Az emésztőrendszeri panaszok legfőbb okai közé tartozik a bélflóra egyensúlyának felborulása, a baktériumok vékonybélben való felszaporodása, a bélnyálkahártya gyulladása, az alacsony gyomorsav termelés és a belek mozgását biztosító simaizomzat görcsös, rendellenes mozgása. A tünetek közé pedig a következők tartoznak: Hasmenés, szorulás, puffadás, túlzott gázképződés, étkezés utáni hányinger, reflux (savas felböfögés), gyomorégés, fekély. A belekig megfelelő dózisban eljuttatott borsmentaolaj a felsorolt okokat egyszerre segíti megszüntetni a tünetekkel együtt, ahogy azt hamarosan láthatjuk. Azonban a borsmentaolajat a belekig eljuttatni nem kis kihívás, különösen, ha azt természetes módon, káros mesterséges segéd- és bevonóanyagok alkalmazása nélkül szeretnénk megvalósítani.
A következő megoldást láttuk a legmegfelelőbbnek:
A molekuláris gasztronómia csínjai közül ellesett módszerrel a borsmentaolajat egy olyan ún. tápiókamaltodextrin segítségével porítunk, melyet természetes módon (enzimek segítségével), kémiai átalakítás nélkül nyertünk tápiókakeményítőből. Ezután ún. mikrokristályos cellulózzal keverjük, ami az ijesztő neve ellenére nem más, mint apróra őrölt növényi cellulóz, azaz rost. Majd végül egy természetes, savnak ellenálló bevonattal ellátott növényi kapszulába töltjük, hogy a savas gyomorban késleltetve, vagy egyáltalán ne oldódjon. A kapszulának így van ideje eljutni a vékonybélig, ahol feloldódva, az említett tápiókába „zárt” borsmentaolaj kiszabadul, míg a nem emészthető cellulóz rostok segítik a hatékonyabb továbbhaladását, hogy megfelelően, végig az egész bélrendszeren keresztül ki tudja fejteni a borsmentaolaj a hatását.
A bélben oldódó, gyomorsavnak ellenálló kapszulákba töltött borsmentaolaj hatásosságát számos humán-klinikai kutatás támasztatja alá, melyek a következő betegségekre találták hatásosnak:
SIBO (Small Intestine Bacterial Overgrowth)
A vékonybél baktériumainak túlszaporodása, ami nagyon gyakori és szinte minden bélrendszeri betegségnek oka vagy következménye. A bélben oldódó borsmentaolaj SIBO elleni hatása egyedülálló. Hatását antibakteriális és biofilm-réteg bontó hatásának is köszönheti, ami által a bélflóra egyensúlyát segít helyreállítani.
A SIBO tünetei a következők:
Hasmenés és szorulás
Puffadás és túlzott gázképződés
Étkezés utáni hányinger
Reflux és gyomorégés
Irritábilis Bél Szindróma (IBS) – Az IBS egy bélgörcsökkel, fájdalommal, hasmenéssel és/vagy székrekedéssel járó állapot. A bélbe jutó borsmenta önmagában, egyéb kezelés nélkül is rendkívül hatásosan enyhíti vagy akár meg is szünteti a tüneteket.
Közel tucatnyi kutatás igazolja ezt a hatását. A SIBO és IBS gyakran együtt jár és elképzelhető, hogy az IBS oka sok esetben maga a SIBO. Így a borsmenta IBS-re gyakorolt hatása sem meglepő.
