egyéb gyulladást mutató értékek szintjét, illetve javította a szív- és érrendszer működését.
Melyek a kurkuma legfőbb hatóanyagai?
A kurkuma fő hatóanyagai a kurkuminoidok. A benne lévő 3 féle kurkuminoid közül a kurkumin a legjelentősebb. A kurkuminoidokon túl tartalmaz a kurkuma illóolaj-komponenseket is, amelyek közül a leghatásosabbak az ún. aromatikus-turmeronok. Ezek a kurkuminoidok hasznosulását is javítják, de maguk is rendelkeznek kedvező hatásokkal, például gyulladáscsökkentőként hatnak. A kurkuminoidokon és az eszenciaolaj-komponenseken (turmeronokon) kívül a kurkuma vízoldékony, gyulladáscsökkentő poliszacharidokat is tartalmaz, amelyek a kurkuminhoz hasonlóan hatásosnak bizonyultak ízületi panaszok esetén.
A kurkumának tehát a leghatásosabb és legtöbbet vizsgált összetevői a kurkuminoidok, de a benne lévő illóolaj-komponensek (aromatikus-turmeronok) és vízoldékony kurkuma-poliszacharidok egyaránt hasznosak. Ahhoz, hogy a kurkuminoidok összes pozitív hatását megtapasztaljuk, olyan terméket kell választanunk, ami valóban nagyon jól hasznosul.
Fontos különbségek a különböző kurkuma termékek közö
Humán-klinikai vizsgálatokkal már igazolt hatások: Ízületi problémák csökkentése, megszüntetése Egy 2012-es vizsgálatban középsúlyos reumás ízületi fájdalmakban szenvedők egy csoportja 2x50 mg diklofenák hatóanyag-tartalmú gyulladás- és fájdalomcsökkentő, erős hatású gyógyszert kapott, míg a másik csoport 2x500 mg Bio-Curcumin®-t. A Bio-Curcumin®-t szedő csoport állapota lényegesen többet javult és a fájdalmuk is jobban csökkent, mint az erős gyógyszert szedő csoporté. Ez azért is érdekes, m
Szájon át szedve is képes a kurkuma fő hatóanyagát, a kurkumint nagy mennyiségben a véráramba juttatni egy szabadalmaztatott, teljesen természetes megoldás segítségével. A kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz. A kurkumin kivonatolása 100%-ban napelem-működtetésű gyárban történik. A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hoztuk létre e terméket. Egy feketebors-kivonat, a BioPerine® akár 2000%-kal is növelheti a kurk
A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hozták létre a Gal Curcumin+ terméket. Egy feketebors-kivonat, a BioPerine® akár 2000%-kal is növelheti a kurkuminoidok felszívódását. A Bio-Curkumin® (BCM-95®) pedig egy új, szabadalmaztatott kurkuma-kivonat, amely a kurkuminoidokat a kurkuma esszenciaolajával együtt tartalmazza mikronizálva, és még a feketebors-kivonatos megoldásnál is 6-szor hatásosabb. A gyömbér gingerol hatóanyaga is fokozza a kurkum
Bio-Curcumin+ Forte Kurkuma-kivonat 60 db étrend-kiegészítő kapszula A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hoztuk létre e terméket. Egy feketebors-kivonat, a BioPerine® akár 2000%-kal is növelheti a kurkuminoidok felszívódását. A Bio-Curkumin® (BCM-95®) pedig egy új, szabadalmaztatott kurkuma-kivonat, amely a kurkuminoidokat a kurkuma esszenciaolajával együtt tartalmazza mikronizálva, és még a feketebors-kivonatos megoldásnál is 6-szor hatásosa
Reggel 10-ig leadott rendelése még aznap feladásra kerül! Szájon át szedve is képes a kurkuma fő összetételát, a kurkumint nagy mennyiségben a véráramba juttatni egy szabadalmaztatott, teljesen természetes megoldás segítségével. A kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz. A kurkumin kivonatolása 100%-ban napelem-működtetésű gyárban történik. A kurkuma összetételai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hoztuk létre ezen terméket. Egy fe
Termékleírás: A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hoztuk létre e terméket. Egy feketebors-kivonat, a BioPerine® akár 2000%-kal is növelheti a kurkuminoidok felszívódását. A Bio-Curkumin® (BCM-95®) pedig egy új, szabadalmaztatott kurkuma-kivonat, amely a kurkuminoidokat a kurkuma esszenciaolajával együtt tartalmazza mikronizálva, és még a feketebors-kivonatos megoldásnál is 6-szor hatásosabb. A gyömbér gingerol hatóanyaga is fokozza a ku
Termékleírás: A kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz. A kurkumin kivonatolása 100%-ban napelem-működtetésű gyárban történik. Mikronizált kurkuma-kivonat felszívódást segítő mátrixban. A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hoztuk létre e terméket. Egy feketebors-kivonat, a BioPerine® akár 2000%-kal is növelheti a kurkuminoidok felszívódását. A Bio-Curkumin® (BCM-95®) pedig egy új, szabadalmaztatott kurku
Tudományos háttér Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt
GAL Biocurcumin+, 225 mg x 30 kapszula Szájon át szedve is képes a kurkuma fő hatóanyagát, a kurkumint nagy mennyiségben a véráramba juttatni egy szabadalmaztatott, teljesen természetes megoldás segítségével. A kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz. A kurkumin kivonatolása 100%-ban napelem-működtetésű gyárban történik. A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hoztuk létre ezen terméket. Egy feketebors-kivonat,
A GAL Biocurcumin (225 mg) kapszula szájon át szedve is képes a kurkuma fő hatóanyagát, a kurkumint nagy mennyiségben a véráramba juttatni egy szabadalmaztatott, teljesen természetes megoldás segítségével. A termék a kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz. A kurkumin kivonatolása 100%-ban napelem-működtetésű gyárban történik. A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására jött létre ez a termék. Egy feketebors-k
A GAL Biocurcumin+ Forte (300 mg) kapszula szájon át szedve is képes a kurkuma fő hatóanyagát, a kurkumint nagy mennyiségben a véráramba juttatni egy szabadalmaztatott, teljesen természetes megoldás segítségével. A termék a kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz. A kurkumin kivonatolása 100%-ban napelem-működtetésű gyárban történik. A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására jött létre ez a termék. Egy feket