Felhívás: Az étrend-kiegészítők a hazánkban is érvényben levő európai uniós szabályozás szerint olyan élelmiszerek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat vagy egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat, egyenként vagy kombináltan. E termékek a hivatalos állásfoglalásnak megfelelően nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, s nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére. A GAL Vital SynergyTech Kft. valamennyi kommunikációs felületén tiszteletben tartja a fentiek jogforrásául szolgáló 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben írtakat, továbbá a gazdasági versenyhivatali előírásokat. Kijelentjük, hogy a termékeink hatóanyagairól szóló írásaink kizárólag a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján, összefüggéseik mélyreható tanulmányozása nyomán születnek, s azok eredményeinek bemutatására szolgálnak a fogékony és érdeklődő Olvasók tájékoztatásának törekvésével. E szövegek eladásösztönző célt nem hordoznak, a termékeink megvásárlására nem buzdítanak. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták. Ebben hiszünk, ezért dolgoz
Termékünkben a borsmentaolaj a gyomornedvnek ellenálló, csak a vékonybélben oldódó kapszulában van, ami bizonyítottan fokozza a hatását, és nem utolsó sorban jelentősen csökkenti a visszaáramló mentol által okozott hűsítő mentolos érzést a gyomorban és a nyelőcsőben. Adagolás: 1 db kapszula bevételét javasoljuk éhgyomorra, étkezés előtt 30-60 perccel. Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyerme
Kiszerelés: 10 ml / üveg Összetevők: Borsmentaolaj - Aetheroleum menthae piperitae Származási hely: Magyarország
1 ADAGBAN (3 kapszula): 850 mg L-karnitin L-tartarát 315 mg zöldtea-kivonat 100 mg tiszta koffein A Thermo Drine-nal megvalósíthatod erőnléti céljaidat – a zöld teát, koffeint, L-karnitint és egyéb, az aktív életmódot támogató kulcsösszetevőket tartalmazó termogenikus formula igen hatékony segítség. A Thermo Drine az összes többi BioTechUSA termékhez hasonlóan biztonságos, gondosan kiválasztott alapanyagokat tartalmaz. Felhasználási javaslat: napi 3 kapszula reggel vagy edzés előtt 15 perccel.
Sanct Bernhard Zöldkagyló kapszula 150dbÚj-zélandi zöldkagyló kivonatot és glükozaminoglikánt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula. A Sanct Bernhard Zöldkagyló kapszula tulajdonságai Új-Zéland környékén honos tarajos zöldkagyló kivonatát tartalmazó készítmény, melynek fő összetevője a glükozaminoglikán. 3 kapszula tartalmaz Zöldkagyló-kivonat (5:1) - 1500mg Glükozaminoglikán (GAG) - 36mg A SANCT BERNHARD ZÖLDKAGYLÓ KAPSZULA JELLEMZŐI • Új-zélandi zöldkagyló kivonat •
Nescafé Dolce Gusto STARBUCKS Pumpkin Spice Latte kapszula Kiszerelés: 12 kapszula (6 kapszula 100% Arabica és 6 kapszula ízesített tej) *egy csomag kapszula Starbucks Pumpkin Spice Latte lehetővé teszi 6 adag kávé elkészítését. Súly: 5,5 gramm
Bioherba Boswellia kapszula 100db, 400mg A Bioherba Boswellia étrend-kiegészítő kapszula tömjénfa kéreg kivonatot tartalmaz, hozzáadott cinkkel. A tömjénfa Kínában őshonos növény, leginkább ízületi gyulladások enyhítésére használják, emellett az emésztést is támogatja. A Bioherba Boswellia kapszula tulajdonságai Boswellia (tömjénfa kéreg kivonat) tartalmú étrend-kiegészítő kapszula. Ízületekre vagy emésztőrendszerre használják. 6 kapszula tartalmaz Boswellia serrata / (Boswellic sav
Neodorm Forte kapszula a nyugodt és pihentető alvásért. Ajánlott adagolás: 1 kapszula fél órával lefekvés előtt. 2-3 hónapos szedése javasolt. Kiszerelés: 30 db
CBD lágy zselé kapszula 300 mg 30 db CBD lágy zselé kapszula per doboz: 30 db CBD kapszula 300 mg | CBD gél kapszulák | 10 mg CBD per 1 kapszula Míg a CBD olajból a hatóanyagok a száj nyálkahártyáján keresztül szivódnak fel, addig a CBD olajkapszulák aktív komponensei a gyomorból jutnak a szervezetbe. Túl elfoglalt ahhoz, hogy CBD-t szedjen? Ez senkire nem lehet igaz, de ha úgy érzed, hogy te vagy az - ne aggódj. A Reakiro CBD kapszulák az ideális módja annak, hogy gyorsan és hatékonyan juttassa be a kann
MIKOR AJÁNLOTT A KÉSZÍTMÉNY SZEDÉSE? A szív megfelelő működéséhez* A szervezet megfelelő koenzim Q10 szintjének fenntartásához, javasolt a kapszula alkalmazása. *A B1-vitamin hozzájárul a szív megfelelő működéséhez. KISZERELÉSEK: 30 db kapszula ADAGOLÁS: Felnőtteknek naponta 1 kapszula.
CBD lágy zselé kapszula 750 mg 30 db CBD lágy zselé kapszula per doboz: 30 db CBD kapszula 750 mg | CBD gél kapszulák | 25 mg CBD per 1 kapszula A minőségi CBD kivonatban az EU szabványt biztosítjuk. Míg a CBD olajból a hatóanyagok a száj nyálkahártyáján keresztül szivódnak fel, addig a CBD olajkapszulák aktív komponensei a gyomorból jutnak a szervezetbe. Túl elfoglalt ahhoz, hogy CBD-t szedjen? Ez senkire nem lehet igaz, de ha úgy érzed, hogy te vagy az - ne aggódj. A Reakiro CBD kapszulák az ideális mód
Összetevők Édesítőszer (izomalt), Étkezési sav (citromsav), Citromfű és Ricola gyógynövénykeverék-kivonat (0,3%), Természetes citrus ízesítők, Répakivonat, Édesítőszerek (sztéviából származó szteviol-glikozidok, taumatin), Borsmentaolaj, Mentaolaj, Mentol Allergének Glutént tartalmazó gabonafélék: Nem tartalmaz
CBD lágy zselé kapszula 450 mg 30 db CBD lágy zselé kapszula per doboz: 30 db CBD kapszula 450 mg | CBD gél kapszulák | 15 mg CBD per 1 kapszula A minőségi CBD kivonatban az EU szabványt biztosítjuk. Míg a CBD olajból a hatóanyagok a száj nyálkahártyáján keresztül szivódnak fel, addig a CBD olajkapszulák aktív komponensei a gyomorból jutnak a szervezetbe. Túl elfoglalt ahhoz, hogy CBD-t szedjen? Ez senkire nem lehet igaz, de ha úgy érzed, hogy te vagy az - ne aggódj. A Reakiro CBD kapszulák az ideális mód
CBD lágy zselé kapszula 900 mg 60 db CBD lágy zselé kapszula per doboz: 60 db CBD kapszula 900 mg | CBD gél kapszulák | 15 mg CBD per 1 kapszula A minőségi CBD kivonatban az EU szabványt biztosítjuk. Míg a CBD olajból a hatóanyagok a száj nyálkahártyáján keresztül szivódnak fel, addig a CBD olajkapszulák aktív komponensei a gyomorból jutnak a szervezetbe. Túl elfoglalt ahhoz, hogy CBD-t szedjen? Ez senkire nem lehet igaz, de ha úgy érzed, hogy te vagy az - ne aggódj. A Reakiro CBD kapszulák az ideális mód
CBD lágy zselé kapszula 1500 mg 60 db CBD lágy zselé kapszula per doboz: 60 db CBD kapszula 1500 mg | CBD gél kapszulák | 25 mg CBD per 1 kapszula A minőségi CBD kivonatban az EU szabványt biztosítjuk. Míg a CBD olajból a hatóanyagok a száj nyálkahártyáján keresztül szivódnak fel, addig a CBD olajkapszulák aktív komponensei a gyomorból jutnak a szervezetbe. Túl elfoglalt ahhoz, hogy CBD-t szedjen? Ez senkire nem lehet igaz, de ha úgy érzed, hogy te vagy az - ne aggódj. A Reakiro CBD kapszulák az ideális m
CBD lágy zselé kapszula 1500 mg 30 db CBD lágy zselé kapszula per doboz: 30 db CBD kapszula 1500 mg | CBD gél kapszulák | 50 mg CBD per 1 kapszula A minőségi CBD kivonatban az EU szabványt biztosítjuk. Míg a CBD olajból a hatóanyagok a száj nyálkahártyáján keresztül szivódnak fel, addig a CBD olajkapszulák aktív komponensei a gyomorból jutnak a szervezetbe. Túl elfoglalt ahhoz, hogy CBD-t szedjen? Ez senkire nem lehet igaz, de ha úgy érzed, hogy te vagy az - ne aggódj. A Reakiro CBD kapszulák az ideális m